“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
A magyar köznyelvben „menstruációs szegénység”-ként ismert a jelenség, hogy rengeteg lánynak és nőnek nem áll módjában minden hónapban rendszeresen költeni személyes higéniájukra, egészségükre, vagyis megfelelő mennyiségű és minőségű tisztasági betétre és tamponra. Korábban itt írtunk részletesebben minderről, illetve egy ezzel kapcsolatos skóciai kezdeményezésről.
A film egy középiskolás lány mindennapjaiból mutatja be azokat a pillanatokat, amikor tisztasági betét és tampon helyett kevésbé higiénikus alternatívák használatára kényszerül. Osztálytársai tanóra közben egy apró becsomagolt tárgyat próbálnak átadni neki, de egy ponton elejtik és a tanárhoz kerül. Kicsomagolva a tanár és a közönség látja, hogy egy tampont szerettek volna átadni Nonának.
erősen leszarom az erőteljes feminista hazugságcunamit!
EZ az ami a lényeg, nem az, hogy néhány lúd jól beleválaszt (összekeveri az erőst az erőszakossal) aztán meg elég hülye ahhoz, hogy ILYEN törvényi háttér mellett nem tud kilépni!
Azt tudod, hogy a világ leghaladóbb alkotmánya volt a Szovjetunió sztálini alkotmánya? Sehol a világon még csak hasonló szépség se volt, sem azelőtt, sem azóta! Tiltotta a halálbüntetést, a dolgozóknak mindenféle jogokat adott és minden mi szem szájnak ingere!
Esetleg olvasd el:
(na meg az örök klasszikus: a Gulág szigetcsoport)
Szürke minden elmélet barátom, S a lét aranyló fája zöld.
"Hercsel Adél legújabb kötetében a nők történetei mellett megjelennek a férfi bántalmazottak és a gyermekkori történetek is. A kötet azoknak is érdekes és hasznos, akik soha nem éltek át bántalmazást, de nem is tudnak arról, hogy a környezetükben ilyen történt volna. Lehet, hogy néhány történet segít abban, hogy felismerjétek, van, akinek szüksége lehet a segítségre. És ekkor már tudni fogjátok azt is, hogyan állhattok mellé."
Erős nőknek, erős nőkről – 3 könyv a fa alá, amely megváltoztatja az életről alkotott képeteket
Mintha 2018 a női szerzők éve lett volna: sorra jelentek meg olyan könyvek, amelyekre muszáj odafigyelni. Már csak azért is, mert olyan sorsokkal ismerkedhettek meg, amelyek nagy befolyással lehetnek rátok is. Az pedig csak hab a tortán, hogy a szerzők egytől egyig magyar nők, akiket érdemes megismernetek.
Már mondtam egyszer, de újólag elismétlem: a "világ dolgai" nem kizárólag a háttérhatalmitébolyos, "szarosswarcos" migráció és a nemierőszakoló kanhordák. Pláne nem "női szemmel".
Ha téged kizárólag csak ezek a témák érdekelnek a világból, akkor bizony rossz topikcímet választottál, rossz topiktársakat és főleg nagyon-nagyon rossz moderátort.
Nemektől függetlenül írtam, a bántalmazó lehet bárki egy diszfunkciós családban és áldozat is. Megeshet, hogy az anya a nevelésre alkalmas szülő, más esetben meg pont az apa, az is megeshet, hogy egyik szülő sem alkalmas, hanem valamelyik nagyszülő vagy egyéb rokon. Persze az egészet független szakértői vizsgálatoknak kell megalapozniuk idejekorán (hogy ne tudjanak senkit sem befolyásolni oltásokkal), olyan eszközökkel, melyek a legközelebb visznek a valósághoz. Te leszűkíted a problémakört.
Tudod te, hogy a birtokon belüli anyócának elég pár hét oltás, és az a gyerek sikítófrászt kap a gondolatra is, hogy látótávolságba kerüljön az apjával?
Aztán lehet hivatkozni, hogy "Az a szegény gyerek nem akarja a "kényszerláthatást"!
Kényszerláthatás helyett a bántalmazót kell kiemelni a családból és megvonni a gyermekfelügyeleti jogát, továbbá távoltartást elrendelni - ez volna a tisztességes.
Nem szabad feleselni. A tartalmat bele kell szőni a mondandódba és mindig más és más áspektusból kell vizsgálandanod az összefüggéseket. Nix kopírozás. Pl így, lent azon a kiszögelésen Kordagyurit hallgató leányka biztosan feminista lehet, mert láthatóan nincsen valóságérzékelése. ;) ;) ;))))