2016-ban bemutatásra került a Renault alsó középkategóriás egyterűjének 4. generációja, a már megszokott módon két kivitelben is. Ide gyűjtsük az infókat az új modellről, majd a felhasználói tapasztalatokat is itt oszthatjuk meg!
Ahogy a német fórumot olvasom, ott úgy jártak, hogy elkezdték csökkenteni egyrészt a befoglalt extrákat, másrészt eltűntek opciók és komplett felszereltségek. Elég nagy a hőzöngés.
A módosítás talán annyi, hogy DAb-ot adnak a rádióba, ahogy olvastam. Enyém 2016-os, még nem derült ki egyértelműen, hogy a DAB részt be lehet-e kapcsolni utólag. Most dolgoznak rajta többen. Mármint mindenki a sajátján.
Lassan elmegyek rendszerfelprogramozónak, egy csomó mindent (10+ félért) már megcsináltam magamnak. Van igazi ELM327 cstolóm, programom és már valamennyi gyakorlatom is.
A látszat ellenére nem vagyok multimilliomos, ezért takarékossági okokból kapott 4 évszakost. Azt meg persze szerény országunkban nem lehet kapni, ezért külföldről hozattam be. De teljesen jó, az előző SCIII-on próbáltam, úgy is vitték el, hogy az volt rajta.
Amikor felrakattam most a 20-as gumit, komolyan egymásba kapaszkodtunk a gumissal, hogy ez 20-as felni és akkor egy vagyon rá a centírizás és szerelés is. Mondom neki, hogy ne tegye már ezt a felnit egy X6-os BMW 20 as felnijáhez, rajta a 300-as szélességű gumikkal, azt tényleg dög nehéz emelgetni és dolgozni vele. Mindegy, most remélhetőleg 3-4 évig eljárok egy garnitúrával.
Scenic I, II, III után itt van a IV a garázsomban. Grand, 1.6 Bose automata és miegymás...
A térkép frissítésével küzdök. Az R-Link 2 firmware az utolsó 3.3.16.94x, a térkép pedig 2016-os rajta.
Csináltam MyRenault fiókot, telepítettem R-Link Toolbox-ot, formáztam a kocsiban pendrive-ot, ki is olvassa a Toolbox a sorozazszámot, le is töltöt a pendrive-ra egy csomagot, de annak a nevében mappackage 201506 van...
Én meg is venném a frissebb csomagot, de nem bírom kitalálni, hogy mi a módja ennek. Elvileg 201706-os az utolsó térképverzió.