elkészült a tamás honalpján található cikk fordítása:
Menjünk szobára!
A legtöbb profi kerékpáros számára a magánélet szent és sérthetetlen. A fotósnak ezért kitűnő személyes kapcsolatot kell kiépíteni velük ahhoz, hogy gépével a szobájukban kereshesse fel őket. A francia Ingrid Hoffmannak sikerült mindez, ezért a tour magazin bemutatja elgondolkodtató produkcióit.
Klaus Tödl-Rübel írása
Eric Dekkert meztelenül dugta be egy kád habfürdőbe, Eric Zabelt borotválkozás közben örökítette meg, Gilbert Ducklos Lasalle-t pedig egy kerék és egy nyereg közé fektette az ágyba. Aki mindezt megtette Ingrid Hoffmann, a tour de france rendező szervezetének, az ASO-nak a fotósa. A francia, hölgy minden olyan versenyt végigkísér, aminek az ASO a rendezője. Tőle származik az a híres felvétel, amely a 2001-es tour album borítóját díszíti, ahogy Armstrong a diadalív sziluettje előtt áll a pódiumon. 1995-től több mint ötven versenyzőt állított a kamerája elé, esténként, a pihenőidejükben. „Még midig nem hiszem, hogy együtt fognak működni velem”- csodálkozik még ma is.
Ebből a gazdag együtt működésből pedig hihetetlen fotók születtek. A szállodákban, ahol az ágyak kényelmetlenek, a fürdők nehéz illatoktól terhesek, és ahol zuhanyzó függönye folyton hozzáragad az ember testéhez. „Engem nem a bajnok érdekel, hanem maga az ember. És nyilvánvalóan csak a privátszférájában, a szobájában lehet valaki az.” – mondja a fotográfusnő. Bár sokan nem álltak azonnal kötélnek, csak néhányan utasították el végleg.
„Alex Zülle volt az első, akit megkértem. Ha ő nemet mond, talán sose folytatom többé”- emlékszik vissza. A versenyzőknek esténként nincs túl sok idejük a fürdés, masszázs, vacsora, lefekvés között. De Hoffmann iparkodik a körülményekkel, hamar elhelyezi a lámpákat, a biciklit, vagy a mesterség más kellékét, és máris készülhet a fotó. A legtöbbször az egész dolog csak néhány percet vesz igénybe, a hosszabb idő- fél óra- már ritka.
A fotográfusnő visszafogott személyiség, munkaruhája farmernadrág, póló, pulóver. „Igyekszem semleges külsőt mutatni, hogy a férfiak ne a nőt, hanem a fényképészt lássák bennem” –mondja. Gyakran kézzel, lábbal is beszélnie kell. Bár ugyan ő maga spanyolul és angolul is beszél, a modelljei gyakran csak a saját anyanyelvükön értenek. Musseuw csak flamandul, Pantani csak olaszul, Ullrich csak németül tudott. De azért megértették egymást. A Presse Sports hírügynökség 1996-ban kiállítást rendezett „Kerékpárral az ágyba” sorozatának nagyméretű, fekete-fehér képeiből. Ettől kezdve nagy hírnévnek örvendett.
Ingrid Hoffmann édesapja norvég, édesanyja spanyol, ő maga azonban 20 éve él Párizsban. Mielőtt az titkárnőként kezdett dolgozni az ASO-nál, hostess volt kongresszusokon és vásárokon.
A 90-es évek elején elege lett az előszobákból, és elhatározta, hogy kamerára és fotóállványra cseréli fel az írógépet és a miniszoknyát. Még munkahelyet sem kellett változtatnia, a fotoriporter iskola elvégzése után az ASO-nál maradhatott. Attól kezdve két kollégájával fényképekben dokumentálták a verseny körüli eseményeket. A reklámkaravánt, a start és célhelyeket, a nézőket. Sok képe szolgálta az ASO népszerűségét. Amikor egy új foglalkozásra kapott esélyt, egy barátja a következő szavakkal adta meg neki a végső lökést: „Mint nő mit veszíthetsz ebben a közegben, ha egy kicsit kapacitálod őket a riderek a kedvedért a biciklijükkel fekszenek az ágyukba.” Ez adta az ötletet az első projekthez, ami után többé nem tudott felhagyni a portréfotózással.
1992-ben teljesítette az első tourját, három hét egy motor hátsó ülésén. „Kőkemény munka volt”- mondta. „A férfi kollégák közül senki se üdvözölt, senki se szorított kezet velem. Ez a hozzáállás az elmúlt években csak a kevéssé változott, a nőket ma is betolakodónak tartják. A kerékpársport azonban mégiscsak férfimunka. A sok munka ellenére, amibe került, most már megértést mutat ez iránt a macho világ iránt, amelyben kivívta a maga helyét. - „A férfiaknak meg kell értenie, hogy egy vagyok közülük.” Aztán ironikusan eltorzított hangon hozzáfűzi:- „Egy olyan világban, ahol egy nő, akár püspök is lehet”. Illenek a nők a versenykerékpárra? –kérdeztem. „Bocsássanak meg nekem, de úgy gondlom, hogy nem. Aki magas színvonalon akarja űzni ezt a sportot, a géphez kell formálnia testét. És ez bizony csúnya eredményre vezet. A férfiaknál nem? Meghökken, gondolkodik. „Nem, abban a pillanatban, amikor lelépnek az olümpuszukról, visszaváltoznak emberré, széppé, érzékennyé és törékennyé. Én pont ezt akarom megragadni.
Idén tavasszal fejezte be az 1995-ben elkezdett projektjét, „Velo Intime” képsorozatot. A fiatalabb korosztály 22 versenyzőjét örökítette meg. Művészi módon reprodukált fekete-fehér arcképek, amelyek már önmagukban is megkapóak. A mű már 1998-ban kész volt, felhasználóbarát formában, magas példányszámban. De a kiadó a Festina botrány, a dopping, és a következményei miatt visszakozott. Ingrid Hoffmann ezért, kiadó barátjával szövetkezve, maga finanszírozta a könyve kiadását. A könyvet 500 példányban adták ki olyan árkategóriában, aminél nem lehet jobbat kívánni. Nagyon örül a művének. –„Megmutatom a kerekeseket úgy, ahogy csak én látom őket, egy asszony szemével. Lehet, hogy a valóságban egészen mások, de ez engem egyáltalán nem zavar.”
Természetesen mindig ügyel arra, hogy a beállítás a versenyző személyiségét tükrözze. „Mint fotográfus mindig azokat a személyes gesztusokat keresem, amik igazán hatnak a fényképen.” - mondja. A véletlennek soha nem enged szerepet, az eredetiség mindig a beállításaiból ered. Franco Ballerininek le kellett vennie az élre vasalt nadrágját, mielőtt a fürdőszobai tükör előtt igazgatni kezdte volna a nyakkendőjét. Roberto Heras egy kisfiúra emlékeztette. Van benne valami Pinokkió szerű, magyarázta. A spanyolnak ezért a wc-én kellett kuporognia, pedig e vonatkozásban senki se tárul fel szívesen mások előtt. Armstrong a fényképezést mindig üzleti alapon intézte, ezért Hoffmannak az volt a véleménye róla, hogy izzig-vérig amerikai. Amikor hozzá indult a fotózásra előre felkészült, és vitt magával egyhatalmas amerikai lobogót, amit 1989-ben, Lemond győzelmekor szerzett a győzelmi emelvény mellől. De minden fahrer meri készségesen rábízni magát. Miguel Indurain kategorikusan visszautasította, hogy lemeztelenítse a felső testét. Volt akivel sehogy se lehetett egyezségre jutni. Egyszerűen ellenálltak, mint például Jan Ullrich. Mari Cipollini eleve elutasító volt: Soha, utasította vissza a felkérést az extrovertált sztár. Ebben is maradtak. És gyakran – emlékszik vissza nevetve- a helyzet nemcsak a gép keresőjében volt éles. Egy orosz kerekes azt mondta, hogy a másnapi versenyen sokkal jobban tudna hajtani, ha … Visszautasításban részesült. Kedvesen, de határozottan. Hogy hogyan hajtott a versenyen, arra már nem emlékszik. „Nem került be könyvbe”- mondja.
Képek:
1. Armstrong: Armstrongot a szállodai lift mellett kellett meglesnie, mint egy vérbeli rajongónak, mert a hivatalos kapcsolatfelévtelre mindig csak mellébeszélt. Megállítota, elmondta, hogy csak felvételt akar a csillagos-sávos lobogóval, Armstrong villámgyorsan megértette, tíz perc alatt kész is voltak.
2. Franco Ballerini: A Liege-Bastogne-Liege verseny alkalmából a Mapei csapatát meghívták egy fogadásra. Mindenki gálába vágta magát. Ballerini kitűnően festett sötét öltönyében. Amikor megkértem, hogy vegye legye a nadrágját, szó nélkül megtette. Tíz percen belül kész is voltunk.
3. Johan Musseuw először egyáltalán nem fogta fel, miféle beállításban kellene szerepelnie. Ismerte el a fotósnő. A szemén láttam, hogy egész másra gondolt. Gyorsan lekaptam, és elbúcsúztam tőle.
4. Gianni Bugno képe Hoffmann kedvenc felvételei közé tartozik. A képek kiválasztásánál nem a UCI ranglista vezérel, hanem az esztétikai érték. Bugnot igazi természetes elenganciájú olasznak tartottam. Szép ember.
5. Az egyik legkészségesebb modellje Eric Zabel volt. Úgy dirigálhattam, ahogy akartam. Mindent megtett a kedvemért, még akkor is, ha beállítás nem volt túl előnyös számára. Ez kimondottan szimpatikus, emberi tulajdonság.
6. Eric Dekker egy órát töltött a kádban, mialatt Hoffmann a kád végében guggolt a kád szélén, egyfolytában attól rettegve, hogy belecsúszik a vízbe. A hollandoknak és a belgáknak egész más a viszonya a meztelenséghez, mint például a spanyolonak állapította meg.
7. Miguel Indurain határozottan visszautasította, hogy egyetlen cm2-t is felfedjen a felsőtestéből. Viszont minden egyebet zokszó nélkül tűrt, még azt is, hogy a fotólámpa ezer darabra robbanjon szét mellette.
8. Roberto Heras a vuelta győztes a pop idolra Frank Zappara emlékeztet, de amíg az ő alsógatyája provokatív módon mindig a bokája körül libegett, Heras ott hagyta a sajátját, ahol ennél a sajátságos ülőhelyzetben nem szokták:-)
9. Laurent Jalabert az egyik legeredményesebb versenyző, szerénysége, csak a legnagyobbak sajátja: mondta róla Hoffmann
10. A művésznő minden modelljének elküld egy pár képet köszönetképpen az együttműködésért. A legjobban Davide Rebellin feleségének reagálására büszke: „Ön David lelkét ragadta meg” –írta a fotográfusnőnek.
|
Köszi, köszi!!!
Térj vissza nagy harcos!
Ő is a holnapi szakaszra vár...