Lilla engedelmes feleséget játszik, akit férje itt még csak utasítgat, instruál, később, a történet előrehaladtával pedig meg is aláz, bántalmaz. Ezt követően, a többi szereplő színrelépésével a hangsúlyok áthelyeződnek a színpadon kibontakozó történetre, amely legalább annyira szól Lilláról, a kiszolgáltatott, megalázott feleségről, aki szó nélkül meztelenre vetkőzik, amikor ezt az utasítást kapja, és kollégái kielégítése közben mosolyogva mondja: ez a színészet; és ugyanennyire szól az egykor zseniális rendezőről, aki politikai véleménynyilvánításaival kivívta a hatalom ellenszenvét, ám végül megalkuszik, elfogadja az állami kitüntetést, és megígéri, hogy rendez „egy jó Csehovot”. Így az előadásban megjelenő Árpád történetén keresztül a darab a művészi szabadság kérdését is firtatja, azt, hogy milyen lehetőségei vannak egy művésznek, értelmiséginek az aktuális politikai, társadalmi viszonyok között.
Schilling a független társulatok támogatásainak megvonásáról, csökkentéséről, Rogán Antal, Lázár János ügyeiről, a paksi szerződésről, a stadionmutyiról beszél dühösen a közönségnek, kezében Marx mellszobrával, majd elmeséli, hogyan tépte szét a támogatás felére csökkentéséről szóló levelet az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt.
Ti már ott tartotok, hogy a munkahelyeken a főnöknek üvegfalú irodája legyen, különben egy ocsmány, szexuális bűnöző férfiállat.
Na most akkor jogos, hogy a rendező férj ne kényszerítse a feleségét pornófilmben részvételre, nemde?
Kényszerítés persze az is, ha csak felveti neki, mert ilyenkor attól tarthat a feleség, hogy ha nem vállalja el, akkor elválik tőle a férje, és az utcára kerül.
