Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
Szia Lea! A nogyogyasz sztorihoz - velem is pontosan ez zajlott le minden aldott alkalommal a 20-as eveim masodik feleben. 19 eves koromtol rendszeresen (tehat az aktiv szex megkezdese elotti idotol ...:))) jartom/ok nogyogyaszhoz es 29 eves koromig egy jonevu pesti korhaz nogyogyasz foorvosat latogattam. A pasi, aki tenyleg nagyon nagyon jo orvos volt, eleinte azt kerdezgette, hogy miert vagyok meg szuz. Aztan 26 eves koromtol meg azt, hogy mikor lesz a gyerek betervezve. Egy ideig finoman, aztan a vegen majdnem kiabalt velem. Hogy megis mit kepzelek, mit muvelek az eletemmel. stb Meg hogy mondjam meg a baratomnak, hogy ne fosszon meg ettol az elmenytol. Igy fogalmazott. En meg nem mertem kibokni, hogy akkor en egyaltan nem vagytam gyerekre. A 30-ik evemet mar mas orvossal kezdtem... Most egy tok jofej noi orvosom van, aki meg soha nem kerdezett ra a dologra. Szerintem a noi orvos a megoldas neked is!!
Bocs, hogy beledumálok ebbe a tanár hasonlatba, de ez nem teljesen így van: Van egy szint, az ötös, de ez nem a legjobb tanuló szintje, hanem AZ ötös. Tehát, előfordulhat, hogy egy dolgozatban, sőt, egy egész osztályban éppen nincs ötös, mert senki nem üti meg a szintet... (Sajnos, ahogyan hülyül el a társadalom - mert hülyülünk; lassan, de biztosan - úgy kényszerülünk néha "igazítani" az elvárásokon...) Szóval, vannak szintek, van aki megüti, van, aki nem. Ez most csak az osztályozás-hasonlatra értendő.
Protagorasz óta minden relatív. Az ókori görög azt mondta: minden dolog mértéke az ember.
Vagyis egy adott korban, kultúrkörben, társadalomban, tájegységen az éppen uralkodó normák, közerkölcs, értékek, stb. a viszonyítási alapja annak, hogy ki a "normális" (norma-normális!) és ki tér el attól (másság, deviancia - de e kettő nem ugyanaz!).
Ez olyan, hogy pl. egy tanár is általában úgy osztályoz, hogy a legjobb dolgozatot írónak adja az ötöst, és a többiek teljesítményét már ehhez a szubjektív mércéhez viszonyítja. Másik iskolákban lehet, hogy ugyanez az ötöst kapó diák hármast kapna, a többiek meg még rosszabbat, illetve lenne olyan suli is ahol az ötöst kapó diákhoz viszonyítottan hármast kapott tanulók is beleférnének esetleg a négyesbe.
Hülye hasonlat, de nem tudom mással érzékeltetni.
Egy biztos: bűntudatot nem szabad érezni, hiszen ezzel nem tettél rosszat senkinek, és a párod akarata is egyezik a tiéddel. Ha viszont a lelked mélyén mégiscsak "zavar" ez a dolog, akkor csak ki kéne ezt vizsgál(tat)ni! Mert az, hogy zavar, az kétségtelenül nem normális! Ez olyan, mint a plasztikai műtét: ha horgas orra van valakinek, akkor az az orr kétségkívül kitűnik a többi orrforma közül, de ha tulajdonosát nem zavarja, akkor semmi baj azzal az orral - nem kell megműteni.
Ha viszont az illető rosszul érzi magát emiatt az orr miatt, és plasztikai sebészhez megy, akkor ez azt jelzi, hogy számára mégiscsak gondot okoz, saját magát nem képes így elfogadni, stb. Ennek pedig elsősorban pszichikai oka van, még akkor is, ha tényleg szebb lesz az orrforma a plasztikai műtét után és aztán elégedett lesz magával (vagy mégsem?) a páciens.
Ez az orvosos dolog egészen egyszerűen felháborító...! Megint csak azt tudom kinyögni, hogy ha odavinne a kényszer - a helyzetbe nem akarom beleképzelni magamat ... - én, mint páciens, szolgáltatást veszek igénybe. Ha magándokihoz megyek fizetek, be is kalkulálom.
De ha - jobb példa híján - neadj'isten pl. patikában vennék óvszert, és a gyógyszerész rákérdezne bármire is, hát elküldeném a francba. (Ő is doktor, ő is adhat tanácsot, ő is aggódhat a népesedés miatt. Mégsem teszik.) Persze a két szitu marhára nem ugyanaz, belátom... Egészen egyszerűen az orvosi-jellegű tanácson kívül semmibe nincs és nem is lehet beleszólása egy nődokinak. Nem ezért fizetitek őket.
Basszus, ez egy sarlatán volt! Még jó, hogy nem a vakbeledet operálta! ; )
Hozzám is jött egyszer egy számítógép-szerelő, lenyúlt több mint 10 rugómat, és a vége az lett, hogy egy kollégám tanácsai alapján én javítottam ki a problémát. :P
Csak azért mondom, mert szinte minden szakmában ilyenekbe botlik az ember. Legyen az fodrász, szerelő, szobafestő vagy éppen orvos. :P
Meg sok olyan is van, aki az elméletet többé-kevésbé tudja, de gyakorlatban nem tud alkalmazni semmit.
Én nem vagyok pszichológus, de még laikus emberként sem jutott volna eszembe így letromfolni senkit! Azzal ugyanis nincs megoldva semmi, ha a másik embernek odadörgöljük az orra alá: "hülye vagy"! Sőt, ezért néz ki így ez az ország...
Igazad van Lea, ez tényleg jogsértő és megalázó bánásmód!
De tudom, hol lehet a bibi: tudják, hogy kellemetlenek ezek a kérdések, és azért szívatnak, mert nem adtál nekik jattot!
Mindig úgy menj dokihoz, hogy 2-5 rugó egy fehér borítékban, azt a köszönés után és a vizsgálat előtt rakod le az asztalára/adod a doki kezébe! Nem vicc, tapasztalat. :P
Nem akarok én tovább offolni, csak szerettem volna, ha egy kicsit árnyaltabb lesz a kép, és nemcsak az egyéni elhatározásokat (mármint arra, hogy ne legyen gyerek) vizsgáljuk meg, hanem azokat a társadalmi okokat-folyamatokat is, amelyek ilyen döntésekhez vezethetnek, illetve azoknak kedveznek.
A te konkrét esetedhez csak 2 komment:
1. Legyetek boldogok a pároddal! Ha gyermek nélkül, akkor úgy! :)
2. Ha nekem lenne most párom, és az ő fizetéséből nagyjából kijönnénk, akkor nekem sem fájna a fejem, hogy én csak a "rezsipénzt" dobom be a közös kalapba.
Ne értsetek félre, senkin nem szeretnék "élősködni", senkivel nem akarom "eltartatni magam", de azt azért még mindig tényként kell kezelni, hogy egy nő egymagában nem boldogul, az érzelmi szükségleteken túl anyagi értelemben is szüksége van férfi támaszra.
Sőt, egyszer elmentem pszichológushoz, pont ezzel a témával: nem vágyom gyerekre, ez mennyire normális, mit lehet tenni, mit csináljak, hogy akarjam stb.
Szerintem ez még a nőgyógyásznál is rosszabbul sült el. Ezt meg is örökítettem egy kis írásomban, idevágom (bocs, ha nagyon unalmas vagyok):
A (fiatal) pszichológusnő szerint:
1. Én vagyok az egyetlen ember a világon, aki így gondolkodik.
2. Nem vagyok nőnek tekinthető.
3. Ha nem tudok kommunikálni gyerekekkel, a megoldás: egyáltalán ne találkozzak vele.
4. Ha nem tudok bánni a gyerekekkel, egyszerűen ne vegyek tudomást róluk.
5. Azért nem tudok beszélgetni a gyerekekkel, mert görcsölök.
6. Rajtam kívül senkit nem zavar az egész világon (5 milliárd ember, ki is mondta), hogy a gyerekével közel 10 évig egyetlen értelmes gondolatot nem tud váltani.
7. A gyerekekkel UGYANOLYAN teljes élet élhető, mint nélkülük, szervezés kérdése.
Ezeken a sületlenségeken annyira kiakadtam, hogy leírtam a fenti mondatokat neki is, és amikor másodszor (egyben utoljára) visszamentem, megkértem, hogy ezen állításait erősítse meg, és megkérdeztem, hogy aláírná-e ezt a papírt, hogy ő, mint képzett pszichológus, ilyesmiket tanácsol, ill. állít. Annyira sikerült feldúlnom, hogy szabályosan megadta magát, csak hátradőlt, becsukta a szemét, és vagy azt mondta, hogy "erre nem tudok mit mondani", vagy gyengécskén védte magát, és mindent rám hárított, hogy én mennyire abnormális vagyok.
Ezután még néhány kérdésére visszatértem az előző beszélgetésből, és megkérdeztem, hogy ugyan mit szűrt le abból, amikor azt kérdezte, hogy:
1. lehet-e gyerekem?
2. első élményem a gyerekkoromból
3. hogy képzelem el az életemet 10 év múlva?
Megkérdeztem, hogy ezeknek a kérdéseknek mi volt az értelme. Megint csak kiakadt. (Ugye itt arról volt szó, hogy ő az egyetemen megtanulta, hogy ilyeneket kell kérdezni. Hogy ezek qrvára nem illettek az én témámba, ill. főleg az égvilágon semmire nem jutottunk velük, nem számít.)
Tehát megoldás nem született. Se gyökereket nem kerestünk stb.
Én most nem "általánosítok" (Gyomnövény :))), szóval nem állítom, hogy a pszichológusok nem értenek a szakmájukhoz, de igen rossz volt, hogy odamegyek tanácsért, segítségért, és helyette ezeket kaptam. Még jó, hogy nem voltam kicsit depressziósabb időszakomban, Dunának is mentem volna...
igen, igazad van, csak valahogy ezt kényelmetlen ott és akkor megtenni. A nőgyógyászati vizsgálati helyzet egyike a világ legabszurdabb helyzeteinek, szerintem! Egy ilyen vizsgálat után az ember nem szívesen találkozik össze az utcán az orvosával, hiszen ő még tíz perce "ott" nézegette.
Egyébként most elgondolkodtam: az új orvosom tényleg elég értelmes és fiatal, szerintem megmondhatom neki, hogy ne kérdezősködjön. Idősebb férfiorvosok azonban nem tűrik, hogy a páciens ne válaszoljon a kérdésére.
Még otthon írtam ehhez kapcsolódóan egy hozzászólást, idevágom (remélem, nem lesz óriási betű belőle):
Visszatérve a nőgyógyászok kérdezősködésére, amire azt írta valaki, hogy ő a háziorvosával írat gyógyszert. Hát ez az én esetemben még rosszabb megoldás, mert a háziorvosom ugyanúgy rákérdez, hogy miért fogamzásgátlót akarok gyerek helyett, ráadásul két igencsak indiszkrét asszisztensnő előtt, akik, ha meghallják a válaszomat (bármi is legyen az), másnap már a fél város tudni fogja.
Sőt. Pár hete elmentem az ügyeletre, ahol aztán végképp nem ismertem az (idős) orvost. Gondoltam, ha már ott vagyok, íratok fogamzásgátlót is, hogy ezzel is letudjak egy kellemetlenséget. Én naiv. Az ismeretlen ügyeletes orvos UGYANÚGY elkezdett kérdezgetni. Kb. így játszódott le: "Hány gyereke van már?" "Nincs egy sem.". "És fogamzásgátlót akar? Gyerek mikor lesz? Hány éves maga?" Erre én valami olyasmit rebegtem, hogy nincs férjem, és ezért nem akarok még. A kikérdezés folytatódott, amely kérdésekre azért voltam kénytelen válaszolni, mert ha megtagadom a válaszadást, akkor nem írja fel, amit kérek, ez ugyanis szívesség, hiszen ez nem az ügyeletes orvos dolga. Persze nem mondtam igazat, mert ha igazat mondok, akkor ugyanúgy felbőszítettem volna, mint az ex-nőgyógyászomat. És természetesen a teljesen ismeretlen asszisztensnő is belepofázott a beszélgetésbe, és ő is osztogatta a kéretlen tanácsokat. És ilyenkor tűrni kell, nem mondhatom, hogy "mi köze hozzá", mert akkor esetleg nem kapom meg a receptet. Hát ez van.
Szóval egyik orvos sem különb ilyen szempontból, mint a másik, legalábbis mifelénk, sajnos.
Ti miket válaszoltok az ilyen kérdésekre? Ezzel egyben visszakanyarodhatnánk az eredeti témához, és a topik-meghatározásban ez is szerepel (ki mit mond a "társadalom" felé...).
Csak egy dologra reagálok, mert ilyenkor mindig felmegy a témával kapcsolatban az a bizonyos pumpa: Szerintem a nőgyógyásznak qrvára semmi köze a páciens magánéletéhez; elmegy - ha nagyon muszály - igénybe vesz egy szolgáltatást, fizet; és ennyi! Elvégre nem házassági tanácsadó. Én a Te helyedben iszonyú nagy hisztit rendeztem volna, ha így megaláznak női mivoltomban! (Férfiként sem állhatom őket)
Bevallotta, hogy szorong. Nem veszem félvállról, tudom miröl beszél, mert tapasztaltam. Ha valóban ennyire szorong, akkor némi stresszoldó módszer segíthet neki abban, hogy kellemesebbnek találja a világot. Pl. Jóga, rendszeres testedzés, orbáncfü tea stb.
A világ olyan amilyen. Megláthatod benne a jó dolgokat, de nézheted mindig a rosszakat is, csak töled függ. Félni bármitöl lehet, ez nem könnyíti meg senki életét.
esetleg van ilyesmi témájú topik, ahová átmehetnénk erről beszélgetni? Javasolj egyet, és ott folytassuk, jó? :) Igen, némileg idevág, amiről beszélgetünk, de azért nem teljesen.
De azért gyorsan válaszolok: az én párkapcsolatom, amiben hat éve élek, annyira tökéletes kapcsolat, hogy őmiatta nem költözöm fel Bp-re vagy külföldre. Habár egy rosszindulatú hozzászóló egyszer már megjegyezte, hogy ha az embernek olyan a társa, aki szintén nem akar gyereket, az annyira rossz ember lehet, hogy "bizonyára voltak előttem, és lesznek még utánam is női", ez hála Istennek egyáltalán nincs így.
Mi boldogak vagyunk együtt, és szerintem ezt nem sok ember mondhatja el magáról. Annyira összeillünk, hogy mint már írtam: mindenkinek ilyen kapcsolatot kívánok, mint a miénk. (anyósomat leszámítva :)))
Persze, hogy már végiggondoltam: költözzek el akárhová, ahol jóval többet keresek, barátom / férjem meg nem lesz? Biztos, hogy boldogabb lennék a sok pénzzel, társ nélkül? Gyereket ugyan nem akarok, de férfit magam mellé igen! És egy újabb szerencsés egybeesés, hogy a társam sem akar gyereket (mert megtapasztalta, milyen is az...), így ebből sincsenek vitáink.
Úgyhogy ezért tartok ki a kevéske fizetésem mellett, mert a párom hallani sem akar róla, hogy elköltözzünk, ő igazi "falusi gyerek", és szeret ilyen helyen lakni. Én meg őt szeretem. De igazából én nem is panaszképpen említettem meg a fizetésemet, csak arra válaszoltam, hogy én nem a "pénzes állásomat" féltem, gyerek-ügyben. :)
(Amúgy két és fél diplomám és három nyelvvizsgám van, csak hát erre idefelé nincs kereslet, ill. közömbös tényező, ha állást keresek. Úgyhogy hová képezzem még magam? De tanulok most is, mert a tanulás a hobbim, Bp-re járok egyetemre hétvégenként, és olyankor mindig szívok egy kis pesti levegőt.)
Szóval én költöznék, csak a párkapcsolatom fontosabb.
Még egy "szófosás": szerintem nem jó, hogy nagyon "szexcentrikus" lett a közgondolkodás.
Nem vagyok prűd, sőt! Azt pl. kifejezetten helyeslem, hogy már az általános iskolás kölyköket se gólyamesével etessék, hanem fokozatosan tárják föl előttük az igazságot.
Azt is helyeslem, hogy bátorítják az embereket, hogy ha nemi betegségük van (vagy úgy vélik) merjenek vele orvoshoz fordulni, lehetőleg minél hamarabb. A tiniket sem bűntudatos sumákolásra, hanem tudatos védekezésre ösztönzik. Az érettebb párokat pedig arra buzdítják, hogy intim kapcsolatukban ne legyenek tabuk, merjenek egymással nyíltan beszélni vágyakról, félelmekről, akadályokról, stb.
Az is már rég túlhaladott, hogy a házasságkötésig őrizzék meg a felek - de főleg a nők - a szüzességüket, vagy rögtön az első udvarlójukhoz menjenek férjhez, stb.
Ez mind szép és jó.
Csakhogy, most meg mintha a ló másik oldalán lennénk! A tévében a nőideál a pornósztár, a szajha, esetleg az anorexiás fotómodell. A reklámokban, filmekben is egyre több a meztelenség - főleg a női test megjelenítését illetően.
Amikor én gyerek voltam, a "szexjelenet" a filmekben a forró csók volt, ölelkezés ruhában, majd snitt. Napjainkban már a Rex felügyelőben is premier plánban megy egy 3 perces ágyjelenet.
A bulvárlapok is hemzsegnek a szexualitással kapcsolatos témáktól, fotóktól.
Az életmód-magazinok pedig a párkapcsolat lényegének, fő mozgatórugójának a szexet és a saját testhez való viszonyt tekintik, "tudományos" magyarázatokat körítve hozzájuk.
Nem vitás, hogy egy párkapcsolat nem működik szexualitás nélkül, hiszen attól párkapcsolat és nem pedig testvéri vagy baráti viszony. Azt sem állítom - mint a vallási fanatikusok némelyike - hogy a szex egyedüli célja a gyermeknemzés, és pusztán örömszerzés céljából való művelése erkölcsi vétség - sőt, ez a legnagyobb baromság! A szexuális diszharmónia, az egyik fél túlzott durvasága vagy éppen tartózkodása a szexben válóok lehet.
Fordítva viszont ez nem igaz: önmagában nem a jó szex a társkapcsolat boldogságának, két ember összetartozásának a fokmérője! Megint csak egy dalrészlet, kicsit átköltve: "ezt egy életen át kell játszani, ... a szex nem elég, kell még valami más".
Régebben leveleztem egy amerikai lánnyal. Ő két évvel volt nálam idősebb, kórosan elhízott és halmozottan beteg volt, depressziós, a szüleivel lakott, akik szintén súlyos betegek voltak és ők hárman egymás idegeire mentek a nap minden percében. A lány mesélte, hogy az apjának szinte évenként változott, hogy hol kapott munkát. Az ágról ágra szállás az egész családot megviselte, a szeretetet és a kötődést aláásta, a lány egyik iskolájába sem tudott beilleszkedni, nem tudott barátokat szerezni, pasit sem talált magának sehol - a kör bezárult. A betegségeit is ezeknek a hányattatásoknak köszönhette az egész "család".
Az életút ironikus fordulata, hogy szerencsétlen sorsa miatt a csaj már csak otthoni, interneten keresztül végezhető távmunkát tudott csak vállalni, azt is valamelyik rokona vállalkozásában.
Állandóan azt hallom és azt olvasom mindenhol, hogy lenne itt munka Mo-n, de a magyar ember túl maradi, röghöz kötött, két kilométerrel sem hajlandó arrébb menni... Hát ezt akarjuk?
Én hajlandó lennék másik városba, faluba, megyébe, esetleg országba is költözni, de csak azzal, ha ott már egész hátralévő életemre biztosított lenne a maradásom. A munkám, a lakhatásom, a házasságom, a gyerekeim számára az iskola, stb.! Nem vagyok én vándormadár.
Mert az tény, hogy itt és így, meg ahogy eddig folyt az életem, az nem jó, abból már nem kérek, azon minden további nélkül változtatnék - de csöbörből vödörbe kerülni nem akarok!
Zorán énekli: "Egy hirdetés a reklámoknak, az is kéne még!"
Hát ez itt a bibi. Amikor gyerek voltam, nem volt ennyi szarság, ellenben mégis volt munkahelye a szüleinknek, volt ruhánk, élelmünk, bútorunk, játékunk, hűtőnk, tévénk, stb.
A tartós fogyasztási cikkek esetén fontos szempont volt a javíthatóság, nem az volt a cél, hogy 3-5 év múlva egyszerűen kidobjuk pl. a mosógépet. És a javító-szerelő hálózat, mint szolgáltató iparág valós munkalehetőségeket teremtett, mert volt rá kereslet.
Néha-néha már úgy látom, hogy igazuk volt a lyoni takácsoknak: ameddig a gépek segítik, megkönnyítik az emberek munkáját, addig jó; viszont ha már fölöslegessé teszik sok-sok ember munkáját, az már baj!
Ha csak egy irodát nézünk: ameddig nem volt számítógép, addig egy közepes cégnél is sok gépírónő-titkárnő kellett. A titkárnők maguk is gépekkel dolgoztak (írógép, fénymásoló, stencil), de az szimplán a munkájuk eszköze volt, s nem helyettük végezte a munkát. Az iroda többi dolgozója kézzel írta meg anyagait vagy diktált, és a titkárnő "szolgálta ki" a munkacsoportot. Ma szinte minden irodai alkalmazott számítógéppel dolgozik, magának gépel, így 5-10 emberenként kapásból fölöslegessé vált egy. Ez országos szinten óriási munkaerő-többlet, amit a munkaerőpiac más ága sem szív fel!
Ugyanez pl. gépgyárral: az üzemekben a gyártást és összeszerelést robotok végzik, kevés munkafázisban maradt szükség a futószalag mellett ülő emberekre, vagy akik a gépeket kezelik, az is csak 10-20 ember. Korábban több ezer főt foglalkoztató üzemek megoldják 200-300 emberrel összesen.
Lehet, hogy gyorsabb így a munka, lehet, hogy jobb a hatásfok, fejlettebb a technológia, lehet, hogy a gépeket fenntartani-üzemeltetni kevesebbe kerül, mint havi béreket fizetni járulékokkal; de az össz-gazdasági szinten mért költségek, társadalmi terhek magasabbak, mert annál több nyugdíjat, rokkantnyugdíjat, munkanélküli és más szociális segélyt, hajléktalanszállót, nevelőintézetet, börtönt, stb. kell finanszírozni! Ja, és miből?
Nem értek egyet tehát azzal, hogy a reklámtevékenység is számos embernek munkalehetőséget ad. Valójában egy nagyon szűk csoportról van szó. Az értékesítési láncok pedig hosszúak és többször is áthurkoltak, ahol nem az a cél, hogy minél több cég minél több alkalmazottnak adhasson munkát, hanem hogy minél több vezető vagy magánvállalkozó (beszállítók) rövid távon meggazdagodhasson, és a költségeket meg épp azon spórolhasson meg, hogy egy cirka három emberre eső munkát eggyel végeztessen el, éhbérért.
A fogyasztási oldalon pedig valóban fölösleges annyiféle márka, ugyanabból a termékcsoportból. Nincs az a reklám (ez duma!), amivel igazolni tudják az "56 féle tejtermék" létjogosultságát!
Ráadásul hazánknak nem is volt gyenge a tejipara, és mégis zömében német, osztrák, olasz és francia gyártók portékáit látom a hűtőpultokon. Amiből mind exportra, mind önállátásra tudunk termelni, abból minek importálni? Mert a józan paraszti ész ezt mondja. Ám itt semmi nem az egészséges racionalitás mentén működik, bár ez már megint politika lenne!
Annyit azért megjegyzek, hogy szerintem a mennyiségi pluralizmus vs. minőségi egykaptafa minden, csak nem demokratikus.
Az én fizetésem Leáéhoz képest nem kevés. Ám mégsem veszek semmit, ami egyszerűen nem kell, vagy a kínált termék/szolgáltatás minőségéhez képest az árat túl magasnak találom. Így nekem nem kell "rézfán fütyülős" mobiltelefon, házimozi, mp3-lejátszó, agyoncukrozott üdítőitalok és joghurtok, bulvárlapok, kenyérszeletelő gép, elektromos vízforraló, arc-szauna, jacuzzis lábmosó, elektromos fogkefe, golyostollba épített rádió, stb.! Minek? Pl. a telefon funkciója az, hogy lehessen vele telefonálni, meg na jó, esemesezni, de ezen kívül nem kell más. Kenyérszeleteléshez ott a kés, vízforraláshoz a tűzhely/mikrosütő (még a mikro-hoz sem ragaszkodnék), lábmosáshoz a csap és a kád, stb.
Ruháknál egyszerűen pénzkidobásnak tartok 5-10-20 ezreket kiadni egy-egy cuccra, testalkatomat illetően nem is vagyok szabványméret, ezért kizárólag turkálókban vásárolok. Ahol egy "bolti" (kínai import az is, csak háromszoros kisker. árréssel!) pulcsi áráért veszek minimum kettőt. És mosás után meg nem mondja senki, hogy az használt ruha!
Egyedül az egészségügyi és a testápolási cikkekre nem sajnálom a pénzt. Ezekből nem érdemes olcsót, gagyit venni.
Ez most látszólag OFF volt, de szerintem nagyon is összefügg az eredeti kérdéskörrel.
Ja, és hozzátenném, hogy az állandóság annyira fontos nekem, hogy még a rossz beosztású albérletből se vagyok hajlandó elköltözni, mert fontos, hogy legalább annyi állandóság legyen az életemben, hogy nem költözök kéthavonta új lakásba. Mások hogy bírják ezt megtenni! És még büszkék is rá, hogy 2 év alatt 5 helyen laknak. Én belepusztulnék. Mint abba is, hogy 2 évente új munkahelyem legyen, mert valami hülye HR-e kitalálta, hogy két év alatt muszály, hogy kiégjek! Mintha elvárás lenne!
Vagy ami még rosszabb, egy rádiós műsorban egy életvezetési tanácsadó, vagy mi az ördög szépen levezette, hogy "neked", mámint a rádióhallgatónak, a kapcsolata 1. hónap végéig újdonság, a 2. hónap végére már kipróbáltál minden pózt a pasiddal, a 3. végére már újakat kell keresnetek, hogy valami érdekeset, izgalmasat tudjatok nyújtani egymásnak, a 4. végére már unjátok egymást, az 5. végén már kifele kacsintgatsz és a 6.ban vége a kapcsolatnak. És ezt úgy adta elő, mint a szentírást! Csoda ha ilyen "trendi tanácsok" után a fiatalok nagy része már az első "melyik végén kell kinyomni a fogpasztás tubust" típusú vita után csak a szakításra-válásra tud gondolni?
Amit írtál, hogyaszongya: De én sajnos még abban is a rövidebbet húztam, hogy minden vágyam, hogy férjhez mehessek és gyerekeim szülessenek (kb. 3 éven belül) ebbe pedig már nem fér bele semmilyen kalandozás, portyázás, világlátás, felületes és ideiglenes kapcsolatok! Nekem az állandóság, a kötődés (ami a Kramer kontra Kramer-ben nemkívánatos kötöttségként jelenik meg) és a biztonság hiányzik. Mint egy falat kenyér. Nem akarok tovább lógni a levegőben. Sem Pesten, sem pl. Győrben, sem Londonban. Az csak csöbörből vödör lenne.
mintha én írtam volna! Nekem is pont ez hiányzik! Az állandóság, kötődés, biztonság... Én 3 éve azért költöztem fel Pestre, mert vidéken megszűnt a cég, ahol dolgoztam, és ott nincs állás.... de úgy érzem, hogy csak "lógok a levegőben". Se ide nem tartozok, se oda. Dolgozok, hogy tudjam fizetni az albérletet, és fizetem az albérletet, hogy legyen honnan dolgozni járni. Ennyi. Olyan jó lenne egyszer nem csak az albérletbe menni esténként, hanem "haza"! Ahol várnak, vagy ahol én várhatok valaki(ke)t. Ahol melegség van, kialakult párkapcsolati vagy már családi szokások, feladatok, játékok, értékek. Ahol nem kell a holnapon görcsölni, és ahol - ha mégis görcsölni kell valamiért - tanácsot kapok, meghallgatnak, segítenek mind lelkileg, mind anyagilag, és persze mindez fordított helyzetben is működik. Egyszóval tartozni valahova lenne jó....
Most, hogy látom mások hasonló problémáit, érzem, hogy én tényleg csak védekezésből mondom azt, hogy nem akarok gyereket, mert tudom, hogy sose lesz olyan hely számomra, amire azt mondanám, hogy "az otthonom"
Egy vidéki kisvárosban biztosan sokkal szűkebb az emberek mozgástere, mint a "Nagy Budapesten". De még fiatal vagy te is, arra nem gondoltál, hogy átképeztesd magad vagy munka mellett is minden erőddel azon légy, hogy másik munkahelyet keress? Esetleg feljöjj Pestre vagy más nagyvárosba, netántán kimenj külföldre?
Ki vagy mi köt oda, ahol most vagy?
Ha én most nem a húszas éveim végén, hanem az elején járnék, akkor gondolkodás nélkül kimennék külföldre - diploma ide vagy oda - még háztartási alkalmazottnak (bejárónő) is! Ha férfi lennék, akkor most is ezt tenném, mert akkor még 35 éves koromig sem számítana, hogy lesz-e családom vagy nem. Pontosabban nem érezném, hogy "ketyeg az óra". Férfiaknál ez másképp működik...
Meg persze sok nőnél, hiszen itt vagytok Ti is. De én sajnos még abban is a rövidebbet húztam, hogy minden vágyam, hogy férjhez mehessek és gyerekeim szülessenek (kb. 3 éven belül) ebbe pedig már nem fér bele semmilyen kalandozás, portyázás, világlátás, felületes és ideiglenes kapcsolatok! Nekem az állandóság, a kötődés (ami a Kramer kontra Kramer-ben nemkívánatos kötöttségként jelenik meg) és a biztonság hiányzik. Mint egy falat kenyér. Nem akarok tovább lógni a levegőben. Sem Pesten, sem pl. Győrben, sem Londonban. Az csak csöbörből vödör lenne.
A munkára visszatérve:
Dolgozni kell, függetlenül attól, hogy az ember lánya akar-e gyereket vagy nem, van-e párja vagy nincs, és ha van is, hogyan jönnek ki kettejük fizetéséből. És nem feledhetjük, hogy hetünk 80%-át a munkahelyünkön töltjük, 20% marad csak a családra, kedvesünkre, barátainkra, tehát ezért nem mindegy, hogy mit és hol és mennyiért dolgozunk! Nem szabad annyiban hagyni!
Ha hiszed, ha nem én is rendszeresen böngészem a netet, hogy van-e valami hétvégi tanfolyam, vagy valami ami segíthetne nekem is a pályamódosításban. Munka mellett elvégeztem ugyan még egy főiskolát, de ezen a szakterületen sem tudtam eddig elhelyezkedni. Oka: "Móricz Zsiga-szindróma".
Ezért beérném én egy egyszerűbb munkával is (amihez nem kell sem "ész", sem protkó), akár kevesebb pénzért is - nálam nincs tét, mert eddig sem volt semmim - csak legalább békében végezhessem a dolgomat és tán legyen benne némi örömöm. Csak addig is, ameddig átképeztetném magam, dolgoznom kell (itt), tehát megint csak a munka melletti, hétvégi tanulás jöhetne szóba. Azonban ahhoz már "fáradt" vagyok, hogy ez újabb éveket vegyen el; valami pár hónap alatt elvégezhető, "gyorstalpaló" kéne. Tapasztalatból beszélek, hogy nagyon nehéz akár ilyet is találni, nemhogy másik állást! Legalább meg kell próbálni. Nekem csak akkor tiszta a lelkiismeretem, ha a magam részéről mindent megtettem azért hogy változtassak a dolgokon, nem nyugodhatok bele!
Nőgyógyász: a gyógyszereket a háziorvosommal szoktam kiíratni, ha csak lehet, nem megyek nőgyógyászhoz. Nem azért, mert "kérdezgetne". Hanem mert én látom úgy, hogy esetemben ennek csak akkortól lenne értelme, ha a párommal közösen már dolgoznánk a baba-projekten, vagy már terhes is lennék.
Szerintem sincs ennyi mindenre szükség, de hát ez a fogyasztói társadalom. Eldoöntheted beállsz, vagy nem. Én pl. elégg márkahü vagyok, a reklámok nem igazán befolyásolnak, a kenyeret meg otthon sütöm és hiába 56 féle a boltban, ez a legjobb. :))
A prostinak csúnya vagyok, feleségnek csóró stb. gondolatmenet meg mintha rólam szólna, azzal a kiegészítéssel, hogy én feleségnek is csúnya vagyok. :-(
A szépség belülröl fakad. Legyél kicsit optimistább. :))
Kicsit elmentünk offtopicba, de még erre reagálva írnám, hogy pont a napokban olvastam valahol valakitől, hogy a kapitalizmus a pazarlásra épül. És milyen igaza van!
A reklám szükségességéről: én egyáltalán azt nem értem, mi a francnak van szükség 56 féle tejfölre????? Vagy 56 féle kenyérre???? Szerintetek az emberek tényleg válogatnak pl. a szezámmagos meg a félbarna között? Elárulom, én végeztem az ismerőseim között egy közvéleménykutatást, és abból az jött ki, hogy a legtöbb embernek tökmindegy milyen kenyeret eszik. Jó, persze, ha a valakinek valamire allergiája van, akkor ne vegyen olyat, vagy a cukorbetegeknek is szükségük van diabetikus élelmiszerekre, de azontúl csak pazarlás az 57. kenyeret is piacra vinni. Szerintem legalábbis.
És akkor még nem beszéltünk az 56 féle autóról (tényleg akkora a különbség közöttük?) az 56 féle újságról, az 56 féle divatházról, amik tökegyforma ruhákat árulnak, legalábbis még semmi jelentős különséget nem fedeztem fel egyes divattervezők stílusa között, az 56 féle kereskedelmi rádióról, amik ugyanazt a zenét nyomatják, stb.stb.stb. a példát végtelenségig lehetne sorolni.
A prostinak csúnya vagyok, feleségnek csóró stb. gondolatmenet meg mintha rólam szólna, azzal a kiegészítéssel, hogy én feleségnek is csúnya vagyok. :-(
Apropó, Kramer kontra Kramer. Nagyon szeretem ezt a könyvet. Egyszer ki is jegyzeteltem, persze az én szemszögemből, akinek van türelme, fogadja szeretettel ezt a kis kivonatot:
Avery Corman: Kramer kontra Kramer
- A kisbabával járó végenincs munkára és örökös fáradtságra nem voltak felkészülve.
- Tudta, hogy repesve kéne hazavárnia Tedet esténként, hiszen a férje. Többnyire azonban azért várta, hogy segítsen valamiben - szortírozhatná a szennyest, felmoshatná a konyhát.
- Joanna klubja néhány gyereksétáltató anyából állt.
- "Szeretem a babát. De alapjában véve untat." (...) Nem kapott fórumot sehol. A többi anya vagy nem ismerte be még magának sem, vagy türelmesebb volt nála. (...) annyira szürkék és egyformák a napjai.
- "Unalmas anyának lenni. Csak éppen senki nem ismeri be."
- A nyár fénypontja az volt, hogy Billy a bilibe kakilt.
- "Nem tölthetem minden időmet egy kétéves gyerekkel. (...) Nekem többre van szükségem, mint egy-egy szabad délutánra."
- "Unom a hülye játékait és a hülye építőkockáit. Te reggeltől estig felnőttekkel beszélgetsz, én pedig garázst építek a padlón."
- "Rágondolni sem bírok, hogy mindezt még egyszer végigcsináljam! Úristen! Szoptatni, pelenkázni megint!"
- Néha ugyan Ted öltöztette fel Billyt reggel, és ő vitte be az óvodába, de délre Billy már megint otthon volt, és Joannának ilyenkor úgy tűnt, egy egész napi gyereknevelés áll előtte. - Olyan okos, olyan aranyos... és olyan nagy nyűg.
- Örökös hadtápszolgálatban telt az élete - bevásárolt, főzött, ruhát vett, cipelte Billyt.
- Ted ott állt a szürkületben a sétányon, nézte a bulikba siető embereket, s legelegánsabbat - egy szép, fehér ruhás lányt - megállította (...), és Ted nem mehetett vele. Nézte, amint távolodik tőle, hogy sose lássa többé, mert a nyaralóban ott fekszik a négyéves kisfia, aki az előbb rosszul lett és hányt, és apukának vigyáznia kell rá, nem kergethet szép fehér ruhás fantomokat. Nézte a buliba siető embereket, irigyelte őket, hogy egyedül vannak, csak magukkal kell törődniük, ő pedig nem mehet utánuk.
- Ted belefáradt a gyerek szüntelen ragaszkodásába, és lefejtette magáról, mert noha tudta, hogy rosszat csinál, nem bírta tovább a folytonos testi-lelki ráncigálást.
- A főpincér elszörnyedve nézte, mint csöpög a csokoládéfagylalt Billy álláról a makulátlan asztalterítőre.
- A négyéves fiával töltendő vakáció aligha lenne alkalmas a pihenésre és a regenerálódásra.
- Billy sírva fakadt, mert kiderült, hogy három nappal ezelőtt elfelejtette megnézni a Denevérember folytatását, végül nagy nehezen elaludt, miután kiadta magából a keserű orvosságot és végighányta a pizsamáját.
- Ügyvédi tanács: foglalja össze, mi szól a gyerek ellen, és mi szól mellette:
- ELLENE szóló érvek:
a) A szabadság elvesztése
b) Alvás - ha nincs gyerek, nincs napi 24 órás szolgálat, plusz hétvégén addig aludhat, ameddig akar
c) Pénz - a tartásdíj még mindig kevesebb, mintha egyedül finanszírozza az egész vállalkozást
d) Társadalmi élet - egy gyerekkel a nyakán ez is jóval nehezebb
e) Érzelmi függőség - az egyedülálló szülők hajlanak rá, hogy a gyereket használják fel ürügynek a visszahúzódásra, a begubózásra.
- Amikor a gyerek megtartása MELLETT szóló érveket akarta felsorakoztatni, az ötletek nem jöttek ilyen gyorsan. (...) Leblokkolt. Nem talált érvet arra, hogy Billyt megtartsa. Nincsenek érvek. Nincs racionális érv. Csak érzések vannak.
igen, ezért nem szeretem, ha a fizetésemről kérdezgetnek (tudom, itt nem kérdezte senki), mert nem hiszik el. De az alacsony jövedelmem oka egyszerű: félállásban dolgozom (közben persze simán kivan a 8 órám), mert a munkahelyemnek nincs arra pénze, hogy áttegyen egész állásba. És én még a szerencsésebbek közé tartozom, mert egyáltalán VAN munkahelyem. Kisvárosban élek. Ha felmondok, 150-en jelentekznek a helyemre (túlzás nélkül!), akik örülnek, hogy ez is akadna nekik.
Másik téma: nem merik a nők bevallani az állásinterjún, hogy mikor akarnak gyereket. Érdekes: én legalább 30 állásinterjún vettem már részt életemben, és PONT TŐLEM :))), a nagy No Kids-estől még soha nem kérdezték meg! :) Biztosan rám van írva. :)
Persze most nem vonom kétségbe, hogy másoktól megkérdezik, csak viccesnek találom, hogy PONT TŐLEM NEM. :)
Viszont. Aki sajnos mindig felteszi a fenti kérdést, az a nőgyógyász. Erről írjatok, hogy nektek mi a tapasztalatotok, jó?
Az előző nőgyógyászom mindig megkérdezte, mikor akarok gyereket. Egyszer rászántam magam, és bevallottam, hogy én egyáltalán nem akarok. (Naivan azt gondoltam, hogy egy nőgyógyász tuti tök sok ilyen nővel találkozik, már fel sem veszi.) Nem így történt! Porig alázott. Ő is leszinglizett, leönzőzött stb. Olyan szinten, hogy sürgősen kerestem másik orvost, azóta sem mentem hozzá.
Utána egy barátnőm mondta, hogy "nőgyógyásznak szabad a legkevésbé bevallani, hogy nem akarsz gyereket, hiszen ők nem véletlenül mentek arra a pályára, sok férfi sajnálja, hogy kimarad a gyerekvárás, a szülés öröméből (?) stb." Azt hiszem, ez igaz lehet.
Az új nőgyógyászom is mindig megkérdezi, és gondolkodom, most akkor valljam-e be neki is (értelmesebb, fiatalabb, mint az előző), de ezek után elég nagy butaság lenne. De akkor mit mondjak neki? Főleg azért kerül szóba mindig a kérdés, mert háromhavonta íratom a fogamzásgátlót, és ilyenkor persze, hogy megkérdezi, hogy "meddig még?"
Egy tejfölgyártó is azt a hózungot írja, hogy "küldetésünk, hogy a termékünkkel az egészséges életet adjunk a családok számára, és ezáltal boldoggá tegyük őket" vagy valami hasonló süket duma. Ne a boldogságommal foglalkozzál, hanem a tejfölöddel!
Bocs, de téves. Ez valóban nem produktív munka, de pl. a bérszámfejtö sem az, oszt mégis szükség van rá.
Tudom tudom, ez kicsit eltúlzott, de tudod a tejfölt nem a boltos, meg a melós adja el, hanem egy jó reklám. Mert az adott vásárló megveheti a másik cég tejfölét is, ha annak jobb a reklámja, vagy ismertebb, mert azért gondolj bele, valami alapján választani kell ott a hütöpultnál, és nem hiszem, hogy te az azonos árfekvésü termékek közül az ismeretlent megveszed. Szóval, ha rossz a reklám, vagy ismeretlen a termék, akkor az az ember, aki ennél a cégnél dolgozik egy produktív munkában, hiába dolgozik nagyon nagyon sokat, a termék nem fogy, a cég bevétele csökken, így az ö fizetése is csökken, ha csak meg nem szünik. Ez a nagy magyar valóság. Csak azt ne hidd, hogy szerintem jó, hogy így van, mert nem. Mert, csak egy kiragadott példát mondjak, lehet egy rosszabb terméknek is jobb a reklámja és akkor az a nyerö.
Na ezért fontos a szegmens, a trend, az életciklus, a küldetés. A teamet meg a meetinget úúútálom, mert szerintem csak felesleges idöhúzás a fejesek részéröl a munkaidöt kitöltendö. :))
Próbálj kicsit optimistább lenni. A barátnöm 32 éves korában találta meg a nálánál 2 évvel fiatalabb férjét (akkor már a végsö elkeseredés hatásán volt, hogy neki sosem lesz párja) és az azóta eltelt 4 év alatt 2 gyerekük született, a kicsi most 2 éves.
Szvsz ne szomorkodj. És ne akarj mindent elöre kiszámítani, mert nem lehet.
