Nagyon erdekes megközelites a temanak...
A férfigyönyör női ára
http://columbofelesege.transindex.ro/a-ferfigyonyor-noi-ara/?fbclid=IwAR2QvoKxD3lZEvNQjxP5w-kFLbuiBWhxAtktKV6MJq6B2X_NQjXTOn_EvKY
"Egészen elképesztő, hogy a világot mennyire nem zavarja az a tény, hogy a nők időnként könnyek között távoznak egy szexuális együttlét után.
Beszéljünk, hát, valóban a testről. A változatosság kedvéért vegyük komolyan az emberi testet és a szexuális tényeket. És ha lehet, engedjünk már vissza néhány nőt is ebbe az egyenletbe, jó? Mert ha már költői magasságokba emeled a férfi gyönyört, készülj fel, hogy annak eltitkolt, kellemetlen és mindenütt jelenlévő rokonáról is beszélj:
a női fájdalomról.
Kutatások támasztják alá, hogy a nők 30%-a számol be hüvelyi közösülés során érzett fájdalomról, 72%-uk az anális közösülés során érzett fájdalomról, és „nagy részük” nem mondja el a partnerének, ha fájdalmas a szex.
Ez fontos, ugyanis akkor a legnyilvánvalóbb a nem-férfi biológiai realitásról való gondolkodás hiánya, amikor a
„rossz szexről”
beszélünk. Valahányszor árnyalásra szólítanak fel egy zaklatásról vagy bántalmazásról szóló diskurzusban, elképedve tapasztalom, hogy mennyire ellaposítva használjuk ezt a kifejezést, pontosabban, hogy azt feltételezzük, a „rossz szex” ugyanazt jelenti a nőkkel szexelő férfiak számára, mint a férfiakkal szexelő nők számára.
Nagyon kevés tanulmány van a témában. Fórumokon végzett alkalmi mérések, ahol az emberek a „rossz szexről” beszélgetnek, azt mutatják, hogy a férfiak a passzív partner vagy az unalmas élmény leírására használják ezt a kifejezést.
Amikor viszont nők beszélnek „rossz szexről”, akkor ők leginkább kényszerítésre, érzelmi zaklatottságra, vagy, leggyakrabban, fizikai fájdalomra gondolnak.
Debby Herbenick, az Indiana Egyetem Közegészségügyi Kollégiumának professzora, az Országos Szexuális Egészséget és Magatartást Kutató Felmérés egyik alapembere visszaigazolta ezt a feltételezést.
„Amikor »jó szexről«van szó” – mondta nekem – „a nők a fájdalom nélküli szexre gondolnak, míg a férfiak az orgazmusra.”
„a férfiak és a nők nagyon eltérően képzelik el a szexuális kielégülés skálájának alsó határát”.
„Míg a nők úgy definiálták az alsó határt, hogy abba akár szélsőségesen rossz érzések és fájdalom is beleférhet, addig a férfiak alsó határába a kevésbé kielégítő szexuális végkimenetel lehetősége fért csak bele, de eszükbe sem jutott, hogy ez a végkimenetel számukra bántó vagy ártalmas is lehetne.”
Ha a szex fáj, miért nem állt le?
Miért történik mindez? Miért tűrik el a nők a kínt, csak azért, hogy biztosak legyenek benne, a férfinak orgazmusa van?
A válasz szorosan kapcsolódik ahhoz a diskurzushoz, amely arról szól, hogy a nőket hogyan zaklatják, bántalmazzák és menesztik azért, mert férfiak a munkahelyen is erekciót akarnak. Rémisztő, ahogy Sullivan azt gondolja, nem figyelünk eléggé a férfiak biológiai valóságára, miközben az egész társadalmunk a heteroszexuális férfi orgazmusának elérése köré szerveződik. Ez az „ügy” teljesen központi szerepet kapott a kultúránkban – sajnálatos következményekkel a saját testünk, örömünk és fájdalmunk megértésének szempontjából.
A nők folyamatosan és célirányosan vannak arra edzve, hogy figyelmen kívül hagyják a saját testi kényelmetlenségeiket, különösen, ha szexuálisan „hasznosak” akarnak lenni.
. Előfordulhat, például, hogy azért színlelnek a nők orgazmust, mert ők is reménykednek egy kis élvezetben. És ha úgy tűnik, ez nem fog bekövetkezni, akkor bekapcsol a trenírozás. Amely szerint a) el kell viselniük a kényelmetlenséget és b) örömet kell találniuk a másik élvezetében, amennyiben az adott társadalmi norma ezt előírja.
Ez különösen igaz, amikor szexről van szó. A színlelt orgazmusnak egy csomó előnye van: ösztönzi a férfit, hogy hamarabb végezzen és így a te fájdalmad is (ha van) hamarabb véget érjen; örömet szerez a férfinak és megkíméli az érzéseit. Ha jó szeretőnek lenni azt jelenti, hogy a másik jól érzi magát veled, akkor kiválósan teljesítettél ezen a fronton. Színtiszta nyereség.
A nők évtizedeken keresztül udvariasan elhallgatták a kellemetlen érzéseiket és a fájdalmukat csak hogy maximális élvezetet nyújtsanak a férfiaknak. Kitartóan üldözték a szerelmet és a beteljesülést a vérzések, szakadások és egyéb tünetek ellenére, amelyek a „rossz szex” velejárói. Olyan iparágakban dolgoztak, ahol a tárgyiasításuk és a zaklatásuk normalizálva lett, és tovább üldözték a szerelmet és a beteljesülést olyan fájdalommal járó állapotok ellenére, amelyeket senki, különösen a saját orvosaik nem vettek komolyan. Mindeközben, a másik nem, amely számára a „rossz szex” gyakran annyit jelent, hogy kissé unatkozik orgazmus közben, az a nem, amelynek szexuális igényeit az egész orvostársadalom igyekszik kielégíteni, az a nem, amely testreszabott kényelemben éldegél egy olyan társadalomban, amelynek célja, hogy az ő esztétikai és szexuális élvezetét maximalizálja – nos, ez a nem, amely menekül a felismerés elől, hogy a nők nem mindig érzik olyan jól magukat, mint ahogyan az rájuk van kényszerítve és jól esne nekik néha egy kis odafigyelés – ez a nem tehát azt mondja, hogy a nők túlérzékenyek és túlreagálják a kényelmetlenséget. Tényleg a férfiak biológiai valósága nincs eléggé értékelve?
Szeretném, ha egy olyan világban élnénk, amely arra bátorítja a nőket, hogy foglalkozzanak testük fájdalom-jelzéseivel,.........."