Keresés

Részletes keresés

otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2278

folyt. 10.

 

Nem tudtam végig követni a vitát, ezért csak néhány jellemző részlettel szolgálhatok:

 

Jakab Béla (Civil Frakció) valamilyen módon összefüggésbe hozta ezt az ügyletet a versenyeztetés nélküli vagyonértékesítés törvénysértő voltával. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál a korábbi versenyeztetési értékhatár a 20 millió Ft felett volt, de a Költségvetési Törvény előírását figyelembe véve már módostották a vagyonrendeletüket, levitték az értékhatárt 20 millió Ft-ra (efölött mindent pályázttni kell)!

 

Érden éppen fordított a helyzet! Eredetileg 5 millió volt a vagyonrendeletben, efölött kellett pályáztatni. A 20 milliós versenyeztetési értékhatár törvénybe foglalása után 2 hónappal emelte meg a kormányzó többség a helyi értékhatárt a korábbi 60-szorosára. Nem érti, miért került visszavonásra a törvénysértő vagyonrendelet módosítására benyújtott előterjesztés?

 

A polgármester határozottan kijelentette, hogy ennek a cégalapításnak semmi köze ahhoz a dologról. Ez egy cégalapításról szóló javaslat, magát z alapító okiratot pedig majd vissza kell hozni jóváhagyásra. Ehhez hozzátette még, hogy most úgy állnak a dolgok, hogy nyílt pályázat legyen (valószínűleg az ÉTV privatizációjára gondolt).

 

A Fővárosi vagyonrendelet módosításra visszautalva úgy vélte, az hogy a Fővárosban is a napokban módosították az értékhatárt, az is azt jelzi, hogy a kutya sem vette eddig észre ezt a törvényi előírást.

 

Felkérte a képviselőket, hogy tegyenek személyi javaslatokat az alapítandó cég Felügyelő Bizottságába és a könyvvizsgálóra!

 

folyt. köv.

Előzmény: otterlo (2277)
otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2277

folyt. 9.

 

Az ÉTV-s interpellációkhoz kapcsolódása miatt nema soronkövetkező napirendi ponttal folytatom, hanem azzal, ami egy új társaság alapításáról szólt.

 

Ez nem szerepelt az eredetileg tervezett napirendek között, mint ahogy anyagot, (előterjesztés, alapító okirat-tervezet) is csak ma reggel, helyszíni kiosztásban kaptak a képviselők.

 

Mivel nem láttam magát az írott anyagot, csupán következtetni tudok az elhangzottak alapján. Eszerint Érd Város Önkormányzata egy 3 millió Ft alaptőkéjű társaságot (kft-t?) hozna létre a francia Veolia Waters céggel. Akinek ismerős a cég az nem téved: ez a cég szerezné meg a szerződés-tervezet szerint az ÉTV kb. 25 %-os üzletrészét és 75 %-os osztalékjogát.

 

A hirtelen cégalapítás indoka az lehet, hogy a javaslat tevők/támogatók aggódnak a víz- és csatorna szolgáltatásért, hiszen ugyanők korábban úgy döntöttek, hogy a város mondja fel az ÉTV-vel kötött szolgáltatási szerződést. Ha pedig nem lépnének, akkor a város január 1-től szolgáltató nélkül maradna.

 

A vitában és a szavazásban ugyanolyan módon oszlottak meg a képviselők, mint az ÉTV privatációs ügylet eddigi vitái során. A polgármester és frakciója (MSZP), az SZDSZ Frakció, valamint (valószínűleg) a független képviselő támogatták a hirtelen előkerült cégalapítási javaslatot. A Civil Frakció, a Fidesz és a MIÉP képviselői pedig ellenezték azt.

Előzmény: otterlo (2276)
otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2276

folyt. 8.

 

Még két interpelláció jött volna, de az interpelláló képviselőnek személyes okból váratlanul el kellett mennie. Az interpellációit így áttették az ülés végére az egyebekbe.

 

folyt. köv.

Előzmény: otterlo (2275)
otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2275

folyt. 7.

 

A polgármester a válaszában megismétli azt a véleményét, hogy az ellenzék felelőtlen. Ha van törvénysértés, azt kiküszöbölik, de az ellenzék, nem az egész, de egyes tagjai kárt okoznak a városnak.

 

Az 1. kérdésre elmondja, hogy szerinte szükségtelen a megállapodást a testület elé hoznia, nem is fogja, mert szerinte azt már korábban jóváhagyták.

 

A polgármesteri találkozón nem tudott végig ott maradni, ezért Bátorfi Attila (SZDSZ Frakció, a Jogi és Ügyrendi Bizottság kültagja) ügyvéd írta alá a megállapodást, akit ebben az ügyben szakértőként foglalkoztat. Elmondja, hogy az aláírt megállapodás csak egy szándék, azt vállalta benne csupán, hogy a testület elé viszi.

 

A 3. kérdésre azt válaszolja, hogy ő szerencsés helyzetben van, mivel a testület ezt már jóváhagyta. De egyébként is okafogyott az egész.

 

Az interpelláló képviselő nem fogadta el a választ, mert ahogyan ezt az írásban benyújtott kérdésében részletezte is, a korábban a testület által jóváhagyott szerződés-tervezet és a polgármesteri megállapodás között jelentős különbségek vannak.

 

A testület 14 igen és 9 nem mellett elfogadta a választ.

 

folyt. köv.

Előzmény: otterlo (2274)
otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2274

folyt. 6.

 

Jakab Béla (Civil Frakció) interpellációja következne, ÉTV privatizáció ügyében. A polgármester megpróbálja lebeszélni a képviselőt az interpellációról, mondván, hogy erről a kérdésről már volt szó. A képviselő el kívánja mondani, el is mondja. Úgy véli, hogy abban 3 olyan konkrét kérdés van, amire biztosan tud a polgármester úr válaszolni.

 

Előzetesként elmondja, hogy az egész fordulat az ÉTV privatizáció ügyében nem az ellenzék felelőtlensége miatt történt, hanem a törvénysértések miatt.

 

Ő is a 7 önkormányzat polgármestere által szeptember 29-én megkötött megállapodásra hivatkozik, és a következő kérdéseket teszi fel:

 

"1. Mikor tervezi a polgármester úr a testület elé terjeszteni az aláírt megállapodást megvitatás és jóváhagyás céljából? A megállapodás szerint arra vállalt ugyanis a Polgármester Úr kötelezettséget, hogy az abban foglaltakat javasolni fogja a testületnek elfogadásra.

2. Ki írta alá a megállapodást Érd Város Önkormányzata nevében? Az aláírás arra utal, hogy ezt nem a Polgármester Úr tette. 3. Felvállalja-e a Polgármester Úr a megállapodásban Érd nevében – feltételesen - vállalt kötelezettségeket? Szándékában áll-e azokat maradéktalanul teljesíteni? "

 

folyt. köv.

    Előzmény: otterlo (2273)
    otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2273

    folyt. 5.

     

    A polgármester a válaszában jelzi, hogy számára érthetetlen az interpelláció. Van akinek tetszik a tábla, a képviselőnek meg nem tetszik. Egyébként sem ő, sem a jegyző nem illetékes ebben a kérdésben, mert ezt a táblát a Közbeszerzési Bizottság választotta ki.

     

    Amúgy neki tetszik a tábla, szerinte korszerű, időtálló, bár a betűk kicsik - de ezt szakemberek határozták így meg. Amúgy meg forduljon a Közbeszerzési Bizottság elnökéhez, mert az ő bizottsága döntött a táblákról.

     

    Az interpelláló képviselő nem fogadja el a választ, szerinte a polgármester felel a városért.

     

    A polgármester ismét viszontválaszol, és ismét a Közbeszerzési Bizottsághoz irányítja a képviselőt. A képviselő-testület 13 igen és 9 nem szavazattal elfogadja a polgármester válaszát.

     

    A szavazás után ügyrendi hozzászólásában a Közbeszerzési Bizottság elnöke, Jakab Béla (Civil Frakció) elmondja, hogy a műszaki tartalomról nem a bizottság határozott, ők egy műszakilag már előkészített kiírásról döntöttek. A műszaki tartalomhoz a Közbeszerzési Bizottságnak nem volt semmi köze. Olyannyira, hogy ő jelezte is anno a polgármesternek az ilyen irányú aggályait.

     

    A polgármester másképp emlékszik, szerinte nem volt műszaki kifogás, egyébként ő a döntés előtt nem is látta ezeket a táblákat.

     

    folyt. köv.

    Előzmény: otterlo (2272)
    otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2272

    folyt. 4.

     

    Az előbbi interpelláció szavazása előtt a polgármester ostobaságnak minősti a képviselő álláspontját.

     

    A szavazás után Segesdi János (FIDESZ Frakció vezetője) ügyrendi hozzászólásában arra kéri a polgármestert, hogy az interpellációban feltett kérdésekre konkrét választ adjon, és ne kampánybeszédre használja az ilyen alkalmat.

     

    Falusi Ferenc (Civil Frakció) másik interpellációjában az új utcanévtáblák kapcsán kérdezi a polgármestert. Elmondja, hogy például a Balatoni úti táblakihelyezésekre a kihelyező nem kért és nem kapott engedélyt a közútkezelőtől. CD-ről kivetíttet néhány felvételt, amelyeken balesetveszélyesen elhelyezett, illetve megrongált táblák láthatók. Hivatkozik egy szakértői véleményre, miszerint a táblák sok több helyen baleset(élet?)veszélyesen kerültek kihelyezésre.

     

    Azt firtatja, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért?

     

    folyt. köv.

    Előzmény: otterlo (2271)
    otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2271

    A polgármester a válaszában szemére hányja a képviselőnek, hogy jártában-keltében hallott információkra hagyatkozik ismét, ahelyett, hogy a Hiatalhoz fordulna, vagy tőle, a polgármestertől kérne tájékoztatást. (Megjegyzem: ezek szerint nem ért egyet a Jegyző sajátos jogszabályértelmezésével, miszerint a képviselőknek csak a testületi ülésen van joguk kérdést intézni a Hivatalhoz)

     

    Hangsúlyozza, hogy ő csak olyan szerződést írhat alá, amit a testület jóváhagyott. Ha eljön az a helyzet, akkor azt a szerződést fogja aláírni. Egyébként az, hogy 29 vagy 27 szavazata lesz Érdnek, az teljesen mindegy.

     

    Ezután az ellenzék magatartásáról mondja el hosszasan a személyes véleményét. Szerinte ők a a környező településeken azért kívánják ezt a privatizációt megfúrni, hogy ne jusson a jelenlegi városvezetés 700 millió Ft-hoz. Természetesen tud minden akcióról, hogy hogyan folyik a susmus a szomszéd települések képviselővivel, civil szervezetekkel.

     

    Visszatérve a konkrét ügyre, elmondja, hogy egy nyílt pályázatot fognak kiírni ebben az ügyben, legalább ezekkel a feltételekkel. A pályázati kiírást először egyezteti a szomszéd településekkel, majd az érdi Képviselő-testület elé fogja hozni.

     

    Meg fogják oldani ezt a helyzetet.

     

    Az interpelláló képviselő csak részben fogadta el a választ, ezért a testületnek kellett szavaznia róla. 13 igen és 9 nem szavazattal a tesület elfogadta a polgármesteri választ.

     

    folyt. köv.

    Előzmény: otterlo (2270)
    otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2270

    folyt. 2.

     

    Az interpelláló képviselő konkrét kérdései a következők voltak:

     

    "1.Milyen szerződést kíván a Polgármester Úr aláírni az ÉTV privatizációról a következő napokban?

     

    ·        Olyat, ami szerint az első kör után Érdnek 98 millió Ft-nyi üzletrésze marad az ÉTV-ben? – ez szerepelt a jóváhagyott szerződés-tervezetben.

    ·        Vagy olyan szerződést, ami szerint az első kör után Érdnek csak 90 millió Ft-nyi üzletrésze marad az ÉTV-ben? – ez szerepel a szomszédos települések előtt jóváhagyásra váró szerződés-tervezetben.

     

    2. Amennyiben a 8 millió Ft-tal több üzletrész eladásáról kíván a Polgármester Úr szerződést aláírni, mekkora összeggel növeli ez az eredetileg 650 millió Ft-ban tervezett vételárat?"
       folyt. köv.

      Előzmény: otterlo (2269)
      otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2269

      folyt. 1.

       

      Falusi Ferenc (Civil Frakció) interpellálta a polgármestert a szeptember 29-én 7 település polgármestere által az ÉTV privatizációról megkötött megállapodás ügyében.

       

      "... 7 település polgármesterei szeptember 29-én aláírtak egy megállapodást, melyben megegyeztek az ÉTV privatizáció néhány fontos kérdésében, és abban is, hogy a szerződést rövidesen aláírják.

       

      Azt a hírt kaptuk ugyanakkor szomszédos településekről, hogy Tárnokon és Törökbálinton kezdeményezték, hogy helyi népszavazással döntsenek, megköthető-e a javasolt szerződés? Talán ezzel összefüggésben, Törökbálinton le is vették a testületi ülés napirendjéről a szerződés-tervezetet.

       

      Úgy tudni, hogy Biatorbágy sem kívánja a szerződést megkötni. Erre utal, hogy a biatorbágyi polgármester nem írta alá a szeptember 29-i polgármesteri megállapodást. A társtelepülések testületi ülésére benyújtott ÉTV szerződés-tervezetből már ki is törölték Biatorbágyot.

       

      Ezt a szerződés-tervezetben úgy korrigálták, hogy az eredeti elképzelés szerint Biatorbágy által a francia befektetőnek eladni tervezett ÉTV üzletrészeket majd Érd Város pótolja. A forgatókönyv szerinti első körben közel 8 millió Ft-tal több üzletrészt adna el Érd Önkormányzata ahhoz képest, mint ami az Érdi Képviselő-testület elé terjesztett szerződés-tervezetben szerepelt.

       

      Ennek megfelelően, az első kör után Érdnek 29 helyett csak 27 szavazata lenne. ..."

       

      folyt. köv.

       

      Előzmény: otterlo (2268)
      otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2268

      Sajnos csak szaggatottan tudom követni az adást és tudósítani is, mivel szerelők dolgoznak nálunk. De amit hallottam megpróbálom közreadni.

       

      A polgármeser visszavonta az alábbi napirendi pontot:

      6. Javaslat Érd Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 37/2003. (XII.02.) ÖK. számú rendelet módosítására

       

      A polgármester javaslatára a testület 12 illetve 13 igennel levette a napirendről az alábbi előterjesztéseket is:

      7. Javaslat a 159/2005. (VI.23.) ÖK. számú határozat elfogadásával bekövetkezett szabálytalanságok kiküszöbölésére (Előadó: Segesdi János, a FIDESZ-MDF-FIDELITAS frakció vezetője)

      22. Javaslat „Figyelemfelhívás az önkormányzatok helyzetére” tárgyú levél továbbítására a miniszterelnöknek (Előadó: Segesdi János, a FIDESZ-MDF-FIDELITAS frakció vezetője)

      Felvettek viszont 16 igennel egy új napirendi pontot kisérleti jelleggel un. zöld-járat indításáról még az idén, 2 alkalommal (gondolom a zöldhulladék begyűjtéséről van szó)

       

      folyt. köv.

       

      Árpi Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2267
      Interpelláció az utcanévtáblák ügyében.
      Mindenki hárítja a felelősséget, a műszaki tartalmat illetően senki nem is volt tájékoztatva, vagy nem döntött, a munkavédelmi felügyelő véleményét meg sem hallják, az egész inkább ízlésről szól...
      Pofám leszakad!
      kiscowboy Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2266
      van valami tippetek, miért vették le a 6. napirendi pontot? hol a kanyar benne?
      otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2265
      Kb. 1/2 10-kor megkezdődött az ülés. A polgármester a nézők mellett köszöntötte az Érdi TV munkatársait is. Kérte a tesület egyetértését, hogy az első napirendi pontot a napirend előtt tárgyalják meg, és csak azután következzenek a napirend előtti kérdések, interpellációk.

      Előzmény: otterlo (2264)
      otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2264
      A kép minősége pedig egész normális - most kezdték meg a közvetítést. Még cak készülődés van, maga az ülés nem indult el.

      Előzmény: Árpi (2263)
      Árpi Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2263
      Ma, 9 óra 10 perckor némi hang-túlvezérlés mellett elindult az Érdi TV adása. :o)
      Árpi Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2262
      De a zene alatt már érd tv a felirat! :o)
      És a www.erdtv.hu is létezik, csak tartalom nincs még rajta. Reméljük az is lesz hamarosan.
      Előzmény: otterlo (2261)
      otterlo Creative Commons License 2005.10.20 0 0 2261

      Ne feledjétek: ma van az új Városi TV premierje!

       

      A tervek szerint egyenes adásban közvetítik a Képviselő-testület 9 órakor (vagy 10-20 perccel később) kezdődő ülését.

       

      A Kábel TV-n a Zenit TV helyén sugároznak.

       

      otterlo

      otterlo Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2260

      kígyószisz,

       

      Örülök, hogy itt vagy ismét - sokunknak segítesz a jogi esetekben való eligazodásban, és mérvadónak tartjuk a véleményedet!

       

      otterlo

      Előzmény: kígyószisz (2253)
      Árpi Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2259
      " ez a törvényi hely fel sem merült senkiben"
      És a jogászok miért kapják a fizetésüket az önkorményzatnál? Ugyan kinek lett volna ezt tudni? Tán a portás néni a bűnös? Ki állja a számlát? Senki nem felel az állásával ha nem jár el a szakmájában és beosztásában elvárható gondossággal? Ez azért nem egy távolról kapcsolódó jogszabály.
      Előzmény: KovácsP03 (2252)
      otterlo Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2258
      Ez bizony az ominózus jogszabály-részlet, ami miatt vitathatatlan, hogy törvénysértő módon jött létre ez a szerződés. Egyébként csak a Költségvetési Törvény 2. oldaláig kellett volna eljutni, ott olvasható.

      Előzmény: T9 (2256)
      T9 Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2257

      Szerintem nincs, és szerintem így van jól. A képviselőtestület laikus személyekből áll, akik a rendelkezésükre álló információk alapján döntenek. Ez az információ - a jegyzőkönyvből egyértelműen kideríthetően - nem állt rendelkezésükre. Felmerülhet persze, hogy miért nem, kinek lett volna a feladata felhomályosítani a tisztelt testületet, de erről már beszéltünk.

       

      Ismétlem magamat: egy hatékony önkormányzat ott kezdődik, hogy: végy egy jó jegyzőt...

      Előzmény: kiscowboy (2255)
      T9 Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2256

      2004. évi költségvetési törvény:

      "7. § (1) A helyi, helyi kisebbségi önkormányzatok tekintetében az Áht. 108. §-ának (1) bekezdésében szabályozott versenytárgyalás alkalmazása kötelezõ, amennyiben az érintett vagyontárgy forgalmi értéke a 20,0 millió forintot meghaladja. A helyi önkormányzat rendeletében, valamint a helyi kisebbségi önkormányzat határozatában ennél kisebb összeget is meghatározhat.

      (2) Az Áht. 108. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alkalmazása során a kisösszegû követelés értékhatára 100 000 forint.

      - (3)Az Áht. 109/A. §-ának (6) bekezdésében meghatározott bruttóérték-határ 20,0 millió forint."

      kiscowboy Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2255
      ha mégis lesz kár illetve kártéritési kötelezettség az önkormányzat részéről, azért személy szerint ki a felelős anyagilag? van valami felelőssége annak, aki név szerint ezt megszavazta?
      Előzmény: kígyószisz (2250)
      nikonaprofi Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2254
      Tényleg igaz, hogy az esetleges semmisség később vált csak a fórumon gondolkodó civilek számára lehetségessé, de ha májusban vizsgáljátok a dolgokat, kisebb fájdalommal lehetett volna begyógyítani a sebeket, mint most jó fél évvel később.n
      Előzmény: KovácsP03 (2252)
      kígyószisz Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2253

      Szia :-)))

      A közig. hivatal állásfoglalása nem köti az önkormányzatot (különösen nem tulajdonosi jogkörben hozott döntéseknél, amely valójában nem "határozat"), se pro, se kontra. Az, hogy a közig. hivatal nem ismeri a jogszabályokat, igazán sajnálatos, de kártérítésre nem ad alapot. Az ad alapot, hogy Érd Város jegyzője és hivatali apparátusa sem ismeri a jogszabályokat, ez azonban kívülálló oldaláról aggályos kérdés.

      Illetékügyben nem tudok igazán válaszolni, de szerintem visszajár az is, hiszen nem történt vagyonszerzés.  

      Előzmény: T9 (2251)
      KovácsP03 Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2252

      Üdv Nikonaprofi,

       

      Az idézeteid az ÉTV ügyben született hozzászólások, nem a sportcsarnok ügyben. NEM a most előkerült 20 milliós határról szólnak, akkoriban ez a törvényi hely fel sem merült senkiben. Ha felmerült volna akkor most nem itt tartanánk... Az akkor felmerült kérdésekben a Közig Hivatal mindent rendben talált. Ma már ugy tünik, sajnos. Várjuk meg a csütörtököt, dolgozunk az ügyeken.

      Előzmény: nikonaprofi (2242)
      T9 Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2251

      De jó, hogy ismét leírtad ezeket érthető formában!

       

      Mi a véleményed a konkrét ügyben a közig. hivatal felelősségéről, esetlegesen a kártérítést lehet-e rajtuk számon kérni, hiszen elmulasztották megtenni a törvényességi észrevételüket a rendelettel, később a határozattal kapcsolatban.

       

      Még egy kérdés: mi van a telek utáni illetékkel? Ha az adásvételi szerződés semmis, akkor a befizetett vagyonszerzési illeték visszajár?

      Előzmény: kígyószisz (2250)
      kígyószisz Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2250

      Semmis (azaz alapból jogszabályba, törvénybe ütköző) szerződés esetén, amennyiben a semmisséget a bíróság megállapítja és/vagy a felek maguk tapasztalják és a szerződést a továbbiakban nem erőltetik fenntartani (van ilyen, ilyenkor ugyanis nem kergetik egymást fölösleges, időhúzó és költségeket felemésztő pereskedésbe, azaz felelősen járnak  el), az eredeti állapotot kell helyreállítani (in integrum restitutio), feltéve, hogy arra még lehetőség van. Semmis szerződés esetén ugyanis, amennyiben a semmisség okára fény derül, úgy kell tenni, mintha a szerződés, vagy jogviszony soha nem létezett volna, azaz létre sem jött volna.

      /közbevetőleg: pont ez a különbség az egyébként megtámadható és a semmis szerződés között, előbbi esetben általában nem muszáj az eredeti állapotot helyreállítani, míg utóbbinál ez feltétlenül szükséges, a semmisség folytán, remélem, érthető vagyok/  

      Amennyiben már kölcsönös teljesítések vannak, főleg, ha azok már előrehaladott állapotban vannak, befolyásolhatják a "semmisséget", azaz mivel az eredeti állapot nem állítható helyre, mindenféle - és általában nem teljesen előnyös - köztes megoldások vannak, azonban ilyenkor is szinte fogalmilag kizárt a szerződés fenntartása.

      Amennyiben a felek a semmisség okáról tudtak (avagy tudhattak volna, ez a polgári jog szempontjából ugyanaz, s erre azért hívom fel a figyelmet, mert ez egy gondossági kötelem, s önkormányzat ebből nem nagyon mentheti ki magát, mivel ez egy szakapparátussal bíró hivatali szervezet) , legalábbis kártérítési kötelezettség áll fenn, mégpedig jókora.

      Ami fontos: vizsgálni kell, hogy a másik fél - jelen esetben a HVB Bank - mennyire járt el gondosan, értesült-e (értesülhetett volna-e) egy esetleges semmisségi okról (netán utánanézett-e, vagy utánanézhetett volna-e ilyennek, felhívták-e egyáltalán erre a figyelmét, stb.), s a kártérítés kérdésénél ezt is mérlegelni kell, azaz saját közrehatását a kár keletkezésében. Ez egyik kedvenc idézetem: "Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat" (Ptk.4.§.).

      Természetesen - még mindig a sportcsarnok-szerződésről beszélek - fontos az is, hogy az a bizonyos hivatali szakapparátus (amelynek törvénybe is foglalt kötelezettsége a jogszabályok betartása) hogyan működött közre a bíztatás körében, azaz van-e már építési engedély, amelyet a törvénybe ütközés ellenére kiadtak volna (amúgy mintha pont én hívtam volna fel a figyelmet arra, hogy ha lehet, ne tegyenek ilyet, mert az túl sokba fog nekünk kerülni, de ismételten felhívom  a figyelmet erre, kárenyhítési célzattal).

      Tehát nem egyetlen körülményt kell mérlegelni, a bank oldalán is felmerülhet ez-az, tehát ha valóban az a cél, hogy hozzuk helyre a dolgokat, akkor javaslom: mindenki működjön együtt és próbáljon meg lefaragni egy esetleges kártérítési követelésből mindent, amennyit csak lehet! Evégett különösen fontos az ügyben tett esetleges levelezés és a testületi ülésen elhangzottakról készült jegyzőkönyv (a szó szerinti is).

      Márti: az érdiek érdeke - kivétel nélkül - az, hogy átlátható és tiszta módon kerüljön sor tranzakciókra az önkormányzati vagyont érintően, függetlenül annak eredményétől, mármint attól, hogy ki is lesz a befektető, hogy összemérhető ajánlatokat tudjanak a képviselők mérlegelni. Szerintem ezt Te sem vitatod :-))) 

         

      lófi Creative Commons License 2005.10.19 0 0 2249
      Az ÉTV topikban olvashatod a polgik megállapodását. Talán egy vagy két kivételével.
      Előzmény: kiscowboy (2247)

      Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!