említeném, hogy a Hold is "zuhan" a Föld felé, tehát ...
mintha a Föld ott sem lenne?
meg azért, ha olyan objektumon találom magam, ami körül az univezum teljes kört ír le havonta, én inkább arra szavaznék, hogy én kerültem forgó rendszerbe.
"Azt megértetted, hogy a Nap kétszer akkora erővel vonzza a Holdat, mint a Föld?"
Megértettem, sőt utána is számoltam. Valóban így van, statikus helyzetben.
Csakhogy ennek a keringés miatt semmi jelentősége sincs, ahogyan azt az előbb már leírtam.
Ha keringéskor is csak az számítana, hogy a Nap vonzóereje a nagyobb, akkor a Nap magához vonzaná a Holdat, és a Hold nem keringhetne a Föld körül. De a Hold mégis a Föld körül kering.
Korábban úgy definiáltad a gravitációs főnököt, hogy az, ami ami a legerősebben hat a kérdéses égitestre.
Márpedig a Holdra a Nap kétszer akkora erővel hat mint a Föld.
Amikor erre rámutattunk, akkor hirtelen elhallgattál ezzel, de új definíciót azóta sem mondtál.
Hanem egy semmitmondó tautológiával próbálod elütni a dolgot:
"A Nap vonzó hatása a Föld és a Hold közötti erő tekintetében érdektelen. Olyan, mintha a Nap ott sem lenne."
Azt mindenki tudja, hogy a Föld és a Hold közötti gravitációs erő definíciószerűen csak a Nap és a Hold tömegétől illetve az egymástól való távolságától függ.(FN,H=G.mN.mH/rN,H2)
Mi köze ennek a Hold "nemforgásához"?
De akármi is, egy bolygó körül sokféle pályán keringhetnek holdak és műholdak, sokféle keringési frekvenciával. Ezek közül több is lehet kötött mozgású. A te elgondolásod szerint ezek egyike se "forog" a saját tengelye körül, noha egymáshoz képest mind forog. Akkor ott ugyanazon gravitációs főnök uralma alatt egyszerre létezik sok különbözőképpen "nem forgó" hold?
És ha azt akarjuk, hogy egymáshoz képest ne forogjanak, akkor lassabban keringő "nem forgó" holdak tengely forgását pozitív nyomatékokkal gyorsítani kell, a gyorsabbakat meg negatív nyomatékokkal lassítani. Szöges ellentétben Newton II. törvényével.
A Földnek is vannak ilyen egymáshoz képest nagyon különböző körfrekvenciával keringő "nem-forgó" holdjai:
A legismertebb a Hold.
Aztán az összes olyan távközlési műhold, amelyeket a jó jelátvitel érdekében állandóan a Föld felé forduló antennákkal stabilizáltak.
A te elgondolásod szerint ezek egyike "se forog", nulla a perdületük, s azt állítod, hogy nem fordulnának el rajtuk a Foucault ingák? Noha általában elég különböző frekvenciával keringenek, úgyhogy egymáshoz képest igencsak összevissza forognak.
Legalul meg ott vannak a repülőgépek, amelyek szintén állandóan a Föld felé fordítják a hasukat. Kettő pl. egyszerre indulva ugyanazon az útvonalon kerüli körül a Földet, de az egyik fele akkora sebességgel. A gyorsabb már körbeér, mikor a lassabb még csak a túloldalon tart. Ekkor épp ellenkező irányba fordul a hasuk, pedig induláskor azonos irányba mutatott.
szuperfizikus, alighanem az alapmotivációd itt az, hogy bármilyen és kolosszális hülyeséget írsz, nem kell senki szemébe nézned vele. Ez a te sikerélményed, ez, és csak ez éri el a jutalomközpontodat.
Tudod, sőt te tudod a legjobban, hogy képtelen, képességtelen vagy a gondolkodásra. Hiszen elég, ha bármilyen szintű irodalomba csak belenézel, már az első lapok után.
Hogy az erre való lelki átállásodat megelőzte-e valóságos kudarc, lebőgtél-e más "újfizikusok" (tehát nem "relativisták") élő társaságában, nem tudni. Feltehetőleg igen, és az ott szerzett trauma után választottad ezt a kielégülési módot, magadra maradva a használhatatlan szellemi kapacitásoddal.
Azt megértetted, hogy a Nap kétszer akkora erővel vonzza a Holdat, mint a Föld? Vagy már az is túl bonyolult számodra, hogy az egyik szám nagyobb, mint a másik?
Mert akkor megértem, hogy csak hülyeségeket vagy képes beszélni. Mint ahogy a keringés az erők egyensúlyának a következménye a bohócfizika szerint, meg hasonló ostobaságok :D
Már megint tanújelét adtad, hogy semmit sem konyítasz a fizikához.
A Föld-Hold páros a Nap körül keringve szabadon esik a Nap felé, azonos gyorsulással, így a Nap vonzó hatása a Föld és a Hold közötti erő tekintetében érdektelen. Olyan, mintha a Nap ott sem lenne.
Ugyanaz a helyzet, mint az űrállomáson. Az űrállomáson belüli erőviszonyok tekintetében sem a Föld vonzásának, sem a Nap vonzásának nincs jelentősége. Súlytalanság van.
(..kár, hogy a Te "univerzumképed"-nek semmiféle -még elméleti!- alapja sincs --az enyémmel ellentétben..-, vagyis a Te "univerzumképed": egy 'álomkép'... ;) ;-(
A Te 'univerzum' leírásod (860) csak alap-talan, a legcsekélyebb (akár logikai...), bizonyítások nélküli állítások 'halmaza'... (vagyis csak elképzelés, 'képzelgés', 'holivúdi' sci-fi forgatókönyv-betét... ;) ;-(
Az én 'univerzum-képem'-re legalább van logikai bizonyítás ! (a mért értékekből való számítások után...) ;-)
világegyetem 7 - világ vége 2.mp3 világegyetem 8 - ősrobbanások sorozata (világok keletkezése).mp3
"...fiatal, számolni, elemezni nagyon tudó elméleti fizikusok 'ütközést' találtak a "síkság problémájának", "a világegyetem kritikus energia sűrűség" és az energiamegmaradás össze-egyeztethetőségével.
A fenti három csak úgy egyeztethető össze, hogy az energia 'a szükségnek megfelelően' hol termelődik, hol csökken. (és ez kell a "síkság problémájának megoldásához") Ez pedig úgy lehet, hogy "a világegyetem kezdeti szakaszában a fénysebesség csökkent, és így "egyfajta beépített termosztát alakulhatott ki a kozmoszban, amely hol termeli, hol megsemmisíti az energiát, hogy a kritikus sűrűséget fenn tudja tartani. Így maradhatott egyensúlyban a világegyetem évmilliárdokon át."
"... a sötét energia annyira felgyorsítja az űr tágulását, hogy az egész univerzum darabokra hullik, 50 Mrd éven belül... "
Széthullanak a galaxisok, a csillagok, a bolygók, ... végül az atomok is ..."
" A világegyetem nem egyszer születő és egyszer elmúló valami, " hanem örök, és az ősrobbanások végtelen sorozata, ami a (fizikai)vákuum mérhetetlen energiájából táplálkozik."
" az ősrobbanások végtelen sorozata "
Ebből az (is) következhet, hogy az ősrobbanások egymás utáni 'világ-teremtései', -kvázi- olyan 'össz-világ-struktúrát' adnak, ami legjobban a 'buborék a buborékban' kifejezéssel leírható. Ez egy, egymás után következő, 'matrjoska baba' szerű világkép, a hol a legkülső 'babák' 'elporladnak', míg legbelül egy teljesen új keletkezik, a kettő közt meg 'felfúvódnak' a 'babák' ... (miket tudtak ezek a 'régiek' ...!?)