“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
basszusgitárom bundok nélkül (és nem csak manírból: Nézzétek, de fasza csávó vagyok) adni egy Weather Reportnak a sziklaszilárd basszus alapot, könnyed szólókkal?
Hát, az elsőt azt nem igazán értettem... már azon túl, hogy így én is tudnék gitározni - legfeljebb annyi lenne a különbség, hogy én a büdös életben sem tudnám ugyanezt/ugyanúgy mégegyszer eljátszani. :)
A második viszont...
Kurvára bírom, amikor feláll x mennyiségű emberke egy színpadra, aztán elkezdenek együtt zenélni.
Nem a közönségnek. Azok "csak úgy" ott vannak, mint a kukkoló a bokor mögött.
Az állami és magáncégek is jelezték: engedni fogják, hogy a női alkalmazottjaik csatlakozzanak kedden az országos sztrájkhoz, amelyet a nők elleni erőszak ellen hirdettek meg. A tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy az izraeli kormány érdemben foglalkozzon a problémával.
Az országos sztrájkot az után hirdették meg, hogy két fiatal lányt, a 12 éves Silvana Tsegait és a 16 éves Yara Ayoubot megölték.
A Facebookon is kampány indult Nő vagyok, sztrájkolok címmel, a megmozduláshoz több mint ötven feminista csoport csatlakozott.
A sztrájk a tervek szerint hatalmas demonstrációval ér véget Tel-Avivban.
Szerintem állandóan a pici falloszodat 'mutogatod' itt a fórumon, de hidd el, hogy ez egy nőt sem hoz izgalomba, bármennyire is álmodozol az ellenkezőjéről. :-)
A te munkásságodat meg tényleg ne említsük, még jó hogy a szívsebészt nem szívférgezted le.