A világ leghíresebb holokauszttúlélője állítólag egy 19 éves vallásos zsidó lányt molesztált.
A Máramarosszigeten született Nobel-békedíjas, amerikai zsidó író, politikai aktivista, holokauszttúlélő állítólag egy jótékonysági rendezvényen molesztált egy lányt.
Az áldozat – egy bizonyos dr. Jennifer Listman, aki jelenleg a New York-i Egyetemen antropológiai és genetikai kutatásokat végez – azt mondta, hogy a "támadás" egy jótékonysági vacsorán történt még 1989-ben. A beszámoló szerint Wiesel a lány és annak a barátja közé állt, majd kezével belemarkolt a lány fenekébe, miközben a fotós egy fényképet készített róluk. Az érintett minderről blogján számolt be, hozzátette azt is, hogy az eset miatt 10 évig depresszióval és pánikrohammal kellett kezelni.
Lilla engedelmes feleséget játszik, akit férje itt még csak utasítgat, instruál, később, a történet előrehaladtával pedig meg is aláz, bántalmaz. Ezt követően, a többi szereplő színrelépésével a hangsúlyok áthelyeződnek a színpadon kibontakozó történetre, amely legalább annyira szól Lilláról, a kiszolgáltatott, megalázott feleségről, aki szó nélkül meztelenre vetkőzik, amikor ezt az utasítást kapja, és kollégái kielégítése közben mosolyogva mondja: ez a színészet; és ugyanennyire szól az egykor zseniális rendezőről, aki politikai véleménynyilvánításaival kivívta a hatalom ellenszenvét, ám végül megalkuszik, elfogadja az állami kitüntetést, és megígéri, hogy rendez „egy jó Csehovot”. Így az előadásban megjelenő Árpád történetén keresztül a darab a művészi szabadság kérdését is firtatja, azt, hogy milyen lehetőségei vannak egy művésznek, értelmiséginek az aktuális politikai, társadalmi viszonyok között.
Schilling a független társulatok támogatásainak megvonásáról, csökkentéséről, Rogán Antal, Lázár János ügyeiről, a paksi szerződésről, a stadionmutyiról beszél dühösen a közönségnek, kezében Marx mellszobrával, majd elmeséli, hogyan tépte szét a támogatás felére csökkentéséről szóló levelet az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt.
Ti már ott tartotok, hogy a munkahelyeken a főnöknek üvegfalú irodája legyen, különben egy ocsmány, szexuális bűnöző férfiállat.
Na most akkor jogos, hogy a rendező férj ne kényszerítse a feleségét pornófilmben részvételre, nemde?
Kényszerítés persze az is, ha csak felveti neki, mert ilyenkor attól tarthat a feleség, hogy ha nem vállalja el, akkor elválik tőle a férje, és az utcára kerül.