E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
szóval az van, hogy a Biblia olyan szinten ellentmondásos, az egész tanítást és vallást beleértve, hogy ha az ember belegondol és körülnéz a világban, akkor 10ből 9x mindezek ellenére arra a következtetésre jut, hogy Isten nem létezik, a maradék egy az az eset amikor valaki valóban hiszi, hogy Darwin és az összes többi elmélet humbuk
nekem rengeteg kérdésem lenne a vallással, Bibliával kapcsolatban, és azokkal, amiket anno megtanultam hittanon; elgondolkotztam sokszor, hogy jó lenne a pápával találkozni és megkérdezni ezeket a dolgokat, hogy ő mit gondol erről, meg tiszteleteseket stb.
szóval abban az esetben ha a Teremtő nem létezik, akkor Krisztus ki volt? honna jött? mi céllal?..... erről jómagam nem bizonyosodtam meg utánaolvasással ilyesmi, de hallottam, hogy Jézus létezése történelmileg bizonyított
Valamikor, régebben elgondolkodtam ezen. És arra jutottam, hogy ellentmondás van abban a gondolatban, hogy Jézus a Bibliában leírt életét élte, de Isten eközben nem létezett. Hiszen Jézus olyan dolgokat tett, amit az ember önerejéből képtelen megtenni...
bocsánat, hogy ide írok, gőzöm sincs, hova kellene, azt szeretném mondani v kérdezni, hogy vannak-e itt olyanok akik elgondolkoztak már-e azon, hogy ha nincs Isten akkor Jézus ki volt?
a Junkies nevű punkrock zenekarnak van egy száma, amiben ezt a témát is feszegeti
"... az Úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért. Hogyha őt keresénded, megtalálod; ha ellenben őt elhagyándod, ő is elhagy téged..." (1. Krón. 28:9)
Isten jól látja, ha szívünkben őszintén közeledünk Hozzá, és meg is erősíti a Felé kinyújtott karunkat. De azt is jól tudja, ha esetleg a Hozzá való közeledésünket hamis ok (pl. képmutatás) vezeti. Ekkor nem is adhatja szabadító segítségét, hiszen így a pusztulásba futó hamisságunkban erősítene meg.
És lõn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván: Mózes, az én szolgám meghalt. (Józs 1,1)
A tizenkét kém közül tíz elhullott a pusztában csak kettõ nem. Az arány: tíz a kettõhöz. Elhullott mind a hatszázezer fegyverforgató, aki kijött Egyiptomból. Elhullott Mózes is, a föld legszelídebb embere, a fõvezér. Elhullott de belehullott annak a kezébe, Aki eltemette õt, Aki sírásója lett. Mózes eme Bele-hullás által ment be Kánaánba. Mózes elhullott, de miért? "Egy semmiségért" felelnénk. "Sújts a sziklára, és víz jõ ki abból, hogy igyék a nép", mondta az Úr; és Mózes felindult állapotában egy helyett kétszer ütött. Úgy tűnik, nem nagy a különbség. "Egy jogos és egy jogtalan ütés, tehát felerészt igaza volt", gondolnánk. Nem így van. Mózes nem félig, hanem teljesen engedetlen volt ezért nem mehetett be. Nincs részleges vétkesség, nincs ötven százalékos pokol, ahogyan nincs ötven százalékos mennyország sem.
VISKY FERENC: MÉZ A SZIKLÁBÓL
"... könyörgött (Illés), hogy hadd haljon meg, és monda: Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet... És ímé lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, és monda néki: Mit csinálsz itt Illés?
Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai... prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.
És monda (az Úr): Jőjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr előtt. És ímé ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt megyen vala nagy erős szél, a mely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék." (1. Kir. 19:4,9-12)
Az az Illés, aki egész életében erősen bízott az Isten segítségében (és e hatalommal hűen szolgálta Izrael megtérését), most a bálványimádó királynő, halálos fenyegetésétől megijedve kéri Istent, hogy vegye el életét. De Isten nem hagyja Illést ebben a halálosan megfáradt lelkületben, úgy erősíti meg őt, hogy bemutatja hatalmát (a hegyeket szaggató szél, a földrengés, és a tűz képében), és bemutatja szerető, szelíd és vigasztaló jellemét (a halk és szelíd hang képében).
Ha mi is megismerjük az Isten mindenek feletti hatalmát, és szerető jellemét, amely ezzel a hatalommal mindent hűen a javunkra is fordít, akkor gyengeségünk eltűnik, és az Istenbe vetett szilárd bizalommal harcolhatjuk meg a ránk kiszabott mindennapos küzdelmeinket és próbáinkat.
"... nincsen ember, a ki ne vétkeznék..." (1. Kir. 8:46)
Minden embernek szüksége van Isten segítségére a bűntől való szabaduláshoz, hiszen a bűn által erőtlenné lett emberiség, képtelen önmagát meggyógyítani.
"... az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van." (1. Sám. 16:7)
Nem ítélkezhetünk egymás felett, mert nem látjuk a valódi motivációit (szívbéli indítékait) az egyes embereknek. Az ítéletet (hogy kap e valaki örök életet, vagy hogy milyen feddést érdemel valaki az ő vétkéért) Istenre kellene bíznunk, hiszen csak Ő ismeri a szívek titkait. De tudjuk, hogy igaz, és jogos Őnéki minden ítélete, melyet mindig a szeretete alapján hoz meg.
"... az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást." (1. Sám. 14:6)
Nincs olyan mélyre süllyedt ember, akit ne tudna Isten megmenteni, ha felhatalmazást kap rá. Isten értünk munkálkodó szeretetének, bölcsességének, és hatalmának nagyságát emberi elménkkel nem tudjuk felfogni, egyszerűen csak ennyit mondhatunk: "az Úr előtt nincs akadály"...
"... Ha ti teljes szívetekből megtértek az Úrhoz... és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket..." (1. Sám. 7:3)
Isten nem azt nézi, hogy milyen vétkeket követtünk el a múltban, hanem azt, hogy most miként döntünk. Ha múltbéli vétkeinket őszinte bűnbánattal megvallottuk Teremtőnknek, és teljesen Rá bízzuk életünk vezetését, akkor hű és igaz Ő, hogy megszabadít minket minden fájó és pusztító dologtól.
Ha az életem úgy élem, hogy magamnak tulajdonítom az eredményeket, előbb-utóbb jön a koppoanás. Mindig tudnom kell, hogy az Isten kegyelméből van mindenem, családom, munkám, boldogságom, és elsősorban hitem.
"Ha azért eszel majd és megelégszel: dícsérjed az Urat... Hogy mikor eszel és jól lakol, és szép házakat építesz, és lakozol azokban... Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, a ki kihozott téged... a szolgaságnak házából... És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot! Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert ő az, a ki erőt ád néked a gazdagságnak megszerzésére..." (5. Móz. 8:10-18)
Javainkat nem mohó kívánságaink kielégítésére adja az Úr, hanem, hogy jó sáfárként gazdálkodjunk azokkal mindenek hasznára... Ha magunknak tulajdonítjuk javaink megszerzésének érdemét, akkor becsapjuk magunkat, és kevélységünket tápláljuk helytelenül, hiszen a minket szerető Istentől származik "minden jó adomány"...
"... és monda nékem az Úr...Vajha... megtartanák minden parancsolatomat minden időben, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő gyermekeiknek mindörökké...
Vigyázzatok azért, hogy úgy cselekedjetek, a mint az Úr, a ti Istenetek parancsolta néktek; ne térjetek se jobbra, se balra. Mindig azon az úton járjatok, a melyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jó legyen dolgotok, és hosszú ideig élhessetek a földön, a melyet bírni fogtok." (5. Móz. 5:28-29,32-33)
A mai istenkeresőknek is ugyan az az üzenet szól, mit az egykori testi Izraelnek: Az a legjobb az ember számára, ha betölti az Isten parancsolatait, mert így mindent megkap, amire szüksége van, és boldog örök életet nyer fiaival együtt. Ha a saját elképzeléseinknek engedve csak részben töltjük be az életbe vezető törvényeket, akkor Isten nem tud segíteni nekünk (döntési szabadságunk meghagyása mellett), és így a pusztulás útjára lépünk, nem pedig az életbe vezető (szeretetből kirakott) ösvényre.
Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.
Zsolt 96.
Énekeljetek új éneket az ÚRnak, énekelj az ÚRnak, te egész föld! (1.v.)
Élsz is, vagy csak létezel?
Ez a gondolat jutott eszembe, mikor ezeket a verseket olvastam. Lakom csak a saját kis földi birtokom határain belül, vagy lakom ezen a világon mint az élő Isten "szomszédja"? Megindul a szívem, mikor a Teremtőről, a Királyról olvasok? Örülök-e igazán annak a belátásnak, hogy Isten alkotta az egeket (5.v.)? Feltekintek az égre, melyet tudósaink is csak töredékesen ismernek, s őket is csodálatra készteti. A zsoltár írója arra szólít fel minket, hogy dicsérjük Istent az Ő hatalmasságáért és dicsőségéért. Az egész teremtés - tengerek, földek, a fák az erdőben - Isten nevét dicséri. Mindez okot ad Isten magasztalására. Ez a hatalmas Isten akar veled és velem együtt élni. Mindannyian kaptunk meghívót Isten közösségébe és az Ő nagyságát dicsőítő kórusba. Mai napra: Élvezd a vasárnapot, amit neked ajándékozott az Úr, és szánj időt arra, hogy mindent megköszönj Neki, amit teremtett. Dicsérd Istent teljes szívedből mindazért, amit Ő jelent számodra.
"Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?" (4. Móz. 23:19)
Előfordul, hogy kételkedünk Isten ígéreteiben, pedig azok biztosak. Emlékeznünk kellene azokra a dolgokra, amik bizonyságot tettek az életünkben Isten szeretetéről és megbízhatóságáról. Ám ha úgy gondoljuk, hogy nincs ilyen tapasztalatunk, akkor kérjünk tőle bölcsességet, hogy észre vegyük az Ő jelenlétét az életünkben, hiszen nap mint nap munkálkodik értünk.
Isten azt mondja, hogy mindenki üdvözül, aki őszintén és állhatatosan vágyódik az Ő segítségére, ami a szeretet útjára vezet. Azt is mondja, hogy az Őt választóknak mindent (még azt is, amit most rossznak látunk) a javára fordít. Azt is mondja, hogy aki tőle kér, az mind kap. Olyan ígéretek ezek, amikből komoly erőt meríthetünk nehéz próbáinkban, mert "nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék".
"Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada." (4. Móz. 21:9)
A szerető Isten ellen már sokadjára fellázadó izraelitákat mérges kígyók kezdték pusztítani. Ezeket a végzetes kígyómarásokat csak úgy lehetett túlélni, hogy az Isten parancsára elkészült rézkígyóra tekintettek az emberek...
Ma is hasonló a gyógyulás folyamata a bűn nevű betegségből. Ám ma Jézus keresztáldozatára kell tekintenünk, hogy meggyógyuljunk. A bűnből való gyógyulás folyamata:
1. Észrevenni, hogy Jézus mennyire szeretett bennünket, ha értünk még a kereszthalált is elvállalta.
2. Ha megismertük Jézus szeretetét, akkor megismertük az Atyáét is, hiszen Jézus az Atya szeretetét mutatta be nekünk földi élete során.
3. Ha megismertük az Atya Isten szeretetét, és e szeretetet látva kialakult bennünk a Benne való bizalom, akkor imáinkkal és kéréseinkkel felhatalmazhatjuk Őt arra, hogy üdvösségre alkalmas jellemet munkáljon ki bennünk.
Ennek a folyamatnak az eleje Jézus békéltető szolgálata, amely megbékéltet minket a szerető Istennel, akit mi eddig leginkább gonosznak gondoltunk. Ez a megbékélés Jézus Krisztust szemlélve indulhat el bennünk, és a teljes gyógyulást (örök életre alkalmas állapotot) hozhatja el mindannyiunk számára.
"... Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Tartsátok meg azért az én rendeleteimet és az én végzéseimet, a melyeket ha megcselekszik az ember, él azok által..." (3. Móz. 18:4-5)
Isten nem azért kér bennünket rendeléseinek betartására, hogy Ő hatalmaskodhasson rajtunk, hanem azért, mert szeret minket, és igazán azok válnak a mi javunkra. Ha mégsem követjük az Ő útmutatását, akkor sem erőszakolja ránk tanácsainak betartását, de így a boldog örök életet is eldobjuk magunktól, és azokat is megfosztjuk tőle, akik bennünk bízva minket követnek az önzés útján a romlásba.
"Áronnak pedig szóla az Úr, mondván: Bort és szeszes italt ne igyatok te és a te fiaid veled... Hogy különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között. És hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, a melyeket az Úr szólott..." (3. Móz. 10:8-11)
Nem csak az alkohol tompíthatja józan értelmünket, hanem sok más testi és lelki méreg (mesterséges élelmiszer adalékok, szennyezett környezet, médiák általi népámítás, mértéktelenség stb.), sőt a túl gyors tempójú világ is, hiszen nem hagy időt józanul átgondolni döntéseinket...
Akiknek fontos az, hogy az Isten által tanácsolt úton járjanak, azoknak törekedni kell arra, hogy józanságukat, értelmüket megvédjék a tompító és hazug befolyásoktól. Mindez azért is szükséges, hogy egyre kevesebb hibás döntésünk legyen, és hogy átadhassuk embertársainknak azt, amit e célból ránk bízott az Úr.
"Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét... és semmit, a mi a te felebarátodé." (2. Móz. 20:17)
Az erőszakos és pusztító tettek kiinduló pontja legtöbbször az önző birtoklás vágya, azaz az irigység. Az emberek polgári törvénye nem ítéli el ezt a kívánságot, de az Isten törvénye igen. Ha ezeket a kívánságokat megtűrjük elménkben, akkor azok erkölcsi látásunkat fokozatosan megvakítják, és végül elfordítanak a szeretet útjától. Ezért óv bennünket Isten embertársaink értékeinek kívánásától...
"És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt." (1. Móz. 2:18)
Emberek ezreit emészti a magány. De nem csak azok magányosak, akiknek nincs társuk, hanem azok is, akiket társaik jelenléte ellenére a megértés és a befogadás hiánya vesz körül. Társadalmunk ma olyan kapcsolatrendszerre épül, amely leginkább nélkülözi a mély érzések, és a tiszta szeretet általi kötődés jelenlétét. Ez annak a következménye, hogy mindenki a saját hasznát várja másoktól, de "adni fukar a kéz"... Ám ha Isten által választott társunk van (illetve ha lesz), az hozzánk illő, és segít azon az úton előrelépni, ami az életbe, és nem a pusztulásba vezet.
"Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő (Jézus Krisztus) az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért." (1. Jn. 3:16)
Ez az ige az evangélium egyik legnagyobb mélységét tárja fel előttünk. Egy olyan célt találunk itt, ami a boldog örökélet szilárd záloga (hiszen ahol önfeláldozó szeretet munkál mindenkiben mindenki iránt, ott nincs szenvedés és pusztulás, hanem csak öröm és épülés).
Jézus bemutatta azt a szeretetet, amellyel az Atya szeret bennünket, és amellyel embertársainkat kell szeretnünk. Ezt a szeretetet kell megtanulnunk rövid földi életünk során, hogy alkalmassá lehessünk az örök életre, és hogy szeretteinket is oda vezethessük. Mindez csak Isten által lehetséges, mert ember ezt a maga erejéből elérni képtelen.
"... mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (1. Jn. 2:16-17)
A jelenlegi földi világ az önző vágyak, és a mások feletti hatalom megszerzésén alapszik. Ám ezek a célok a szeretetlenséget, a szenvedést, és a pusztulást hordozzák magukban. De Isten a szeretet törvényét (tehát az Ő akaratát) cselekvőknek egy ezektől mentes boldog örök otthont ajándékoz.
Hozzászólásoddal kapcsolatban utalnék a 278-as, a 266-os (!), és a 242-es hozzászólások idevágó részeire. Vajon meg tudod cáfolni azokat a részeket? Mert ha nem, akkor úgy látszik, hogy antibiblikus tanokat hirdetsz...
"... arról tudjuk meg, hogy megismertük őt (Jézust, illetve általa az Atyát), ha az ő parancsolatait megtartjuk. A ki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. A ki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete..." (1. Jn. 2:3-5)
Vajon ismerjük e Jézust, vajon közösségben vagyunk e vele? Kereszténynek gondolva magunkat azt mondjuk: Természetesen igen... De ha megvizsgáljuk azt, hogy a szeretet törvényét hogyan tartjuk be; ha megvizsgáljuk azt, hogy igaz e ,hogy "valósággal teljessé lett az Isten szeretete" bennünk, akkor csalódni fogunk magunkban. Nem szabad azzal ámítani magunkat, hogy mi jobbak vagyunk a világnál csak azért, mert mi nem lopunk, és nem ölünk. Törekednünk kellene az Isten parancsolatainak hibátlan betartására, kérve ehhez az Ő segítségét.
"Kinek fizetett a megváltó" kérdésedre a válasz : senkinek.
Isten egy személy, és a megváltás műve az Ő egész élete. Ebbe beletartozik a földi testében töltött idő, az előtte, és utána eltöltött idő az örökkévalóságig. Ő megváltónak hívta magát az Ó szövetségben, (Így szól az Úr, megváltód és alkotód anyád méhétől fogva: Én vagyok az Úr, a ki mindent cselekszem, a ki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól; Ézs 44,24), testének napjaiban, (Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét. Lk 1,68) és most is így hívjuk. (És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből. Jel 5,9) .
A "kifizette bűneinket" szóösszetétel kreált kifejezés és nincs benne a Bibliában. Az isteni személyek háromságának hamis tanából ered, és azt erősíti amikor is azt a látszatot kelti, hogy a Fiú isten az Atya isten engesztelése céljából fizetett az életével, akinek itélőszéke előtt meg kell jelennünk.
A megváltás földi szakaszáról és értelméről az "És aki pozdorjából épít"-topic (11) 15. hozzászólásában írtam. Isten a szeretet, ezért ma is ugyan úgy munkálkodik, más szóval áldozza életét, ránk és nem kedvtelésekkel foglalkozik. (Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. Jn 5,17).
A megölését nap mint nap átéli, amikor az Igazságot (Ő az Igazság) a magát róla nevező nép fákra szegezi. ( A fa, a melyet láttál, a mely nagy és erős volt, és a melynek magassága az eget érte és ellátszék az egész földre, És levelei szépek, gyümölcse pedig sok, és táplálék rajta mindeneknek; alatta tartózkodék a mező vada, és ágain az égi madarak lakozának: Te vagy az, oh király (Babilon királya), a ki nagygyá és erőssé lettél, a kinek nagysága megnövekedék és fölér az égig, és hatalmad a föld végéig. Dn 4,17). Itt a fa Babilont, a hamis, vagy parázna asszonyt (egyházakat) jelképezi.
Feltámadását pedig akkor éli át újból és újból, amikor "Babilonból" kiszabadulva hozzá jön valaki. (lásd: Nabukodonozoron eltelt hét idő után: És az idő elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelém, és az én értelmem visszajöve, és áldám a felséges Istent, és dícsérém és dicsőítém az örökké élőt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékről-nemzedékre áll. És a föld minden lakosa olyan mint a semmi; és az ő akaratja szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, a ki az ő kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél? Abban az időben visszatére hozzám az én értelmem, és országom dicsőségére az én ékességem, és méltóságom is visszatére hozzám, és az én tanácsosaim és főembereim fölkeresének engem, és visszahelyeztettem az én országomba, és rendkívüli nagyság adatott nékem. Most azért én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az ő utai ítélet, és azokat, a kik kevélységben járnak, megalázhatja. Dán 4. 31.)
"Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól." (1. Jn. 1:8-9)
Minden emberben jelen van a bűnre törekvő természet. Bár küzdünk vele, mégis újra és újra elbukunk miatta. Ha nem akarjuk észre venni bukásainkat (vagy azt, hogy nem a jó úton járunk), akkor "magunkat csaljuk meg, és igazság nincsen mi bennünk". Legyünk kételkedők fedhetetlenségünkben, és ha bármi hibát és vétket (bűnt) találunk magunkban, akkor valljuk meg bizalommal szerető mennyei Atyánknak, és Ő nagy hatalommal megszabadít azoktól.
