Ezt a topicot Ida és Vanda a kerékpárbarátok off topicjának szánja. Ahol a versenyek fontos eseményein túl meg vitathatjuk, hogy ki a legjobb pasi, a legcsinosabb hostess, a legjobb mez, a legcsúnyább mez, ki kire hasonlít a hírességek közül, és ki kivel jár, vagy nem jár, sőt ki milyen autón, vagy motoron jár. Egy topic, ahol semmi se off, aminek bármi kicsike köze van az országúti kerékpársporthoz.
A srác az az utakon kívül sem diktál gyenge tempót:
A mellette lévő hölggyel (aki egyébként Aleeza Zabriskie) februárban találkozott a los angelesi reptéren, tavasszal megvolt az eljegyzés, decmberben pedig Hawaii-on lesz az esküvő.
Emlékeztetőül: Raisin a sarthi körverseny első napján 2006. április 4-én sérült meg. Koponyasérülést, agysérülést szenvedett, eltört néhány bordája, a lapockája, és a kulccsontja. Kilenc napig volt kómában, április 13-án vették le a lélegeztető gépről.
Valóságos csoda, hogy Saul Raisin elindulhat a greenvillben rendezett amerikai profi időfutam bajnokságon. Ez a verseny minden profi álma, de ő ráadásul 17 hónappal egy életveszélyes baleset és agysérülés után állt itt rajthoz.
Visszajöttek a régi emlékek, mondta a célba érkezés után. „Negyon erősnek érzem magam. Életem nagy napja ez. Úgy érzem, még azelőtt megnyertem ezt a versenyt, mielőtt elindultam volna. Számomra ez óriási személyes győzelem”.
Mindenki boldog volt, hogy végre versenyezni láthatta, és teljesen jelentéktelen volt, hogy végül is, hogy végzett az amerikai profi mezőnnyel szemben. Ténylegesen tuolsó lett, 4perc 33 másodperccel maradt el Zabriskie győztes idejétől, de még az utolsó előtti is 9 másodpercet vert rá. Ha azonban összehasonlítjuk a tavalyi versennyel, ott 12-en végeztek rosszabb idővel nála, pedig az lassabb verseny volt, hiszen a bajnokságát megismétlő győztes 2 perccel jobbat futott a tavalyi idejénél.
De Raisinnak csak nagyon kevéssé számít, hogy milyen időt futott, neki a kerékpárversennyel járó, újra megtalált borzongató érzés számít. „Nem izgat az eredmény, mert annyira élveztem”- mondja. Ez volt életem legfontosabb versenye, mert olyan jó volt ismét a nyeregben ülni. Ügy érzem elég jó időt is mentem. Nem izgultam, de azért ideges voltam, mert ez volt az első versenyem a visszatérésem után. A legjelentősebb kerékpározásom azt leszámítva, mikor először bicikliztem apámmal.
Raisin szülei mindketten ott voltak a fiúk mellett. „Jó fiú vagy, és mi büszkék vagyunk rád”- mondta az édesapja átkarolva a fiát. „17 hónapja még nem gondoltuk volna, hogy ez valaha is megtörténhet - mondta. Semmiféle ötletünk nem volt. Hosszú út ál mögötte, egy évig tartó hosszú út, amelyben minden nap, napról napra dolgozott a visszatérésen. És most végre egyre jobban visszakerül a dolgok vérkeringésébe.
Saul Raisin ma nemcsak magáért hajtott. „Ez nemcsak az én számomra volt beteljesülés, hanem minden agysérülést szenvedett ember számára”- mondta Raisin. Megmutatta számukra, hogy nincs lehetetlen.” Én azt mondtam, hogy újra járni fogok, az orvosom pedig azt, hogy újra futhatok. És íme itt a bizonyíték, ma újra futok. Visszajöttem, és erősebben jöttem vissza, mint korábban.” Raisint nem fékezi a ma elszenvedett időveszteség, ismét célokat tűz ki maga elő a profi mezőnyben.” Tour de France? Talán .. De előbbn inkább a kaliforniai körverseny”- mondja. „Jól reagáltam a versenyre. Az elmúlt két hónapban új élményeket szereztem a kerékpáron. Hosszú ideig nem érzetem fáradtságot, de ma kikészült a lábam, és megint úgy éreztem magam, mint egy profi. Visszamegyek a csapatomhoz, októberben megvizsgálnak, és nagyon remélem, hogy következő szezont végig versenyzem.
Raisin még nem teljesen kész arra, hogy mezőnyversenyen induljon, ezért holnap az út széléről fogja figyelni a mezőnyversenyt. „De végül is mindenütt ott vagyok, aláírom a könyvemet a startnál és egésznap. „Amikor felhajtottam a rámpára, és a kikiáltó néhány kedves szót mondott róla, minden átfutott az agyamon, mint egy film. Egy álom valósult meg, amikor lehajtottam onnan.” –zárja szavait.
Két év még egy a húszas évei elején járó fiú életében sem olyan hosszú, hogy iszonyú változásokat figyelhessünk meg rajta. A két kép között szinte napra pontosan két év telt el. Az első a 2005-ös német körön készült a kitűnő fiatal amerikai hegyimenőről, Saul Raisinról, aki ezen e versenyen robbant be a sportág élvonalába. A CA fiatalja összetettben a 9. helyet szerezte meg úgy, hogy a hegyekben végig versenyben volt olyan sztárversenyzőkkel, mint Jan Ullrich, Levi Leipheimer vagy Georg Totschnig. Raisin ezután is folytatta diadalmenetét, egyre jobban szerepelt a nagy versenyeken, és épp az első GT-jére, a 2006-os girora készült, amikor a procycling magazin több oldalas interjút készített vele. Az interjúban elmondta, hogy mélyen elítéli a doppingolást, épp azért ment francia csapathoz, és telepedett meg az angolszász szokásokkal ellentétben Girona helyett Franciaországban, mert kerülni akarta a kísértést. Elmondta, hogy amikor 20 évesen átjött Európába olyan albérletben lakott, ahol nem volt fűtés, és ruhástól reszketett takaró alatt. És, hogy annyit éhezett, hogy kórházba kellett vinni. Ez utóbbit nem azért, mert nem volt pénze ételre, hanem mert a fejébe vette, hogy nem elég vékony ahhoz, hogy jó hegyimenő legyen. A harmadik képen láthatjuk, hogy Raisinnak komoly esélye van, hogy szupervékony hegyimenőként kápráztassa el az alpesi hágók mentén tomboló nézőket, de hogy mit történt a két kép közötti időben arról szóljon a CN cikke.
Edzetek még többet, s két év múlva megdönthetitek a 100 órás tekergésen felállított rekordokat: 100órás=1800km. 24órás=540km. S kaptok ti is egy virtuális tekergőérmet! :)
