Mint a vándor cigányok, úgy megyünk strandról - strandra naponta, mindig a legjobb helyekre, ez eddig Horvátországban mindig, mindenhol, minden évben bejött.
De az idei év számunkra kivételes volt,.
A szállásunk a Prapranto öbölben, közvetlen a vízparton volt, az a vicc, hogy sem az ott tartózkodásunk alatt, sem előtte, semmilyen vihar nem volt, csak a folyamatos északi - észak nyugati szél.
A szállásadó is mondta, hogy a szél miatt a víz a korábbi 28 C -ról durván visszahűlt.
Így számunkra szokatlan módon, a szállásunk előtti öböl, sekélyebb / melegebb vízében "egyhelyben" töltöttük az időnket.
Köszi az infót! 15-én, hétfőn délelőtt megtapasztaljuk. Úgy döntöttem nem kerülgetek semerre, ha nem kiállom a soromat Gradiskánál. Udvar-Eszék-Gradiska-Lukácsbánya-Jajce. Hazafelé 31-én pedig jövünk a jól megszokott Metkovic-Mostar-Szarajevó-Samac (most már Svilaj) útvonalon.
Nem volt az a víz annyira hideg az elmúlt két hétben Orebicben. Valóban kissé hűvösebb volt mint a megszokott, de a 4 éves unokám gond nélkül lubickolt.
Divnába is elmentünk, pedig megfogadtam, hogy a fókatelepre soha, de most a lányoméknak meg akartuk mutatni.
Korán mentünk, közel parkoltunk, de 11 körül menekülőre fogtuk, mikor a sok ember közé még bezúdult egy busznyi ember.
Neumtól ne várj sokat, maradt ami volt: szocialista tömegszállás olcsón egy szűk öböl legvégén. Ha van módotok mindenképpen nézzetek körül a környéken, a Peljesacra most nagyon egyszerű átmenni az új hídon.
Nem sikerült rájönni, hogyan lehet szerkeszteni a hozzászólást, úgy hogy teletabiii neked is köszönöm. Odafelé szerintem Udvar felé megyünk, visszafelé viszont lehet, hogy majd Szerbián keresztül és akkor beköszönünk a családomnak is. Persze majd meglátjuk, hogy milyen kedvünk lesz ,sajnos a jövő hétre elég ramaty időt jósolnak Szarajevóra és Mostarra is. Nagyjából összeállt az útiterv, remélem élvezni fogjuk, nagyon hirtelen lett minden eldöntve. Például Neumról nem sok fogalmunk van, csak azért ugrunk le, hogy megmártózzunk a tengerben is.
Az útvonal, amit megadtál, teljesen rendben, Stolac Neum között kész teljes egészében az új út, érdemes használni. Visszaút lehet problémás, Modrica előtt nincs kitáblázva a Svilaj felé történő lekanyarodás, figyelni kell.
Én úgy tudom, hogy a mélyebb rétegekkel sehol nem keveredik, az mindig télen/nyáron egységesen 14 fokos. A felső 2 m pedig, amiben az emberek fürdenek bárhol fel tud melegedni nyáron 2 nap alatt. Hacsak nincs folyamatos jéghideg karsztvíz befolyás. Ismerek egy öblöt Korculán, ahol konkrétan csapvíz hőmérsékletű a parton a víz. Ha rá tudod venni magad, hogy bemenj, akkor meglepődsz, mert jó meleg a víz beljebb. A hideg karsztvíz a kavicsok között megy be az öbölbe, és szépen lefolyik az öböl aljára, felette meg ott van a meleg tengervíz.
Rendben lesztek így. Stolac és Neum között új út épül/épült. Nem tudom, hogy mekkora rész van kész. Ha ez nem lenne lebeszélnek erről az útról, és azt mondanám, hogy Metkovic felé menjetek.
Az említett új utat szerintem a GPS-ek még nem ismerik.
Tegnap eldöntöttük a barátnőmmel, hogy a jövő heti szabadságot tartalmasan fogjuk eltölteni és foglaltunk 3 szállást Szarajevóba, Mostarba és Neumba. Vasárnap kora reggel indulunk, jövő szombaton délután jövünk haza. Mivel teljesen ad-hoc az egész dolog, gondoltam valami Facebook csoportban jó lenne érdeklődni, de elég rossz a kínálat és nem túl informatívak a posztok.
Útvonallal kapcsolatos infóért jöttem hozzátok elsősorban, ugyanis Szegedről indulva több opció is kínálkozik. Az első, amit felkínál a Google a Szeged - Udvar átkelő - Eszék - Svilaj átkelő - Doboj - Zenica - Szarajevó. Itt ha jól láttam, Eszéktől a bosnyák határig autópályán kellene menni, ennek a díja számításaim szerint kb 1400 forint, illetve a Zenica - Szarajevó is kb. 1400 forint. Ez mennyire számít jó útvonalnak?
Aztán a Szarajevó - Mostar (E73), illetve Mostar - Neum (E73, R426, M17.3) már értelemszerűnek tűnik. Szerbül beszélek, a nyelvtudással nem lesz gond, de az útvonalról nem nagyon találni semmit, kérlek valamelyikőtök erősítse meg, hogy rendben leszünk így :) Köszi!
Akkor más is morfondírozik ilyesmin. :) Télen fordítva van, helyreáll a rend, ebben a Bóra is benne van. Az észak-déli különbségek is nagyobbak télen a tengervíz hőmérsékletében. Nyáron kisebbek az É-D differenciák, valóban csak pár fok.
Az Adria északi medre kevésbé mély, és vékonyabb az a felszíni vízréteg, amely a délinél melegebb pár fokkal. Nagyobb a különbség a felszíni és mélyebb vízrétegek hőmérséklete között. Északon több nagy, felszíni, iszapot hozó folyó ömlik a tengerbe, ez is melegíti.
Ha jól emlékszem Durres környékén van az Adria legmélyebb pontja. Ezen kívül Dubrovniktól délre kevés sziget van, nem védi semmi a part menti hőmérsékletmérő helyet, a nyílt víz felől minden áramlat, vihar által jól felkevert hideg víz eléri a partot.
De a hivatalos mérőhelyek adatai amúgy sem jelentenek semmit, mert két szomszédos öböl hőmérséklete között simán lehet 5 fok eltérés. Az egész Balkán egy karszt, egész folyók vannak a föld alatt, amelyek valahol elérik a tengert.
Írta valaki kb. egy hónapja, aki dél-dalmáciában volt, hogy hideg volt a tenger. Rendszeresen nézem a vízhőmérsékleteket és már akkor is feltűnt, hogy dél-dalmáciában, montenegróban, albániában hidegebb a tenger mint északon.
Mai adatok: Pula 27 Split 25 Dubrovnik 25 Ulcinj 24 Durres24
Ez miért lehet? Korábban bennem az volt, hogy minél délebbre menjek és jobb lesz az idő, ergo a víz is.
Elírtam. Nem Svilajnál, hanem Jasenovácnál. Szóval az volt másfél óra, hogy a horvát A3-as pályán a Gradiskai lehajtótól (ott néztem rá az órára) elmentünk Jasenovácig, majd belépve Boszniába visszamentünk a Lukácsbányába vezető autópályához.
Azért megyünk Jajce felé mert a PlivskoJezero kempingben alszunk egy éjszakát. Hazafelé már a te általad is írt klasszikus útvonalon jövünk. A Lukácsbányába vezető autópályához úgy értettem, hogy már Boszniában, miután Svilajnál beléptünk.
Nekünk bejött annak idején, érdemes nézni a horvát autóklub oldalán a várakozási időket. Nem értem, a "gradiskai autópályalehajtónál" és a "Lukácsbányába vezető autópályához" között hogy lett 1,5 óra? Az én értelmezésemben ez ugyanaz a pont. Amúgy én nem mennék Eszék felől Banja Luka-Jajcének Mostarba, legalább 1,5 óra és 60 km plusz, vagy valami másért nem preferálod a klasszikus Doboj-Zenica-Szarajevót?
2018-ban ott mentünk át, de nem igazán jött be. Ott is sokat kellett várni ráadásul úgy emlékszem, hogy elég lassan lehetett haladni a Jasenovactól a Lukácsbányába vezető autópályáig. Nagy volt a forgalom és az út sem volt valami autópálya minőség. Azonkívül (bár nem ez a fő szempont) nekünk kerülő is, mivel Eszék felől megyünk. Megnéztem az órát a gradiskai autópályalehajtónál és ha jól emlékszem legalább 1.5 óra múlva értünk az Lukácsbányába vezető autópályához. Nem tudom akkor Gradiskánál mekkora volt a sor, de lehet, hogy ennyi idő alatt ott is eljutottunk volna odáig.
Köszi a tanácsot! Nem tudtam, hogy Doboj és Lukácsbánya között autópálya van. Így egészen más a gyerek fekvése. A Svilaj-i kamerákon tényleg kisebb forgalmat szoktam látni.
Egyébként ismerősöm azt mondta, hogy nem tapasztaltak a határokon komolyabb ellenőrzést a horvátok részéről, mint eddig. (kaja elvétel és büntetés) Személyiket beszkennelték és mehettek tovább.
Tegnap: Pocitelj előtt váltott forgalom, legalább 30 perc várakozás (építik az ótópálya felhajtót)
Metkovicnál a határon iszonyat sor (számítottunk rá), úgyhogy irány Gabela Polje. Ott is. 50 perc alatt jutottun át.
Előző nap Svilaj belépésnél is kb 1 óra várakozás.
A horvát fórumon már írtam, hogy helyiek szerint az EU-ba lépésnél a horvát rendőrök elveszik a hús és sajtféléket és büntetnek is. Gabela Poljén nagyon elcsigázottak voltak a rendőrök, nem kérdeztek semmit, két perc alatt átjutottunk, amikor végre sorra kerültünk.