“Egy bácsikám, ki csősz volt s egész évben a Varjúdomi kunyhóban lakott olyan mesét mesélt, amilyen éppen abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt, ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga”
A nők csak úgy tudják nevelni a fiaikat amilyen példát látnak a társadalomban. Viszont tény és való hogy leginkább a közösség neveli a gyereket. Te hiába nevelsz édi-bébi cuki fiúcskát ha a médiából más ömlik rá. És a haverok elvárják hogy elmásszon velük bulizni, prostihoz.
Hiszen nem szolgálnak ki senkit. Igazából a dicséretért, a fényezésért a vált megbecsülésért teszik. Nemtől függetlenül, aki alámegy a másiknak azt el fogják nyomni.Mindezen túl persze gondolom szívesebben lennének sorkatonák, vájárok, kubikusok, vagy asztalosok. Akarom mondani cégvezetők. Ezeket néha összekeverem na. :-)
A mai gyülekezetekre ez nem igaz. Ha nem lett volna egyértelmű, én a mai keresztény gyülekezetről beszéltem. Azt állítani, hogy a mai gyülekezetbe azért járnak a nők, mert az "udvari beszélgetések" voltak nekik régen, és ez megmaradt mint patriarcha elnyomó csökevény....ez nem igaz. Leginkább azért sem, mert az gyülekezetekhez kapcsolódó egyéb eseményeket is ők szervezik...és leginkább maguknak.Amit írtál az nyilvánvalóan ahogy te elképzeled, saját eszmefuttatásodból kiindulva...de ez ellentmond a valóságnak. Nem ezért, és nem így van.
A válasz egyszerűen annyi, hogy a mai macsó világképbe nem fér bele a női (vénuszi) gyengédebb elfogadóbb valláskép.Ezért nem járnak a férfiak gyülekezetbe. Nem pedig az általad vázoltak miatt.
A kereszténység alapköve nem a nőgyűlölet.Nem a katolikus vallás az egyetlen. A lutheránus, vagy kálvinista gyülekezetek is keresztények, mégis nagyon sok a női lelkész.
Hát ja. Azt képzeli ez a hülye, aki ezt írta, hogy a nőknek a család ellátása kiszolgálása ingyen hawaii dizsi napszemüveg. Nos. Azzal hogy a férfiak azt képzelik, hogy a nőknek öröm őket kiszolgálni, az az alapja, hogy a férfiak lusták.
Amikor a szubjektív emocionális megközelítést objektív kutatómunkának álcázzák. Ha lehámozzuk az áltudományos közgazdasági, politikai* maszlagot (melyből nyilvánvalóan csak azokat ragadták ki, amely a hipotézisüket alátámasztják) teljesen nyilvánvaló, hogy illogikus, egymásnak ellentmondó elvárásokat akarnak összefésülni. Küzdeni egy olyan dolog elismeréséért, amelyet az érintettek saját maguk lelki nyugalmuk érdekében, saját szabályrendszerük mellett végeznek, nemritkán kifejezetten örömérzettel társulva**....egyértelműen haszonlesés, és nyerészkedés.
* úgy látszik a nők még minidig nem képesek úgy elsajátítani tudományos ismereteket, hogy ne saját lényüket, érdekeiket vizsgálják, és helyezzék előtérbe. A közjóért való cselekvés (tanulás, munka) mindig is másodrendű marad. Lényeg az "ÉN A NŐ".
** az "én vásárolom meg a család részére"-tipusú mondatok, mint elnyomás manifesztumai ab ovo nevetségesek, hiszen a nők ezeket zömmel szeretik csinálni. Ennyi erővel fizessenek azért, mert a férfi szeret otthon barkácsolni, vagy éppen elég jól megjavítja az autót...
Azért, mert a kereszténység elterjedésével bezárták a nőket a négy fal közé
Közösségi életet csak a fonókban, munkahelyeken vagy a templom előtt tudtak élni. A férfiaknak a templomon kívül ott volt a kocsma, a különféle férfiak számára létrehozott mulatóhelyek, klubok. Így a nőknek a beszélgetésre maradt a közös munka, a templom udvara. És most már jószerivel ebben a kütyűnyomkodós, elidegenedett világban a templom előtti társalgás maradt csak az idősebb nőknek. Azért inkább idős nők járnak templomba. A vén kujjonok, meg nyált csorgatva prosti után loholnak. Itt a fórumon is. Lád e: a femi topikot megszálló pöcsös álprosti milyen népszerű a hülye kanok között. Na, meg azt sem szabad elfeledni, hogy a templomok már konganak az ürességtől..
Nem elhanyagolható az a tény, hogy sok nőnek pokol az élete. És talán csend csak a templomban van.
Az egészhez hozzátartozik. hogy a judeokereszténység a nő bűnösségén alapul. Ezért a vallásos nőkben mesterségesen bűntudatot kelt.
A férfivallást mindig erőszakkal a férfiak terjesztik. Akkor van sok férfi egy templomban, zsinagógában mecsetben, mikor azt a vallást erőszakkal terjesztik!! A kereszténység nem terjeszkedő vallás már. Viszont a sokkal fanatikusabb terjeszkedő vallásoknál, mint az izraelita, és az iszlám tele van kanokkal a zsinagóga és a mecset.