A jelenlegi modern fizika több mint 100 éves. Ma már inkább gátja, mint segítője a tudomány fejlődésnek. Szükség van tehát egy új fizikára. De milyen is lesz ez az új fizika? Erre keressük a választ.
Ahogy írtam, én nem értek a nehézion ütköztetés részleteihez, de szerintem itt a következőről lehet szó:
A relativisztikus pontmechanikában a megmaradás nem külön az energiára és az impulzusra áll, hanem az energiaimpulzus négyesvektorra. A vektorkomponensek önmagukban nem megmaradó mennyiségek, hanem csak a négyesvektor normája, vagyis a nyugalmi tömeg marad meg, azaz marad a hiperbolán.
A kiterjedt testek vagy pontrendszerek relativisztikus mechanikájában pedig már nem is az ez a négyesvektor, hanem az energiaimpulzus négyestenzor marad meg. (S persze egy tenzor komponensei ugyanúgy nem megmaradó mennyiségek, mint ahogy egy vektor komponensei se azok.) Ez a tenzoriális megmaradás már nem fejezhető ki egy skalár (a nyugalmi tömeg) megmaradásával (vagyis a tömeg nem marad egy hiperbolán), hanem csak azzal, hogy az energia-impulzus tenzor divergenciája zérus (más szóval azzal, hogy nincs forrása).
Ebben áll. a lokális energiamegmaradás általános törvénye (míg a globális megmaradás abban, hogy a divergencia teljes téridőre vett integrálja tűnik el).
Aztán a kölcsönhatás végére, amikorra lecsillapodtak az összes energia- és impulzus-áramok, s csak a tenzor főátlója különbözik nullától, akkor újra egy négyesvektorral lesz jellemezhető az energia-impulzus.
milyen képességeimet?, én csak olvasni tudok és néhány egyszerű folyamatot megértek a képletekből.
Megemlítette újszuper, hogy az atommag összelapul a haladás irányába, de a sugara nem változik, mert abba az irányiba nincs Lorentz kontrakció.
Azt is, hogy a saját rendszerében nem lapul össze, hiszen ott a saját idejébe halad. Két azonos négyes sebesség vektort skalárisan összeszorzol önmagával, mindig c2 - állandó. UU=c2
Lorentz skalár.
Ultra-relativisztikus nehézionok - ütközés lefolyása a téridőben.
Folyamatok:
- Bejövő nehézionok (majdnem fénysebeséggel)
- Forró sűrű nagynyomású anyag: termalizáció, robbanás, hűlés
- Kifagyás: hardonok megjelenése, termikus kifagyás: kölcsönhatás vége
Adott két atommag. A nyugalmi tömegük az ütközés után összeadódik. Ez a legalsó hiperbola (equilibration eseménye), a saját rendszerben (a z=0-ban), ott van a nyugalmi tömege a két atomnak.
Aztán az ütközés alatt megnő a nyugalmi tömegük elérve a TC hiperbolát. Ha a két nyaláb impulzusa egyenlő és megmaradó mennyiség (KTM rendszerben összeadódik és az ütközés után ugyanannyi kell maradjon), akkor mitől nő meg a tömegük, az ütközés alatt? Merthogy, pont ezt használják ki az okos fizikusok egy részecskegyorsítóban. E= mc2, nagyobb tömeg, nagyobb energia= nagyobb hőhatás= több elektronvolt.
Nem tudod te már ezt abbahagyni, annyira beleégtél a hadakozásba, hogy nem engedheted meg magadnak a visszavonulással járó arcvesztést. Tudva, hogy azt mindenki vereségnek fogja értékelni.
Holtig tartó riposztozásra kárhoztattad magad, akár iszugyi. Akkor is itt fogsz lógni reggeltől estig, amikor mi már rég eluntuk a társaságod. Mert csak ezzel tudsz megfelelni a magadról és az elméletedről kialakított irreális önképednek.
Úgyhogy én nem is tudnék mondani most hamarjában egyetlen más eseményt se, amire ennél nyerőesélyesebb fogadást lehetne kötni.
Hasztalan ez az igyekezeted, hogy besározd a fizikusokat, téged már senki nem vesz komolyan. Főleg hogy a fizikáról semmit se tudsz mondani, csak nyelvelsz, mint akinek egész álltó nap semmi más dolga sincs.
A mindenható háttérhatalom globalista összeesküvői, a spekuláns pénzemberek talpnyalói, azok a gazok, na azok tesztelnek téged is, meg mindenkit a maguk liberálbolsevista relativista halandzsáival!
De jön a nép fia, a mi rettenhetetlen szuperfizikusunk, és izibe odavág a maga diadalmas könyveivel!
Ő ugyanis nem rest leleplezni ezeket a mindent leuraló szakértőket, akik kisajátították maguknak az egész tudományt! Ami így már száz éve a gyökerétől bűzlik.
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet ezekre a dolgokra, én sohasem foglalkoztam ezzel ennyire részletesen. Nem ígérem, hogy részletesen tanulmányozni fogom ezt az akadémiai doktori disszertációt, de át fogom nézni.
A gyengébbek kedvéért: Nem valami dinamikai kölcsönhatásról van itt szó, hanem egyszerű kinematikai jelenségről.
Egyébként észrevetted, hogy hosszú ideje egyetlen szót se írtál a fizikáról?
Hanem egyre a magad diadalmas jövőjén, meg mások bukásán ábrándozol, mindenféle bugyuta intrikákkal, csacska hazugságokkal, és üres riposztokkal megszórva.
A részecskék hármasimpulzusát ütközőnyalábos kísérletek esetén a hengerszimmetria miatt érdemes komponensekre bontani. A nyalábirányú komponens neve longitudinális impulzus (pz, pL vagy p||), a rá merőleges komponens pedig transzverzális impulzus (pT ). A nyalábirányhoz képest hengerkoordináta-rendszerben mért szög a polárszög (θ), a nyaláb körüli forgást leíró szög pedig az azimutszög (φ). Részecskesugarak vagy láthatatlan részecskék esetén gyakran használatos a transzverzális energia, amely a teljes energia és a kérdéses objektum mozgásának iránya által meghatározott polárszög szinuszának szorzata. Kis tömegek, illetve nagy energiájú objektum esetén ez közelítőleg megegyezik a transzverzális impulzussal. Gyakran használatos még a transzverzális tömeg, amely az mT = gyök(pm2 + pT 2 ) formulával definiálható, ahol m a részecske nyugalmi tömege. Hadronikus ütközésekben az egymással szemben haladó, azonos mozgási energiával rendelkezik hadronokat alkotó partonok impulzusa a hadronok impulzusának csak egy része, amely egy-egy ütközésben az éppen keményen szóródó partonok esetén véletlenszerű (de meghatározott eloszlást követ). Emiatt a parton-parton ütközés efektív tömegközépponti rendszere nem egyezik meg a laborrendszerrel, hanem a nyaláb irányában eseményenként más-más sebességgel mozog. A keletkezett részecskék összessége, a végállapot elvileg egy-egy nyalábirányú Lorentz transzformációval hozható abba a konfigurációba, ahol a két koordináta-rendszer azonos, és ahol a két keményen szóródott parton egymással szemben távolodik. Ennek a transzformációnak a hiányában viszont csak a transzverzális (a nyalábra merőleges) síkon lesz impulzusvektoruk vetülete egymással ellentétes irányú. Ennek egyik következménye, hogy a szóródott partonok fragmentációjával kialakuló ún. részecskesugarak, vagy jet-ek egymással nagyjából ellentétes azimutszögben, de nem egymással szembeni polárszögben keletkeznek. A fenti Lorentztranszformáció nem változtatja meg a részecskék transzverzális impulzusát, de a longitudinális impulzusát igen, méghozzá komplikált módon. Emiatt érdemes az utóbbi mennyiség helyett inkább a rapiditást használni, amely nagyon egyszerűen, additív módon transzformálódik.
Szuperfizikustól persze nem várhatjuk, hogy bármit is tudna a kozmikus müonok sebességméréséről.
De nincs is erre szükségünk, hisz kísérleteztek laboratóriumban előállított müonok relativisztikus sebességre gyorsításával is.
Már 1966-ban létrehoztak ilyen müonokat a CERN-ben, amelyeket egy gyűrűben a fénysebesség 0,997-szeresére gyorsítva, csak 25 mikroszekundum múlva bomlottak le, szemben a nyugvó müonok 2 mikroszekundumos élettartamával.
A müon élettartamának ez a (labor rendszerében mérhető) dilatációja, pontosan ugyanaz az a jelenség, ami hosszkontrakcióként jelentkezik akkor, ha a folyamatot a müon rendszerében írjuk le (ahogy tettem azt a magaslégköri müonok esetén). Az idő dilatációja és a távolság kontrakciója egymás pandantjai, csak a viszonyítási rendszertől függ, hogy melyik jelentkezik. A kettő közös oka, a távoli egyidejűség relatív mivolta.
Ez a relativisztikus kontrakció jelensége. Koránt sem valami erő okozza, hanem egyszerűen a térbeli méretek relatív mivolta, hogy azok (az egyidejűség előbb említett relativitása miatt) függenek az objektum és a mérőrendszer relatív sebességétől is. A maggal együtt mozgó rendszerből mérve nem lapul, de a vele nem együtt mozgó rendszerből mérve lapul. Pedig mindkét mérés szigorúan objektív. Olyannyira, hogy az összelapuló magok energiasűrűsége olyan hatalmasra megnő, hogy két egymással szemben felgyorsított mag ütközési térfogatában már létrejön a quark-gluon plazma. Ami nem jönne létre a nem összelapult magok energiasűrűségből.
És teljesen mindegy, hogy a magok relativisztikus lapulását a labor rendszerében írjuk-e le, vagyis úgy, hogy mindkettő lapul, vagy valamelyik mag rendszerében, vagyis úgy, hogy csak a másik lapul, de az, a nagyobb sebesség miatt, erősebben. Az ütközési zónában kialakuló energiasűrűség ettől függetlenül egyforma lesz.
"Talán a nehézion gyorsítókban relativisztikusan palacsintává lapuló aranyatom magokra gondolsz, de azoknak se nő a mozgásra merőleges átmérőjük, csak a mozgásirányú kontrahálódik."
Igen, erre gondoltam. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy a mozgásra merőlegesen nem tágulnak. Mitől lapunlnak be az atomok, egy irányba?
Ez nem igaz, a specrelben nincs semmiféle ilyen kitágulás.
"Palacsinta effektus nem létezik"
Talán a nehézion gyorsítókban relativisztikusan palacsintává lapuló aranyatom magokra gondolsz, de azoknak se nő a mozgásra merőleges átmérőjük, csak a mozgásirányú kontrahálódik.
A gravitációs forrás közelében deformálódó testek pedig nem a specreles kontrakció miatt spagettizálódnak, hanem az ott már nagyon erős árapály erők miatt. Az itt álló testek ugyanúgy, mint a zuhanók, a sebesség nem számít, csak a forrás közelsége.
Ha egy reletivisztikus sebességgel haladó test a haladási irányban összenyomódik, akkor arra merőlegesen kitágul. Ez a palacsinta effektus. Azonban a fekete lyukba zuhanó test, az eseményhorizont közelébe spagettizálódik, vagyis a menetirányba megnyúlik. Ehhez nem kell relativisztikus sebesség?
"De senki nem tudja, mert nem mértek semmi, csak feltételezik a sebességüket, mert így passzol a relativitáselmélethez."
Azonban, ha a felszínen tapasztalnak egy müont, abból ki lehet következtetni azt, hogy miként került oda. Erre szolgálnak az elméletek. A tiédről még nem sokat hallottunk, csak az ígéreteket ismételed. :(
