Ugorgyunk. Az egész már csak színjáték, persze. Vagy huszonöt évvel ezelőtt tabula rasát csinálunk, vagy most már hagyni kell a fenébe az egészet. Nem csináltunk, és alapjában véve jobban tettük, hogy nem csináltuk, mert pár begőzöltnek jólesett volna a bosszúállás, de az egész ország sokkal nagyobb árat fizetett volna érte. Az már egy másik kérdés, hogy mostanra elpuskáztuk azt a helyzeti előnyünket, amit ezzel a békés átmenettel összeszedtük magunknak, de ennek más az oka, nem az, hogy pár kommunistát nem csuktunk le. Aki most azért dühösködik, hogy emiatt nem értük el a céljainkat, az félrebeszél. Másért nem értük el.
Az utcánkban is volt egy fazon, akit '57 végén lecsuktak pár évre. Gengszterváltás után féltéglával verte a mellét, hogy Ő a kommunizmus áldozata. Azt elfelejtette mondani, hogy azért csukták le, mert varrógépeket lopott Csepelről...
A Biszkunál ls kivárják az ítélettel, amíg 100 éves lesz? Szvsz be akarnak kerülni a Guiness rekordok közé, valószínűleg ezért húzzák az időt olyan felmelegített vádakkal, amiket már évekkel ezelőtt se sikerült rábizonyítani.
És még tegyük hozzá: a "két évet vártak, hogy felakaszthassák" – akárcsak az elmúlt negyedszázad számos több közismert hazugsága – Bayer Zsolttól származik.
A bíróság szándéka nyilvánvaló volt. De ettől még a dátumok, azok dátumok. Mansfeld 1941. március 10-én született, tehát 1959. március 10-én lett tizennyolc éves. 1958. február 17-én fogták el, október 28-tól tartott a tárgyalás, 1959. március 19-én volt az utolsó, fellebbviteli tárgyalás, akkor ítélték jogerősen halálra. Március 21-én végezték ki. Senki nem várt tehát két évet, hogy felakaszthassa. Már nagykorú volt, amikor végül halálra ítélték, és két napra rá végezték ki.
Ismétlem: ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy nem kellett volna halálra ítélni. Visszaeső tolvaj volt, normális esetben nyilván lecsukták volna egy-két évre, aztán ha kijön, vagy folytatja, vagy nem, nem tudjuk. De ettől még: mondjuk igazat.
2003-ban és 2004-ben máig hullámokat vető vitát váltott ki Eörsi László egy tanulmánya (Mítoszok helyett – 1956), amelyet sokan Mansfeld Péter újbóli megbélyegzésének éreztek. Maga Eörsi 2004. május 11-én a www.nol.hu portálon cáfolta, hogy azt állította volna, Mansfeldet lopásokért és más bűncselekményekért ítélték volna halálra: Én ezt írtam: „Meggyőződésem, hogy a kíméletlenség magyarázata nem a vádpontokban rejlik. Azt nem tudták elviselni a bíráskodók, hogy Mansfeld még a teljes reménytelenségében is szembe mert velük szállni. Ezért tűnhetett javíthatatlan, átnevelhetetlen ellenforradalmárnak a szemükben.”
Továbbra is vitatott Eörsi azon állítása, amely szerint Mansfeld Pétert nem lehetett tudatos forradalmárnak nevezni.
Határozottan spillerség volt megvárni a nagykoruságát és akkor kivégezni
Eltekintve attól, hogy a spílerség szót nem erre szoktuk használni, ez egy sokszorosan megcáfolt legenda. Nem várták meg és végezték ki utána, nem igaz.
Ugyan, akkoriban ezért is elitélhettek ha ferdén néztél a komcsi elvtársakra, vagy volt egy füstölt sonkád titokban! Egyszerüen nem mérvadó egyetlen akkori birói itélet sem! S gyakorlatilag már 45-től nem az. Analfabéta komcsi népi ülnökökkel, megfélemlitett vagy cinkos birákkal, ügyvédekkel, szadista vallatókkal, fejvadász besugókkal, stb mégis mit akarsz bizonyitani?
A végn még megkaphatja, ha kihúzza szusszal addig, mivel a Fidesztől nem idegen a stílus. Miskolcon pl. a fideszes városvezetés Hősök napja alkalmából a Miskolcra törő román hódítók előtt tisztelgett, koszorút helyezve el a várost védő magyar katonákat utolsó emberig lemészároló román hadsereg emlékművénél.
A Szigligeti téren álló, 50-es évek végéről származó őskövületen elhelyezett tábla szövege mélyen sérti azon magyar áldozatok emlékét, akik Miskolc védelmében estek el. A korábbi szövetségeseiket hitszegő módon eláruló román hadsereg katonáit olyan hősökként magasztalja, akik „életüket adták a proletár internacionalizmus eszméjéért és hazánk felszabadításáért.” A történelmi tényszerűséghez viszont hozzátartozik, hogy a Miskolcot ostromló román katonáknak fogalmuk sem volt arról, hogy mi az a proletár internacionalizmus, és eszük ágában sem volt „felszabadítani” minket, hanem Észak-Erdély visszaszerzésének reményében egyértelműen ellenségként tekintettek ránk. Sajnálatos, hogy atudatzavarban szenvedő és megfelelési kényszertől hajtott politika mára odáig süllyedt, hogy a védtelen erdélyi magyar lakosságot brutális kegyetlenséggel legyilkoló ellenség csapatai előtt rótta le kegyeletét.
nem tisztem biszkut védeni, nem is ismerem, de azért belegondoltam, ha én laktanyaparancsnok volnék és egy tömeg elindul, hogy fegyvereket szerezzen a felügyeletemre bízott laktanyából, legfeljebb választhatok, hogy megakadályozom őket ebben, vagy utána kivégeznek kötelességszegésért, ráadásul az én lelkemen száradna minden, az onnan zsákmányolt fegyverrel elkövetett gyilkosság.
a kommunizmus bűneinek tagadása is elég necces, egy nagyonfideszes egyszer engem is megvádolt ezzel, mert azt fejtegettem, hogy tóth ilona, aki a kórházban fecskendővel megölte a hozzá bevitt (lehet ávós) sebesültet, emberiesség ellen követett el bűnt (foglyot, sebesültet meggyilkolni még a náciknál is ritka volt, büntettek is érte) és ha élne a hágai bíróság alighanem elmeszelné.
persze megértem a lelkiállapotát, alighanem nekem sem menne a jó döntés, de akkor is.
Persze. Az egész Fidesz nagyon ügyi az ország szétlopásában. Éppen erről beszélünk. Nektek ez tetszik, nekünk nem tetszik, mindössze ennyi a különbség.
Hogy Orbán jóban van vele, vagy hogy Habony jóban van vele, esetleg hogy elvette Damu Roland nejét, nem tudom, csak találgatok. Persze lehet, hogy a Terminátort nem csípitek Arnold svájcinéger miatt.
Tegnap szerver error volt amikor beraktam, ha dupla, elnézést
Nagyon nem merültem az ügybe Miért is utalták vissza első fokra? Mintha nem találtak volna irásos bizonyitékot, hogy parancsot adott a sortűzre? Münnich Ferenc volt "megbizva" 1956 végén a fegyveres erők irányitásával
Biszku 1957 március 1-tol volt megbizott belügyér
A nyugati határon voltam katona, többször adtunk kiegészitő szolgálatot a határőröknek. Ha akkor én lelövök egy magyar állampolgárt aki kifelé akar szökni, most elitélhetnének érte?
A 89es piknik idején történt egy szerencsétlen lövés. A határsértő ndk-s férfi meghalt
Tegnap a tv-ben ezt is fejtegette a jogász, hogy ki kellene vizsgálni
Dehát kivizsgálták akkor és lezárták
Vegyék elő az összes akkori határt aki rálőtt egy határsértőre és megsebesitette, vagy netán agyonlőtte/utóbbi nem történt ha jól tudom/
Olyan volt viszont, hogy fegyveres szolgálatbol szöktek át osztrákba
Elő kellene venni őket a vonatkozó törvények szerint?
Mert ha ma egy katona átállna az afgánokhoz, bizonyára hadbiróság elé állítanák
'90 után pl. Péter Gábor még élt és igencsak bűnösebbnek gondolom, mint Biszkut Nem vették elő!
A kommunizmus/szocializmus bűnök elévülése elleni törvény, visszamenőleges? Mert mégcsak nem is '90-ben hozták a rendszerváltáskor