Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
Biztonsagos csalad??? Hol van ilyen? Biztonsagos csak egy van, az anya ket karja, amivel dolgozni tud. Semmi egyeb nem biztonsagos.
És ha az anya nem tud dolgozni? Mert mondjuk elmúlt 35 éves, és nem kap állást? Én speciel adminisztratív munkakörben dolgozok. És most hallom, meg olvasom, sőt, látom! hogy egy 35 éves nőt már öregnek tartanak egy titkárnői állásra!!! Mi lesz később, ha már 35-45 évesen nem tud elhelyezkedni? És ha otthon viszont várja az ő alig 5-10 éves gyereke, biztonságos család nélkül? Nekem most, 34 évesen, gyerek nélkül, remeg a gyomrom, ha arra gondolok, hogy elveszthetem az állásom....
Én azt hiszem, csak ezért félek a gyerektől, mert félek attól, hogy nem tudnám megtartani az apját. Hiszen a férfiak egy részére rátör a kapuzárási pánik, és a 40 körüli nőt simán lepasszolják egy fiatalabb pipiért. A nő meg ott marad a "későn" vállalt gyerekkel.... Előre meg honnan tudjam, milyen lesz a férjem? Gyerek után meg már késő bánat ebgondolat.
Komolyan mondom, sokkal jobban szerettem volna a régebbi korokban élni, ahol a vallás miatt tilos volt a válás, és ha utálták is egymást, a vallás és a társadalom miatt muszály volt együttmaradniuk, és ez valamelyes anyagi biztonságot adott a családnak és a nőnek.
Egyébként meg azon röhögök, hogy amíg ti itt győzköditek a többieket, hogy fogadják el azt, hogy nem vállaltok gyereket, meg fel vagytok háborodva, hogy mások meg akarják határozni, hogy hogyan éljetek, addig én meg egy másik topicon vitatkozom hogy fogadják el, hogy nem vagyok egy gyerekgyártó-gép, nem vállalom be a harmadik (negyedik, ötödik) gyereket csak azért mert rossz a statisztika, és fel vagyok háborodva, hogy más akarja meghatározni, hogy hányszor szüljek. Nem a gyerekesek vannak a gyermektelenek ellen, hanem nekem egyre inkább egy össznépi baszogatásnak tűnik ez az egész. Nincs gyereked? Őnző karrierista vagy, Egy gyereked van? Egy gyerek az nem gyerek. Kettő van? Szüljél hármat, úgy szaporodik a magyar. Hiszen jönnek a kínaiak/arabok. Három-négy-öt van? Te csak ész nélkül kefélsz és szaporodsz, persze jól jön a családi pótlék, mi?
Még másnap is szédült és fogta az orrát. Nem direkt volt, de nincs lelkiismeretfurdalásom. Épp teli tüdővel üvöltöttem egy fájás alatt, amikor beszólt, hogy: "látod mégiscsak védekezni kellett volna." Ugyanis nem volt tervezett gyerek. Én már beszélni nem tudtam, egy karlendítéssel a szájára akartam tenni a kezem. Hát egy baromi nagy jobbegyenes lett belőle. Nem baj, jó helyre került. :-)
Máv kórház: voltam ott a barátnőmet látogatni, fél órát köröztem a lehetséges emeleteken.
ezek a sztorik engem is szórakoztatnak:)) bár, ami azt illeti, én még így sem bírom sokszor zokogás nélkül nézni az Animal Planetet, egyszerûen csak mert egy sucker vagyok ezügyben, és kész.
férjed amúgy hogy bírta a jobbost?:)
nekem a legjobb szülôs sztorim, amin röhögni tudtam: unokatesóm ment be szülni a MÁV-kórházba, ahol a szülészetet megtalálni szerintem külön teljesítmény. szegény már a falat kaparta, négykézláb, és még mindig nem jutottak szülôszobára. a férje meg a sógora vitték be, apuka már sápadt volt a tehetetlenségtôl és a dühtôl, többször reklamált, rohangászott fel-alá, hogy mi lesz az ô feleségével meg az ô gyermekével itt, ezek után a kegyelemdöfést a nôvérke kérdése adta meg: és melyikük az apukaaaa?? apukának itt már tényleg elfehéredett a szája széle, mukkani se tudott, mire az öccse (sógor) kissé szintén idegesen odavágta: Majd a DNS-vizsgálat eldönti!!! hat perc múlva már volt normális ellátás.
abból a szeletbôl, amit én is ismerek: a.) nem ragaszkodnak annyira a saját génekhez. ha nem megy, nem megy. ettôl még a protestáns holland "nagymama" is pontosan ugyanolyan unokájának érzi az adoptált fekete-afrikai kisgyereket, mintha vér szerinti lenne. b.) egyáltalán nem cseszegetnek senkit, hogy miért nem vállal gyereket, akár sajátot, akár örökbefogadottat.
azért a két pont közöt van némi összefüggés, ugye...tolerancia
Á, ilyenkor totál meghülyül néhány nő. A hormonok miatt, vagy mittudomén. Korábban száraz szemmel tudtam végigülni a romantikus filmeket, míg más pityergett egy-egy jeleneten. Aztán meg terhesen másfél órát zokogtam egy természetfilmen, mert egy hím oroszlán megölte a másik kölykeit. Kerüld el, ha lehet, és vigyázz mit és hogyan mondasz neki. Én a férjemet a szülőszobán ütöttem ki egy jobbegyenessel, mert rosszat szólt.
Gyomnoveny!!! De amit Te leirsz az a Te szemszogedbol a vilag. Probald mar megerteni, hogy igenis vannak felnott, erett emberek, akik felelossegteljes es egesz eletet elnek, de nincs gyerekuk. Azt nem mondom, hogy nem anyagiasodott el a vilag, de a gyerek nemvallalast meg az anyagiassagot nem lehet osszekotni. Egyszeruen ket kulonbozo dologrol van szo. Az lehet, hogy Te ismersz egy csomo anyagias, gyermektelen fiatalt, de ettol fuggetlenul nem mindenki olyan. Meg az onzesrol kialakitott kis teoriad! Szerinted gyerekes ember nem lehet onzo??? Probalj meg kibujni a kis burkodbol es egy kicsit erettebben korulnezni magad korul mar! (Bocsanat, de hetek ota nem reagaltam az irasaidra es ennek ki kellett jonnie.)
Szia! Csak azt tudom mondani, hogy maximalisan megertelek amiert zavar, hogy egy ilyen topikban (is) a gugyoges meg a gyerek ajnarozas megy. En mar nem reagalok a dologra. Amugy meg probalj kitartani a dontesed mellett es egyszeruen becsukni a fuled, ha bele akarnak beszelni az eletedbe. En valahogy ugy vagyok vele, hogy igyekszem egy kicsit minding mindent maskor, mashol es mashogy csinalni mint az atlag. Most mar ez hajt, hogy kilogjak a sorbol. Valahogy a gyerek-auto-lakas-allas atlagelettol kiuteseket kapok. Meg a gondolattol is rosszul leszek. Masok viszont minden energiajukat arra forditjak, hogy beleolvadjanak a tomegbe.
Én alig várom, hogy a főnököm végre elmenjen ellési szabadságra. Eddig is gyagya volt, de mióta bekapta a legyet tiszta dili. Már jócskán látszik rajta, és szerintem már rég szülésin lehetne, de EZ még mindig bejár osztani az észt. Kívánom maradjon gyesen sokáig.
Na ja. En idaig nem mertem feldobbni a nyugaton bezzeg egy kicsit felvilagosultabbak az emberek gyerek nem vallalas ugyben. Abszolut igazad van. Nekem olyan ismerosom van (nem magyar), aki harom ev varakozas utan egy kinai kislanyt fogadott orokbe. Allitolag Kinaban az egy gyerek politika miatt ezer szamra hagyjak el a masodiknak, harmadiknak szuletett gyerekeket.
De abszolut igaz, hogy mashol nem csinalnak abbol ugyet, ha valakinek nincs gyereke. Egesz egyszeruen ez egy olyan maganjellegu dontes, hogy senkinek semmi koze hozza. De ehhez a fajta mentalitashoz meg fel kell nonunk asszem.
Valahol azt olvastam egyebkent (lehet hogy az Indexen), hogy az emberallatot az teszi boldogga, ha a kornyezete boldogtalan. Allitolag attol erzzuk magunkat jobban a borunkben, ha valaki meg nalunk is vacakabbul erzi magat. Nem lehet, hogy ez a folyamatos masok eletebe valo belebeszeles oka??? Egy kicsit meg beledongoljuk azt a kismamat a foldbe, kioktatjuk stb. Ahogy a szulni nem akaro not is sokan lekezelik es kioktatjak, orvoshoz, pszichologushoz kuldik ... stb
A masik dolog, ami eszembejutott itt az elmult napokban, az az hogy nekem sajna egy-ket baratsagom rament arra, hogy en nem a baratnoim meg vallaltak/nak gyereket. Hiaba probalok a leheto legerdeklodobb lenni es emaileket irok, telefonalok meg minden, hogy megkerdezzem, hogy vannak. Tenyleg erdekel, hogy mi van veluk. meg ha az eletunk most mar szogesen ellentetes iranyba is megy. De mindig az kapom vissza - altalaban ha elmeselem, hogy eppen mit tervezgetek, hova utazom -, hogy lenezem oket, mert ok meg otthon kuksolnak. Pedig nem. Tenyleg nem.
Olyan jokat vihoraszom a sztorijaidon! Barcsak mindenki ilyen laza tudna lenni. Ettol fuggetlenul ha lehet meg jobban megremiszt, hogy ha esetleg egyszer tenyleg szulesre adnam a fejem meg jobban belemasznanak az eletembe!
Szörnyű lehet nektek is, hogy mindenbe beleszólnak az emberek.
Az ilyeneknek (mint a nő,aki beszólt a bébiételre) valami nagyon frappáns büntetést kellene kitalálni. Belepofázási adó? :-)))
Amikor az ember ott áll, kevés alvás után, fáradtan, közben próbál a gyerekre figyelni, akkor nem igazán a frappáns válaszok jutnak az eszébe.
Nehogy azt hidd, ha lenne gyereked, akkor a most téged kritizálók elhallgatnának, és bájos mosollyal figyelnek, ahogy babázol. Frászt. Hiszen csak most van igazán szükséged a tanácsaikra, mert ők olyan tapasztaltak, mindent jobban tudnak. Még az is szoptatási tanácsadóvá lép elő, akinek 5 percet nem lógott a mellén a gyerek, és azok oktatnak ki, akik annak idején 3 hónaposan már főzelékkel etették a gyereket és 6 hónaposan bebaszták a bölcsibe. Ha te egy héten 10 megjegyzést kapsz, egy anya 100-at. Onnantól kezdve, hogy teherbe esel, az alapvető életfunkcióidba is belepofáznak:
- mit, mikor és mennyit eszel
- mennyi a súlyod
- van-e aranyered, fáj-e a kakilás, sokat pisilsz-e
- szoktál-e vérezgetni, van-e erősebb folyásod
- vannak-e visszereid és terhességi csíkjaid, feszül-e a melled és folyik-e már a tejed
Két hónapos terhesen már nemcsak az összes nőismerősöd/rokonod szüléstörténeteit ismered, hanem a keresztanyjuk unokatestvérének a szomszédjának a volt osztálytársáét is.
Ha megvan a gyerek, a kéretlen tanácsadók száma még tovább hatványozódik, vadidegenek lépnek hozzád az utcán, hogy szopik-e a baba és van-e elég tejed.
Ha legközelebb elönt az epe, hogy megint valaki egy megjegyzést tett neked, akkor gondolj arra, hogy anyaként ötöt kaptál volna tőle. Ha meg hányingered lesz attól, hogy a buszon egy nénike bájosan elcseverészik egy kisbabás anyukával, akkor jusson az eszedbe, hogy hátha az az anyuka legszívesebben üvöltve küldené el a pokolba az aznapi negyedik okostojást, aki kioktatja, hogy kell-e kardigán a gyerekre vagy sem.
hát igen. annyiféle sors van, annyiféle személyiség és döntés -ugye, lehet úgy is csinálni, hogy nem véleményezzük és nem korlátozunk senkit már jóelôre.
most eszembejutott ennek a történetnek a lehetséges, a mi társadalmunkra, "erkölcsi "normáinkra adaptált forgatókönyve, hát, csinálhatnék egy keserû paródiát...
Besenyô Pista bácsi és hasonló cipôben járó urak történetén gondolkozva, lenne énnekem is egy érdekes történetem. elôrebocsátom, akirôl szól, azzal a viszonyom leginkább semmilyen, talán kissé inkább a "kerüljük el egymást, ha lehet"-kategóriába tartozott. (csak, hogy nehogy azt higgye bárki is, hogy pusztán a személyes szimpátiám okán tartottam nagyon korrektnek és valahol rokonszenvesnek az ô -akkor még- meglepô történetét.)
szóval egy közös út során beszélgettünk mindenfélérôl, és a 40 körül járó pasi elmesélte, hányadán is áll a gyerekekkel. Fiatalabb korában majd' egy évtizedig élt együtt egy lánnyal, és elôre világossá tette, hogy gyermeket, azt semmiképpen sem akar. Nem is volt ezzel semmi gond. Aztán egyszercsak a lány úgy döntött, hogy de ô bizony mégiscsak szeretne. Megbeszélték a dolgot, azt is, hogy nyilvánvaló, hogy innentôl kezdve különválnak az útjaik, a férfi pedig nem fizet, nem tart igényt a láthatásra, nem fog szerepelni a gyerek életében semmilyen módon, és viszont. Mondhatni, elejétôl fogva tisztázták, hogy a gyermeknek biológiai apja van, de ezenkívül semmi. Nagyon korrektnek tartom, hogy ez a nô sem akkor, sem késôbb, soha, semmikor, semmilyen igénnyel, követeléssel nem kereste meg az ex-barátját; amikor terhes lett, úgy vállalta a dolgot, hogy kizárólag a maga erejére, akaratára, energiáira támaszkodva tette azt. A vicces az -de ezen tulajdonképpen semmi csodálkoznivalót nem látok-, hogy még mielôtt megszülte volna a lányát, már olyan partnere volt, aki az "apás" szüléstôl kezdve azóta is saját tulajdon gyermekeként szereti és neveli a kislányt, habár a gyerek (aki azóta valószínûleg már szintén felnôtt ember) állítólag tudja, hogy nem ô a vér szerinti apa. Az "igazi" apa meg folytatta tovább az életét, tanult, dolgozott, és bár tudta, hogy van egy vér szerinti lánya valahol, ez semmilyen szinten nem érintette az életét. Pár évvel a gyerek születése után, amikor egzisztenciája is úgy engedte, megvalósította azt, amit már vér szerinti gyermeke születése elôtt is mindig tudott és akart: megkeresett egy nemzetközi szervezetet és rajtuk keresztül az elsô gyereket, akit figyelmébe ajánlottak -egy thaiföldi kislányt-, azóta is havonta támogat bizonyos összeggel. Ô azt mondta, saját gyermeket nem akar, ellenben hasznosabbnak érzi, ha már a világon lévô szerencsétlenebb sorsúakat támogatja. Érzelmi viszonya ezzel a gyerekkel sincs, mondta, minden karácsonykor kap tôle egy köszönôlevelet, néha fényképeket is, de még ez sem foglalkoztatja ôt különösebben. Éli az életét, gyerek nélkül, és úgy van jól minden, ahogy van.
Nekem itt mindhárom felnôtt részvevô hozzáállása szimpatikus: az anyáé, aki tényleg vállalta a felelôsséget a saját döntéséért, az új baráté, akinek abszolút nem volt tétel, hogy kizárólag csak a saját génjeit örökíthesse tovább, és hát ismerôsöm hozzáállása is szimpatikus, mert következetes volt.
Na, azért még hozzátartozik a történethez egy igen lényeges tény: Ez a történet nem magyar. Nem a mi társadalmunkban játszódik, hanem holland-belga-francia koprodukcióban, és én úgy értékelem, hogy happyenddel...néha azt érzem, fényévek választanak el attól a világtól minket. Nálunk még mindig megy ez a görcsölés, a társadalmi elítélés, ami nôket-férfiakat egyformán sújt, ha nem akarnak gyereket. Hozzáteszem, a nôket talán még jobban is, ha egy nô szándékosan nem szül, akkor önzô kurva, egy pasitól kevésbé kérik számon, ha nem akar apa lenni. Ugyanakkor meg az is igaz -és bizony, ebben nem nagyon tudom tisztelni a saját nemem-, hogy épp a "gyengébb"-nek deklarált nôk másznak bele legcsúnyábban az életükbe. És ehhez egy gyenge nôböl egy is elég. Szóval, akit nem a partnere, azt a társadalom..., de keresztül-kasul cseszegetjük egymást ezügyben.
Ez érdekes felvetés. Már valaki pedzegette, hogy a felnőttség fokmérője-e a gyermekvállalás?
Nos, ha egy serdülőkorú lány meggondolatlanul szül, az attól még nem válik felnőtté, saját gyermekét inkább húgaként/öccseként szereti, nem tudatosul benne, hogy ő az anyja. Fiúkból ebben az életkorban az "apaság" méginkább nem formál érett férfit.
Egyéni különbségek fejlődés és érés terén azonban lehetnek, ez még egyes népcsoportoknál is más és más lehet (pl. a cigányság körében a 13 éves lány olyan, mint a "sima magyarok" körében a 16-17 éves). Vagy gondoljunk arra, hogy szüleink korában a "fehérek" körében sem volt annyira ritka, hogy a középiskola befejezése előtt megházasodott és/vagy szült valaki. És ezek közül lettek olyan házasságok is, amik nem mentek hamar szét, és a korán vállalt gyereket is "normálisan" felnevelték.
Ami most a vita tárgya, az valami egészen más. Itt javarészt iskoláit elvégzett, már néhány éve dolgozó, húszas, de nem ritkán harmincas éveiben járó fiatalokról van szó. Szerintem ebben az életkorban már igenis a "felnőttség fokmérője" (pl. az érettségin, a diplomán, a munkavállaláson, az autóvezetésen, a szexuális életen kívül) az is, hogy valaki - akár férfi, akár nő - felelősebb párkapcsolatban él (nem könnyed, időtöltési célú együttjárásról, a másik nem "kóstolgatásáról" van már szó!) és hajlandó elkötelezettséget (élettársi kapcsolat/házasság + gyerekek) is vállalni; anyagi lehetőségei függvényében pedig elhagyja a szülői házat, ám mégsem úgy él együtt más fiatalokkal, mint pl. a koleszban. Azzal sincs semmi bajom, ha valaki egyedül él, de nem tudatosan erre rendezkedik be, hanem átmenetileg alakul így a sorsa és igyekszik rajta változtatni.
Ami engem illet, én nem "élvezem" az akaratom ellenére meghosszabbodott átmeneti szakaszt a kamaszkorom és a felnőttkorom között, minden vágyam, hogy egy fokozattal előbbre léphessek. Addig csak "lány" vagyok és nem "nő", ameddig nem leszek asszony! Én már csak ilyen maradi vagyok...
Persze azzal továbbra is egyetértek, sőt helyeslem is, hogy aki hosszas gondolkodás után felmérte, hogy mivel járna, ha gyermeket vállalna és arra jutott, hogy ő ezeket nem lenne képes felvállalni, akkor tisztességesebb kerek perec nemet mondani rá, mint belebukni.
Ezt láttad? :) Képzeld, ezt is én írtam a múltkor!
Azon gondolkodtam el, hogy vajon miért fordult ilyen irányba a civilizált amerikai és európai kultúrkör?
Régebben még a kifejezetten "alternatív életstílust" keresők (pl. hippik, rockzenészek, roadok, motorosok, stb.) sem zárkóztak el a gyermekvállalástól/családalapítástól. Még a férfiak sem! Az más lapra tartozik, hogy aki újra meg újra útra kelt és hetekig, vagy akár hónapokig nem tért haza, az milyen apa tudott lenni, vagy milyen anya az, aki ivott, bulizott, a kölykeit meg sokszor lepasszolta az anyjának vagy a testvérének - de valahogy még így is belefért az életükbe a gyerek!
Érdemes megnézni a Tilsammans c. filmet (svéd film, de van magyar címe és szinkronja).
Igen, ez egy érdekes téma. Én 34 évesen azt gondolom, nem akarok gyereket, hiszen még én is gyerek vagyok. Ezt az is "bizonyítja" hogy nehezemre esik egy 40-45 éves pasit "jó napotozni" mert néha még ma is az jönne a nyelvemre, hogy "csókolom". Hiszen úgy tanítottak, hogy a felnőtteknek így kell köszönni....
Szóval ilyen hozzáállással, hogy lehetne gyerekem? Nem tudnám magam anyaként elképzelni sehol, sehogy, semmikor. Nem tudom, mit csinálnék, ha leejteném, ha nem ébrednék fel rá, hogy sír pedig kiderülhet, hogy nagyon-nagyon beteg, és minden perc számíthatna. Mi lenne, ha elhagyna az apja? Hogy nevelném fel? Miből? Hogyan?
Aztán ott a másik oldal, hogy mennyire irigylem azokat, akik egy "biztonságos" családban élnek, férj, gyerekek, ... és hogy nekem ilyenem sose lesz, hogy én senkinek se kellek (nincs senkim) senki se akar tőlem gyereket, családot... És ilyenkor hüppögök.
Szóval nem is akarok gyereket, meg akarok is.... ez például normális?
Én speicel nem vagyok se szingli, se dinky, sem semmiféle divathullám követője, de ezt egyszer már megírtam.
Én nem azért nem szülök, mert divat, hanem azért, mert már akkor tudtam, hogy nekem soha nem lesz gyerekem, amikor még azt sem tudtam, hogy ezt egyáltalán eldönthetem, vagy hogy egyáltalán hogy keletkezik a gyerek. Így születtem.
Sosem érdekelt, mit csinál a tömeg. Pl. szeretem a farmert, kényelmes és praktikus viseletnek tartom. Ha mindenki farmert visel, attól még én is viselem, és ha senki sem, akkor is viselem. Mert tetszik.
Ugyanez a gyerekkel: ha mindenki szül, és akkor sem, és ha most hirtelen tök sokan úgy döntenek, hogy nem, én szintén akkor sem. Semmi közöm hozzájuk. ÉN így döntöttem, teljesen függetlenül attól, hgoy mások hogy állnak a témához.
Jókat írsz, és sok igazad van. A fogyasztói társadalomról, médiáról, új kocsi-lcdtévé-házimozi - világról.
Én csak annyit tennék hozzá, hogy miért ne lehetne tudatosan ezt vállalni.
Tovább megyek; nemcsak a gyerekvállalás lehet téma, hanem:
Szingli vagy nem szingli - lét.
A jelenség gyakorlatilag ugyanaz: nemhogy egy gyerekkel nem akarok "osztozni" , de még mással sem. Persze legyen valaki, akivel lehet mászkálni, utazni, szexelni, stb., de lehetőleg legyen saját lakása, hogy ha rossz napom van, ne is kelljen látnom. (Én nem ebben vagyok, de látom ezt is a mai társadalomban)
Nos, ha lenne ilyen topik, és odavetődnék max annyit írnék, hogy én örülök a feleségemnek, és jó vele, de semmiképpen nem jelenteném ki, hogy ez az egyetlen út. Kioktatni, lebarmolni meg pláne nem akarnék senkit. (ezt természetesen nem Neked írom, gy. n., korrekt beszélgetőtárs vagy, éppen csak most jutott eszembe.)
