Hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Ökotárs Alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatával kapcsolatban – írta a Magyar Hírlap az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján.
Az adóforintokból fenntartott rendőrséggel a közbizalmat aláásni, megfélemlíteni, feleslegesen, szakmai okok nélkül vegzálni, na ez az igazi hűtlen kezelés. Tovább »
Viszont ott volt egy kis óra ügy, jogtalan végkielégítés, szolg autó lenyúlás, viszont polt kimosta a nyilvánvaló tolvajt, a munkaügyi bíróság viszont elmeszelte.
"2002. október 4.: Kiderül, hogy Berkecz Mária, a Millenáris Kht. volt vezetője a koncepciós rendőrségi eljárás miatt ideg-összeroppanást kapott. A kétgyermekes családanyát egynapos fogsága alatt súlyosan megalázták, testüregi motozást alkalmazva kétszer is átvizsgálták."
Erről beszéltem. Na halljam az elhatárolódásodat. Vagy ettől nem határolódsz el? Ez rendben volt?
'közgazdászképzésre elkülönített 200 milliárd forint valójában egy vagyon, amelynek csak a hozamaiból, évente legfeljebb 5-10 milliárd forintból gazdálkodhatnak a jegybank alapítványai'
Megint mással jössz. Olyan vagy mint a kis hülyegyerek az óvodában aki meghúzza a Juliska haját, aztán az óvónéni megkérdzi miért tetted, akkor rávágod hogy a lacika meg összetörte a vázát. Nem lacikáról van szó hanem rólad.
Érted?M Válaszolj a kérdésre!
A itt, a nagy diktatúrában volt-é testüreg motozás?
A nagy demokráciában 2002-ben bezony volt, és tökre alaptalanul. CSak genyózásból.
Ezt a diktatúr/demokrácia szöveget legfeljebb a kétszámjegyű IQ-sok veszik be, az felett már kínos. Nem is értem miért egy politikai fórumon próbálkozol ezzel. Menjél el a kocsmába, ott talán a 70 IQ-s Józsibácsi beveszi ezt az ótvar dumát az 5. felese után.
Az hogy nem sikerült a libás leültetni , azért sokan szidják Poltékat és a Fideszt. Egyébként a nyugati pénzügyi körök és az amcsik sem hiszem hogy nagyon hagyták volna hogy leültessék a kis dróton rángatott bábjukat, strómanjukat.
Az hogy szabadlábon van, nem jelenti azt hogy teljesen ártatlan az ügyben. Nagyon jó ügyvédjei vannak, nyílván ismerik a kiskapukat mivel lehet sok lóvét elsíbolni.
Logikád alapján orbánék ius patyolattiszták, mert kellerék nem tudták őket bezárni?
akkor on-noljunk is.
Testüregmotozás volt ebben a nagyon durva koncepciós perben? Ökótárs főnöknőjének a segge lyukát átnézték? Mert a nagy mszp-s demokráciában még olyan is volt.
A fidesz vélt "aljasságáról" szól a topik. Azért mert működik az igazságszolgáltatás az nem aljasság. Annyi történt hogy csencselésen kapták, az MSZP/Dk/együtt közeli "civileket" a hatóságok.