Hoppá! Utánanéztem a hozzászólásaidnak (ismerős volt a neved) és nagy örömmel látom, hogy az eddigi összes hozzászólásod 2 (általam alapított) topicban követted el: SzT, ill. LZS rajongói között!!!
Köszi a gyors választ!
Remélem, a Bpkamara honlapját lassan elkezdik "felébreszteni", ott talán lesz valami új info. Addig is Éljen a Valami amerika! :)
Szia!
A színházas topicban "tárgyaltunk" a dologról. Szerintem ha ez is kimaradna, benne lenne az augusztusi Színház Kamarás cikkében. Szóval én reménykedem, sőt bízom! Csak azt nem tudom, mi lesz Don szerepével, ha Újvári (vagy Ujvári?) elszerződik?
Nem tudjátok véletlenül, hogy az Emberbarát lesz jövőre is (ill. idén szeptembertől) a Kamarában? Olyan béna is csak egy van, mint én... Szinte mindent láttam a Kamarában csak pont ezt nem... remélem, nem maradok le róla :)
A tényről júni 22-23-án is megbizonyosodtam a Színészek Világjátékán, ahol nagy örömömre sok Bp.-i Kamarás kisgyermekkel vagy nagy pocakkal jelent meg. Bank Tamás kisfia(?) is nagyon aranyos. :) Ő sem lesz öngyilkos? ;)
CC, átnéztem a régi Radnóti színházi vendégkönyvi bejegyzéseket és megtaláltam kb. 8-10 régebbi SzT-rajongó e-mail címét. (Sajnos már törölte őket a R.Sz. 'stilisztája', ugyanis ő évente lecsap, törölget, ollózgat, legutóbb megfelezte: minden évad előtti bejegyzést letörölt.) Sajnos, ezeket nem mentettem még fájlba, csak nyomtatásban van meg, postán elküldhetem, ha kéred.
Még júniusban valamelyik topicban azt írtátok, hogy Juhász Réka kismama és már akkor aggódni kezdtem, hogy mi lesz az Emberbarát-előadásokkal. Vagy ilyen látószögből mégiscsak pozitívabb-bizakodóbb lesz az életképük?
Bocs, ez olyan volt, mintha az Anconait eleve kizárnám, pedig azt csak azért nem említettem meg, mert időben van vége, egyértelmű, hogy eljövünk rá! :-)
Naná!
Egyébként szilárd elhatározásom, h. a következő évadban anyukámat elcipelem az Anconaira és a Ványa bácsira. Soha nem volt Pesten színházban, szerintem otthon se igen volt rá alkalma, de tévében sokat látott. Régen nagyon sok színházi közvetítést adtak a tévében, ő szinte az összeset látta.
HERENDI GÁBOR a színészválasztásról:
Tudtam, a legfontosabb, hogy nagyon jó színészekre bízzam a figurák megformálását. Nem akartam semmit a véletlenre bízni, sokat jártam színházba, sok színészválogatást tartottam, mire kialakult a végső szereposztás. Ónodi Esztert, Szabó Győzőt és Hujber Ferencet kivéve a főbb szerepekben olyan színészek mutatkoznak be, akiknek ez az első filmfőszerepük. Szervét Tibort a Radnóti színpadán láttam, az egyik legjobb színészünknek tartom, mégsem látni szinte soha a mozivásznon. A színészi kvalitásai mellett óriási szerencsénk, hogy remekül beszél angolul, ez elengedhetetlen “kelléke” a filmbéli szerepének. Szabó Győzőt szintén színpadi szerepben, a Bárka Színházban fedeztem fel. Pindroch Csabának ez lesz az első filmfőszerepe. Régóta ismerem, adottságai alapján kézenfekvő volt, hogy ő játssza a filmbeli filmrendezőt, így eleve hozzá kerestem a női szerepek alakítóit. Ónodi Eszterről nem kell bizonygatni, hogy milyen remek művész, a mozinézők —, reményeim szerint — most újabb oldaláról ismerhetik meg a filmben. Mellette a másik női főszerepben egy még ismeretlen arcot, az idén végzett Oroszlán Szonjáét fedezheti fel a néző. Egy főiskolai meghallgatáson láttam évekkel ezelőtt, már akkor tudtam, hogy az első adandó alkalommal dolgozni szeretnék vele. Most az első próbafelvétel után tudtam, ő kell nekünk. Jól énekel, remekül táncol, s miközben művelt, intelligens, kiválóan hozza a civil énjétől teljesen idegen “szőke nő”-figurát, a szórakoztatóipari üdvöske alakját. A kisebb szerepekből csak egyet emelnék ki: külön öröm számomra, hogy Básti Juli megtisztelte filmünket azzal, hogy elfogadta a —, mások által visszautasított — rövidke szerepet. Elküldtem a forgatókönyvet, tetszett neki, igent mondott. Nagyszerű figurát hozott a pár perces jelenetben, amelyben ágy is szerepel, ami történetesen egy hivatali íróasztal.
SZERVÉT TIBOR — Alex
“Mint a Vidám Parkban: az ember soha nem tudja, mi történik vele a következő pillanatban.”
Elismert színpadi színész, a Radnóti Színház tagja, de főiskolás kora óta nem állt hazai filmben kamerák előtt. Első filmfőszerepében nem csak színészi képességeit, hanem kiváló angol nyelvtudását is megcsillogtatja.
A felkérésről:
Amikor elolvastam a forgatókönyvet, arra gondoltam, ha a közönség csak fele annyit nevet rajta, mint amennyit én nevettem, már nyert ügye van a filmnek. Szívesen igent mondtam egy ilyen lendületes és jókedvű történetre.
A szerepről:
Alex Amerikából érkezik, és filmproducernek mondja magát. Életszerető, sok energiával felszerelkezett fickó. A gondolata sem merült fel bennem, hogy gazember lenne. Lenyúlja a lét, de ha tényleg producer lenne, akkor ő lenne az, akit átvernek.
A munkáról:
Nem volt a fejemben kész szerepelemzés, ráhagyatkoztam Herendi Gábor irányítására. Aszerint mentem, ahogy ő kívánta. A filmezésben nekem minden új volt. Soha nem voltam bizonyos abban, hogy a felvevőgép szempontjából milyen lesz az, amit csinálok. Mint amikor a Vidám Parkban a dodzsemtől a szellemvasútig mindent kipróbál az ember, és soha nem tudja pontosan, mi történik vele a következő pillanatban. Egyszóval: életem első komoly forgatása változatos volt és izgalmas.
Az angol nyelvű szerepről:
A gimnáziumban és a jogi egyetem nyelvóráin szereztem be a nyelvtudásom hetven százalékát. Szeretek angolul játszani, néhány itt forgatott külföldi produkcióban adódott rá lehetőségem, persze csak egy-két napos munkákban. Alex amerikai akcentussal beszél, a forgatás előtt amerikanizálnom kellett az angolomat. Elmentem a “kiejtés gazdájához”, egy Amerikában született, de már magyarul is beszélő tanárhoz, és bedolgoztam magam az amerikai kiejtésbe. Nem tanulás, hanem élvezet volt. Szeretem az idegen nyelveket, nem tettem le róla, hogy olaszul még megtanulok.
“Én öt évvel ezelőtt is körülbelül ugyanilyen ember voltam, és ugyanígy játszottam, mint most, ám a kutyát sem érdekelte. Aztán jött ez a film, egyszeriben marhára fontos lettem.” Valami Amerika helyett Valami magyar.
A bejárati üvegkalitkában napszemüvegesen, sortban Szervét Tibor fogad. Délelőtt tíz körül van, ő már túl nyolc kilométer sprinten, én a második kávémon. Ez tiszta Amerika – dicsérjük vállvetve a Pelikánt, az új szombathelyi szállodát. Az impozáns hely csupán egy napja nyílt, kifejezetten a Radnóti Színház művészei kedvéért, akik a héten két estét is a városban játszanak.
– Móricz Rokonok című darabjában Kopjáss Istvánt, egy frissen kinevezett városi főügyészt alakítasz. Ha nem váltasz, akár te is kerülhettél volna hasonló munkakörbe.
– Akár, ha azt a csapást követem, amelyre az élet először küldött. Érdekes módon, amikor próbáltam a színdarabban, nem jutott eszembe, hogy régen jogász voltam. Ez máskor sem igen fordul meg a fejemben, igazából soha nem is lettem az, csak elvégeztem egy egyetemet.
– Soha, egy percig sem dolgoztál jogászként?
– Nem lettem gyakorló jogász, bár dolgoztam olyan munkakörben, ahol erre a végzetségre volt szükség. Egy ideig egy ingatlankezelő vállalatnál voltam csoportvezető. Az azonban sohasem jutott eszembe, hogy belőlem akár városi főügyész is lehetett volna. Valójában azt sem tudtam, hogy mi az.
– Akkor bizonyára már gyermekkorodban színész akartál lenni.
– Az úgy volt, hogy nem mertem színész lenni, nem mertem akarni. Akkoriban még teljesen mást gondoltam a színészetről. Azt hittem, hogy ez egy szent hivatás, egy olyan szertartás, amelyben a színész a lelkét áldozza fel, és általa a néző felemelkedik. Ezt most is így gondolnám, azonban már látom, hogy a gyakorlat mennyire más. Talán régebben, mikor még voltak olyan színészek, mint Latinovits, aki ilyen mély elhivatottsággal lépett színpadra. A kor is megváltozott, a nagy lelkek időszaka lejárt, most mindenki a pénzkereset őrületében él. Kamaszfejjel még úgy gondoltam, hogy erre a prófétikus szerepre én nem vagyok alkalmas.
– Mikor jött meg a bátorságod?
– Az egyetem befejezése után próbálkoztam először a színművészetivel. Kirúgtak, megint próbálkoztam, közben dolgoztam, újra kirúgtak, utána elmentem Veszprémbe statisztálni. Végül onnan vettek fel.
– Előny vagy hátrány volt, hogy az átlagnál később, huszonhat évesen lettél kezdő színész?
– Nekem biztosan jó volt, azzal együtt, hogy majd meghaltam tőle, annyira kínosan nehéz volt az első időszak. Nagyon furcsa volt, hogy jóval idősebb vagyok a többieknél, mégis mennyivel hülyébb, mint ők. Macerás, fárasztó és tehetségtelen időszak volt ez, és borzalmasan rossz érzés volt ennek tudatában élni.
– Gondolom, most már eszedbe sem jut, hogy más hivatást válassz…
– Dehogynem.
– Igen?
– Most is. Annyi minden foglalkoztat, például ha lenne rá időm, szívesen lennék orvos, mert a gyógyítás végtelenül érdekel. Azt gondolom, ez egy nagy, embert-próbáló hivatás. Noha ismerek orvosokat – cinikus fráterek azok is –, emellett nagyszerű szakemberek és irtóra értik a dolgukat. Szívesen lennék harcművész-mester is. Örömmel leélnék pár évet Kínában vagy Japánban, ahol alaposan elsajátítanék egy szakágat.
– Most is aikidózol, nem?
– Igen, de heti két-három edzés, az más.
– Milyen öves vagy?
– Nincsenek övszínek, hanem kiu-fokozatok vannak. Nekem négy vizsgám van meg, ha fekete övet szeretnék, ahhoz még három vizsga kell. Már több mint négy éve csinálom, jó lenne sokkal elmélyültebben foglalkozni vele, de így, munka mellett nem könnyű.
– Ezt a fajta mozgásművészet tudod hasznosítani a színpadon?
– Is, de főként az életemet rakta rendbe. Mentálisan nagyon jót tett annak a megtanulása, hogy nem kell mindig nyerni, hogy fel lehet állni fájó kézzel is. Mostanában sokkal erősebbnek érzem magam, mint mondjuk tizenöt évvel ezelőtt.
– Nem vagy egy tipikus karakter-színész. Ha csak a közelmúltban látott szerepeidre gondolok: Don Juan a Valami Amerikából, egy anti-Don Juan, kétkezi munkásember a Patkányokból, vagy egy böszme, idétlen bérgyilkos a Születésnapból.
– Ellentétes figurákat játszani, ez számomra a színészet legjobb része, ez a legélvezetesebb dolog. Ha az ember azt is kigyötörheti magából, ami a saját személyiségétől teljesen eltérő. Számomra itt kezdődik a színészet igazán.
– Az utóbbi időszakban egy kicsit magad is átváltoztál. Látványosan lefogytál.
– Igen? Mindenki ezt mondja, pedig én ezt nem érzem, a súlyom ugyanannyi, mint tíz évvel ezelőtt. Ebben semmi tudatos nincs, ilyen az életem, most így nézek ki. Igaz mostanában sokat sportolok, de nem azért, hogy erősebb legyek, hanem mert erre van igényem, több az életerőm, ha szabad így fogalmaznom. Sokkal bambábban éltem ezelőtt négy-öt évvel, sokkal punnyadtabban, mint most.
– Gondoltad volna, hogy a Valami Amerika, benne a te Alexed ekkora sikert arat?
– A rendező, Herendi Gabi számított rá, mi nem, legalábbis én biztosan nem gondoltam, hogy ez ennyire betalál. Igaz, én nem láttam magam előtt a filmet, ő igen.
– Egyszeriben nagyon népszerű lettél.
– Én öt évvel ezelőtt is körülbelül ugyanilyen ember voltam, és ugyanígy játszottam, mint most, ám a kutyát sem érdekelte. Aztán jött ez a film, egyszeriben marhára fontos lettem. Ez érdekes.
– Lettek irigyeid?
– Nem, mert mindenki tudja, hogy ez a siker tiszavirág-életű, ha ezt a filmet nem követi több munka, akkor megette a fene, elenyészik ez a népszerűség is. Engem ez sem zavarna, csak tudjak jókat dolgozni. Ez érdekel.
– Miért Miskolcon, és nem a Radnótiban kezdtél el rendezni?
– Mindenki elmegy, ha más társulatok hívják, mert jó dolog vendégnek lenni. Nekem nagyon erős a kötődésem Miskolcra, nagyon szerettem ott a társulatnál lenni. Az, hogy a Radnótiban rendezzek, még ráér. Vidéken szeretik azt, aki jó színházból jön, és nagy megbecsülés övezi.
– Miben láthatunk legközelebb?
– Nyáron Szegeden Valló Péter rendezésében a III. Richárdban én leszek Buckingham hercege. A Radnóti őszi évada is kész, amit biztosan tudok, játszom majd a Három nővérben és valami zenés darabban is.
– Zenés? Ez a műfaj nem igazán a Radnóti profilja.
– Nem, de a színészek egyszer-egyszer szeretnek bohóckodni is.
– Filmszerep?
– Még nem hívtak.
– Szeretnél?
– Persze, nagyon. Hályogkovács módjára eddig csak belekóstoltam, de a filmezés még ismeretlen szakma számomra.
Mozibanzáj
Isten neki fakereszt, hiszen ahogy esik, úgy puffan! - gondolhatta Valló Péter, és nagy lélegzetet véve agyonmixelte, többszörösen megerőszakolta Mándy Iván ízig-vérig pösti szószösszeneteit, elbeszéléseit, fanyar adomázásait. Az eredmény: egy meglehetősen unalmas, nyögvenyelős produkció, afféle kötelező penzumletudós álkomédia lett. Bizony, szellemi kalandozás, múltbéli időutazás helyett csak szellemeskedő nosztalgiázás, vásári banzájkodás zajlik a hol filmszínházzá, hol tipikus polgárfészekké, hol hullaházzá átalakított, amúgy ötletesen berendezett pódiumon, a Radnóti kivételesen cirkuszi poronddá satnyuló színpadán.
Úgy tűnik, a soproniak bevetése most rosszul sült el. Bár sohasem szerencsés az ilyesféle összehasonlítás, mégiscsak tagadhatatlan, hogy a Petőfi Színházból „importált" szabadcsapat, különösen Hacser Józsa recsegős, öncélú mókázása és Borbás Gabi fáradt, üres vigyorkombinációja révén elüt az itt megszokottól, az errefelé jellemző igényes, provokatívan is polgári színjátszástól. Úgy tűnik, ez a fúzió, avagy koprodukció csak az egyik fél számára előnyös igazán. Annál is inkább, mivel a hirtelenjében epizódistákká paszírozott törzsgárda azért megteszi a magáét. Kováts Adél és Szervét Tibor filmvászonba burkolt kettőse e kedvezőtlen konstelláció, a rossz lapjárás ellenére is remek. De Gubás Gabi és Schell Judit pultoslányi/presszótündéri stb. jelmezekbe, karakterekbe bújva úgyszintén jól mutatnak a színpadon. Mint ahogy Görög sem okoz csalódást. Csakhát a többiek...
Szombathy rutinból lazsál, Kocsó eltűník a tömegben, Miklósy pedig felnő a Hacser and Borbás duó duplanullás műremekléséhez. Martin Márta sajnos a szokásosnál is nyúlfarknyibb feladatot kapott. Jön-megy, presszózik, nénivé válik, majd lelécel. Neki van igaza. A Régi idők focijáról anno ugyan hű képet kaptunk, a Régi idők moziját, Mándy Pest-Budáját csak a könyvek, a filmszalagok őrzik. A színház válasza, riposztja egyelőre késik. Folyt. köv.
Valami más
Eszenyi Enikő – Szabó G. László
Igyime PRÁGA
A főiskolán Horvai István és Kapás Dezső voltak a mestereim. Bizonyos értelemben jobban ismernek, mint a szüleim, hiszen éveken keresztül napi négy órán át figyelték a mozgásomat, reakcióimat, viselkedésemet. (De én is az övékét!)
Sajnos Dezső már nincs velünk. Mindenkinek nagyon hiányzik.
Ha Pista bácsi jött be a próbára, vagy ha rendezett, tőle annyira féltem, hogy nem tudtam beszélni. Úgy éreztem, átlát rajtam, mintha röntgenszeme lenne, teljesen átlátszóvá váltam előtte, és a szorongástól tényleg hülyeségeket csináltam. Ennek ellenére vele szemben lázadoztam. Egy darab próbája előtt, még nyáron felhívott a lakására, hogy megmutassa a díszletet. Mikor megláttam, azt hittem, megbolondulok. Szörnyű volt. Hosszan hallgattam, aztán nem bírtam tovább és kijelentettem, hogy ez ízléstelen és csúnya. Azt hittem, ideges lesz, és már meg is bántam, hogy átléptem azt a bizonyos határt. De ő nyugodtan rám emelte átható tekintetét (férfiasabb volt, mint… nincs jelző), és mosolyogva azt mondta: – Majd ez ellen lázadsz! – És kész. Nincs apelláta. Áhá! A szerep a lázadásról szól! Egy férjes asszony beleszeret a fiatal tanítóba. A helyzete már elviselhetetlen, ki akar törni, lázad. És ha majd mindez nem megy, nem kell kétségbe esni, segít a díszlet. Ez a szörnyűség! De már nem szóltam, nem mertem. Elment az egésztől a kedvem. Pedig igaza volt! Segített. Az utolsó jelenetben Szervét Tibor (a férj) alig tudott leszedni a díszletről. Fájdalmamban, mivel szerelmem, a tanító (Alföldi Robi) elment, úgy markoltam meg a léceket, hogy recsegve törtek el erős szorításomtól. Tiszta szívemből gyűlöltem azt a díszletet. Annyira mást képzeltem el, hogy soha nem tudtam a saját ideámtól megszabadulni. Istenem, milyen gyerekes nagyképűség volt bennem! Azóta is fáj, hogy megbántottam a Tanár Urat.
Ebbéli tudatlanságom is arra ösztökél, hogy ősszel újra megnézzem a darabot. Egyszer már megbeszéltük Vincerével, hogy az évad első és utolsó előadását szeretnénk látni. :) Olyan sok mindennel vagyok így, hogy félő, nem tudom majd összeegyeztetni magammal a programomat...
ÁRGUS irodalmi és kulturális folyóirat - Emberbarát "Ami benne van, láthatatlan: a komédia végig. Akkor ugyanis kiderül, hogy a bizonytalanság, a szüntelen önkorrekció csak póz. Szeretetből pózol; azt akarta tenni, amit mások akartak, s lényének ez az alapvető tulajdonsága szenvedéllyé vált, félelemmé formálódott benne. Az emberbaráti magatartás tehát szerep, amelyet Szervét Tibor testesít meg: remekül. Egy pillanatig sem kételkedünk szavainak hitelességében."
De nem ám! :-)
Kísérlet és kudarc - „Emberbarát” Az utolsó mondat:
"A vége okosan kitervelt, szépen kivitelezett jelenet: Philip behúzza az összes függönyt, csigaházi magányában pisztolyt vesz elő, maga felé fordítja, ujja a ravaszra simul. És."
Tényleg ez a vége? Mit néztem én eddig, hogy erre nem emlékszem? Azt hittem, csak úgy üldögél...
