Valójában ezek vektor egyenletek (lennének). De a speciális kezdeti feltételek miatt az ütközés pillanatában (t-0 és t+0) skalár egyenletekké egyszerűsödnek.
Azt álmodtam, hogy...
Mivel az egyenletrendszerben csak az egyik tartalmaz négyzetes tagokat, a megoldást el lehetne kezdeni úgy, mintha lineáris egyenletrendszer lenne. Ezzel az első két egyenletet szeparálhatjuk (Gauss-Jordan), viszont az utolsó egyenlet vegyes másodfokú lesz.
Középiskolai példának valószínűleg túlságosan nehéz lenne. Főleg amiatt, mert a klasszikus mechanika túlságisan megelőzi a megoldáshoz szükséges matematikát, amely csak úgy két évvel később van a tananyagban.
Már a legelején kiderül, hogy a specrel két posztulátumon alapul, a fénysebesség rendszerfüggetlenségén, és az időtartamok meg a távolságok rendszerhez kötődő relatív mivoltán.
Rólad pedig sokadszorra is bebizonyosodik, hogy amikor lelepleződik a tudatlanságod, még neked áll feljebb.
szuperfizikus, szólhatnál a Forma-1 kommentátoroknak, hogy ne foglalkozzanak a tapadással, mert azt te már meghaladtad a szuperfizikádban. Nem kell a kanyarodáshoz.
A szabadedzéseken lehet velük csevegni, mikor írod meg nekik ?
Neked nem a relativitáselmélettel van problémád, hanem úgy általában a fizikához nincsen semmi közöd.
Amíg ott tartasz, hogy Newton törvényeinek megértése leküzdhetetlen kihívás számodra, és szerinted az erők egyensúlyának következménye a körmozgás, addig csak szánalmas bohóc maradsz, amikor a relativitáselméletet köpködöd.
"Einstein az abszolutitás nevet akarta neki adni."
Butaságot beszélsz ismét.
Legalább nézz utána, mielőtt ilyeneket írsz.
De az igaz, hogy a relativitáselmélet elnevezés Plancktól származik.
Einstein valóban nem ezt akarta, hanem az "ekvivalencia elmélet" elnevezést, mer szerinte az inerciarendszerek egyenértékűek.
Persze később ő maga is rájött, hogy inerciarendszerek a valóságban nincsenek: "Nem ismerünk olyan eljárást, amellyel inerciarendszert találhatnánk."
Mivel rájött, hogy a relativitáselmélet hülyeség, írt egy másikat, általános relativitáselmélet néven, és az eredetit átkeresztelte speciális relativitáselméletre. Így nem kellett nyilvánosan bevallania, hogy az eredeti elmélete hülyeség. Persze a második változat is az lett.
A középiskolában a körmozgásnál vezették be a perdület fogalmát. De még az egyetemen sem említették meg az egyenesvonalú egyenletes mozgással kapcsolatban. Magamtól pedig nem jöttem rá. Úgy tíz évvel ezelőtt Susskind előadásából tudtam meg. Akkor meglepődtem. Nem most csodálkozok.
Lépjünk túl ezen. Van még néhány dolog, amit nem értek. De ma nem hordjuk el az egész Gellért-hegyet.
Teller Ede: Baj van a nitrogénnel .. mert a rezgéshez két szabadsági fok jár. (W.J.Gibbs)
1) A rezgéshez miért tartozik két szabadsági fok? A kinetikus és a potenciális energia összege állandó.
2) Magasabb hőmérsékleten mégis felveszi ezt az energiát. Kérdés: amikor a gáz kondenzál, és már nincs szabad úthossz az ütközések között, például egy kristályrácsban. Nekem úgy tűnik, hogy alacsonyabb hőmérsékleten ismét kénytelen a rezgési mozgásforma feltöltődni energiával. Hogy is van ez?
3) A súlyzó ütközésére hogyan lehet felírni a hatásintegrált?
Eddig csak olyan Lagrange-függvényekkel találkoztam, ahol a mozgás valamilyen potenciálban történt.
Másrészt viszont ilyen ütközéseket Feynman-gráfokkal szoktak számolni.
Visszatérve az eredeti témánkra, akkor abban ugye egyetértünk, hogy a relativitáselmélet egy áltudományos elmélet.
Vagyis nem 1, hanem 2 áltudományos elmélet, mert ugye a speciális relativitáselmélet is áltudomány és az általános relativitáselmélet is áltudomány.
A specrel azért, mert a fénysebesség abszolút állandóságáról szól, ami ugye szöges ellentétben áll a relativitással.
Az áltrel pedig azért, mert nem ennek sincs köze a relativitáshoz, valójában ez egy gravitáció (helyettesítő) elmélet, amely szerint nincs is gravitációs erő, hanem csak téridő görbület van.
Elfogadtam, hogy perdülete annak van, ami szembeszökő módon forgó mozgást végez.
Erről beszéltem. A fizikában vannak pontos definíciók és van az, amit te művelsz. Nem pontos meghatározás szerint használsz egy fogalmat, hanem megpróbálod kitalálni, mit jelenthet. Aztán ebből származnak a csodálkozó ostobaságaid.
Amikor Vilmos császár átvette a kézi vezérlést a vaskancellártól, és azzal kezdte, hogy szétverte a cári flottát, Bismarc kihallgatástr kért az uralkodótól. "Uram Ön téved. Nem azt mutatta meg neki, hogy Ön milyen erős, hanem azt, hogy ők milyen gyengék."
"egy ilyen fórum nem valami emelkedett hely, de a szuperfizikuson legalább jókat mulatunk de te (Kupolaszezon) a takony önmutogató nyomorodon elcsúszhatnál másfelé"
Háát... ilyen-kor(-eken) látszik meg, hogy 'nem vagyunk egyformák'...! (a másik ember 'meg-ítél-ésében' - sem...) ;-(
Háát.. kedves Kupolaszezon, én csak nem tudok elszakadni 'a józan paraszteszem'-től, és ezért azt kell mondanom, hogy (bár nem 'értek' az ú.n. 'magasabb matematikához'), de mégis: "perdülete annak van, ami szembeszökő módon forgó mozgást végez."
De 'összességében!' vizsgálva 'ezt a valamit' arra a 'khónklúzióra' jöttem rá, hogy neked kedves Kupolaszezon, 'valamiféle' 'pszicho-logikai-skizoid-defektus'-od van (ezzel a 'egyenes vs. perdület' dologgal kapcsolatban -- is?... ;), 'amilyenféle' defektust gyakran tapasztaltam olyan embereknél, akiknek az átlagemberekhez képest, sokkal nagyobb matematikai képesség adatott...!
Az 'ilyesféle' defektusok közös jellemzője -a matematika területén!- a realitástól való 'elszakadás', és a 'magasabb matematika' 'örvényeiben' való 'elveszés/lesüllyedés'.
De a kiutat a realitáshoz, a valósághoz, talán azzal a valós(!) történettel tudnám felvázolni, hogyaszongya: Elment egy fiatal, 'felkapott' festő, egy idősebb, már 'befutott' festőhöz, és megkérdezte: - Mester! Ön szerint jók azok a képek, amiket én festek ? - Megveszik a képeit ? - kérdezett vissza, 'az öreg' művész. - Igen. - válaszolt a fiatal festő. - Akkor jók. - mondta 'az öreg', már 'befutott' művész. ;-/
Pedig elemi dolog, a lényegét elmondta már Fat old Sun.
Sajnos nagyon hamar lelőtte a poént. Arra lettem volna kíváncsi, hogy Szelki mit kezd a problémával. ;)
Most már késő. Egy bombát nem lehet hatástalanítani, miután felrobbant. (Harrison Ford)
Nekem persze Susskind elárulta a trükköt. Nem a megoldást.
Viszont legalább is nálunk ilyen példák nem voltak. Összezavarták volna a tanulók/hallgatók többségét.
Azért... van még egy delikvens, akinek a megoldására kíváncsi volnék: Tuarego.
Nézz utána a perdület értelmének és képletének.
Ott van, kicsit vissza kell csak lapozni. L=r×p
Mondjuk a középiskolában a vektori szorzatot (nálunk) középiskolai szinten tanították. Determináns nélkül, a vektorok abszolút értékével és a bezárt szög színuszával. Habár, még azzal is kijönne, hogy az egyenes vonalú egyenletes mozgásnak van megmaradó perdülete. Ezt valahogy sikerült elhallgatni. Én még őszinte udvarias voltam, eszembe sem jutott keresztkérdéseket feltenni, a tananyagban kételkedni. Nekem sem tűnt fel. Elfogadtam, hogy perdülete annak van, ami szembeszökő módon forgó mozgást végez.
Viszont már elsős koromban olyan programokat írtam...
Akkoriban az oktatók még kézzel írták fel és oldották meg az egyenleteket. Nekem pedig sikerült vektor listából generálni az egyenletrendszert és meg is oldani.
Ez egy nagyon leegyszerűsített háromtest probléma. Veszek egy mély levegőt, és megpróbálom megoldani...
Közben rájöttem(TM) valamire megint. Négy évtizeddel ezelőtt konkrét számpéldákat kellett megoldani.
Elolvastad a szöveget, felírtad a képleteket, azonnal behelyettesítetted a számokat. Aztán már konkrét számokkal számolhattál tovább. (Csodálkoztam is, amikor nemrég a videotóriumban láttam olyan előadást, ahol paraméteresen számolták végig a feladatot, és csak a végén sem helyettesíttek be számokat, hanem diszkutálták az eredményt.)
Miért?
Másodfokú egyenletet - például - megoldani sokkal nehezebb, mint egy megadott valós számból gyököt vonni.
Nem az én hibám, hogy középmezőny versenyző szintű középiskolai tudással majdnem színjelesre el lehet(ett) végezni az egyetemet. Arra pedig utólag jöttem rá, hogy: ha az első néhány vizsgád jelesre sikerül, utána már négyesnél rosszabb jegyet nem szívesen adnak. Nem mondom, hogy örülök neki, de mégis célszerűnek tartom, hogy időnként beleveritek az orromat az ostobaságaimba.
