E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
"A Szentírásban említett három ég három lelki szintet képvisel..."
Ezt általánosságban jelképes mondandónak el tudom fogadni...
"Mivel ezek a szintek nagyon különböznek, ezért nem keverednek. Egy-egy szinten belül számtalan ország van, amelyek a befogadott hit, és szeretet mértékében határolódnak egymástól. Minden hívő ember oda megy haza, amilyen a belső emberének megfelel."
De ez már egy kicsit antibiblikusnak tűnik, hiszen ilyen rétegekről inkább azok a keleti vallások beszélnek (pl. a hindu kasztrendszer), amik nem veszik figyelembe a Biblia tanítását. Itt viszont a Biblia lenne a mérvadó. Ha mégis a Bibliával támasztod alá e megállapításodat, akkor nézd el piszkálódásnak tűnő hozzáállásomat, és légy szíves fejtsd ki mondandódat igei alátámasztással.
Nem értem a Noé - Atya párhuzamot sem. Noé elesett, részeg és kiszolgáltatott állapota (1. Móz. 9:20-23) teljesen ellent mond az Atya Isten mindenek fölött állásának.
Itt merül fel az a kérdés, hogy: Melyik bibliai szövegnek van jelképes értelme, és melyiknek nincs?
hát, adtál egy kis olvasnivalót:) Most nincs idôm mindet átnézni, -- E.Swedenborg mindegyik könyvébe bele-beleolvastam, amit azon website-on találtam --és sok rész nagyon tetszett is! (pl amit a Tízparancsolatról is ír, vagy amit az akaratról!--(ezeken már én is sokat gondolkodtam..hasonlóan:)
Köszönöm!
egy két megjegyzés:
1) az Istent három személyben való megkülönböztetésérôl maga a Biblia ír, (nem én találtam ki) de ettôl függetlenül, én is egynek látom az Urat, ahogy azt szintén a Biblia is így mondja..:)
2) "az olyanok, akik a világban az Isten három személyben különböztették meg és mindegyikrõl különálló fogalmat alkottak és e fogalmat nem az Úrban egyesítették és központosították, nem vétethetnek föl, mert a mennyben minden gondolat közössé válik" A Biblia szerint mindenki, aki valóban hisz Jézusban (nemcsak uram uram szinten) , annak örök élete van. Tehát, ha vki nem érti a "szentháromság"-ot, de hisz Jézusban, az a Mennybe jut. (megjegyzés: a latornak a kereszten nem sok ideje lehetett ezeken filóznia, mégis bûnbocsánatot nyert, és így a "paradicsomba" jutott, ahogyan Jézus mondta)
3) Nagyon sok érdekes igazság van Swedenborg írásaiban, de azért, én elsôsorban a Bibliát fogadom el "standard"nek, tehát azt hiszem, ami abban van leirva. (mert úgy döntöttem régen, hogy AZT AKAROM elhinni..:)
az ugye az nem bûn, ha vki összeveti az ovasottakat (hallottakat) a Bibliával?:)
ApCsel.17:11.
kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.
[Mt. 1.1] A Krisztus Jézus származásáról írt könyv, ő Dávid fia, Ábrahám fia. [Mt. 1.2] Ábrahám Izsákot nemzette, Izsák pedig Jákóbot, [Mt. 1.3] Jákób Júdát és testvéreit, Júda Támártól Fáreszt és Zárát, Fáresz Ezrómot nemzette, Ezróm Arámot nemzette, [Mt. 1.4] Arám Aminádábot nemzette, Aminádáb Naasszont nemzette, Naasszon Szalmónt nemzette, [Mt. 1.5] Szalmón Boázt nemzette Ráhábtól, Boáz Jobédet nemzette Ruttól, Jobéd Izsait nemzette, [Mt. 1.6] Izsai Dávidot nemzette, a királyt. Dávid Salamont nemzette az Uriás asszonyától, [Mt. 1.7] Salamon Roboámot nemzette, Roboám Abiát nemzette, Abia Aszáfot nemzette, [Mt. 1.8] Aszáf Józsafátot nemzette, Józsafát Jórámot nemzette, [Mt. 1.9] Jórám Hóziát nemzette, Hózia Jóatámot nemzette, Jóatám Áházt nemzette, Áház Ezékiást nemzette, [Mt. 1.10] Ezékiás Manasszét nemzette, Manasszé Ámószt nemzette, Ámósz Jósiást nemzette, [Mt. 1.11] Jósiás Jekoniást és annak testvéreit nemzette a babilóni áttelepítéskor. [Mt. 1.12] A babilóni áttelepítés után Jekoniás Szalatiélt nemzette, Szalatiél Zorobábelt nemzette, [Mt. 1.13] Zorobábel Abiudot nemzette, Abiud Eliákimot nemzette, Eliákim Azórt nemzette, [Mt. 1.14] Azór Szádókot nemzette, Szádók Ákimot nemzette, Ákim Eliudot nemzette, [Mt. 1.15] Eliud Eleázárt nemzette, Eleázár Mattánt nemzette, Mattán Jákóbot nemzette, [Mt. 1.16] Jákób Józsefet nemzette, annak a Máriának férjét, akitől Jézus született, akit Krisztusnak mondanak. [Mt. 1.17] Ábrahámtól Dávidig az összes nemzedékek száma tizennégy nemzedék, Dávidtól a babilóni áttelepítésig tizennégy nemzedék és a babilóni áttelepítéstől a Krisztusig tizennégy nemzedék. [Mt. 1.18] A Krisztus Jézus születése így történt: Anyja; Mária, Józseffel volt eljegyezve, de még mielőtt vőlegényével összekerültek volna, kitudódott, hogy a Szent Szellemtől terhes. [Mt. 1.19] Vőlegényében Józsefben, mivel igazságos ember volt s nem akarta őt szégyenbe hozni, az a szándék fogamzott meg, hogy titokban elbocsátja őt. [Mt. 1.20] Mikor ez az indulat megmozdult benne, álomban az Úrnak egy angyala jelent meg neki és így szólt: "Dávid fia József, ne riadj vissza attól, hogy menyasszonyodat, Máriát magadhoz vedd, mert ami benne fogant, a Szent Szellemtől való! [Mt. 1.21] Fiat fog szülni s te majd nevezd annak nevét Jézusnak, ami ezt jelenti: Jahve megment,mert ő fogja népét vétkeitől megmenteni!" [Mt. 1.22] Ez az egész dolog azért történt így, hogy beteljesedjék, amit az Úr a prófétán át szólt: [Mt. 1.23] "Lám csak, egy szűz viselős lesz, fiat szül, s ezt Immánuel névvel nevezik, minek fordítása: Velünk az Isten!" [Mt. 1.24] Mikor József az álomból felébredt, megtette, amit az Úr angyala neki elrendelt, magához vette asszonyát. [Mt. 1.25] De nem ismerte őt addig, amíg fiat nem szült. Ennek aztán a Jézus nevet adta. 2. RÉSZ [Mt. 2.1] Miután Jézus Heródes király napjaiban a júdeai Betlehemben megszületett, egyszer csak napkeletről mágusok érkeztek Jeruzsálembe, [Mt. 2.2] kik ezt kérdezték: "Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk a csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy leboruljunk előtte!" [Mt. 2.3] Ahogy Heródes király ezt meghallotta, nyugtalanná lett és vele egész Jeruzsálem is. [Mt. 2.4] Összehívatta hát a nép valamennyi főpapját és írástudóját és megtudakolta tőlük: hol kell születnie a Krisztusnak? [Mt. 2.5] Azok azt felelték: "A júdeai Betlehemben, mert így szól a prófétán át adott írás: [Mt. 2.6] Júda földje Betlehem, semmiképpen sem vagy te legkisebb Júda vezérei közül, mert belőled származik majd egy vezér, aki népemet, Izráelt, terelgetni fogja." [Mt. 2.7] Ekkor Heródes titkon elhívatta a mágusokat és pontos választ kért tőlük afelől az idő felől, mely óta az a csillag ragyog. [Mt. 2.8] Aztán elküldte őket Betlehembe." Menjetek - mondotta - és tartsatok pontos kutatást a gyermek felől. Ha megtalálnátok, adjatok nekem hírt róla. Hadd menjek el én is, hadd boruljak le előtte én is." [Mt. 2.9] Azok, miután a királyt meghallgatták, elutaztak. Egyszerre az a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg el nem jutott a fölé a hely fölé, ahol a gyermek volt és ott megállt. [Mt. 2.10] Mikor a mágusok a csillagot meglátták, igen nagy örömre gyulladtak. [Mt. 2.11] Miután bementek a házba, megpillantották a gyermeket anyjával, Máriával, leborultak a földre és imádták őt. Azután felnyitották kincstartóikat és ajándékokat vittek neki: aranyat, tömjént és mirhát. [Mt. 2.12] De miután álomban kijelentést kaptak, hogy ne térjenek vissza Heródeshez, más úton mentek vissza országukba. [Mt. 2.13] A mágusok visszatérése után egyszer csak megjelenik az Úrnak egy angyala álomban Józsefnek és megszólítja: "Kelj fel, vedd magadhoz a gyermeket s annak anyját és fuss Egyiptomba! Légy ott, amíg nem szólok neked! Mert Heródes kerestetni fogja a gyermeket, hogy elveszítse." [Mt. 2.14] József még azon az éjjelen felkelt, magához vette a gyermeket s annak anyját és elköltözött Egyiptomba. [Mt. 2.15] Ott volt, míg Heródes be nem fejezte életét,hogy beteljesedjék, amit az Úr a prófétán át szólt: "Egyiptomból hívtam elő Fiamat!" [Mt. 2.16] Heródest igen nagy indulat fogta el, mikor észrevette, hogy a mágusok kijátszották. Elküldött s megölette mindazokat a fiúkat, akik Betlehemben és annak határaiban két éven alul voltak, annak az időnek megfelelően, melyet a mágusoktól pontosan kikérdezett. [Mt. 2.17] Ekkor teljesedett be a Jeremiás prófétán át szólt ige: [Mt. 2.18] "Kiáltást hallottak Rámában, nagy sírást, jajveszékelést: Ráhel gyermekeit siratta s nem akart vigasztalódni, hogy nincsenek." [Mt. 2.19] Mihelyt Heródes befejezte életét,álomban az Úr angyala megjelent Józsefnek és azt mondotta: [Mt. 2.20] "Kelj fel, vedd magadhoz a gyermeket s annak anyját és menj Izráel földjére. Mert halottak már azok, akik a gyermek lelkére törtek." [Mt. 2.21] Felkelt József; magához vette a gyermeket és annak anyját és bement Izráel földjére. [Mt. 2.22] Mikor azonban meghallotta, hogy Júdeán atyja, Heródes helyén Arkhelausz uralkodik, félt odamenni. Miután álomban kijelentést kapott, félrevonult, Galilea vidékeire ment. [Mt. 2.23] Mikor odaért, egy Názáret nevű városban telepedett meg, hogy beteljesedjék a prófétákon át szólt ige, hogy názáretinek fogják hívni.
Bizony, Csemetének is hívták, ahogy Zakariás megjövendölte!
A Szentírásban említett három ég három lelki szintet képvisel:
- Az első szint azon hívők lakhelye akik az Ige betű szerinti értelmét ismerik, betartják, de annak belsőbb jelentésére nem kiváncsiak. - A második ég, vagy menny azok lakhelye, akik az Ige belsőbb jelentésére a hit szempontjából kiváncsiak. Ezek jellemzője, hogy náluk a felebarát iránti szeretet a domináns. Ha hallanak egy új Igazságot, először vizsgálgatják és csak nehezen fogadják/hiszik el. A hitnek és a vele eggylényegű igazságnak a szine fehér, ezért fehér ruhákban járnak. - A harmadik mennyben azok laknak, akik az Ige belső értelmét a szeretet szempontjából keresik. Itt az Úr iránti szeretet a domináns. Az Új Igazságokat rögtön mintegy belülről örömmel fogadják, és beépítik az életükbe.
Mivel ezek a szintek nagyon különböznek, ezért nem keverednek. Egy-egy szinten belül számtalan ország van, amelyek a befogadott hit, és szeretet mértékében határolódnak egymástól. Minden hívő ember oda megy haza, amilyen a belső emberének megfelel.
A történelem folyamán fölívelő, majd elbukó egyházak tragédiáit az Özönvíz ábrázolja:
A mindent elborító szennyes víz a hamis tanításokba belefúlt tömegek képe. Az egyetemes mennyet a Bárka szimbolizálja, hármas belső szintjével. Utasai az Atyát ábrázoló Nóé, és három fia a három menny, feleségeik pedig a földön magukat hozzájuk adók.("A mennyek országa tibennetek van")
Az Úr eljövetele is olyan időre esik, amikor lelki özönvíz lesz! Amikor az Igét meghamisított szimbólumokban értelmezik az egész földön. Az egy Istenből így hármat kreálnak, stb.
Ha bővebben szeretnél hallani a fentiekről, ajánlom: Swedenborg Emanuel: A menny, és a Pokol a látottak, és hallottak szerint c. könyvét (www.extra.hu/swedenborg). Itt a teremtés szimbóliumairól is olvashatsz, "A mennyei titkok"c. írásában.
Cserfa, cserfa, pihenj egy kicsit. Ne ertekeld mar annyira onmagadat. Itt senki nem akar beledkotni a masikba (ellentetben veled). Ha ennyire nem birsz kijonni masokkal, akkor miert erolteted a dolgot? Nekem is mondtad mar, hogy leszallsz vegre, kicsit tovabb is birhatnad. Ha ennyire rossz velemennyel vagy rolam, akkor minek szolongatsz engem? Egyebkent ha nem tunt volna fel, nem a szemelyedrol szoltam, hanem a velemenyedrol (es azt sem neked). Tan nem szabad? (akkor csinalj magadnak egy 'cserfa es baratai (ha ugyan vannak ilyenek)' c. topikot, nem fogsz ott latni. Te nem ertettel egyet a topiknyito szandekaval, jogod van hozza. Csak akkor miert nem evezel kellemesebb vizekre? Elmondtad a velemenyed, ok. Bar ujat nem tudtunk meg belole. Bizonyitvanyod ujra kiallitottad magadrol, amire buszke lehetsz. (Na jo, ez vicc volt). De hogy legyen nemi ON-topik jellege is a dolognak, holnap valaszolok a Lev-beli reszre. De addig is elmelkedj Lk 6,31-en, mert szemmel lathatoan vagy nem erted, vagy nem tudod atultetni a gyakorlati viselkedesdbe...
Látom, itt belém kötögetnél, és közben azokat emlegeted, miket már rég írtam e fórumra (Hulda prófétanőt, de segítek, Lemuel anyja is tanított, meg mások is, kevés ismeretű barátom). Nos, én veled nem vitázom, te vitaképtelen vagy, froclizó-csúfolódó, sorról sorra vitázgató, ki írása közepére elfelejti saját érveit, nem, hogy valamibben meg lehetne vele egyezni, álhatatlan, hazug, jellemtelen és ostoba vagy, mint többbször rádbizonyosodott vastagon. E hibákból kettő együttesen is kizárná, hogy veled vitázzak, de veled próbálkoztam legtöbbet e fórumon, tudom, mit beszélek...
Ám figyelmeztetlek, ne írd nickemet kisbetűvel, mert rendes családi nevemből van csonkolva. Ha csúfolódsz, csúfolódj, én mást nem tehetek, hát szóltam. Ill tehetek, írásaidat elfedhetem a Bibliával (lásd alább). Szóval ha szólongatsz-szólongatnak egyesek, anélkül, hogy megszólítanának, nos, én esetleg ideírom, sőt, idézem kedvenc dolgaimat, meg a Bibliát, elvégre is ez a Biblia topic, ide befér. És egy kicsit sokat kell lapozgatnia a többieknek. Mert itt szeretik a Bibliát, hát olvassák.
Magyarázatot meg keressenek, hisz a Biblia Isten szava, és szerinteük belőle meg lehet tudni Isten akaratát, és meg lehet ismerni Istent.
Tartsunk is egy próbát, mire jutnak e topic bölcsei:
Lev 5.20
Az Úr szólt Mózeshez és ezt mondta neki:
Lev 5.21
Ha valaki vétkezik és bűnt követ el az Úr ellen azáltal, hogy letagadja embertársa előtt a nála letétbe helyezett, a gondjára bízott vagy az eltulajdonított dolgot, vagy pedig becsapja embertársát;
Lev 5.22
továbbá ha elveszett tárgyat talál és letagadja, vagy ha hamisan esküszik bármilyen bűnnel kapcsolatban, amelyet ember elkövethet;
Lev 5.23
ha tehát vétkezik, és így felelősséget von magára, térítse meg, amit elvett vagy jogtalanul követelt: a rábízott letétet, az elveszett tárgyat, amit talált, és
Lev 5.24
minden olyan dolgot, amellyel kapcsolatban hamisan esküdött. Pótolja ki még az ötödével, és adja át az összeget a tulajdonosnak azon a napon, amelyen eszébe jutott bűnössége.
Lev 5.25
Azután ajánljon fel az Úrnak jóvátételi áldozatul egy hibátlan kost a nyájból; ezt becsüljék fel a papnak lefizetett érték szerint mint jóvátételi áldozatot.
Lev 5.26
Ő meg végezze el rajta az engesztelés szertartását az Úr előtt, hogy bocsánatot nyerjen, bármilyen tettel vétkezett is.
Bizony, ezek a Szentírás szavai!
Gondolom, az én szapulásom helyett ezeket inkább olvassák e topic lakói, legközelebb hát többet, majd még többet idézhetek, ha kedvem lesz.
CSerfa
En biztosan nem ezt valaszolnam. Szerintem siman felreertik Pal korithusi es pasztori leveleit mert egyesek ahelyett, hogy az ertelmet kutatnak, betu szerint vesznek mindent, ami hiba. Pal maga mondja azt, hogy iteljetek meg magatok ezeket a dolgokat: "Magatokban ítéljétek meg: illendõ dolog-é asszonynak fedetlen fõvel imádni az Istent?" (1Kor 11,13). Mert akkor mert nem morgunk azokra a hosszu haju nokre, akik nem viselnek kalapot? (Vagy ha ezert megis morgunk, akkor meg rosszabb a helyzet).
Azt meg senki sem mondta, hogy egy kerdes vizsgalatakor az egesz Biblia allasfoglalasat meg kell nezni. Cserfa egyszer azt mondta, hogy az az irat, amelyik kesobb irodott, az felulbiralja az elotte keletkezett iratokat (nem szo szerint, hanem ertelmeben). Micsoda ostobasag! Ott van pl. Hulda profetano az OSZ-ben, aki igenis beszelt (es Josiasek hallgattak is ra!). Vagy ott van Apollos, akit egy no is tanitott. De tudjatok mi donti el az adott kerdest? Hogy kapott-e az adott no ajandekot. Ha igen, akkor ne tekozolja el ezt a talentumot, ha meg nem, akkor ezert ne tanitson, es ne azert, mert no.
Aztan azert sem okos dolog mindent esz nelkul betu szerint venni, mert mint tudjuk, a Biblia irata egy adott kulturalis kozegben keletkeztek, igy annak jegyeit magukon viselik (pl. ne kivand se a hazat, se a szamarat, se az okret, se a szolgait, stb.). Ha azonban az ember megfeledkezik errol, akkor konnyen azon kapja magat, hogy tobb ezer eves hagyomanyokat (ertsd: onmagaban haszontalan kulturalis elemeket) akar divatba hozni.
Azt mar nem is emlitem, hogy pl. a korinthusi levelben konnyen elofordulhat, hogy gyulekezetspecifikus dolgok is elokerultek (amelyek azert hasznosak szamunkra is).
En a topik tamogatoi koze jelentkezem, jo otletnek tartom, hogy a Bibliarol a magukat deklaraltan keresztyennek vallok beszelgessenek, vitatkozzanak (es kivetelesen ne kelljen mas hitueket gyozkodni).
A Bibliából nem lehet megismerni Istent.
Amit kijelentett magarol (es azt akarta, hogy minden ember megtudja), azt meg lehet.
A Bibliából nem lehet megismerni Isten akaratát.
Ld. fentebb. Isten a Bibliaban jelentette ki azt az akaratat, amelyet kovetve az ember Istennek tetszo eletet elhet.
Írástudó, bolond ne hirdesse Isten akaratát,
Egyet ertek.
Aki képes Isten akaratát hirdetni, nem fórumon fogja tenni,
Mar miert ne? Ez talan tiltott terulet? Magam is jobban szeretem, ha Bibliaval a kezben szemelyesen osszegyulunk az Iras tanulmanyozasara, de azert ez a forma is (a korlatait figyelembe veve) alkalmas bizonyos eszmecserere. Ez mar a XXI. sz! Az Internet kozelebb hozhatja a Bibliat tanulmanyozo embereket is.
A Biblia csakugyan mindenki számára elérhető, ezért nem e Fórumra való, nem kéne hosszan és sokat idézgetni, mert ez nem jó, hanem ez a Biblia lejáratása,
Miert?
A te munkásságod többet árt Krisztusnak, mint használ.
En ezt inkabb a te amokfutasodrol gondolom.
Az írásmagyarázat kegyelmi ajándék, és a gyülekezetbe való, nem fórumra, sem hordóra, sem mindenkinek-mindenkihez, pláne nem kéretlenül.
Mindenkinek meg kell ertenie (toprengenie kell rajta, meg elgondolkodni), hogy mi az Isten akarata. Hogy mit jelent egy adott resz a Bibliaban. Ezzel egyutt nem tagadom, hogy az irasmagyarazat (ertsd: amikor a Szent Szellem megvilagitja az adott resz ertelmet), valoban ajandek (hiszen Istentol jon). Az lenne folottebb furcsa, hogy egy gyulekezet/felekezet tagjai (mert nalunk eppen van is ilyen) ne tarthatnak a kapcsolatot az neten, akar forumon is. Akinek persze ez nem tetszik, az nem vesz benne reszt. Ennyi.
mire jutunk, ha a Biblia igaz, és ehhez szó szerint veszem a Bibliát,
Azt nem hiszem. Mert vagy hazudsz (hogy szo szerint veszed), vagy pedig nem engedelmeskedsz Jezusnak. Mert akkor mar nem lenne se labad, se szemed se karod. Hogyan is irkalhatnal hat ide. Tobben is hallottatok Origeneszrol, aki a Hegyi Beszed emlitett reszeit szo szerint ertette, es buzgalmaban ferfiatlanitotta magat. Meg is jegyeztek rola kesobb, hogy buzgalma joval tulhaladta ertelmet. Mert pl. ez a resz nem szo szerint ertendo (es van meg ilyenbol egy par), hanem azt jelenti, hogy ha kisertesbe esel, akkor ne nezz, tegy ugy, *mintha* vak lennel! MIntha mar kivajtad volna a szemedet. A keresztyen embernek meg kell ertenie, hogy mi volt Jezus (es a szentirok) szandeka, es azt kell alkalmaznia a sajat eleteben. De pl. megmossatok-e egymas labat? Miert?
aki a szentet odaveti, ahova nem való, nem használ semmit
Ez igaz. De honnan tudni XY-rol, hogy neki valo v. sem? Ezt csak az tudhatja, aki a sziveket vizsgalja. Mi max. annyit tudunk tenni, hogy aki makacsul ellenall az evangeliumnak, aki azt megveti, attol fordulunk el. Azonban a topiknyito feltetelek kizarjak az ilyen embert. Persze attol meg idejohet....
Egyebkent en (ha modom van ra) igyekszem tobb bibliaforditast is osszevetni, olvasgatom pl. az angol (King James) KJV-t meg parszor beleneztem a NIV(?)-be (lehet, hogy ez RSV neven fut).
én roppantul utálom a bibliamagyarázatokat, mik nem élők gyakorolnak arcól arcra, hanem könyv alakban jelennek meg. Teljesen istentelennek tartom őket.
Nem kell megvenni. Ennyi.
Féljen tán, és ne menjen világosságra, hogy ne hasonlítson a világosság gyermekeihez?
Ha ideirom a nevemet, meg hogy a 'cimem a telfonkonyvben', akkor mar en is a vilagossag gyermekeinel vagyok? Ha pedig nem (mert ez nyilvanvalo keptelenseg), akkor ennek a hianya sem fog a vilagossag gyermekeitol visszatartani. Ha az ember nem is gondol ra, hogy az adataival esetleg vissza is lehet elni, attol meg a problema valos.
Mi a neved? Nem mindegy? Mi koze az en nevemhez barkinek is? Itt egy nick, ami azonosit engem. Mitol jobb az, ha egy ismeretlen XY-rol tudom a valodi nevet is? Kovacs Bela. Semmivel nem mond tobbet, mint actionman (nem, nem vagyok Kovacs Bela). Ha mar szemelyesen is ismerjuk egymast, esetleg a neten bizalmasabb viszonyba gabalyodtunk, az mar ok lehet a nev (es egyebek) kiadasara. Egyebkent egyszer (talan Jpeter) irta cserfanak, hogy szolitsa Peternek. Erre cserfa mondta azt, hogy nem, a nick-eden foglak ezutan is szolitani. Ez (csak egy kicsit), de ellentmond cserfa jelenlegi allaspontjanak...
A magyarazatokrol. Isten kepes meg a legnehezebb reszeket is megertetni az emberrel. De ezt ne tehetne meg ugy, hogy ebben embereket is felhasznal? Dehogynem, es szokott is. Igy semmi gond nincs abban, ha XY-t hitben erettebb testverei tanitjak, erre millio pelda van. Tanitott Jezus, tanitott Pal, tanitottak az apostolok, stb.
Sziv es ertelem kerdese. Isten az embert nem a sziven 'fogja meg'. Isten az embert az ertelmen keresztul fogja meg. Ott vilagitja meg a Szellem az ige ertelmet. Onnan csepegnek at a dolgok a szivbe, es ezutan tud a sziv donteni (miutan az ertelem ervelt es magyarazott).
Mozes szelidsegerol. Biztosan szelid volt Mozes. De amikor agyonvert egy munkafelugyelot, akkor eppen nem szelidseget mutatta meg. Lattal te mar szelid embert, aki agyonveri a masikat? Az ilyen ember nem szelid. Nem azt mondom, hogy kesobb sem lehet az (Mozesnel is eltelt vagy 40 ev, mire visszatert).
Nem szeretlek 2004, nem tartalak felebarátomnak, gonosznak, csúfolódónak tartalak
:-))) Hogy lehet az, hogy cserfa senkit sem szeret, senkit sem tart felebaratjanak? Noha Jezus szerint meg az ellenseget is szeretni kell.
(A nick-em első betűje valóban összekeverhető: helyesen nem nagy "i", hanem kis "L".)
Megjegyzed, hogy a felebarátot szeretni szükséges. Neked ki számít felebarátnak?
Számomra nem tűnt okoskodásnak írásod, sőt, inkább örülök, hogy hasonlít az érdeklődési körünk.
Szó volt a jelképes értelemről. Előre szólok, lehet, hogy a következő résznek nincs is jelképes értelme, de ezért logikusnak tűnik.
"És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap. És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn." (1. Móz. 1:3-7)
Szembeötlő hasonlóságot látok a Biblia többi része és a teremtés leírás között, ha a következő jelkép azonosításokat használom:
1. világosság >> lelki világosság (Isten szeretet törvénye szerint való élés)
2. sötétség >> lelki sötétség (a bűn, tehát az önzés útján való járás)
3. vizek >> népek
4. lent ("mennyezet alatt") >> a bűn foglyainak lakhelye
5. fent ("mennyezet felett"*) >> Isten és az el nem bukott teremtmények lakhelye
(*tehát nem maga a mennyezet, ill. az ég, hanem felette)
Ha ezt a - Biblia által általánosan használt - jelkép rendszert itt is alkalmazzuk, akkor érdekes dogokat találhatunk. (Persze nem azt mondom, hogy ezt így kell, csak azt, hogy érdekes egybeesés...) Isten nem a sötétségre mondta azt, hogy jó, hanem a világosságra, ahogy a bűnt sem mentegeti, de a szeretetre buzdít.
Svsz. A Biblia beszél arról, hogy Sátán elbukása előtt egy angyalfejedelem volt, de az angyalsereg harmadával nem a szeretet, hanem a bűn útját választotta. Ezeket a teremtményeket Isten a szintén bűnt választó földre száműzte, gondolom azért, hogy ne fertőzzék tovább a "menny" többi tagját (mert "jó a világosság", és ezért szükséges megvédeni is). Nekem ide passzol a teremtés leírásból az a rész, hogy "elválasztá Isten a világosságot a setétségtől". De így - ha behelyettesíthetőek a jelképes értelmezések - idekapcsolható a következő rész is: "és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől". Tehát elvásztja (megtisztítja) Isten a gonoszságtól a hozzá hűségeseket, és elválasztja a gonoszságot választó népeket, a Hozzá menekülőktől.
Azért itt megjegyzendő, hogy Isten a bűn fogságában élő emberiség (kivétel nélkül minden ember) számára szabadítást kínál...
Örömmel venném hozzászólásaitokat, "Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban." (Gal. 3:26-28) Így mindenki egyenlő a szólás jogában is. Egymást erősíteni jó dolog lenne... ("... erősítsd meg a többieket..." - Jel. 3:2)
Én igazat adok neked, hogy nem hiszel a történelmi egyházaknak, meg a sok ájtatatos manónak, szemforgató hamisnak, meg akik meg akarják mondani az embereknek, mi a jó és mi a rossz, az ő istenük nevében, az ő biblijukat lengetve.
Egyébként meg azoknak, akik téged megszólnak:
Nagyon kevés hívő van, csak sokan vallják meg, amit pedig nem is hisznek, legfeljebb egész rövid ideig hitték, némelikük (míg el nem széradtak a napon, gyökerük híján, vagy a dudvák meg nem fojtották őket.
Nem véletlenül mondta Jézus: Luk. 18.8 ... Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?
Jézusnak nagyon kevesen hittek, ahogy általában is egészen kevesen hisznek. Mindig is kevesen voltak, és sosem lesznek sokan. Persze a többség, aki pár évig "hisz", lelkesedik, esetleg rajong, vagy csak megszokta, hogy hívőnek mondja magát, hívőnek mondja magát és mondogatják egymást, de csak duma, hogy sokan vannak hívők. Csak duma, csak erőtlen, kegyesnek látszó gondolatok, hit helyett hitegetés, igazság helyett kigondolások.
Valóban nagyon kevesen vannak az igazak:
Préd. 7.28-29 A mit az én lelkem folyton keresett, és nem találtam. Ezer közül egy embert találtam; de asszonyt mind ezekben nem találtam. Hanem lásd, ezt találtam, hogy az Isten teremtette az embert igaznak; ők pedig kerestek sok kigondolást.
E topic is rakva van kigondolás-keresőkkel (asszonnyal is, ki tanítana, hülyeségeket persze, de mit sem törődik ezzel, vagy Pállal). Nincs is igazuk-igazságuk, csak emberi okoskodásaik, kigondolásaik, mert nekik Isten nem ad bölcsességet (mert nem is hisziki, hogy adhat, és meg sem tudják válaszolni, miért nem), így egymásra szorulnak, egymást köszöntgetik, és teszik nyilvánvalóvá saját, és egymás "hitét", "bölcsességét", ahogy Salamon oly jól leírta (csak éppen nem a bölcsekről).
Akik valóban hitre jutnak, azok nem fognak más emberek bizonyságára-bíztatására szorulni, a sok hitben erőtlen meg egymás hátát veregeti, és köszöntgeti egymást, szeretik is a köszöntgetéseket, és rendre meg is tesznek mindent, hogy hitzük nyilvánvalóvá legyen.
Kölönben én is csak a saját vélemenyemet szoktam leirni, mégha néha utána nézek is vminek..vagy ha idézem is a Bibliát...És semmiképpen nem akarnám elterelni a figyelmet a lényegrôl!
lehet, hogy fölösleges volt az egekrôl irni...de a pontosság is fontos,
külônösen, amikor a Bibliáról van szó.
Miért mondod?
csak érdekesség képpen...szeretem az érdekességeket:)
Miért a többes szám?
nyilván van jelentôsége, pl. hogy ki hol tartózkodik..
számomra pl. a "második ég" is nagyon érdekes, mert errôl egy picit tudjuk, ill. el tudjuk képzelni, hogy milyen óriasi méretû..
Pl "itt" van egy csillag, az a neve, hogy:
Betelguese, ez a csillag egy ragyogó "vörös órias" csillag és az átmérôje 650-szer nagyobb, mint a mi napunké! --nem akarok további részletekbe menni, de
ez csak egy kis példa arra, hogy micsoda méretek vannak!
(és nem ez a legnagyobb sem nem ez a legfényesebb csillag!!)
Mindez pedig azért érdekes nekem, mert elgondolkoztató az, hogy Isten
--az Atya és Jézus jelenlegi-- lakhelye nagyon távol van tôlünk (?), de mégis azonnal válaszol az imáinkra (legalábbis nagyon sokszor..ha néha késik is a felelet, ez sem a távolságok miatt van:)
Azt mindannyian tudjuk, hogy most a Szent Szellem van itt a földön, de mégis, az Atyával is kapcsolatunk vagyunk ôáltala...némelyek pedig elragad-tattak(~nak) a harmadik égig is.. namármost ismerve a csillagközi távolságokat, ez önmagában is elég érdekes. Nem? (Ez nekem új, számunkra még ismeretlen fizikai törvények létezését sejteti.) Szóval, a több ég létezése, valamint az igen nagy távolságok ténye, ugyanakkor az ÚR azonnali ittléte--mindez számomra sok teret ad a csodák számára, mert még ezeket se túl kônnyû felfogni..(nekem)
mindezzel csak azt akartam mondani, hogy ISTENNEK MINDEN LEHETSÉGES!
ÉS MINDEN LEHETSÉGES ANNAK, AKI HISZ.
tehát továbbra is maradjunk ilyen "földhözragadt" gondolkodásúak!:)
Talán úgy gondolod, hogy Isten az Ő lakhelyét is a föld teremtésekor alkotta meg?
nem, ezt nem mondtam
Szerintem a Jel. 22. pedig a jövőt mutatja be. Rosszul látom?
ez így van, de minden jövôbeli dolognak már most is megvan az eredetije vagy "hasonmása" --"blueprint"je (tervrajz) ..
Svsz. - Saját véleményem szerint. (Bár egy kissé unalmas midig közölni, hogy a saját véleményemet írom le, de mégis szükséges, hisz mindig jönnek emberek, akik okítónak titulálnak. Ha mégse raknám ki az svsz.-t, akkor nyugodtan képzeljétek oda, mert nem vagyok én semmivel sem okosabb, mint ti.)
"...a Bibliából egyertelműen kiderül, hogy 3 "ég" létezik."
Tehát elsőször is svsz. Pál apostol arról számol be, hogy egy ember "elragadtatott a harmadik égig" (2. Kor. 12:2). Azt mondja, hogy ez a paradicsom. De leír mást is: Nem tudja, hogy ez látomás, vagy valóság volt ("ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja")! Így azt sem tudhatjuk, hogy ez a "harmadik égig" kifejezés jelképes jelentésű, vagy pedig a fizikai valóság leírása. Egy biztos, ennek az embernek Isten mondott valamit, amit nem adhatott tovább. Tehát számomra a dolog jelentősége az, hogy van olyan esetre példa, amikor Isten személyes közölnivalóval keresi meg az embert.
Az, hogy az ég, illetve a menny szó többes számban van használva, bizonyára igaz (finoman szólva - héber és görög nyelvtudásom igen hiányos).
De mi a jelentősége?
Miért mondod?
Miért a többes szám?
Talán úgy gondolod, hogy Isten az Ő lakhelyét is a föld teremtésekor alkotta meg?
Valahol már voltak Isten és az Ő első teremtményei már a föld teremtése előtt is: "... bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét (a földét); Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?" (Jób. 38:6-7)
Szerintem a Jel. 22. pedig a jövőt mutatja be. Rosszul látom?
Én egy bigott (torzult istenhitet követő) lény vagyok: azért nyitottam topikot, hogy az egyszerű embereket vallási fanatizmussal butítsak!
Bevallom én ebből élek (az emberek hiszékenységéből), mégpedig nagyon jól! Ennek oka, hogy tisztességes hívatásra nincs készségem, következésképpen az emberi butaságra építettem fel az exisztenciámat, ami üzletnek kitűnő. Gondoljátok el, csak szajkóznom kell a bibliát, minden következmény nélkül. Ha sarokba szorítanak mellébeszélek, addig ismételgetem a "szent tanításokat" amíg csak hallgatóra találok. Pali pedig mindig akad, hiszen az iskolák tömegével eresztik szélnek az alul képzett embereket, a képzetlen, nyomorgó ember pedig a legjobb zsákmány számomra.
Ne higgyétek, hogy csaló vagyok, hiszen anyagilag senkit nem károsítok (majd későbben igen , ha már önkéntes adakozásra szánja rá magát), csak a lelkek békéjét borítom fel a buta túlvilági ígéretekkel. Ez arra is jó hogy alázatosak legyenek és megalkuvóbbak a hatalom birtokosaival szemben, hatalom pedig nekem nyújt kiváltságokat cserébe (adómentesség, részesedét az állam jövedelmeiből, nem is akármennyit stb...), kell nálamnál jobb szolgálója a gazdagoknak? Aligha!
Mentségemre monva a pápa urunk is többször hangsulyozta: szegény eberek mindig is lesznek. Ha Ő mondja, akkor el leszek látva balekokkal, akiknek hírdethetem a szent szövegeket! Alleluja!!!
"Mikor elesik a te ellenséged: ne örülj; és mikor megütközik: ne vígadjon a te szíved... Ne gerjedj haragra a gonosztevők ellen, ne irígykedjél az istentelenekre (akkor se, ha látszólag jobban megy nekik, mint neked)..." (Péld. 24:17,19) "Ha éhezik, a ki téged gyűlöl: adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik: adj néki inni vizet; Mert elevenszenet gyűjtesz az ő fejére, és az Úr megfizeti néked." (Péld. 25:21-22)
Talán az ellenség szeretetét a legnehezebb megvalósítani a bibliai tanítások közül. Emberi természetünk nem vágyakozik olyan emberek társaságára, akik ártani akarnak nekünk. Ám Isten - aki újra szeretetben akarja egyesíteni az emberiséget - arra hív el bennünket, hogy a szeretet cselekedeteivel ébresztgessük a jóra még ellenségeinket is
Nektek mit mondanak, vagy milyen kérdést vetnek fel ezek az igék?
Nekem a TIZPARANCSOLAT jutott az eszembe ezekrôl.
1) Ne legyenek más isteneid (bálványaid)
2) Ne imádj más Istent
3) Ne vedd a szádra Isten nevét hiába
4) Szentnek tekintsd a szombatot
5) Tisztelned kell a szüleidet
6) Nem szabad ölnöd
7) Nem szabad házasságot törnöd
8) Nem szabad lopnod
9) Nem szabad hazudnod
10) Nem szabad a másét kívánnod
a lecke fel van adva...
Jézus viszont így folytatta:
Mk.12: 29. Minden parancsolatok között az elsô: * Halljad Izráel: Az ùr, a mi Istenünk egy ùr.
30. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedbôl, teljes lelkedbôl, és teljes elmédbôl és teljes erôdbôl. Ez az elsô parancsolat.
31. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felabarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.
+ szeresd az ellenségedet is..
nyilván Jézus nem az ördögrôl és a halálról beszélt, hanem a
felebarát:)-okról...
~
egyébként
sokak számára a TIZPARANCSOLAT csak egy tilalom-lista.
Nekem ez Isten legszebb "szerelmeslevele"
mert ô ezt nagyon féltô szeretettel a Saját ujjaival írta!!!
Pál ezt így fogalmazta:
Róm.13: 9. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat.
és ugyan Ef.2: 15. Az ellenségeskedést az ô testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettôt egy új emberré teremtse ô magában, békességet szerezvén;
Kol2: 13. És titeket, kik holtak valátok a bûnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt º vele, megbocsátván minden bûnötöket, *
14. Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára;
Jel22: 14. Boldogok, a kik megtartják az ô parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.
én is mindegyiket komolyan szeretném venni (szeretni akarom az Urat teljes szívembôl, teljes lelkembôl, és teljes elmémbôl és teljes erômbôl..)
de valóban nemcsak a jutalomért, hanem csak az Úrért, önmagáért.
nem vitatkozni akarok, de a Bibliából egyertelmûen kiderül, hogy 3 "ég" létezik.
meg nem is okoskodni akarok, csak leirom, hogy
az eredeti szövegben (Hebrew) 5 féle értelmezés ill. 5 szó fejezi ki a "Menny"-et
1) "shamayim"-ami többes számban van és magasságokat, magaslatokat jelent
ez a szó szerepel az 1. Mózesben 1-2-ben is. (többes számban)
2) "marom" szó szintén magas helyeket jelent (ez pl a Zsolt. 68-ban18v."az o szent hajlekaban")
3)"galgal" szót is a mennyre értik pl. 77.Zsoltárban 18.v. (felhôk...fellegek)
4) "shahak" (sky) "ég" (felhôk) 5.Mózes 33:26, 9 az egeken szaguld segitsegedre es
fennsegeben a felhokon) VALOSZINU EZ A MENNYEZET
5)"rakia" kozel all a "shahak" szóhoz és ez VALAMI SZILARD KITERJEDEST jelent, ua, mint amirôl Ezekiel beszél! Ez szerepel az 1. Mozes 1:6-ban. (mennyezet)
~
és még a világossághoz:
Jel 21: 22. És templomot nem láttam abban: mert az ùr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.
23. És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy * világítsanak benne; mert az Isten dicsôsége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.
~
+ még egy érdekesség a vizzel kapcsolatban:
Jel.22:1
És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékébôl jôvén ki
Az én gondolatsorom eléggé "földhöz ragadt". Persze lehetnek itt jelképek is, de ahoz nekem ismeret is kellene...
"1. Mi az "ég"?
...
4. Mi az a "mennyezet" és hol található?
5. Mit csináltak a vizek a mennyezet felett és mit alatta?
6. Ha a mennyezet az ég, akkor az első mondatbeli ég az mi?"
Svsz. (saját véleményem szerint) a válasz ott van a szövegben: "És nevezé Isten a mennyezetet égnek...", tehát a mennyezet az ég. A mennyezet pedig egy olyan valami, aminek feladata az, hogy "elválaszsza a vizeket a vizektől". Nekem az a gondolatom, hogy itt az atmoszférában levő vizek, és a földön levő vizek elválasztásáról van szó ("és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől" a mennyezettel). Ez esetben az ég maga az atmoszféra, illetve a felettünk levő légtér.
Hogy mit csinálnak a vizek fent és lent, az ma már eléggé leleplezett dolog >> van egy Isten által csodálatosan megszerkesztett körforgás. Ezért van párolgás, és ezért esik az eső. De sajnos az ember egyre inkább belepiszkál e precíz műbe felelőtlen tetteivel.
Az első mondat - mint egy vázlat - megmondja, hogy kezdetben mi történt. A további mondatok pedig részletesebben taglalják az első mondatban kijelentetteket. Olyan ez, mint egy tartalomjegyzék vagy egy bevezetés egy átlagos könyv elején. Úgy gondolom, hogy így értelmezve belátható, hogy végig egy égről beszél a teremtés leírás.
A kimaradt kérdések (2. és 3.) talán majd később...
Nekem nem jön össze, de kíváncsi vagyok, ki hogyan értelmezi. Néhány problémás dolog:
nekem se jön össze teljesen:), de én így értelmezem (nem kimerítô választ akarok most adni csak reflektálni):
1. Mi az "ég"?
pontosabban egek! (3)
1) atmoszfera
2) "külsô" hely (Zsolt. 19:2-3., Jer.8:2a, )
3) Isten "lakhelye" (1.Kir.8:30, Mt.5:16)
2.Kor.12:2.
Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelôtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.
2. Hogyan volt világosság, ha csak később lett Nap? (Itt nappalról és éjszakáról is beszél) Jn.Ev.1:
1. Kezdetben vala az ìge, és az ìge vala az Istennél, és Isten vala az ìge.
2. Ez kezdetben az Istennél vala.
3. Minden ô általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.
4. º benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;
5. Ez a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.
Jel.21: 10. És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent * Jeruzsálemet, a mely Istentôl szállott alá a mennybôl. * Jel. 21,2. Gal. 4,26. Zsid. 12,22.
11. Benne vala az Isten dicsôsége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kôhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kôhöz;
3. Hogyan választotta el Isten a világosságot a sötétségtől?
Szólt, és lett...
Zsolt.33: 6.
Az ùr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden + seregök
és nyilván a szétválasztasuk is:)
4. Mi az a "mennyezet" és hol található?
Ezekiel1:
22. És vala mintegy mennyezet....., olyan mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejök felett.
(enné szebb magyarázat nincs szerintem:)
5. Mit csináltak a vizek a mennyezet felett és mit alatta?
Hogy alatta mit csináltak, azt tudjuk, (geologia, creation science..)
Fölötte, meg kutatják..de szerintem sokminden nincs az orrunkra kötve evvel kapcsolatban, de tény, hogy pl. A Szaturnusz gyûröje is tartalmaz jég "darabokat",
ami szintén víz.. ez pedig csak egy kis része az "egek"-nek...
Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap. És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.
Nekem nem jön össze, de kíváncsi vagyok, ki hogyan értelmezi. Néhány problémás dolog:
1. Mi az "ég"?
2. Hogyan volt világosság, ha csak később lett Nap? (Itt nappalról és éjszakáról is beszél)
3. Hogyan választotta el Isten a világosságot a sötétségtől?
4. Mi az a "mennyezet" és hol található?
5. Mit csináltak a vizek a mennyezet felett és mit alatta?
6. Ha a mennyezet az ég, akkor az első mondatbeli ég az mi?
Sajnos a Bibliát az előítélet, a túl sok magyarázat és emberi bölcselkedés elveszi az emberektől. Gondolhatjátok, hogy én is ezt teszem: csak egy újabb ember, aki majd csavargatja a Biblia szavait. Viszont a szándékom nem ez. Azt szeretném, ha egyre többen olvasnánk a Szent Írást nap mint nap (kérve Istentől értelmet hozzá), és merítenénk belőle hatalmas bölcsességet (meg is élve a megértetteket).
Az emberek Bibliával kapcsolatos gondolatcseréjét - olvasása mellett - szükségesnek és építőnek látom. Ezzel nem az Isten munkáját akarom lerontani, sőt... Istennek van hatalma minden igazságra elvezetni bennünket, de ebben eszközként használhat fel bennünket is egymás hasznára. Ezért ne legyetek restek írni... De lenne egy javaslatom (aki akarja, megfogadja, aki meg nem, az nem) - írásaitokat ne küldjétek el rögtön ide, hanem először vessétek össze a következő igével:
"A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató." (Jak. 3:17)
Úgy látom, hogy a bemutatkozásokon túl vagyunk... Reménykedve abban, hogy nem a károtokra írok, megkezdeném az érdemi beszélgetést e topikon:
Bármilyen irányú tematikát - amely a Biblia megismerését célozza - szívesen vennék tőletek. Addig is, amíg ilyen nincs, különösebb rendszer nélkül veszek elő igehelyeket, és leírom hozzá kapcsolódó gondolataimat. Arra kérlek benneteket, hogy téves gondolataimat, javítsátok ki. Írjatok akkor is, ha velem nem értetek egyet, de a saját feltevéseitekben sem vagytok biztosak. És írjatok, akkor is, ha kérdéseitek vannak. Az első igéket a Példabeszédek könyvéből idézem:
(Az igehely jelölések magyarázata: Péld. >> a bibliai könyv nevének rövidítése; 24 >> a fejezet száma; 17,19 >> az ige versek száma. Ha az ige vers számok kötőjellel vannak elválasztva, akkor "-tól -ig", de ha csak vesszővel, akkor csak a számmal jelölt verseket idézem. A fejezet száma, és a versek száma közzé kettős pontot teszek. Az igén belüli zárójeles szövegek pedig nem a Biblia szavai, hanem az én betoldásaim, amit minden formájában fogadjatok fenntartásokkal, és így azt ne vegyétek készpénznek, hanem a Bibliával összevetve vizsgáljatok meg.)
"Mikor elesik a te ellenséged: ne örülj; és mikor megütközik: ne vígadjon a te szíved... Ne gerjedj haragra a gonosztevők ellen, ne irígykedjél az istentelenekre (akkor se, ha látszólag jobban megy nekik, mint neked)..." (Péld. 24:17,19) "Ha éhezik, a ki téged gyűlöl: adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik: adj néki inni vizet; Mert elevenszenet gyűjtesz az ő fejére, és az Úr megfizeti néked." (Péld. 25:21-22)
Talán az ellenség szeretetét a legnehezebb megvalósítani a bibliai tanítások közül. Emberi természetünk nem vágyakozik olyan emberek társaságára, akik ártani akarnak nekünk. Ám Isten - aki újra szeretetben akarja egyesíteni az emberiséget - arra hív el bennünket, hogy a szeretet cselekedeteivel ébresztgessük a jóra még ellenségeinket is ("elevenszenet gyűjtesz az ő fejére"). Ezt magától egy ember sem tudja megtenni, Istent kell hozzá segítségül hívni, és ha a segítség megérkezett, akkor szükségünk van rá nekünk, hogy Neki hálát is adjunk érte.
Nektek mit mondanak, vagy milyen kérdést vetnek fel ezek az igék?
"... a kik pedig keresik az Urat, mindent megértenek." (Péld. 28:5)
Úgy látom, itt nem lesz sok szó a Bibliáról. Köszönhetjük ezt cserfes CSerfa mesternek, aki oldalakat ír válaszként és amúgy nagyon sértegeti a keresztényeket, habár magát a legfőbb és legigazabb Jézus-követőnek tartja. Miért utálod, sőt gyűlölöd azokat, akik nem olyanok, mint te? Hozz létre egy honlapot, ahol terjesztheted eszméidet, tegyél rá egy fórumot és legyetek boldogok.
De miért pont a testvéreidet gyilkolod? A világban nem találsz elég vadhajtást, ami kigyomlálhatnál? A Biblia magyarázata nem abból áll, hogy "én hiszek benne, minden igaz am le van írva, olvasd el, ne beszélj róla semmit, csak ami oda van írva". Ó, szentséges teológia! Akkor te ilyen nevű tudományágat nem is ismersz, illetve az ördögi a számodra. Mondd, ki bánt téged. Ha meg agresszív vagy, a szelíd Jézust nem követed, csak mondod.
Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.
De hiszen nem csupa jókat írtam Rólad Cserfa! Miért veszed ezt csúfolódásnak? Hiszen tudtodra adtam, hogy nem érhetek fel a Te nagyságodhoz! Te ilyen vagy 6 éve! Én nem, és nem is szeretnék ilyen lenni! Ha neked ez jó, akkor nekem is az. Legyél ilyen! Egyet ne feledj! Jézus feltétel nélkül szeretett! Azt is szerette, aki Őt nem! Te engem nem szeretsz, nem tartasz felebarátodnak. Én Téged szeretlek és felebarátomnak tartalak. Pedig ki vagyok én Hozzád? Vigyázz, hogy a nagy okosságok között nehogy pont a lényeget veszísd el!