"Mindig fel lehet tenni egy újabb kérdést, amelyre a modell már nem képes válaszolni.
Hozzá kell tenni egy őjabb szabályt, hogy az extra kérdést eldönthessük."
Így van. Jelenleg az elavult relativista modell toldozgatása-foltozgatása zajlik. De már látszik, hogy ez zsákutca.
"Ha egyszerre két résen ment át, miért nem szakad ketté?
És ha ami az egyik résen átment, azt elnyeli egy detektor, a másik résen átment része hova tűnik?
Ilyenkor persze a növendéket kipenderítik."
Nem illik ilyeneket kérdezni, mert kiderül, hogy a professzor sem tudja a választ.
"Nekem néhány kérdésem van. ...
De ezektől összeomolhat a kártyavár."
Ettől félnek a legjobban. Ezért nem szeretik, ha kérdezősködsz.
Ma már jól látszik, hogy a kérdéseidet nem lehet megválaszolni a jelenlegi "modern" fizika keretei között. Új paradigma kell.
A fény kettős természetéről, és az elektron kettős természetéről szóló legenda csődöt mondott.
A fényről már kiderült, hogy méteres hullámdarabokból áll, amellyel tökéletesen meg lehet magyarázni az összes fényjelenséget. Azokat is, amelyeket jelenleg foton-részecskékkel magyaráznak. Tehát a fénynek nincs kettős természete, fotonok nem léteznek.
Szerintem az elektron esetében is az fog kiderülni, hogy nincs kettős természete. A kétréses kísérletnél nem veszik figyelembe, hogy az elektron villamosan töltött részecske, amelynek villamos mezeje van, ami együtt halad vele. Sőt mágneses mező is keletkezik a mozgó elektron körül. Szerintem itt kellene keresni a jelenség okát. De ezt a kutatók tudnák eldönteni, ha hagynák őket gondolkodni és kísérletezni.
Tehát kezdjük azzal, hogy az elektron átmegy két (vagy több) résen, majd a túloldalon egész elektronként detektálható. Még soha nem fogtak töredék töltést.
Lehet erre azt mondani, hogy hát az elektron az nem is részecske, nem egy fényes kis golyó, hanem a mező gerjesztése.
Vagy pedig egy új emergencia oldja meg a problémát. Egy másik modell.
"Nem tartja össze az elektront semmi, mert oszthatatlan. - Mégis át tud menni két résen."
Ez is azt jelzi, hogy még nem tudunk eleget, és még sok meglepetésben lehet részünk.
"Néhányan már vannak, akik feltesznek furcsa kérdéseket."
De olyanok nincsenek, akik választ is adnának.
"Adams professzor mondta, hogy az elméleti fizikus nem a valósággal foglalkozik, hanem a jó modellekkel.
Susskind is mondta, hogy el kellene felejteni azokat a szavakat, hogy valóság meg valóságos."
Ezért tart itt a fizika, mert ilyen butaságok a vezérelvek.
A modern tudomány elszállt a fantáziavilágba, amelynek már semmi kapcsolata sincs a valóságos világgal. Valóban paradigmaváltásra lenne szükség, vissza kellen térni a valóság talajára.
"Az az baj veletek, hogy az egyikőtök az hiszi, hogy minden mai tudásunk halál biztos, te meg azt hiszed, hogy semmit sem tudunk."
Most nem akarok viccet mesélni. Ez olyan, mint amikor a háború után két amerikai tengerész azon vitatkozik, hogy melyik bombázás rombolta le a kolosszeumot.
Ami a tudásunkat illeti, szerintem kevesebbet tudunk, mint amit még nem tudunk. (At least me.)
A kérdéseimre pedig olyan válaszokat kapok, hogy az anomália békát egészben kell lenyelni.
Nem tartja össze az elektront semmi, mert oszthatatlan. - Mégis át tud menni két résen.
Si vita mala Caesare senata reparas andit.
Ez is csak emergencia. Tona ludatus, tudus nimeratus.
Bizonyos határokig lehet úgy kezelni a jelenségeket, mintha oszthatatlan részecskék léteznének.
De valahol mindig kirántják alólunk a szőnyeget. Pedig a kirántott szőnyeg nem finom. :o)
Néhányan már vannak, akik feltesznek furcsa kérdéseket.
Susskind óvatosabban. De azért megkapta címlapon: bad boy of physics.
Carroll már kevésbé óvatosan.
A tudományt nem az viszi előre, ha stuccot utánzunk.
Az más kérdés - a'la dialektika diabolika -, hogy egyesek számára a fejlődés már így is túl gyors.
Egyik nagytudású kolléga díszoklevelet kapott, a másik rektori dícséretet. Utólag, visszamenőleg.
Mert ötven évvel ezelőtt még okos embernek számítottak. Csak közben kicsúszott alóluk a talaj, elment mellettük a világ. Semmit nem értenek a mai világból. Mert közben paradigmaváltás történt. Nem tudtak alkalmazkodni. Saját korábbi sikereik akadályozzák őket ebben.
Adams professzor mondta, hogy az elméleti fizikus nem a valósággal foglalkozik, hanem a jó modellekkel.
Susskind is mondta, hogy el kellene felejteni azokat a szavakat, hogy valóság meg valóságos.
Carroll viszont ellene megy ennek a tendenciának, lételméleti kérdéseket feszeget,
Ismét találtam egy nagyon jó cikket a relativitáselmélet hibáiról. Ebben 23 szerző (főként kínai, de orosz és amerikai) elemzi az hibákat.
Ilyeneket írnak:
"Az első dolgozatot Hua Di írta. Azt írja, hogy Einstein általános relativitáselmélete nem tudja megmagyarázni a Merkúr perihélium mozgását. Einstein hibás integrálszámításon és tetszőleges közelítéseken alapuló magyarázata teljes kudarc."
"A következő dolgozatot Li Zifeng írta. Írása alaphipotéziseket tekint át és
a tér-idő viszony szempontjai a speciális relativitáselméletben; elemzi a levezetési folyamatokat és a Lorentz-transzformáció hibáit és Einstein eredeti írását."
"két objektum közötti relatív sebesség nagyobb lehet, mint a fénysebesség."
stb.
Úgy látszik, hogy a kínaiak is a Szuperfizika felé haladnak.
Ez nem is lehet másképpen a relativitáselméletben, mert ebben nem létezik c-nél nagyobb sebesség, ezért a c-hez bármekkora sebességet adsz hozzá, mindig c-t kapsz.
És összhangban van a relativitáselméletnek azzal a hibás alapelvével is, hogy "minden megfigyelő c sebességet mérne" (persze ténylegesen soha nem mérték).
Csakhogy a Doppler hatás esetében a hullámmal szemben mozgó megfigyelő által érzékelt frekvencia képlete:
fm = fe* (c+v)/c
Ha a c+v helyére beírjuk a c+v=c -t, akkor ezt kapjuk:
fm = fe* (c+v)/c = fe* c/c vagyis
fm = fe
A képletből is jól látható, hogy a relativitáselmélet alapján a mozgó megfigyelőnek ugyanazt az eredeti frekvenciát kellene mérni, mint az álló megfigyelőnek.
De a valóságban nem azt méri, hanem egy magasabb frekvenciát. Ezt milliószor ellenőrizték.
Mindez helyből cáfolja a relativitáselmélet alaptételét, amely szerint minden megfigyelő ugyanazt a fénysebességet "mérné".
Egyébként 1920-ban már maga Einstein is elismerte, hogy a fényközeg nélkül nem terjedhet a fény, tehát a Doppler hatás sem működhetne fényközeg nélkül, hiszen nem is terjedne a fény, így nem lenne mit mérni. Így saját maga meg cáfolta meg a korábbi hibás okoskodását és saját relativitáselméletét. A relativisztikus Doppler mehet a kikába.
"Egyébként már bemutattam képletek segítségével, és levezettem, hogy miért üti egymást a Doppler hatás és a relativitáselmélet. Bizonyára nem emlékszel rá. De ha igényled a képleteket, beírhatom újra a kedvedért."
Ismerjük már ezt, ami semmi mást nem bizonyít, mint hogy nem érted a relativitáselmélet alapjait, és így természetesen nem tudod alkalmazni képleteit se. A relativisztikus Doppler egészen más jelenség, mint a nem relativisztikus. Ezt nem a forrásnak vagy az észlelőnek a hullámterjedés közegéhez való sebessége okozza, hanem kizárólag az egymáshoz képest való sebességük. Konkréten a távolságok dilatációja és az időtartamok kontrakciója.
Ha te ezt a "levezetést" beírod bármelyik művedbe, onnantól azt egy szakértő biztosan nem olvassa tovább. Tudja, hogy kóklerrel áll szemben, s az egész szöveg a szemétkosárban landol. Ilyen egyszerű.
Áltudomány az, amelyik ellenkezik a tapasztalattal.
A Doppler hatás sokszorosan igazolt jelenség, amelyet nap-mint-nap használnak. Pl. a rendőrség sebességmérésre. Tehát ez tuti. Nem is találni olyan cikket, amelyik a Doppler hatás létezését kétségbe vonná.
Viszont ha nem fér össze a relativitáselmélettel, akkor valamelyik hibás. Szerintem a relativitáselmélet a rossz. Erre jutott a cikk szerzője is.
