Szép nap volt a troli garázsban, de sajnos Gothi-val nem találkoztam..... Két fajta trolibuszt is sikerült vezetni, és alig kellett rá 6 óra hosszát várni.... ;)
Ő is tudja valahogy, meg én is. Én megfilozofálni szándékozom majd a kimondott szavak szószerinti jelentését, és mint ilyen nem az fog elsősorban érdekelni, hogy a szakma manapság mit mire ért, mikor mire asszociál. :)
Narancsvörös helyett - ami szerintem itt kifejteni akaródzott - én a vérnarancs-ot ismerem inkább, de a fényjelzőktől külön vizekre evezve, tényleg csak a színekről "filozofálva" a gondolataimat később szeretném majd összefoglalni, nem most. :)
Erre neked, Peti817172M még külön tervezek majd válaszolni a sárgás-pirosas-barnás színek "definiálásait" illetően, többek között arra is kitérve, hogy szerintem bizonyos szavakkal, azaz egyes színek elnevezéseivel mit, és mit nem mondunk ki valójában. Ettől függetlenül persze értelmezni sokmindent sokféleképpen lehet, de majd leírom, hogy én mit, és milyen logikai háttér alapján értelmez -ek/-nék.
A lentebbi hsz.-ben is ezen sajátos(?) értelmezésekből állítottam össze a színek elnevezéseit, viszont segítve az általam helyesnek vélt értelmezés megvalósulását, direkt színezgettem is a megfelelő szavakat.
Áttérek ide a sima BVE train topikból, hogy az OFFként ott lévőket tényleg itt, az OFFban folytassuk. Először is még a színek sajátságos(?) "definíciói" előtt szeretnék megemlékezni a metrószerelvényekben lévő indításjelzők színéről, deszigorúan bvemetro-ék (és bárki más) munkájától eltekintve, csak azt szeretném tisztázni, hogy most akkor voltaképpen milyen is a színe annak az indításjelzőnek, ha valaki élőben ránéz.
Ma készítettem fényképeket (és videókat is róla csak ez utóbbiakat pl. youtube csatorna hiányában nem fogom tudni - most éppen, amikor kellene - megmutatni) a "tisztánlátás" érdekében. :D
Az első képen látható normál (="kikapcsolt") állapotában a fényjelző készülék, a másodikon működés közben. Ez a kép nem a legszerencsésebb, ugyanis ennek csak a fényképezőgépemnek köszönhetően lett ennyire fénydús és citromsárgás színezete.
A harmadik fényképen tekinthető meg a készülék egy kicsit alulról is, illetve a negyedik lett az a fotó, amelyik a leginkább visszaadja a valóságot: a narancssárgához igen közel álló színezete van neki, össze lehet vetni az elfuserált második képpel. Az interneten sok-sok videó van fent ezekről, és bár én alig ismerek egyet-kettőt közülük, eddig a második kép látványvilága köszönt vissza mindenhol - noha az nem takarja a valóságot igazság szerint - és nem a negyedik képé.
Amely videókat készítettem, azokon is a fényképezőgép a fényjelző lámpácskák fényéből citromsárgát, és fehéret varázsolt, noha szabad szemmel továbbra is a narancsos színhez volt közelebb a színe, bár tagadhatatlan, hogy az égők színe közvetlenül majdnem citrom. Mindenesetre a videókon tapasztalható nagy fényhatás a valóságban nem érzékelhető annyira, csak egy "lájtos" narancsos szín.
És akkor a színek szerinti besorolása neki, szerintem:
Egyértelműen a sárga kategóriájába tartozik, ám nem citromsárga (mint az általam látott videókon csalóka módon látni lehetett), és nem is piros/vörös. Bár igazából senki sem mondta(!), hogy ez utóbbi egyikét látnánk rajta, csak azt, hogy a citromsárgához képest a pirosat/vöröset éppúgy megközelíti.
Mint írtam: nem citromsárga, de nem is piros a, mert a kettő között helyezkedik el, azonban kategóriára bontva valóban a sárga kategóriájába tartozik.
Kicsit talán valóban meg-meg pedzegeti a pirosas színeket is, bár igazság szerint inkább a barna, pontosabban ennek bizonyos árnyalatai felé eshet még jobban, amelyek a sárgás színekkel tudnak fedésbe kerülni: ilyen például a "sötét narancssárga", bár nem kitárólag az előbbi szín a legjobb példa - az Index alap-betűszínei közül ezt volt a legérdemesebb kiválasztani.
Ez az én véleményem kifejezetten csak a színvilág tárgyalását tekintve a budapesti metrószerelvényekben működő indításjelzők színéről, színeiről.
Amúgy te most komolyan gondoltad, hogy tiltsák be a vallást???
Mert ilyet egyrészt senki sem tehet (másnem jogilag biztos, hogy nem), másrészt egy pár ezer fős "társaság" miatt nem szúrnának ki másik több száz millióval... Ez olyan, mint ha betiltanák a Bibliát, mert a tudomány rácáfolt a világ megteremtése részre...
1-et 2-t láttam belőle, de esténként megy, legalábbis régebben, és este nem pont ilyenre vágyok, kicsit sokkal könyebb műsorra. Egy jó family Guy, és azt mondom, hogy határozottan jobb a hangulatom.
De akkor miért nem lehet betiltani ezt a vallást, ha ennyire nem jön át az embereknek, és félre értelmezik. A szent háborút, gondolom, a lekeknek kell megvívni, miután meghalltak, és nem akkor, amikor még élnek. Nem ettől szent háború?