Keresés

Részletes keresés

harpokratesz Creative Commons License 2004.04.30 0 0 525
szerintem is megérdemli a díjat (bárcsak színésznek is ilyen jó lenne!:)))
már a Mátrix 2. forgatásán is dícsérte az egész stáb, hogy milyen szorgalmas kitartással, akaraterővel sajátítja el a küzdelmi jeleneteket (bár, azért volt ott bőven drót is). gondolom, Woo Ping bácsi is maximálisan elégedett lehetett vele. ha már megtanult egy kicsit akciózni, kamatoztathatná a jövőbeni filmejeiben. talán lesznek majd ilyenek.

Uma Thurman-nek is adhattak volna díjat a Kill Bill-ért, mert nő létére le a kalappal, amit csinált. úgy tudom, ő is kemény kiképzésben részesült előtte.

megjegyzem, az én ázsiai kedvenc színészeimnek az akciózás nem okoz gondot (ennek a kettőnek se, akiket itt megmutattam), már az óvodában megtanulnak kung-fuzni, aikidózni, stb. eszméletlen ügyesek, erősek, hajlékonyak, rugalmasak (látszik is a szépen kimunkált testükön). nem is használnak kaszkadőrt, csak ritka esetben, sokmindent maguk csinálnak, amit a nyugati kollégáik csak irigykedve nézhetnek.

nem véletlen, hogy a Mátrix sokat "lopott" a hongkongi akciófilmekből, az ázsiai harcművészetekből és a japán anime-ből.

Lórien: semmi gond, én nem azért tettem be őket, hogy bárkit is meggyőzzek. ha neked az európaiak jönnek be, hát üsse kő, végülis érthető. az biztos, hogy Ázsiát szokni kell, és aki még nem, vagy alig látott ilyen filmeket, annak sokminden furcsa bennük. egy teljesen más világ. nekem a távol-keletiek a legszebb emberek, és a kultúrájukat is nagyon szeretem, becsülöm.

Előzmény: KENU (522)
Lórien Úrnője Creative Commons License 2004.04.30 0 0 524
Hát, igen elcsodálkoztam volna, hogyha nem ő kapja! /már feltéve, ha előtte vki informál, hogy ilyen díj is létezik:)))/

"Tényleg, nem tudod véletlenül ki játssza Patrokloszt???" Ez édes :)))) Ez a mi létfontosságú kérdésünk! :)))))

Na igen, akkor azt kevertem, hogy ha KENUnak ilyen szép neve van, akkor már illendő lenne, hogy Keanu játssza őt, vagyis Mr Bingley-t. És akkor te jöttél azzal az ötlettel, hogy Keanu Darcy-t játssza, és itt kavarodtam be, de egyébként értettem.

Na jó, kedves harpokratész, de ne ilyen példákkal állj elő (na, jó, JD kivételével:))), mert igazán esztétikus pasikat nem látni Hollywoodban. Azok mindig rejtve maradnak /mint Dobcsi:)))))))))/. Én csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nekem az európai arcberendezés a nyerő.

Előzmény: KENU (522)
Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.04.29 0 0 523
Ez aranyos... Keanu mint kaszkadőr...:)))
KENU, örülök, hogy Te legalább értetted a szereposztást... Ez azt bizonyítja, hogy mégsem fogalmazok annyira kínaiul.:)))
Előzmény: KENU (522)
KENU Creative Commons License 2004.04.29 0 0 522
Kaszkadőrdíjat kap Keanu Reeves
2004/04/29
A legjobb akciószínész tiszteletbeli kaszkadőrdíját veheti át a május 16-i World Stunt Awardson a Mátrix-trilógia sztárja, Keanu Reeves. A jelölteket idén tizenkilenc filmből, köztük a Kill Bill Vol. 1-ből, A Karib-tenger kalózaiból a Bad Boys II.-ből és a Terminátor 3.-ból választották ki.

„Keanu olyan teljesítményt nyújtott a Mátrix-trilógiában, amilyenre nemzedéke színészei közül csak kevesen voltak képesek – dicsérte a 39 éves színészt Gernot Friedhuber, a díjátadó executive producere. – Bebizonyította, hogy filmről filmre képes tanulni a kaszkadőrcsapatoktól, és őszinte érdeklődést mutatott a kaszkadőri munka iránt.”

A ceremónián, amelynek Dennis Hopper és a jelenleg a Starsky és Hutchban látható Carmen Electra lesznek a műsorvezetői, olyan kategóriákban osztanak majd díjakat, mint a legjobb harc, a legjobb autós jelenet vagy a legjobb pirotechnika.


KENU Creative Commons License 2004.04.29 0 0 521
Lórien téged csupán a nevek zavartak meg... Figyi:
KENU=ÉN
Keanu=Keanu Reeves, azaz KR
KR=Kenukával, vagy Keanukával
Ellenben KR NEM=KENUVAL, azaz Velem
Jelenleg úgy áll a dolog, hogy KENU=Mr.B, és felvetődött a kérdés, hogy Keanu milyen lenne Mr.D-nak, érted???
Na, megyek gőzerővel RD-t írni!
harpokratesz Creative Commons License 2004.04.29 0 0 520
mintha hasonlítana Kenukára:

harpokratesz Creative Commons License 2004.04.29 0 0 519
Leon, a profi

egy másik kedvencem keletről:









harpokratesz Creative Commons License 2004.04.29 0 0 518
majd utánanézek.
Előzmény: Rohamkéses Ofélia (517)
Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.04.29 0 0 517
A Tróját ha jól tudom máj. 13-án mutatják be, trailere az van már neki, meg a mozikban is reklámozzák már... Annyit tudok így fejből, hogy Brad Pitt játssza Akhilleuszt, Sean Bean Odüsszeuszt, és Orlando Bloom Pariszt. Úgyhogy szvsz te mint nagy GyU fan, biztos örülsz a szereposztásnak...:)))
Előzmény: harpokratesz (515)
harpokratesz Creative Commons License 2004.04.29 0 0 516
húúú, lehet, hogy nyitok neki egy topikot. egy ilyen szépség megérdemli. úgy tudom, vannak más TK fanok is itt rajtam kívűl.
harpokratesz Creative Commons License 2004.04.29 0 0 515
hát, pedig ők az ügyeletes hollywoody szépfiúk, bár Leoka csúnyán meghízott, mint Brando bácsi.

ja, mindenkinek más az ízlése.

erről a Trójáról nem tudok semmit, úgyhogy a kérdésedre nem tudom a választ.

Előzmény: Rohamkéses Ofélia (514)
Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.04.29 0 0 514
Mondtam már, hogy nem bírom se Brad Pitt-et (most kiírtam, mert a BP mást jelent), se LdC-t? Nem tudom, hogy fogom elviselni az előbbit a Trójában... Tényleg, nem tudod véletlenül ki játssza Patrokloszt???
Előzmény: harpokratesz (509)
Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.04.29 0 0 513
Lórien, te valamit nagyon félreérthettél! Vagy én nem vagyok elég érthető, mer nem fogalmazok világosan... Vagy nem vagyok elég értelmes, mert én nem értelek téged... Ezek a lehetőségek állnak fenn.:)))
A szereposztást ketten találtuk ki, még anno régen, amikor kitaláltuk, hogy én tul.képp. hasonlítok Elizabethre, és én meg közöltem, hogy te Jane-re. Na és mivel én ált. VV-vel jövök össze (lásd KTK) ő lett Darcy, KENU pedig Bingley. Amúgy szerintem ha megnézed kettőjük természetét, abszolút stimmt a dolog, mert VV picit morcibb mint Kenu.:))))
Na és ettől függetlenül kérdeztem KENU-t, hogy mit szólna hozzá, ha Keanu játszaná MR. Darcy-t? Na mostmár te is magyarázd el, hogy mire gondoltál, mert cseppet sem volt világos...
Előzmény: Lórien Úrnője (507)
Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.04.29 0 0 512
Na a többi kép már jobb... Néhol kifejezetten aranyos...:)))
Hát igen, csakúgy mint Lóriennek, nekem is jobban bejönnek az európai pasik...

Bár tulajdonképpen Lórien, ahhoz képest, hogy a férjed mohamedán, és Konstantinápolyban éltek...:)))

Előzmény: harpokratesz (510)
harpokratesz Creative Commons License 2004.04.29 0 0 511
majd keresek valami dögösebbet is róla.
Előzmény: harpokratesz (510)
harpokratesz Creative Commons License 2004.04.29 0 0 510
azért ilyen, mert a film egy idióta romantikus vígjáték (Levander), a végére angyalszárnyai nőnek. ezt kellett alakítania.

különben nekem se az esetem, de attól még világszépe. csupán csak esztétikai vonalon.

Előzmény: Rohamkéses Ofélia (505)
harpokratesz Creative Commons License 2004.04.29 0 0 509
a nyugati szépfiú sztárok a nyomába sem érnek. egyik se, se Brad Pitt, se Le di Caprio, se Johnny Depp, se John Cusack, se stb.

ilyen szépségek csak Ázsiában teremnek, sajnos.

Előzmény: Lórien Úrnője (508)
Lórien Úrnője Creative Commons License 2004.04.29 0 0 508
Á, végre együtt vagyunk fent :)) Te honnan irogatsz?
Nem csúnya, bár mondjuk nem az én esetem. Én preferálom az európaiakat. /Hű, de jól tudok magyar mondatot alkotni.../
Előzmény: harpokratesz (506)
Lórien Úrnője Creative Commons License 2004.04.29 0 0 507
Na mi van, megint szereposztásozunk? :))) Szóval KENU az én... de mér mondtad; ha KENU Darcy, akkor mér írtad, hogy Bingley? Keanu meg Bingleyt ha játssza (ó, micsoda inverzió :))), akkor KENU nekem fog esni, és megöl :)))))) Úgyhogy sztem nem jó ötlet! :))) Bár én szívesen fogadnám ;)) (Mr. Sz. hangjával szigorúan!!!!!!!!)
Előzmény: Rohamkéses Ofélia (503)
harpokratesz Creative Commons License 2004.04.29 0 0 506
egy kis divatbemutató TK-tól:








rövid hajjal...





az utolsó


ezek után senki ne mondja nekem, hogy nem ő a legszebb pasi a világon.

Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.04.29 0 0 505
Őszintén szólva ezen a képen szerintem elég bamba...:) Szóval nekem kicsit furcsa a pasi, ezért mondtam, hogy tegyél még be képet, mert kíváncsi vagyok, hogy midig ilyen-e, vagy pedig csak ezen a képen nem nyerte meg a tetszésemet...
Előzmény: harpokratesz (504)
harpokratesz Creative Commons License 2004.04.29 0 0 504
már milyen értelemben megdöbbentő?
nem tetszik?
Előzmény: Rohamkéses Ofélia (503)
Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.04.28 0 0 503
KENU, KD az természetesen Kis..., szóval jól gondoltad, és kész horror volt...:)
Jó, majd Bercivel megyek Prágába... Biztos nagyon romantikus lesz...:)
Ez érdekes, hogy KK játssza Elizabeth-et (ööö, akarom mondani engem, mert ugye ő én vagyok, Lórien meg Jane, ha jól emlékszem te vagy MR. B., VV diktátor pedig Darcy.) De ugye nem azt akarod hogy Keanu játssza Darcyt???????:))))))))

Harpokratesz: Hmm, elég érdekes pasi, szerintem is jó lenne ha tennél be még róla képeket, mert így első blikkre elég megdöbbentő...

Előzmény: KENU (501)
Lórien Úrnője Creative Commons License 2004.04.28 0 0 502
Ezt nem hiszem el! Már Austent is el fogják nyálazni? :(((((( Mivé lesz a világ? :*****((( Ez most kimondhatatlanul szomorúvá tesz!!!!!!!!!!!
Előzmény: KENU (501)
KENU Creative Commons License 2004.04.28 0 0 501
"Keira Knightley büszkesége
A Working Title, amely a Négy esküvő és egy temetéstől kezdve a Bridget Jones naplóján át az Igazából szerelemig a legsikeresebb brit filmeket jegyzi, vászonra viszi Jane Austen klasszikusát, a Büszkeség és balítéletet. A balul ítélő főhősnőt, Elizabeth Bennetet várhatóan az angolok új üdvöskéje, Keira Knightley alakítja.
A másik főhőst, a büszke Darcyt egyelőre nem tudni, ki fogja játszani, de mint azt Jane Austen-stílusban íródott hírében az Empire Online megjegyzi, a producereknek nem lesz könnyű olyan színészt találniuk, aki annyira tökéletesen illik a szerepre, mint Colin Firth, aki a regény 1995-ös tévésorozat-adaptációjában adta a gőgöst.
Problémát jelenthet az is, hogy a Büszkeség és balítélet forgatása várhatóan augusztusban kezdődik, Knightleynak ugyanis szerződése van a Tulip Fever című filmre is, amelynek felvételeit a brit adótörvények kedvezőtlen módosítása miatt épp őszre halasztották.
Hogy végül ütközik-e a két produkció forgatása, az csak a jövőben dől el, az viszont biztos, hogy a Büszkeség és balítéletet Joe Wright rendezi, aki eddig játékfilmet ugyan nem készített, ám a Charles II és a Nature Boy című tévésorozataival meggyőzte a producereket.
A Büszkeség és balítélet nemrég egyébként Gurinder Chadhát, a Csavard be, mint Beckham (a film egyik főszereplője épp Knightley volt) rendezőnőjét is megihlette: Bride and Prejudice címmel bollywoodi stílusú zenés románcot készített Austen nagyon angol regényéből. A filmet az év második felében mutatatják be. Főszereplői az egykori Miss World, Aishwarya Rai, aki az indiai Elizabeth Bennetet, Lalita Bakshit játssza, és Martin Henderson (A kör), aki az angolból amerikaivá lett Darcyt formálja meg."
Hát... harpokratesz...Így első ránézésre én maradnék Keanunál! Bár... lehet, hogy csak a háttér zavar, még formálható a tudatom!:) Úgyhogy, tegyél föl még képeket kérlek, ha tudsz!
Jenő! Megkérdezhhetem ki az a DK, aki mátrixos cuccban jár??? Csaknem Kis...??? Egyéb ötletem nincs! Kérlek, mondd meg! Egyébként kösz a mailt. Még nem békültetek ki Bercivel??? Fáj ezt hallanom... Javaslom, menjetek el Prágába! Dobcsira egészen kitűnően hatott a kirutszanásunk, biztos nektek is használna!:) Nade, Jenő én voltam az első, aki reagált a
KB-CAM hírre! Hát így olvasod te az én hozzászólásaimat??? Na, megyek is RD-t írni, az majd fölvidít!:) Lórien, te pedig gőzerővel készülj a szkanderversenyre! Károlykát, pedig csak bízdd rám addig! sztregova! Gyere vissza! Tudom, önző vagyok, de lenne egy HP-s kérdésem gyermeteglelkű HP-szakértő férjedtől!




harpokratesz Creative Commons License 2004.04.28 0 0 500
itt van, de majd egy maszkulinosabb képet is mutatok róla:


Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.04.28 0 0 499
"Van remény egy jó folytatásra!" Ez tetszik... Hát perrrsze hogy van!:))) Főleg a szereplőket (és leginkább KB-t) elnézve...:) A rendezőről én se tudok semmit, de majd kiderül...

Most már biztos, hogy még nem láttam TK-t. Vagy legalábbis nem tudok róla...:)
Ez a "mátrixos látványvilág" Kenunak tetszeni fog, úgyhogy elképzelhető, hogy előbb-utóbb megnézeti velünk...:)

Előzmény: harpokratesz (498)
harpokratesz Creative Commons License 2004.04.28 0 0 498
én reagálok.

Mission Impossible 3.: a szereplőgárda remek, a rendezőt nem ismerem. reméljük nem lesz rossz, bár az első részt nehéz lesz túlszárnyalni, a 2. rész már kevésbé volt olyan jó, annak elenére, hogy a hongkongi akciófilmek rendezőzsenije készítette, hatalmas akciójelenetekkel, csak már Woo bácsi kezd unalmassá válni, képtelen újítani.
mivel ez egy másik direktor (bár fogalmam sincs, ki ő), van remény egy jó folytatásra.

a kép beillesztést nem adom fel, de sajnos a TK oldalak nem támogatják ez irányú ügyködésemet, azért remélem találok olyan lapot, ahonnan menni fog. tényleg rendkívűl gyönyörű pasi (majdnem minden évben beválasztják a világ legszebb emberei közé), bár színésznek ő sem egy nagy vasziszdasz, viszont nagyon népszerű popsztár Ázsiában. jók a zenéi és kellemes a hangja. tíz éve filmezik, kb. húsz éves kora óta. hongkongi és japán filmekben szokott szerepelni, bár most épp egy kínaiban dolgozik. félig japán, félig kínai származású, és kinézetre amolyan Antonio Banderas-Adrian Brody keveréke, ázsiai beütéssel megspékelve, hatalmas mandula szemekkel. nálunk eddig csak három filmje elérhető (Chungking Express, Fallen Angels, Returner). az utóbbi most jött ki DVD-n, egy japán sci-fi, mátrixos látványvilággal, pörgős akciójelenetekkel, TK pedig eszméletlen kúlos benne (bőrszerkó, automata gépfegyver, Yamaha motor, stb.).

Előzmény: Rohamkéses Ofélia (486)
Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.04.28 0 0 497
Pontosítok, te vagy az egyetlen, aki reagáltál rá. Gondoltam, hogy fel fogja kelteni az érdeklődésedet, ha más nem is, az a mondat biztosan, hogy CAM, a Mátrix sztárja...:)))
Jujj, tegnap láttuk KD-t Mátrixos cuccban!!! Nagyon durva volt!!!
És lemaradtál az eddigi 3. értelmes magyar faktról. (Amikor elmaradt azt nem számoltuk bele.)

Egyébként nem tudjátok, hova tűnt Sztregova? Olyan régen nem írt már...

Előzmény: KENU (491)
Rohamkéses Ofélia Creative Commons License 2004.04.28 0 0 496
Mi ez a félkegyelműzés???????????!!!!!!!
Már bocsánat, de a "Szerencsétlen félkegyelmű degenerált" az másra vonatkozik... (Erről most asszociálhatsz egy vallási személyre is, mint tegnap kiderült...:)))))))
És szerintem igenis aranyos ötlet...a szkander! Annyira illik hozzád!!!!!:)))))))))

Wacsy: Köszi szépen a gratulációt, most épp nem áll jól a szénánk, ugyanis legutóbb megfenyítettem, (mert állítólag egy másik lánnyal merészelt nevetgélni, hát hogy képzel ilyet?!) és azóta nem találkoztunk... Csak hallomásból értesültem, hogy amióta megint nem öltöztetem, horrorisztikus szerelésben szokott megjelenni...:)

Kenu: Igenis nagyon mérgesek vagyunk!!! RD-vel siess, mert hát tudodmiért, azonkívül remélem megkaptad a mailjeimet, mindjárt meg is nézem, írtál-e vissza...:) Elküldtem neked amit a Viktor küldött!

Harpokratesz: Szóval hol lelhető fel a kép???

KB-re miért nem reagál senki? Pedig olyan szépen betettem...:)))

Előzmény: Lórien Úrnője (495)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!