“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
Amikor a szubjektív emocionális megközelítést objektív kutatómunkának álcázzák. Ha lehámozzuk az áltudományos közgazdasági, politikai* maszlagot (melyből nyilvánvalóan csak azokat ragadták ki, amely a hipotézisüket alátámasztják) teljesen nyilvánvaló, hogy illogikus, egymásnak ellentmondó elvárásokat akarnak összefésülni. Küzdeni egy olyan dolog elismeréséért, amelyet az érintettek saját maguk lelki nyugalmuk érdekében, saját szabályrendszerük mellett végeznek, nemritkán kifejezetten örömérzettel társulva**....egyértelműen haszonlesés, és nyerészkedés.
* úgy látszik a nők még minidig nem képesek úgy elsajátítani tudományos ismereteket, hogy ne saját lényüket, érdekeiket vizsgálják, és helyezzék előtérbe. A közjóért való cselekvés (tanulás, munka) mindig is másodrendű marad. Lényeg az "ÉN A NŐ".
** az "én vásárolom meg a család részére"-tipusú mondatok, mint elnyomás manifesztumai ab ovo nevetségesek, hiszen a nők ezeket zömmel szeretik csinálni. Ennyi erővel fizessenek azért, mert a férfi szeret otthon barkácsolni, vagy éppen elég jól megjavítja az autót...
Azért, mert a kereszténység elterjedésével bezárták a nőket a négy fal közé
Közösségi életet csak a fonókban, munkahelyeken vagy a templom előtt tudtak élni. A férfiaknak a templomon kívül ott volt a kocsma, a különféle férfiak számára létrehozott mulatóhelyek, klubok. Így a nőknek a beszélgetésre maradt a közös munka, a templom udvara. És most már jószerivel ebben a kütyűnyomkodós, elidegenedett világban a templom előtti társalgás maradt csak az idősebb nőknek. Azért inkább idős nők járnak templomba. A vén kujjonok, meg nyált csorgatva prosti után loholnak. Itt a fórumon is. Lád e: a femi topikot megszálló pöcsös álprosti milyen népszerű a hülye kanok között. Na, meg azt sem szabad elfeledni, hogy a templomok már konganak az ürességtől..
Nem elhanyagolható az a tény, hogy sok nőnek pokol az élete. És talán csend csak a templomban van.
Az egészhez hozzátartozik. hogy a judeokereszténység a nő bűnösségén alapul. Ezért a vallásos nőkben mesterségesen bűntudatot kelt.
A férfivallást mindig erőszakkal a férfiak terjesztik. Akkor van sok férfi egy templomban, zsinagógában mecsetben, mikor azt a vallást erőszakkal terjesztik!! A kereszténység nem terjeszkedő vallás már. Viszont a sokkal fanatikusabb terjeszkedő vallásoknál, mint az izraelita, és az iszlám tele van kanokkal a zsinagóga és a mecset.
Ez az oldal megtévesztő. Családháló a neve, azonban csak és kizárólag a nők oldaláról vizsgál mindent, és kategorikusan állít be helyzeteket, csakis egy szemszögből. Hogy tetszik-e a nőknek, vagy nem. A másik oldalt teljesen kizárja. Mintha a bíróságon csak ez egyik felet hallgatnák meg. Uszító oldal.
Nem kell aggódni. A nyugati demokrácia szépen kinyírja magát. Az egyedülálló és/vagy feminista a legjobb fogyasztó. Egy egyedülálló férfi töredékét fogyasztja, mint az egyedülálló nő. Minden összeesküvés elmélet nélkül ez nyilvánvaló. Azonban ezzel párhuzamosan a tradíciók is mennék a levesbe a liberálisoknál. Így aztán a legelemibb dolog egy társadalom fenntartásához: a gyermekek születése is rohamosan csökken. Teljesen egyértelmű bebizonyított tény, hogy a férfiak "nyomot hagyni" ösztöne vagy az utódlás kérdése sokkal erősebb, mint a nőkben. Azonban mivel a férfiak hagyták kifolyni a kezükből ezt az egészet, így szépen össze is omlik majd a jelenlegi fogyasztói társadalom. Ellenben megerősödik az iszlám. Egyrészt, mert sokkal férfiasabb, maszkulinabb vallás, mint a krisztusi (női) szeretet, odaadás, gondoskodás eszmerendszere ( a felnőttként vallást választók, vagy más hitre áttérők zöme a muszlim vallást választja). Az ateizmus megerősödése pedig evidenciaként vonzza magával majd a csodálatos ipari társadalom mellékzöngéjeként kitermelt harmadik világbeli, klimatikus viszonyok miatt népvándorlásba kezdő tömegeket. Európában az iszlám, mint tömeg, az USA-ban mint szimpatikus maszkulin ideológia nyer majd teret. No és az isztambuli egyezmény hősei hogy védik majd meg a határokat he?
Egy nőnek nem kell ahhoz IQ teszt, hogy tudja mennyivel okosabb a férfiaknál. Elég itt a fórumon végignézni. A férfiak azért találták ki az ő csekélyke képességüknek megfelelő IQ tesztet, és a mensát, hogy bizonyítsák azt, hogy ők mennyivel okosabban a nőknél. Vagyis ők a vezetésre alkalmasabbak!!
De ráfaragtak. Mert biza a nők képességei a férfiak képességeihez kitalált IQ teszt alapján is jobb.
De, igazából azt röhögöm, hogy az EQ-nál viszont a férfiak számára kevesebb pont kell.
Ez tény. Mint minden háborúban. Azt hihetnénk, hogy a mai modern pacifista ember már sokkal humánusabb de nem igaz. Az Ártatlanok c. film elég jól visszaadta ezt a történelmi helyzetet. Zárójelben jegyzem meg csupa apró betűvel (nem) a férfiak a háborúban "csak" meghaltak.
Hazudsz! Az inkvizíció több mint 100 millió ember halálához vezetett, És több mint 85% nő volt. Az inkvizíció az egyházi törvénykezést jelenti. Amelyet már a Niceai zsinat óta alkalmaztak egyfolytában, hogy az embereket áttérítsék a judeókereszténységre. Nem a spanyollal kezdődött, hanem 325-ben a keresztény vallás hivatalossá tételével. Csak a magyar emberek több mint egyharmadát kiirtotta, geza és vajk segedelmével, a cseh és német papság. Azért, több nőt öltek meg, mert a judeókereszténység kimondottan nőgyűlölő vallás. És a tudós, régi papnők, magyar mágusnők, és gazdag örökösnők kiirtása is volt a cél. No, meg a férfiak ki is akarták szorítani a nőket, azokból az ősi foglalkozásokból, ahol pénzt szimatoltak meg. Így a gyógyításból, a tanításból, a tudományból, művészetekből és a vezetésből. A meggyilkolt áldozatok vagyona mindig az egyházra szállt. Tehát, haszonszerzésből is elítéltek eretnekségért, boszorkányságért nőket. Sőt, fiatal, árva örökösnőket kolostorba kényszerítették, hogy az egyházra szálljon a vagyona. Az áldozatok vagyona az egyháznak mindig nagyon jól jött. Meg aztán az is közrejátszott, hogy a természethez közel álló nők nem könnyen vették át az idegen nőgyűlölő isten képet! Sokkal egyenesebbek voltak mint a férfiak. A férfiak nyertek a keresztény nőgyűlölő vallással. A nők vesztettek. Most is. Ehhez illene tudnod azt is, hogy a nőket kellett a legjobban butítani, agymosni, mert a gyermek kultúrája mindig az anyja kultúrájának a függvénye. Ezért is jelentgették fel az egyháznál többnyire a férfik a nőket. Boszorkányságért eretnekségért. Mert hasznuk volt belőle.
Idióta hatalmi tébolyos férfiak bigott vallását már a csecsszopó koruktól az emberek fejébe mossák. És mint most te is. Le akarod tagadni az ábrahámi vallások bűneit. Állítom. Enélkül a három sátáni vallás nélkül nem állba most az ember a kipusztulás szélén. Ez a három vallás az emberek tömeges hülyeségét okozza.
Volt nekem egyszer egy udvarlóm, akinek kiadtam az útját. Erre dührohamot kapott és elkezdett visítani, hogy "Engem nem lehet kirúgni, majd én rúglak ki téged!"