Nov 2-9. A Mensa HungarIQa facebook-csoportjába és levlistájára írtam ki. Ezerpárszáz embert ért el elvileg. Úgy gondolom, hogy ha onnan valaki eljön egy ilyen útra, azt el is tudom viselni, akár ismerem, akár nem :-) Azt viszont nem gondoltam, hogy ennyire népszerű lesz az ötlet, persze egyesek hoznak családtagokat/barátokat is, így lettünk ennyien.
konkrétan tilos a repülőhöz menni, ill. 100.000 ISK-t kér a belépésért a "telek" tulajdonosa. ezt írja a cikk.
igen, a legnehezebb a rendelkezésre állónapokat beosztani, de ha 4x4-et béreltek (milyet?) akkor azt érdemes kihasználni.
az ilyen szervezett túráktól én helyben elpusztulnék. 'Laugar amúgy valóban már csalódáskeltően kommersze lett, még 2011 - 2013, két év elteltével is megdöbbentem, olyan volt mint a Sziget fesztivál :( Persze ha elhagyod a táborhelyet, máris ritkul tömeg. Kerlingarfjöll amúgy hasonló vidék.
Köszi, belenéztem volna, de az "én országomban a Gema letiltotta a szerzői jogok miatt" (Németországban már szinte semmi zenét nem lehet megnézni a youtube-on).
Mi kétszer láttunk kínai esküvői párt, egyik a Gullfosnál volt egészen fent, esőben, szélben, félpucéran, a másik meg a Dhyroleynél szakadó esőben....nem tudom, mi ebben a jó nekik. :-)
Akkor még egy kulisszatitok. Van egy indiai celeb, minden bizonnyal szupersztár, aki a klipjét Izlandon forgatta.
Nomármost emiatt nem keveset kellett várnunk, hogy kiürüljön a terep, mert sok-sok indiai jött narancssárga kendővel, próbáltak felmászni a roncs tetejére (szárnyig jutottak), és lobogtatták a narancsszín kendőjüket. Hát... elgondolkodtató volt. De nem meglepő módon láttunk narancs kendőt lobogtatni csajokat a Skógafoss melletti sziklán és Reynisfjaránál is...
Köszi, dehogy baj, örülök, hogy írtál. A párom hatalmas repülőrajongó és bevallom nekem is nagyon tetszik a korom fekete sivatagi tájban a fehér roncs, igen fotogén. De ha nem lehet behajtani terepjáróval sem, akkor gyalogosan nem biztos, hogy odamennék, főleg, ha mondjuk aznap szakadna az eső. :-)
Ja és az autóbérlés: az olcsó, ám régi autókat használó SADCarsról van-e személyes tapasztalat? Elég sok csúnya kritika van a neten, de olyat bárki tud írni.
Megláttam a közelmúltban az olcsó Wizz-jegyeket őszre, és úgy gondoltam, itt az alkalom visszatérni Izlandra. Kiírtam egy nagyobb létszámú csoportban, hogy csatlakozna-e valaki. Reméltem, hogy összejön 3 útitárs, és akkor optimálisak vagyunk autó- és szálláskeresésben. Kicsit elszabadultak a dolgok, 15 ember már biztos, de 18 sem kizárt :D Természetesen körbemegyünk.
A látnivalókkal nagyjából tisztában vagyok, sokat láttam is, sokról tudom, hogy van, de kimaradt. Az időjárás sem fog meglepni, akármit csinál. Amiben viszont nagyon jól jön bármi segítség, az a szálláskeresés. Tud-e bárki bárhol az 1-es út mentén ilyen nagy létszámú társaságnak alkalmas (és nem túl drága) helyet?
Bár nem tőlem kérdezted, kéretlenül egy válasz a repülőroncsra :)
Mi az idén voltunk ott júliusban. Valóban le van zárva, autóval nem lehet bemenni, van ott egy kis parkoló az 1-es út mellett, ott le kell tenni a kocsit és onnan gyalog. Ki van írva, hogy gyalog 40 perc az odaút (és tényleg). Nem rossz- nem rossz, de nincs semmi látnivaló az oda- és visszaúton, így a 80 perc egy eseménytelen baktatással fog telni. Hogy megéri-e az egyéni ingerküszöb kérdése, mi elmentünk, de nagyon-nagyon nyűgös-hisztis voltam oda is és vissza is. (ezúton is riszpekt férjemnek, h elviselt)
Elolvastam mégegyszer a blogod és megnéztem a képeket is mind. Ezekre a helyekre már abszolút nem is emlékeztem, így aztán most jó fejtörést okoztál, mi is legyen. ;-)
A repülőroncsot bejelöltem a térképen. Én voltam az, aki annó tőled kérdezte, hogy gyalog nem lehet-e a főúttól odamenni. Végül is 3,8 km-etszámolt ki a google maps gyalog. Ha ezt egy fél napos túrának szánnám, miért is ne, de csak emiatt, talán nem éri meg ennyi időt elfecsérelni, így dzsippel jobb lenne.
A blogodat annak idején teljesen átolvastam, de köszi, megnézem mégegyszer.
A keleti fjordok annyiban kimaradtak, hogy Djupivogur után a hágón át mwntünk Egilstadir felé tovább, így atöbbi fjordól nem láttunk semmit. De lehet, hogy az erre gondolt napot átcsoportosítom máshova, még minden képlékeny, mint ahogy az is, hogy egyáltalán megyünk-e.
A déli felföldi részen annyira sok minden van, hogy ha elkezdek oda szervezkedni, akkor "isten ideje" sem lenne elég, így a pánz sem. Landmannalaugarba elmentünk egy szervezett egy napos keretében, a táj ámulatba ejtő volt, de az a tömegturizmus, ami ott van, nem igen jött be. Bár sajnos a Ljotipollur kráterhez nem vittek és ez egy nagy álmom volt, ezért talán emiatt még oda is visszamennék. A többi hellyel még nem foglalkoztam, mer nincs elég anyagom. Bár van egy vaskos (400 oldalas) útikönyvünk, de a belső részeket kihagyja teljesen. A neten meg csak most kezdtem el a keresést. Előbb képeket nézegetek, és ami nagyon tetszik, azt megnézem, hol van, hogyan lehet oda jutni stb. és vagy beleépítem az útba vagy nem. Gyüjtögetőfázisbavagyok, így ez még nagyon más irányba is formálódhat. Most megyek, átnézem ismét a blogodat. köszönöm a tippeket
Sziasztok, egy kis segitseget szeretnek kerni. En szept. 14 megyek Izlandra kirandulni. Arra gondoltam kiveszek egy Caraven tipusu kis dobozos autot mwlyben lehet aludni.
Kerdesem az lennne hogy 2 lehetoseg van. Van olyan amelyikben nincs szigeteles es futes illetve olyan amelyikben van. A bajnaz, hogy 500 eur a kulonbseg a ket tipus kozott.
Van valakinek tapasztalata, hogy mennyire elviselheto jol felotozve ez a tipusu, nem futheto kocsiban torteno alvas?
az F35/1-es út északi találkozásánál biztos van vmi szállás, F35 közepén szállást találni viszotn nehezebb ügy és vszleg drága/nincs hely. a Kerlingarfjöll mindenesetre kötelező látnivaló, ha arra jársz.
hadd kérdezzem meg, a déli felföld amúgy már megvolt? mert azt teljesen kihagytad a leírásból (kivéve Laki) szerintem ezen a részen vannak Izland legszebb tájai, http://iranyizland.blogspot.hu/ ez a 2013-as utam, sokat olvashatsz erről a környékről. Reykjahlid-nál érdemes még megszállnod, akár több napra is, onnan közelíthető meg Askja, és a 10km-es környezetében is rengeteg látnivaló van. az Askja-hoz vezető út általában a legkésőbb megnyíló utak egyiket, sokszor csak augusztusban használható.
a keleti fjordok sztem annyira nem izgi, mármint Izlandi viszonylatban, de persze monumentális, lenyűgöző, stb. mondjuk én pont hogy csak átzúztam ott, még 2011-ben, de talán inkább a nyugati fjordokat járnám be.
Seydisfjördurban tengeri kajakozásra akartunk elmenni, de se telefonon, se emilben nem válaszolt a csávó 2 napon keresztül hiába próbáltuk: http://www.visitseydisfjordur.com/project/kayak-tours-cycle-rent/ pedig láttuk kajakozni a szállásunk előtt eveztek el reggelente. :(
Szóval ez kimaradt, de ami késik, az csak várattat magára. :)
4x4-essel és látni szeretnék szépségeket, mert fürdeni a Hveravellirnél.
Egyszerűen képtelen vagyok napokat számolni, ehhez kellene segítség, mert ez az első lépés, még repjegy megvétele előtt, kisakkozni, hogy mire mennyi idő kell. Mivel ott középen nem igen találok szállásokat, ezért kérdeztem, hogy egy napba belefér-e, de én is jobb szeretném kettőnek. Ismét, mint tavaly is a kész körutazásos ajánlatokból lesek és ott úgy írják le ezt a napot, hogy Gullfossnál van a szállás, onnan estére Akureyribe ér a bérautós turista...
Még csak informálódok, infókat jegyzetelek, nem fogom a szervezést elhamarkodni, ha egyáltalán összejön ez, mert két hétre egy 4x4-es nem éppen ajándékba van. ;-)
Tervem durván, és nagyon örülök, minden hozzászólásnak, véleménynek (ja, jövő nyárra):
reggeli érkezés Keflavikba, szállás valahol a Gullfoss körül, másnap reggel nekivágni az F35-ösnek. Jó lenne valahol a közepén egy éjszaka. Aztán Akureyriben maradni, onnan bálnalesre menni, mert tavaly Húsavikból voltunk, e egy kint élő idegenvezető csaj mindig Akureyriből vitte az utazsait és minden alkalommal több bálna is volt, szóval persze ez zsákbamacska, de jobbnak tűnik a valószínűség.
Innen ismét gondban vagyok, mert az Askjához akarok lemenni, de baromi hosszú az út és utána a köv. szállás Egilstadirnál lenne, ez véleményem szerint kivitelezhetetlen, de útközben nem találok sehol sem szállást. Erre valami ötlet/megoldás?
Egilstadirból majd egy napot a tó mentén (bocs nevet most képtelen vagyok még megjegyezni) a 931-esen le (Hengifoss felé) majd a lentebbi tó gátján át a rálátóhelyhez a ...kanyonra (nevet itt is csak akor tudom, ha látom, megjegyezni képtelen vagyok). Ez egy nap.
Majd két nap Bakkagerdiben, innen túrák.
Majd keleti fjordok és déli rész, sok kimaradt résszel, így pl. a Lakihoz és Fjadrarglujufur-hoz és a repülő roncshoz is...Összesen kb. 12 nap...
csak át akarsz zúzni rajta? mert akkor inkább menj az 1-es úton...
továbbá: milyen autóval? Mi Land Cruiserrel mentünk (Hveravellir-ig), ahol én tudtam 80-nal menni, személyautók csak úgy 40-nel, vagy szétesik alattad a kaszni.
Szvsz a Kjölur egy nem túl izgalmas út, mondjuk nekünk sokat esett is akkor. Ha vmiért érdemes arra menni, az a Kerlingarfjöll, de oda 4x4 kell.
Meg tudja valaki mondani, aki már végigjárta, hogy mennyi időbe telik megtenni a kjölur utat, délről északra? Ha reggel érkezek Keflavikba, és 11 körül vágok neki, estig fent vagyok Akureyriben, vagy ehhez inkább két nap kell és ha igen, vannak lehetőségek a Felföldön is éjszakázni rendes szálláson?
Nézegettem jövő júliusra csak úgy kíváncsiságból árakat és ledöbbentem. Has most foglalnék, kanpnék bérautót majdnem fele annyiért, mint tavaly (6 hónappal korábban, most egy évvel vagyok előtte), de a repülőjegy ugyanott 100 Euróval több lenne és a szállások, ahol megszálltunk, már elfogytak most???? a booking.com-on, vagy amelyik akkor 100 Euro volt, most pl. 290...?????
Nézegettem camper buszokat, nem lakókocsit, hanem ilyen ford transit méretűeket. Azt gondoltam, ezekkel ki lehet hozni a bérautó és szállás árát ugyanaannyiból, de sokkal többre jön ki, és nem 4x4 meghajtásosak. Viszont ha valami 4x4-eset bérelnénk és a szállásokat, ismét sokkal többre jönne ki egy 10 napos utazás, mint tavaly a 16 napos.
Gondolkoztunk egy márciui, téli utazáson is, ami árban sokkal kellemesebb lenne, de csak a sarki fény és a gleccserbarlangok látogathatósága lenne előny (ezek horribilis áron, 260 Euro egy fóra egy 3 órás túra).
Most valahogy teljesen Izlandban tudok csak gondolkoni, de ilyen árak mellett szóba sem jöhet. Kicsit le vagyok törve.
Néztem ezeket a renault-okat is, de ez nekem már ugyanaz a kategória, mintha sátorban aludnék.
Csak elfilózgattam itt magamban, de ha valakinek van valami jó tippje, szívesen fogadom.
köszi. Ide mi is akartunk menni, meg is álltunk ott, ahol a túra kezdetét mutató tábla van, de a könyvünk nagyon hosszúnak írta le, ha jól rémlik 5-6 órásnak, ezért mégsem mentünk.
Igen, a első az, a másodiknál a képeid elején a 7053-ra gondoltam, ez egy másik, de amit te írtál, annak is utánanéztem, az is klassz, kiírom magamnak mindegyik nevet. köszi.
Végignéztem, két három képnél szeretném tudni, hogy van az a hely, majd megírom a számát. Az egyiken egy kis tó van, amiben sziklák vannak és arról volt egy kép az útikönyvünkben, de semmi leírást nem volt, hol van, azt nem találtuk meg. Meg az a nagyon keskeny, zölddel benőtt hasadék...Csomó hely van, amit nem ismerek fel, szóval láthatólag sokkal több helyre jutottatok el, mint mi.
Köszi. Van ilyen kempingfőzőnk, belepattintható gázpalackkal, sima Obiban vett egyenszabvány. Tehát a külső burkot, amire az edény jön, el tudom vinni repülőn valszeg, csak magát a gázpatront nem? Tud valaki erről esetleg biztosabb közelebbi infót?
És megkérdezhetem, hol találtál ezekre a helykre, vagy elárulnád párnak a pontos helyét, mert érdekelne.
Örülök, ha tetszettek a képek! :) A főző szettet mi az autóhoz kaptuk, kemping asztallal és székekkel együtt, szóval minden nap főzőcskéztünk, ha mást nem egy kávét vagy egy levest. Maga a ,,gázrózsa,, egyébként nem nagy és nem is drága, Magyarországon is lehet venni sok fajtát, palackot hozzá meg kint Izlandon majd minden benzinkúton lehet venni, szóval nem nagy ördöngösség :)
Én direkt úgy terveztem az utunkat, hogy az ilyen eldugott kis romantikus, a semmi közepén lévő meleg vizes helyeket felkutassuk :) Ezek turisták által nem nagyon ismertek, nem kell tömegekre számítani, de azért találkozni emberrel. Én nem szeretem a a tömeget, szóval ha tehetem, elkerülöm :)