Gomboson születtem 1931-ben. Ma is gombosinak vallom magam, s büszke vagyok arra, hogy egy
1100 éves faluból származom. Gyermekkoromban sokkal több gyermek élt a faluban, mint ma. Megdöbbenve értesültem Gál Gizella tanítónőtől, hogy a 4. osztályban
mindössze öt tanítványa van.
1918-ban nyolcvan óvodás volt a faluban, s hat tanteremben hat tanító 550 gyermeket tanított. 1941-ben 3. osztályos voltam. Az iskolánk abban az évben, a magyarok bejöveteléig, 394 tanulóval dolgozott. Ám ebből mindössze 141 gyermek járt a magyar tagozatra. Az ún. névelemzési törvény osztott meg bennünket, amely előírta, hogy mindazok, akiknek szlávos hangzású családnevük volt, szerb tagozatra járhatnak, pl. Szeverics, Szobonya stb. Más nemzetiség nem járhatott magyar tagozatra. Így a gombosi Smit vagy Klem, Weis, Baumgartner szerb tagozatra járhattak. Az 1. és a 2. osztályt Hajdu tanító úr tanította a jelenlegi vasútállomással szembeni épületben, a 3. és a 4. kombinált osztályt pedig Lakatos Tihamér igazgató-tanító vezette. De itt is, a magyar tagozaton a 3. osztálytól a történelmet és a földrajzot szerbül tanultuk. Pontosabban magoltuk, mert nem értettük a tananyag tartalmát. 1941 áprilisában a magyar hatóság megszüntette a szerb tagozatot, s összevontak bennünket 1-1 osztályba. Ekkor derült ki, hogy aki szerb tagozatra járt, nem tudott magyarul írni-olvasni...
Hasonló leépülés van más országrészekben, erdélyben, a felvidéken...
Tudom, ti ezt leszarjátok. Jöhet a nullázás.
