Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
a butaság szvsz. ott kezdôdik, hogy nem ismerjük fel, mit mond a másik.
idemásolom, amit írtam:
'te sem tudhatod, hogy az "éjjeli ég bársonyánál" mondjuk egy zajos kikötôváros utcái nem érdekelnek-e sokkal jobban másvalakit. azt pedig végképp nem mondhatja meg senki -így se te, se más-, hogy mik a világ legcsodálatosabb dolgai. ez olyan, mintha -csak mert szerinted az definom, decsodálatos- teszem azt, pacalt akarnál lenyomni olyanvalaki torkán, aki már a szagától is hányingert kap.'
megismétlem: nem tudhatod, hogy másnak mi a jó. vagy kijelented, hogy márpedig te tudod, mert évek óta mások bôrébe bújva élsz? akkor hol és mikor éled a saját életed?
engem nem érdekel, hogy neked mi a jó, ergo nem is véleményezem, és nem is mondom meg, hogy hogyan kéne élned. ennyirôl beszéltem, nem többrôl. ha boldog vagy a magad életében, az a te dolgod, max. annyit mondhatok neked is, hogy sok sikert hozzá. de nem te vagy az etalon, mondjuk az én szememben nem. még valami, ha ez megvigasztal: nincs is olyan, hogy abszolút etalon. ha lenne, ez a topik sem lenne.
Ez nem butaság, csak egy elvi fejtegetés, aminek igazat lehet adni.
És: miért ne lehetne fogalma arról, hogy mi a gyereknevelés? De lehet a családban másik gyerek, ott láthatja. Végiggondolhatja - akár gyakorló szülőkkel is megbeszélve -, milyen kötöttségekkel és felelősséggel jár, stb. Ezt megtapasztalni, ehhez még nem kell saját gyerek. Aki pedig normálisan akarja felnevelni, az nem feltétlen kell hogy ilyen túláradó, rátelepedő, a gyerek egyéniségét később egészen biztosan totálisan elnyomó mézesmázos majomszeretettel tegye, teljesen elvakulva a BIRTOKLÁS-tól, mint ami a Te hozzászólásaidból süt - már hogy én is egy kicsit személyeskedjek. EZT nem biztos, hogy mindenki meg akarja tapasztalni. Bársony ég, fényességes babalábujjak, hánynom kell.
Jó ha tudod, hogy bár ebben a topicban a Te álláspontod az "offtopic", mégis jópáran azért nem nyilvánulnak meg "ontopic", mert Te itt vagy. (Ezt privát levelezésből tudom).
Már megnocsáss, de ekkora butaságot ritkán olvasok!
Ha fogalmad sem lehet valamiről, akkor honnan a fen@ből tudnád, hogy az milyen?
Hogyan lehetne reális véleményed? Hogyan vitathatsz olyat, amit én évek óta tapasztalatból ismerek, neked pedig csak halvány utalásaid lehetnek róla ??????
mivel elmúltam 30, és nincs gyerekem, de lesz, még az is lehet, h írok még ide, bár eddig ügyesen megálltam.
egyelőre azt nem értem, de nagyon, h ha vkinek vmi jó, akkor mér érzi kutyakötelességének, h más tévelygőket is meggyőzzön a vélt igazáról, és mér nem örül neki csendben, h ő már tudja.
olyan önigazolásszerű nekem ez a sok ez az élet rendje, ez a normális stb típusú győzködés.
én pl szeretnék gyereket (most, h így megöregedtem:), de amíg nem szerettem volna, addig nem érdekelt egyáltalán, h mások szerint mit kéne csinálnom. és ha túl sokat vacillálnék, és túl öreg lennék időközben vagy valami, akkor még mindig örökbe lehet fogadni a normális, az élet rendje szerint, ámbár némileg felelőtlenül szaporodók elhagyott gyerekeit. már ha vki nem tartja feltétlenül szükségesnek, h a saját génjeit lássa viszont.
te sem tudhatod, hogy az "éjjeli ég bársonyánál" mondjuk egy zajos kikötôváros utcái nem érdekelnek-e sokkal jobban másvalakit. azt pedig végképp nem mondhatja meg senki -így se te, se más-, hogy mik a világ legcsodálatosabb dolgai. ez olyan, mintha -csak mert szerinted az definom, decsodálatos- teszem azt, pacalt akarnál lenyomni olyanvalaki torkán, aki már a szagától is hányingert kap.
Valószínűleg Neked a büdös életben nem lesz olyan kapcsolatod, mely ilyen sokáig tartana.
és akkor mi lenne
Én csak kívánni tudom Neked és a hozzád hasonlóknak, hogy valaha az életben legyen egy olyan társad, mint nekem van így 30-40 között.
nem kívánhatsz másvalakinek olyasmit, amirôl eddig pusztán annyi derült ki, hogy számodra jó. honnan tudhatod, más mit szeretne? lehet, hogy nem is akar ilyen hosszú ideig senkivel sem együtt élni. az emberek különbözôek, ebben is.
De ismered az arany igazságot? Amit nem tudsz, nem biztos hogy nincs is.
na, látod. a korodból és az együtt töltött 14 évbôl csak feltételezni merem, hogy pl. nem igazán éltél még egyedül. (és most -elismerem, szándékosan- sarkítok kicsit azzal, hogy manapság huszonegynéhány évesen egyedülállónak lenni nem ugyanaz, mint "felnôttebb" fejjel megélni ugyanezt) Én nem ismerem az általad megszólított nicket, azt sem tudom, ô mit akar, de ettôl még nem gondolom, hogy csak egyetlen járható út van a boldogsághoz. továbbmegyek: nincs olyan, hogy egyetlen, egyetemes, mindenki számára azonos módon értelmezhetô boldogság. visszatérve az egyedül éléshez: te sem tudhatod, milyen az, ezért nem mondhatod, hogy boldogtalanabb állapot, mint a tied.
ha te úgy érzed, hogy most boldog vagy, ahhoz csak gratulálni tudok, és minden jót kívánni. de ettôl még egyáltalán nem vágyom ugyanarra, ami téged boldoggá tesz, és lehet, hogy más sem vágyik ugyanarra. ez ilyen egyszerû, szerintem.
ne probald meggyozni oket arrol,amit ok nem ismernek,nem tudnak es nem is akarnak megismerni.
Neked es nekem ez a eletforma a megfelelo es udvozito,nekik a sajatjuk.Ha ok igy boldogok,eljek igy az eletuket,nekem ez nem lenne eleg,de nem vagyunk egyformak
Szia! Bár elég kultúráltan írtam le a történetemet, és elég műveltnek tartom magam ahhoz, hogy durván és sértően vissza ne válaszoljak Neked, annyit azért hozzáteszek a történethez. Bizonyára elkerülte a figyelmedet az a tény, hogy mi már több mint 10 éve, pontosabban 14 éves házasok leszünk az idén. Valószínűleg Neked a büdös életben nem lesz olyan kapcsolatod, mely ilyen sokáig tartana. A hosszú kapcsolat viszont bizonyítja, hogy párommal mennyire egymásra találtunk. A baba érkezése csak még határozottabban bebizonyította egymáshoz való kötődésünket. Én csak kívánni tudom Neked és a hozzád hasonlóknak, hogy valaha az életben legyen egy olyan társad, mint nekem van így 30-40 között. Ja és még valami: nem hiszem, hogy az elváltak táborát valaha is szaporítanám. Ennél a párom sokkal jobban szeret és én viszont! Soha nem kívánkozott el, jelét sem adta soha. Ja és ha szerinted mégis elkívánkozna, csak én nem tudom, erre csak az a válaszom, hogy megtehette volna 13 év alatt már egy párszor. Mégis egymás mellett vagyunk. Volt sok rossz, ami próbára tett bennünket. Mégis boldogok vagyunk egymással és mindent megteszünk, amit a másik kér. Lehet, hogy szerinted ilyen kapcsolat nem létezik. De ismered az arany igazságot? Amit nem tudsz, nem biztos hogy nincs is.
--- nem BABA hanem EMBER. egy ROKON. akit éppúgy mint a többi vérrokonodat (milyen kedvesek bírnak néha lenni, jajj), nem is te választasz meg. szóval nem marad örökre úgynevezett "baba". midenféle korú lesz 0-60 év között, minden korosztálynak a saját nyűgeivel, amiket mind az én nyakamba akarna majd varrni. kell nekem más ember gondja-baja? nem kell. ...Rámnyitja az ajtót? mikor? tudod, hogy sok szülőre soha, vagy csak naygon ritkán nyitják rá az ajtót? nem azért kell gyerek h öregkoromra körülöttem legyen... hisz nem a tulajdonom. ha erre van szükség, akkor a megoldás egy kutya. ez éppolyan önzés volna, mint a kényelmem megóvása miatt egyáltalán nem vállalni gyereket.
egyébként, a férjed milyen érveket hozott fel akkor, amikor nem akart gyereket? mivel indokolta? elmondta Neked, hogy mitől és miért változott meg?
Szoval a topik arrol szol, hogy nem akarok gyereket, es nincs is gyermekem, de beszolnak az emberek. Erre valaki beir, hogy mindig is akartam gyereket, es most vegre van gyerekem. Gratulalok en is, de nem biztos, hogy relevans a temahoz. Esetleg, ha a ferj irna, hogy miert valtozott, az nagyon erdekes lehet, mert nyilvan sokan hasonlo helyzetben vannk. A hozzaszolas masodik reszet nem ertettem, hogy a felmeno csaladtagok hianya, magany, es a sajat gyerek kozotti mi az osszefugges, de mindegy. read-only
Látod, halál normálisan beírtad a saját történeted, külön kihansúlyoztad, hogy senkit nem akarsz rábeszélni semmire, csak hallgassanak meg, hogy ilyen is van, és a szupertoleráns "gyereketnemakarók"(egy része) fölöttébb kultúráltan válaszoltak...
Megtudtad, hogy ezzel a gyerekkel te csak meg akartad tartani az elkívánkozó párodat-bár nem emlékszem rá, hogy említetted volna, hogy a párodban felmerült ilyen gondolat, megtudtad azt is, hogy ezzel a babával nagy lépést tettél az elvált 40-esek klubja felé, sőt azt is, hogy a gyerek=utánfutó...
Szerintem te ezzel a gyerekkel csak az elkívánkozó párodat akartad magadhoz kötni. Ha megadnád a telefonszámod, szívesen meginterjúvolnálak kerek 5 év multán. Szerintem elvált 40es leszel utánfutóval.
Sziasztok! Előre közlöm: én senkit nem akarok rábeszélni a gyermekvállalásra. Csupán a friss élményemet szeretném megosztani veletek. Párom is én is már túl vagyunk a 30-on (félúton XXX és XL között). 2006 januárjában kisbabánk született. Párom a tipikus "nem akarok gyereket", én az ellenkezője. A baba több mint 10 évi házasság után jött. Eddig a karrierünk, a siker, az anyagiak, az elismerések számítottak. Úgy gondoltuk, ez nagyon fontos az embernek. Aztán jött a kis tünemény, és rádöbbentett bennünket röpke pár hét alatt, hogy az igazi kihívás, és az igazi karrier az, ha valaki egy kis emberkét felnevel, gondoskodik róla. Párom él-hal a kisfiúnkért. Teljesen megváltozott (pozitív irányban), nincs olyan alkalom, amikor ne tenne legalább egy apró mozdulatot a kicsi felé. Már most sem tudná elképzelni az életünket nélküle. Pedig csak 8 hét telt el az érkezésétől. Azóta sok mindent átértékeltem. Talán nem árt gondolkodni a jövőn. Ha nem vállaltok gyereket, öregkorotokban ki lesz majd, aki rátok nyitja az ajtót? Addig, amíg élnek a szülők, és esetleg testvér is van, nem érezhető, hogy a magány mily közel van, esetleg ott kopogtat az ajtón. Addig ott van a kapocs, mely valakihez hozzáköt. De sajnos az élet kegyelten és elveszi azt, aki az életedet adta. Ekkor már úgy érezni, nincs meg a kapocs, ami a boldogságot, a biztonságot, a családot jelentette.
És ez még csak a 30-as évek. Mi lesz később? És ez csak egy a sok ezer közül, ami a gyermekvállalás javára szól. Az a rengeteg élmény, amit a baba okoz (mosolya, gőgicsélése, szempillantása) nem pótolható semmivel. Nincs az a pénz és nincs az a karrier, amiért én már nem őt választanám. Tudom, nagyon kellemetlen, mikor az embert mindenki cseszegeti, hogy mikor lesz már baba? Én is átéltem. De gondolkodjatok el azon, amit leírtam. Nem a saját kényelmeteket, anyagi jóléteteket sajnáljátok bizonyos szinten feladni. Mert a gyermekvállalás való igaz, ezzel is jár. Nincs annyi időd magadra, társadra, nincs annyi idő a szórakozásra. De vajon tényleg megéri egy örök életre lemondani a babáról? Gondolkodjatok el rajta, csak ennyit kérek.....
Hűha! Nagyon pörög a topik, úgyhogy én is ömlesztve fogok írni.
A nőgyógyászról. Hát nem tudok, ti hogy vagytok vele, de én utálok nőgyógyászhoz járni. Az egész vizsgálat fájdalmas és megalázó, mert iszonyú ideges szoktam lenni. Sajnos ezt muszáj elviselni. DE azt,hogy a doki belepofázzon abba, hogy én mikor vállalok gyereket, agy mikor nem- a pofátlanság netovábbja. MI KÖZE HOZZÁ? Ha elkezdene cseszegetni (tehát nem vigyorogva és jóhiszeműen hozná fel a témát, hanem kioktató modorban, esetleg bunkón) elküldeném melegebb éghajlatra. Ehhez nincs joga! Ugyanúgy, mint ahogy azt sem kérdezi, hogy milyen gyakran szexelsz a pároddal (vagy azt is meg szokta? :-D) ehhez sincs köze.
Amit Gézoo írt az abortuszos lányról, aki meghalt. Hát nem akarok rosszmájú lenni, de nekem mindig gyanús az,amikor valaki "véletlenül" terhes lesz, főleg ilyenkor,amikor a lány akar gyereket, a pasi meg nem. Ősi pasimegfogó módszer ez a "véletlen" teherbe esés. Utána lehet imádkozni, hogy a pasi igába hajtsa a fejét és ne pedig elmeneküljön. Sajnos az abortusznak mindenféle kockázata van, és tényleg vezethet halálhoz is, bár szerintem ez nagyon ritka. A lánnyal pont megtörtént ez a tragédia. Azért ez általában nem így szokott végződni, és a pasinak is jó sz@r lehet most, mert erre biztos nem számított. Én nagyon félek attól, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülök (mármint akaratom ellenére terhes leszek). Nagyon nem szeretnék abortuszra menni, és ennek többféle oka is van.
"Osszefuggest abban latok,hogy azok,akik valamilyen okbol nem akarnak gyereket,valami lelki serulesuket takarjak be racionalis magyaraztokba"-ezt Gabi írta Ez nem feltétlenül igaz így. Való igaz, hogy sokszor fellelhető valamilyen lelki sérülés azok életében, akik nem akarnak gyereket. Nekem pl 4 éves koromban elváltak a szüleim. Ugyanakkor jól emlékszem, hogy a válást megelőző időszakban is ugyanilyen voltam: sosem babáztam, nem játszottam papás-mamást. Azért, ha picit belegondoltok, egy kisóvodás már igenis szokott ilyeneken gondolkozni: "Ha majd nagy leszek, lesz két gyerekem", stb. Én már akkor sem akartam ( "játékiból" sem!) és a későbbi életem során is sok-sok momentum erősítette bennem tovább ezt a dolgot. De ez épp hogy nem racionális dolog, pusztán érzelmi. Ez nálam is így volt, sokáig csak azt éreztem, hogy egyszerűen nem akarok, és kész. Ez épp olyan természetes volt számomra mindig is, mint a többi embernek az ellenkezője. Nem kérdéses, hanem természetes. 2-3 éve gondolkodom csak racionálisabban a dolgokon, és azóta jöttem rá arra, hogy az érzelmi oldal ("nem akarok és kész") mellett millió racionális érv szól még amellett,hogy ne szüljek. Mellette szóló érvet még cscsak egyet találtam. (ez pedig- kire hagyom majd a vagyonomat,ha lesz, és eltesznek-e érte láb alól. :-)De ennyi miatt nem fogok szülni!) UGYANAKKOR olyan embereket is ismerek, akik tök normális családban nőttek fel, nincsen lelki sérülésük és mégsem akarnak gyereket. Szóval a gyereketnemakarás nem feltétlen függ össze a leki sérülésekkel. egyébként meg, még mindig jobb felmérni a helyzetet, mint világra hozni újabb lelkisérülésre ítélt gyerekeket. Azonkívül nézd meg, hány árvaházbeli elhagyott gyerek van,aki csakazért is szülni akar, és csakazértis jó anya akar lenni (más kérdés, hogy példa híján hogy fog ez neki sikerülni).
Amúgy a gyerekeknek én sem nagyon tudok mit mondani, arra jól emlékszem, hogy kiskoromban hogy utáltam a "de megnőttél" és a "hogy megy a suli" mondatokat-kérdéseket, de azt veszem észre, hogy én is ilyeneket sütök el. Magyarán az a felnőtt,aki anno ezt megkérdezte tőlem, valószínűleg éppoly hülyén érezte magát és ugyanúgy nem tudott mit kérdezni! Haha, lebukott! :-) De mivel tudom, hogy ez a kérdés idegesítő, ezért inkább meg se szólalok. Tiszta szerencse, hogy nemigen akad a környékemen kisgyerek!
én is éltem hasonló helyzetben évekig. talán hihetetlen, de mi nagyon jól kijöttünk, sôt. volt, hogy még kettesben is elmentünk utazgatni, én és a gyerek (!). inkább barátnôs viszony volt, néha még én dumáltam meg az apját, ha valamirôl nyilvánvaló volt, hogy azt ô -márcsak férfi létére is:)) nem biztos, hogy jól érti, vagy jól látja. ennek ellenére a gyerek rám mindig hallgatott, mindent meg lehetett vele dumálni, és amikor a szétválás után hosszú idô után elôször találkoztunk- már kamaszodott-, a nyakamba ugrott. hmmm...vicces, de igaz.
persze valószínûleg nagyon sokat számított az is, hogy egyébként semmilyen módon nem mászott bele a közös életbe és a hétköznapokba a tény, hogy van a gyerek, semmiféle nyomás, elvárás nem irányult felém ezügyben. ez pedig elsôsorban a szülôkön múlik, ugye.
