Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv.
által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a
kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz
kiskorú ne férhessen hozzá, használjon
szűrőprogramot!
Hiánypótló topiknak szánom, a megnevezni nem kívánt itteni komoly szellemi pezsgésű topik utáni űr betöltésének a kísérleteként. Itt lehetne kultúráráról, picit óvatosan politikáról, macskákról, jó interjúkról, szellemi érdekességekről és értékekről, nőkről beszélgetni, picit filozofálni is, vigalmira hangolt módon. Nem kívánom elvenni a részbeni jogelődtől a topikját, vagy annak utódlását -sőt őt is szívesen látnám itt-, de jelenleg egyszerűen nincs hová írnom ezekről, és hátha másnak is vannak ilyen érzései vagy érzetei. Komolyabb moderáció-elemzést, és főleg ezzel kapcsolatos csatározást nem szeretnék itt látni, a diliről jó lenne, ha nem mászkálnának át ide semmilyen figurák, és azokat is szívesen látom, akiket nem kedvelek, ők maradnak, ahol vannak, státuszbelileg, de mindenki azt ír ide a régi gárdából és az esetleges újak is, a szabályok keretei között, amit akar. Meglátjuk, mi lesz belőle, nekem már legalább 3 hete nincs hová írnom. Jó lenne, ha fennmaradna, és esetleg tényleges topikélet is lenne benne. Vitorlák felhúzva, meglátjuk fúj-e a szél és hogy melyik irányból.:)
Milyen fasza már, hogy a mi kis jóllakott napközisünk, Gulyás Gergely büszke rá a kormányinfón, hogy Magyarország éllovas az infláció letörésében. Hja kérem, letörni csak azt lehet, ami van. Nálunk márpedig van mit tördelni.
Volt ugye valaha a Chrudinák Alajos (+ Sugár, Baló Gy.*) fémjelezte Panoráma, aztán van most a német ZDF-en az auslandsjournal, ennek van egy francia közszolg. tévében is egy megfelelője.
Ezek valóban független műsorok /voltak (bár a Panoráma a kádárizmus végén, de igen gyakran abszolút pártatlanul tudósított az igen távoli eseményekről is), ma sajnos már egyre ritkább az ilyen.
Kelet-Európában az ilyesmit szinte nagyítóval kell keresni. És nem is nagyon találni.
*két világlátott européer zsidó, az igen liberális és megengedő fajtából
Nem hiszem, hogy nem hagyják. Egyszerűen a korlátolt kisemberek benyalnak a szerelmetes pártjuknak és azt hiszik, ezzel használnak az "Ügynek". Miközben csak lejáratják és a saját szavazótársaiknak is hagyják lejáratni a "fideszes szavazó" fogalmát. :)
Ja-ja! Nézz csak be a politikai mémesbe, ahol megfordulok. :) Szinte szekunder szégyent érzek a fideszes törzstagok ún. "mémjeitől". Ha mondjuk 100+ éves és alzheimeres lennék, és úgy nem érteném a vicces mém úgymond koncepcióját, akkor is cikinek éreznék ilyen paintben összebénázott ócska szarokat bepakolni
Hogy számomra mi a szarkazmus, azt nem definiálnám, mivel nem igazán érdekel a véleményed.
a NER igen sok mindet gallyra vágott ebben az országban, éppen az elmúlt 10 évben... miért pont ezt is ne?
gyakorlatilag mindenhol máshol sokkal sokszínűbb az internet, mert hagyják (itt természeseten csakis OECD országokról van szó, nem a szólásszabadságot korlátozó Kínáról és hasonlókról)... csak nálunk nem!
A reddit túlzottan fiatalos és túlzottan ballib beállítottságú, de ott azért találhatsz polgári (nem fideszes) konzervatívokat is.
Itt az olyan kb. szinte kiveszett kategória.
És persze a redditen rendkívül sok külföldit is... valahogy ez is sokkal kevesebb itt, mint 10 éve volt.
Megmondom őszintén az itteni indexes fideszesek nagyon begyöpösödöttek... a Facebookon még előfordul a fiatalosabb, humorosabb verziójuk, itt már csak a besavanyodott, kétségbeesett bunkerharcot folytató van többségben.
Mostanra vonatkoztatva természetesen, visszautalva arra, hogy K. Endre lehet-e ártatlanul meghurcolt áldozat. (Különös tekintettel a bűnismétlésre a padon, amit kamerák is rögzítettek.)
más fórumok pedig szinte kihaltak (ugye ezt is a Fidesz okozta, hogy gyakorlatilag az index fórumon és a facebookon kívül szépen mindenhol vagy bezáratták vagy szélsőségess szarhajigálássá züllesztették a fórum funkciót, mint pl. a hvg-nél)
Ha ez nem szarkazmus, akkor a saját érdekedben sürgősen keress fel szakembert.
Mikor melyik korszakban: Rákosi/Kádár alatt ártatlanul (vagyis hát nagyon kicsi bűnökért) is nagyon súlyos büntetés/sőt halál is járt, most pedig akit abszolút el kéne ítélni, azt is felmentik, politikai indíttatásból, hiszen (szinte) az egész bírói kart a Fidesz tartja karmai között.
Vagyis alig van olyan ítélet, ami ennek ellentmondana.
Azt hiszem azért, mert amikor egyszer a redditet olvasgattam, a gyerek kiröhögött, hogy azt ne (igaz, én az angol részen olvastam valamit éppen, és akkor is egy google-találat vitt oda).
Nekem az index-fórumon pont ez tetszett meg, hogy tele van fideszesekkel. Segít megérteni, hogy mi történik Magyarországon. :) Még régebben a Chemtrailes csoportba is ezért léptem be, tele van vicces meg kevésbé vicces konteókkal. Az index fórum felhasználói ugyanezt hozzák, csak véresen komolyan veszik magukat az őrültek is. :)
Az a helyzet, hogy az itt indexen indulásakor nagyon fiatal volt az átlagéletkor... aztán ez mára zömmel boomer korúakká (40-55) vált.
A reddit sokkal fiatalosabb, sokkal gyorsabban is reagál a napi témákra.
És tényleg sokkal aktívabbak is a hozzászólók. Persze a magyar reddit az amerikai reddithez képest alig látogatott, de ez azért a lakosságkülönbségből és internethasználatból is adódhat...
Most belegondoltam, de fideszesekkel ezen a fórumon kívül nem igazán találkozom, a facebookon csak néha kíváncsiságból olvasom el a politikai hajbakapásokat (utána mindig megbánom), más fórumok pedig szinte kihaltak (ugye ezt is a Fidesz okozta, hogy gyakorlatilag az index fórumon és a facebookon kívül szépen mindenhol vagy bezáratták vagy szélsőségess szarhajigálássá züllesztették a fórum funkciót, mint pl. a hvg-nél) vagy nonfunkcionálisak.
Szóval hajrá magyar reddit, az ottani hozzászólók nagyon naprakészek. És még humorosak is.
Itt az indexen meg mindig kiderül, hogy valaki sem erről, sem arról nem hallott, nem ismeri... akkor még is hol élsz te? – lehetne gúnyosan megkérdezni ilyenkor.
A magyar igazságszolgáltatás 1948-89 között maximálisan kiszolgálta a rákosizmust és kádárizmust (azok koncepciós pereit és politikai üldözéseit), a 1990 utáni pedig úgy 2006-tól kezdve mutat rendellenes működést, az elmúlt 5-6 évben pedig teljesen gazdasági (fideszes) bűncselekményeket is pártolnak a bírók ítéleteikkel.
Összességében a magyar jogászok (elsősorban a polgári és büntetőjogi ügyészek és bírók) olyan mértékben sértették meg a magyar és a nemzetközi jogot "bizonyításaikkal" és ítéleteikkel az elmúlt kb. 76 évben (kivétel az 1990-2005 közötti időszak), hogy méltán tekinthetjük szakbarbárnak ill. az aktuális politikai rendszer teljes körű kiszolgálóinak.
Igazán lenézendő banda, ezek nem igazságot szolgáltatnak, hanem igazságot torzítanak... és nem csak szerintem.
Visszatérve a koncepciós perekre. Szerintem a társadalomban nagyon fontos, hogy az állampolgár megbízhasson az igazságszolgáltatásban és annak képviselőiben. Ahol tömegével merül fel kormánypárti emberekben, hogy más kormánypárti embereket pedofíliában való bűnrészességgel meg lehet vádolni és el is lehet ítélni, ott szerintem valami nagyon-nagyon alapvető gond van a fejekben.
Tudod, én ellenzéki vagyok, de sose gondoltam úgy, hogy el fog ítélni a magyar bíróság úgy embereket, hogy azok igazából nem is követték el a bűncselekményt. Mindig is biztos voltam benne, hogy ha Hagyónak vagy Czeglédinek ülnie kell, akkor ülni is fog és nem kiabáltam volna rendőrállamot vagy mit kell ilyenkor. Tudom, hogy történt ilyen, pl. a móri gyilkosságnál (ahol tényleg tévedés történt), vagy a roma apa-fia páros esetében (akiket elítéltek, aztán kiengedtek, kártérítést kaptak, majd kiderült, hogy mégiscsak jogosan ítélték el őket), de nem hiszem, hogy tömegével lennének ilyenek és eltusolva, és pont K. Endre esete is ilyen lett volna. Már csak azért se, mert az igazgatót is elítélték és ül is, tudtommal. Plusz nem csak egy fiatal vallott ellene, hanem egy másik nevelő is.
Persze szíved joga, ha mosdatni akarod, biztos megvan rá az okod.
Hát, ha Magyarországon politikai koncepciós pereket folytatnak le, csak pedofília és bűnsegédperek mögé bújtatva, akkor ott nagyobb a gond, mind gondoltam...
És nem mást gondolunk, hanem egyszerűen létező szavak definícióját egyszerűen nem veszed figyelembe, és a meggyőződés szó helyett a tudást illetve máskor az igazságot használod. :) Én viszont ragaszkodom a pontos definíciókhoz, mert azok egyrészt megkönnyítik a kommunikációt, másrészt átláthatóvá teszik a vélemények kifejezését, ha mindkét fél legalábbis nagyon hasonló értelemben használja. A tudás és az igazság viszont semmilyen formában nem szinonimája a személyes meggyőződésnek vagy a propagandán alapuló véleménynek.
Nagyon mást gondolunk szerencsére arról, hogy tudja-e valaki Istent, vagy tudhatja-e egyáltalán. Szerencsére.
Megaztán ha már egy, a bíróságok által elítélt emberről beszélünk, akkor el kell gondolkodni azon, hány esetben derült ki a sok sok igazsagból, bírók-szakértők-tudományos emberek számára a tény, ami miatt pálcát törtek valaki felett, miközben utólag kiderült, hogy a sok adatot lehetett volna kicsit másképp nézni, vagy hiányzott egy apróság (információ vagy adathiány, néha téves koncepciójú, nem releváns logikai rendszer, kísérlet), de történt, ami történt, tény lett a bűnössége. Aztán fordult a világ.
"Ha Calamayca még élne, ő sokkal szókimondóbban és frappánabban meg tudná fogalmazni, hogy mi a baj azokkal az emberekkel, akik a "segítő" álarca mögé bújva megalázzák a segítségre szorulókat..."
Virtualice letépte volna a fejét és belehugyozott volna a tüdejébe. Nem hiszem, hogy létezett embertípus, akit jobban gyűlölt volna, mint a magukat segítőnek álcázó, nyomorultakon taposókat.
Nem. Minden ember meggyőződése más lehet arról, hogy mit tart igaznak, de az igazság az statikus és univerzális, az emberi értelmet olykor meg is haladhatja, mert korlátozott a megismerőképességünk. És az igazság bizony a valóság ellenőrizhető tényeivel való egyezést jelenti. Ami nem egyezik a valósággal, az nem lehet igaz se. Akkor se, ha azt mondjuk, hogy egy ember "igazsága" vagy "valósága" lehet egyedi vagy egy csoportéhoz tartozó. Mert az igazság független egyes emberek vagy embercsoportok meggyőződésétől. Nem véletlen nem azt mondják a vallásos emberek, hogy ők tudók, hanem azt, hogy hívők. A te megfogalmazásodban nyilván ők "tudják" (=hiszik), hogy van isten, de igazából még ők is tudják, hogy nem tudják, csak hiszik. Tudni akkor fogják csak, ha és amikor előtte állnak. :)
Merőben önkényes kiragadás, de szeretek abból kiindulni, hogy akkor ez univerzális kéne legyen. És mondjuk a "zacis ratyi" szóösszetételt megfogalmazó, vérliberális, jogvédő, roma ismerősöd is elgondolkodhatna, hogy mi vezet odáig, hogy ezek az emberek a "zaciból" kikerülve, ahol ne adj isten még "ratyik" is lettek a hazugságban látják a zálogát annak, hogy segítséget tudnak kicsikarni az általa vezetett szervezetből. És ha már ezen esetleg elgondolkodik, vajon még mindig büszke lenne erre a csodás szóösszetételre, amit megalkotott?
Én nem kérdőjelezem meg az ő önjellemzését, tőlem tarthatja magát vérliberálisnak, aki belekeseredett a negatív tapasztalatokba. De ha ezt így meg tudta fogalmazni, akkor nem jó helyen dolgozik. Nem hiszem el, hogy valaki, aki a mentoráltjait így jellemzi, alkalmas a valódi segítségnyújtásra. Ha Calamayca még élne, ő sokkal szókimondóbban és frappánabban meg tudná fogalmazni, hogy mi a baj azokkal az emberekkel, akik a "segítő" álarca mögé bújva megalázzák a segítségre szorulókat... És ő a "zacis ratyi" szemszögéből tudná jellemezni, a nagyképű liberális barátodat, a nagyhatalmú kis sündisznócskát... Én csak annyit mondhatok: nem egy szimpatikus alak, és a segítő szakma szégyene.