Kultúrhelyen ez úgy működik, hogy a tulajdonos lefekteti az elvárásait, kinevez egy felügyelő testületet, amely összetétele valamilyen módon biztosítja a kiegyensúlyozottságot, és ezután SOHA NEM SZÓL BELE a műsor alakításába! Máskülönben nem "nem érdemes" közpénz áldozni rá, hanem nem szabad, minimum erkölcstelen.
Ez a veszély az ilyen konstrukcióban szerintem is benne van. Nem dolgom védeni a jelenlegi városvezetést (valószínűleg sértésnek is veszik, amikor ezt teszem), de az igazsághoz szerintem hozzátartozik, hogy a helyi lap esetében az előző városvezetéshez képest sokkal kevésbé cenzúráztak és avatkoznak bele abba, hogy mi jelenjen meg, mi nem!
Az Érdi TV esetébewn pedig még kevés a tapasztalat, korai lenne kategorikus véleményt nyilvánítani. Főleg olyan helyzetben, amikor még csak ideiglenesen megbízott vezető áll a cég élén.
Az a kérdés, hogy érdemes-e erre közpénzt áldozni. Elvileg igen, hiszen az embereket illik tájékoztatni, csak ettől kezdve oda a függetlenség. Senki nem küldi el az anyjába a saját munkáltatóját, teljesen jól felfogott érdekből. Ezért hiába vársz kritikus tudósítást a városi tévén, vagy szeretnél pártatlan cikket olvasni a város pénzén kiadott újságban. Persze lehetne a tulajdonos önkormányzatnak önmérséklete, de erre még nem volt példa a világtörténelemben.
Vagy: mindkét oldalon vannak erők, csoportosulások, akik szeretnék ezt fenntartani, és vannak mások is mindkét oldalon, akiknek ez így nem tetszik. De egyelőre - úgy tűnik - kevesek hozzá.
Ma Magyarországon nincs független, szabad sajtó. Vagy itt szabad, vagy ott, esetleg a harmadik kategória az öncenzurás. Többszörös szűrőn átengedve szabad újságot olvasni, Tv-ét nézni.
Lehet, hogy valaki úgy ítélte meg, a közvetítést engedni még nagyobb hiba lett volna. Ez két dolog miatt kétségbeejtő: 1: Teljesen hülyének néznek minket. 2: A tévé sajtó. A sajtó vagy független és szabad, vagy nem ér semmit. Azt Érdi Városi Televízió nem szabad, nem független, vagyis ha 3 forintba került, így akkor is drága.
A mai képviselőtestületi ülésen a Civil Frakció által beadott és elfogadott módosító indítvány:
Módosító Indítvány
a „Javaslat az Érd és Térsége Regionális Viziközmű Kft. kisebbségi üzletrésze értékesítését célzó pályázat kiírására” c. előterjesztés mellékletét képező határozati javaslathoz
A határozati javaslatot a Civil Frakció az alábbi bekezdésekkel javasolja kiegészíteni:
„A pályázati kiírás tervezetének elkészítésével – ezen belül különösen, de nem kizárólag a pályázati cél, a szükséges fejlesztések és azok üteme meghatározásával, a társaság hatékony átalakításával - a közmű privatizációs pályázati kiírások kidolgozásában tapasztalattal bíró szakember(eke)t kell megbízni. Ezek személyéről a határozatban felsorolt 7 települési polgármester jogosult dönteni.
A pályázati kiírásban tisztázni kell, hogy a két szolgáltatásra (víz illetve szennyvíz) csak együtt lehet pályázni, vagy akár csak az egyikre vagy csak a másikra is?
A pályázati kiírásban követelményként szükséges megfogalmazni, hogy az ajánlattevő az üzletrészek vételárán felül tegyen ajánlatot az üzletrészek 25 év utáni visszavásárlási árára is.
A pályázati kiírásban követelményként szükséges megfogalmazni, hogy az ajánlatot tevő a díjképletek mellett tegyen ajánlatot a településenkénti induló (2006. évi) szolgáltatási díjakra is (vízdíj (Ft/m3), csatornadíj (Ft/m3), havi alapdíj), továbbá tartalmazza a szükséges fejlesztési hányadot, valamint az önkormányzatok számára tervezhető vízdíj-meghatározást, az elkövetkező min. 10 évre!
A pályázati kiírásban jelezni szükséges, hogy a társaság tagjainak és a Társaságnak elővásárlási joga van, ezért a nyertessel megkötésre kerülő üzletrész átruházási szerződések csak az elővásárlási jogról történő lemondások (illetve a határidő eltelte) után érvényesíthetők.
A szakértő(k) által kidolgozott pályázati kiírást a Képviselő-testület elé kell terjeszteni előzetes jóváhagyás céljából.
A pályázati kiírással egyidejűleg a Képviselő-testület elé kell terjeszteni jóváhagyás céljából a következőket is:
az ajánlatok értékelési szempontjai,
az egyes szempontokra adott értékek összesítésének módja, az egyes szempontok súlyozása,
a jelen határozattal a 7 polgármesterre ruházott döntési hatáskörök gyakorlásának módja (minden polgármester 1-1 szavazattal rendelkezik? többségi vagy konszenzusos döntés szükséges?).
A pályázat csak azt követően írható ki, hogy az ÉTV Kft. Taggyűlése az Alapító Okiratában (Társasági Szerződésében) meghatározott szavazati arányban határozatot hozott arról, hogy hozzájárul a kiírásban szereplő üzletrészek olyan jogi személy részére történő értékesítéséhez, amely nem tagja a Társaságnak.
A nyertes pályázóval megkötendő szerződések tervezetét azok aláírása előtt a Képviselő-testület elé kell terjeszteni jóváhagyás céljából, azok aláírására illetve az ÉTV Kft. Taggyűlésén Érd Város Önkormányzatát képviselő személy által az ügylettel kapcsolatos bármilyen egyetértő szavazásra, csak a Képviselő-testület előzetes jóváhagyása alapján kerülhet sor.”
Érd, 2005. november 3.
Kádár Kenese
a Civil Frakció vezetője
"Szerinte ez egy döglődő vagyontárgy, az állam, jelen esetben az önkormányzat nem minden esetben jó gazda..." Ezt nem a városi tévére mondta véletlenül?
Nagyon köszönöm én is az izgalmas tájékoztatást. A TV közvetítés hiányában nekem nem volt rá ma módom, de Te kiválóan helyettesítettél. Ha gondolod szívesen cserélek máskor is: Te írsz, én meg olvasom :))
ne feledd, hogy ez a képviselő "csak" tartózkodott, igaz az ő tartózkodása volt a perdöntő. volt mellette 12 markáns "nem" is, szerintem ők a felelős döntéshozók.
reggel technikailag készen voltak a közvetitésre-legalábbis úgy látszott. Valaki nem akarta, hogy élőben rendkivüli dolgok történjenek, mert a nyilvánosság ereje esetleg metáltositaná egyes képviselőket.
ennyit tudtam kicsiholni a memóriámból. Valóan volt egy szóváltás, emlékeim szerint a Jegyző fenyegetőzőtt, hogy birtokában van egy levél, amit egy képviselő irt a Közigazgatási Hivatalhoz és az arra irt válasz, és ha szükségesenk látja, átadja a képviselőknek, "természetesen letakarva az érintett képviselő nevét". Érdemi vita is volt, de nem tudom idézni, remélem, az érintett kiegészit majd. Te tudsz többet róla?
"Szerinte ez egy döglődő vagyontárgy, az állam, jelen esetben az önkormányzat nem minden esetben jó gazda..."
ha ő testesíti meg annak képviseletét, akkor direkte beismerte, hogy rossz gazda, nem ért hozzá, ebből következően le kell mondania, mint alkalmatlan vezető
"..... Szerinte ez a javasolt tranzakció nem privatizáció, még ha az egyszerüség kedvéért akkép is hivatkozik rá a későbbikeben. Mivel nem privatizáció, nem vonatkozik rá egy sor, a privatizációra vonatkozó jogszabály."
Kiscowboy plasztikus beszámolójából számomra ismét kiderült, hogy nem szerencsés, ha ugyanaz a személy az ülés levezető elnöke és a napirendi pont előadója. (Amikor én réges-régen képviselő voltam (nem Érden) ez a probléma ugyanígy felmerült.) Állandóan keveredik a két szerepből adódó polgármesteri hozzászólás, és a vita tényleg követhetetlenné, parttalanná válhat. Főleg akkor, ha az előadó/levezető elnök olyan hozzászólásokat "engedélyez" magának, mint a napirendi pont előadójának, amihez nem is kért szót magától, mint levezető elnöktől.
a polgármester egy idő után elvesztette a türelmét, bejelentette, hogy több hozzászólást nem engedélyez, nem engedte szólni sem Kádár Kenesét, sem T. Mészárost, egyszerüen kijelentette, hogy nem adja meg a szót, fölösleges szószaporitás. Nem engedte meg meg Kádár Kenesének, hogy az általa benyújtott módositó inditványról szóljon, beléfojtotta a szót, kikapcsolva a mikrofonját, röviden szavazást rendelet el. A meglepetés erejével elrendelet szavazáson feltett kérdést megszavazták a képviselők, a polgármester bejelentete, hogy a módositó inditványt elvetették-a képviselők felhivták a figyelmet, hoyg éppenhogy a szavazás szerint elfogadták!!! Erre zavar keletkezett, a polgármeter tanakodott hogy mit tud tenni, hogy meg nem történtté nyilvánitsa, de már késő volt. Szóváltás keletkezett, de végül a polgármester begurult és bejelentette, hogy kéri a szavazást a módositó inditvánnyal módositott eredeti javaslatról. Egy képviselő kérdésére megerősitette, hogy az előzőleg elfogadott módositó inditványnal együtt, majd következett a szavazás, ahol nem jött össze a szükséges minősitett többség.
A polgármester teljesen begurult, fenyegetőzni kezdett és következményeket helyezett kilátásba.
azért sajnálom, hogy nem lehetett élőben látni a képviselő hozzászólását, mert kellett volna a szövegkörnyezetet is látni és azt, hogy milyen hevülten "épitette a szocializmust", amit az elvetemült osztályellenség-ellenzék aknamunkával le akar rombolni. Baráth Ferenc volt, ha nem tévedek.
Nem derül ki az előterjesztésből, hogy milyen kritériumok alapján dönt az elbiráló és az eddigeik alapján úgy tünik, hogy ez egy forma-pályázat, nem a versenyezrtetés a cél
előzőleg (ha nem tévedek) Segesdi János vetette fel, hogy miért nem hivta meg a polgármester soha, az elmúlt 3 évben az ÉTV vezetőségét, miért nem ismerhették meg a képviselők közvetlenül a cégnél felmerülő problémákat illetve a menedzsment elképzeléseit a helyzet orvoslásáról.
TMA javasolta, hogy a polgármester vonja vissza a megalapozatlan előterjesztést és dolgozzanak ki egy komoly, a város érdekeit minden tekintetben figyelembe vevő előterjesztést és azt nyújtásk be újból.
T. Mészáros András hosszan (a polgármester szerint túl hosszan) kifejtette véleményét, miért pontatlan az előterjesztés és miért nem szolgálja az érdiek érdekét valamint hogy miért komolytalan a javasolt pályázati kiirás. Szerinte hazudik többszörösen a polgármester, mert az ÉTV nem párszáz milliós, veszteséges cég, ahogyan a polgármester korábban állitotta: a rendelkezésre álló nyilvános adatok 2003-ból származnak, azok szerint 1,8 milliárdos forgalma volt a cégnek, akkor nem számottevő vesztesége volt, de a 2004-es évben már pozitiv volt a mérleg, a befektetett eszközállomány is jóval 2,5 milliárd fölött van, tehát azt párszáz milliós cégnek nevezni barokkos túlzás.