Kis fenyőfa
1
Én lankadó virágot
ma nem hozok neked,
még sorsgúnynak vehetné
tövises életed.
A szép tavaszt kivárom,
a langyos felleget,
s elcsöndesült fejedhez
fenyőfát ültetek.
Egyetlenegy fenyőfát
a névtelen sokért,
a fenyvesekbe rejtő
kirándulásokért.
Áldások erdejéért
szerény emlékezés,
egyetlenegy fenyőfa
kevés, nagyon kevés.
De gyantás rejtekéből
a mult sóhajt reám,
kagyló ölén tovább zúg
a tenger-óceán.
S ha majd távol havasról
vadízű szél suhog,
egyetlenegy fenyőfa
rokon zúgásba fog.
S az illatos viharban
tán én is ott leszek:
Apám, üzennek értünk
a zúgó fenyvesek.
Felhő suhogva hajlik,
ezernyi tű remeg -
s egyetlenegy fenyőben
felzúg az életed.
2
Kis tövét a földbe tettem,
zsenge szállal ágazót,
öntözgettem önfeledten
s így hullattam rá a szót:
Kis fenyőfa: könnyű lándzsa,
sok nyilacska - nőjetek,
gyenge sarjatok ne bántsa
lombriasztó förgeteg.
És ha nedvet ösztövéren
vén föld nem tud adni még,
szálljatok le mély gyökéren
megkeresni holt szivét.
Annyi élet, annyi álom,
annyi holt vágy szunnyad ott,
szívjatok fel szomju szálon
színt, erőt és illatot.
S elmulásnak barna szárnya
futni fog majd tőletek -
mulandóság ostromára
kis fenyőfa, büszke dárda,
sok nyilacska - nőjetek.
A repülőm....
nyár, szép hétvégét kívánok:
