Ezen a fórumon a citrusfélék és a banánfélék hazai neveléséről osztjuk meg egymással tapasztalatainkat. Bárki elmesélheti sikereit, de esetleges kudarcait is, hátha találunk közösen megoldást az utóbbiak kiküszöbölésére.
Kezdő citruskedvelőknek javasoljuk a http://quicktor57.fw.hu/ weblap Citrusnevelési útmutatójának alapos áttanulmányozását. Ebben átfogó ismeretekre lelnek az otthon nevelhető citrusfélékről, azok beszerzési forrásairól, az alapvető nevelési körülményekről és a gyakori hibákról, kártevőkről, növényvédelemről, a magoncok neveléséről.
Meglehetősen savanyú talajt igényel, közel 5 ph, és igen víz és tápanyag igényes. Eleinte évente lehet értelme átültetni.
A víz igénye mellett -mint mindegyik növényt-, a túlöntözéssel tönkre lehet tenni, ezért az alsó harmadába vulkáni kőzettel, vagy agyaggolyókkal érdemes lazítani a talajt.
Megkérdezhetem, hogy mekkora növényből nevelted ekkorára? A kiinduló állapot az a sok helyen kapható, dekorációként kávás bögrében árult méretű növényke volt? Ha igen, hány év alatt nőtt meg ekkorára, s fordult termőre?
Semmi extra, elvileg most is lehet vetni, de ha nem akkor vagy az egész gyümölcsöt elteszed hideg helyre, akár a szabadban is jó, vagy a magokat kiszedve nedves közegben hideg helyen elfektetni, vagy helybe vetni akár.
Van kólám közel 8 éves és máig nem terem, van Zapotám (számomra a világ legjobb gyümölcse) közel úgy szintén 7-8 éves és nem terem, van 7-8 éves Annona muricatám és nem terem, van kávém, már terem, de közel 7 éves, van Papajám (na evvel érdemes foglalkozni) 2-3 éves és virágzik, az elődje 4 évesen 1 kg 10 dkg-os terméseket hozott és fantasztikus volt. Az tudja milyen finom frissen, aki külhonban kóstolgatta. Igaz sokan vannak, akik a papaját nem tudják, hogyan kell enni.
Tehát néhány kivételtől eltekintve (marakuja, kávé, papaja) nagyon hosszú idő kell a termővé váláshoz.
És hát kevés a türelem, mert a közel 8 év alatt életben kell tartani a trópusi növénykét, ami nem biztos, hogy könnyű.
A kakaó fáim virágoztak közel 2 hónapot, porozgattam szakszerűen, de nem jött össze és mondhatnék sok más hasonlót.
Tehát meg van az esélye, hogy a termővé fejlődés előtt kipusztul bármelyik.
Sajnos első, 2014-es magvetésemet egy 10 napos nyaralás és az automata öntözőrendszer meghibásodása kettőbe törte. Szép növénykék voltak, thai fajták. Amíg iroda ablakban voltak (télen/nyáron) nagyon szépek voltak. Megszűnt a munkahelyem és utána valahogy a szabadban sem voltak olyan szépek. A kiszáradás meg végzett velük. Egyébként azt láttam, a gombás betegség veszélyezteti őket leginkább, pöttyök a levélen, interneten lehet olvasni róla. Szóval szerintem télen nyáron mehet a szobába, más majd hozzászól hogy látja. A citrom melletti hűvös teleltetést nem szerették! Pár hónapja újra ültettem, lidl-ben lehet kapni időnként kisméretű biomangót, ataulfo fajtát. Most ezek nőnek. Sajnos nálam lakásban kevés fény van a földszinten, ezért 15 fok körül vannak máshol, nem szeretik. Előbb-utóbb teremnek a magoncok is, de mégse emlékszem, hogy termő mangó fával bárki előrukkolt volna. Ha nem törpe fajta, ezek szépen meg tudnak indulni felfele...
A szobában tartható és illatozó növények közül a trópusi származású kalamondin (calamondin) az egyik legkedveltebb. Bár kissé fanyar, C-vitaminban gazdag gyümölcse a kumkvathoz hasonlóan akár héjastól is fogyasztható, elsősorban díszítő értéke miatt kedvelt. Szeretnél Te is egy ilyen bódítóan csodálatos illatú növényt a lakásodba?
Bocsika, ez nem az én reklámom, ez a kalamondin reklámja.
A lunario citrom egy kicsit hűvösebb helyiségben 18 fok körül eltelel, de szerintem a többi tönkremegy.
Én fűtetlen hétvégi ház nappalijában teleltetek. 5 fok körül szokott lenni, ha nagy hidegben elindul fagy felé, átteszem a szuterénba, ami sötét, de nem nagyon fagy. Amint lehet, visszaviszem a fényre. A legjobb a téli kert lenne, de hűvös lépcsőház se rossz ha nem lopják el.
A te citromod a melegben tönkre fog menni. Próbáld meg rábízni valakire, akiben megbízol.
Sok fénnyel, minél közelebb az ablakhoz vagy/és pótmegvilágítással.
És mivel nem tud nyugalomba vonulni, és egész télen (ha minimálisan is, de) hajtani fog. Nagyon odafigyelve kell locsolni. A kevesebb több elv alapján. Inkább szomjazzon, mintsem elnyúljon, vagy berohadjon a gyökérzet.
Panelházban lakom. Kaptam egy citromfát... elolvastam az okosságokat, de nem tudom máshol teleltetni csak a fűtött lakásban... Van valami esélyem életben tartani? Ha igen hogyan?