Szóval, az én fútórózsáimat egyenesen meghagytam olyan magasra amilyenre akartam. Egy tőről kb. négy-öt egyenes, szó szerint egyenes ágat hagytam meg, mint egy pálca. ezek, olyan 2,5 m magasak az ablak előtt fotót küldök. Úgy tanutam, elvirágzás után az egészet vágjam vissza ahonnan kinőtt. Így, mostmár négy éves és rengeteg virágot hoz. Nem találom, annyi kép van.
Azok a képek valóban, de az általam készített amatőr az nem; így kb. láthatod az eredményt.
Ajánlom a művészrózsákat, az angol- és a franciarózsáikat, jó részüket tőlük vettem, minimális tönkremenetellel. mert késő ősszel érkeztek meg és kemény tél jött rájuk, bármennyire is óvtam őket.
A vártnál több fényképnél látszik, hogy manipulált!
És nem csak a virágok, vagy a termések mennyiségében, hanem a színekben is. Van néhány növényem, ami a katalógusokban is szerepel, így aztán látom, hogy a színekkel csalnak.
Köszönöm a választ. Meglepett, mint a Starkl katalógus, mert azt is megrendeltem és a múlt héten megjött. A vártnál több fényképnél látszik, hogy manipulált!
Az egyik bevásárló központban a vetőmagok között találtam mézotófű magot.... :-)
Jelentem megtaláltam!
Szőreg történelméből, nevezetességeiből, ünnepeiből már vizsgázni tudok.
De ezt a rózsás céget úgy elrejtették, hogy már majdnem feladtam.
Megérte megkeresni. Gyönyörű rózsáik vannak. Le is védették hungarikummá.
Kösz a segítséget.
Lehet, hogy ezt ösztönösen jól csináltam? Próbáltam úgy visszavágni, hogy a tőhöz minél közelebb, figyelve, hogy hol jöhet ezután új hajtás.
A gyökereztetésben még eddig nem sok szerencsém volt.
Ha véletlenül sikerült eccer idebent, akkor a macskák felborították...
Most végre 20db Viburnum Carlesii sikerült a nyáron.
Felét behoztam, fele kinn maradt.
Asszem, azoknak annyi!
Ismertem viszont olyat, akinek még egy ledugott fakanál is meggyökeresedett.
Pedig mindent csak vízba dugott...!
Szóval a rózsának nem kell valami gyökereztetö hormon?
Csak úgy...dugás, és kész?
Köszönöm a fáradozásaidat.
Azért megpróbálom a napokban egy nagy cserépben, hűvös világos helyiségben, búrával letakarva a gyökereztetést.
Majd írok az eredményről.
én a nyári hónapokban gyökereztettem, homokos, laza talaj és nálam befőttes üveg volt...kissé árnyékos, hogy ne égjen ki. és csokorból vettem a mintát...
Nem találom a címet, nagyon régi cég, már a 60-as években is rózskertészek voltak, azután tavaly v. tavalyelőtt láttam újra.
Pontos tanácsot igazán ők tudnak.
Azután nézd meg a Szőreg lapot, ott vannak Mo legjobb rózsakertészei, tőlük is biztos.
Én évekkel ezelőtt egy stencilezett füzetkéből rendeltem Szeged környékéről ( a szomszédtól kölcsön kaptam), utána pedig a Starkl csomagküldő és az összes szembejövő kertészetben keresgéltem. Igaz én már céltudatosan francia és angol rózsát kerestem az alapokon kívül...
Mikor érdemes legkorábban gyökereztetni?
Amiket augusztus 20. után csinálok mind megmarad, de a korábbiak nem szoktak sikerülni, pedig a korábban leírtakat mindíg betartom.
Ezt azért kérdezem, mert a közelünkben van egy gyönyörű piros és egy sárga (??? fajta), valamint egy hatalmas futórózsa és még a metszésük előtt kérnék belőle egy-egy ágat.
Üdv Mézontófű!
Kösz a tanácsokat. Kezdő vagyok a kerti dolgokban.
Úgy várjam meg a futónál a nálam szükséges magasságot, hogy elvirágzás után éppen csak a virágot vágjam le?
Ha ajánlanál néhány rózsafajtát, esetleg beszerzési helyet (Pest vagy Nagymaros környékén) megköszönöm.
Futót, talajtakarót és bokorrózsát szeretnék.
Lehetőleg korai virágzással, előnyben az ismétlődően virágzók.
A szín és a teltség nem számít.
Ja! És amelyik nem kényes.
Jo otlet! Nalam a fekete foltosodas nagy gond - oruletesen paras a levego julius-augusztusban, megerne! Itt is enyhe az ido, es lattam kicsi hajtasokat a rozsabokrokon. Mi legyen a metszessel? Mert meg jon fagy az biztos, a tel meg hatra van. . .
Ugyanez, vanank, amin zöldlevelek vannak; igaz nagyon enyhe az időjárás. Sőt, ma egy rózsabimbót is találtam, amikről azt hittem elfagyott; de úgy látom, hogy él.
Csütörtökig enyhe idő várható, kis talajmenti faggyal, addig meglesem mit csinál...
Gondolkodom a lemosópermetezésen, mert most talán a rozsda ellen úgy tudnék harcolni, hogy mást nem teszek tönkre...
(Van őszi és mandula a kertben, azok nem csípik a rezes dolgokat).
Itt a boltok nagyon "szezonra" mennek - mar amit ok szezonalisnak gondolnak. Regen voltam a kerteszetben - lehet ket hete is :)) - megyek megnezem. Szokott nekik lenni szepen csomagolva szaritott tehentragya - remelem koran kezdik arulni.
Nekem is gondot okoz a metszes - szeretem "a la natur" a bokraimat :)) .
Eddig meg nem hullott le minden level a rozsabokraimrol. . .sot, vannak egesz frissnek latszok is! Nalad mi a helyzet?
Lusta is voltam, nem vagtam meg le az elszaradt, elfagyott viragokat. . .
Ez liofilizált trágya, majdnem olyan állagú, mint a tőzeg. Nézz körül, szerintem találsz ott is szervestrágyát, liofilizálva. Tyúktrágya ne legyen, bár itthon nem is láttam.
Ha ez nincs, én a magas K tartalmú műtrágyát is így használom a virágoskertben.
A futókról megkísérlek készíteni "műhely" fotót.
AZért nálam is elég kesze-kusza, mert sajnáltam metszeni őket, idén sok ágat ki kell vágjak a sárgából és pinkből....
Mezontofu nagyon szeretnem latni a futtatott rozsaidat! En nem vezetem oket - de el tudom kepzelni, milyen szep! Egyszer lattam kortefat vezetve, emeletesen - igazan tetszett!
Jo otlelet adtal a tragyazassal - most mar csak azt kell kitalalni, honnan szerezzek tehentragyat. . .
trágyázás: én ilyen tájban: télen szoktam trágyázni őket mégpedig szárított marhatrágyával és szaruforgáccsal. Nem ásom be a földbe, hanem megvárom, amikor nagy csapadék várható (akár, hó, rosszabb esetben eső) s akkor szórom a rózsatövekhez, s tavasszal már csak a tő körüli sekély kapáláskor a matadékot a földbe dolgozom; nem ások semmit
futórózsa: ha drótmellett kívánod vezetni pl. 80-90 cm magasságban, akkor azokat a szárakat, amelyeket elhajlítasz nem metszd meg, csak akkor a végét, amikor a kívánt bokor szélességet elérte. A vízszintes ágakból felfelé törő hajtások jönnek majd a tavasszal. Azokból választhatsz a következő "emeletre" hajlítható hajtást . Amikor a legfelső emeleten (nálam 3 emelet - huzal - van) elhajlítottad, az ott feltörő hajtásokat minden évben metszeni szoktam; de ez fajta függő. Pl. a vörös kúszórózsám nem hoz kellő mennyiségű virágok a huzalok mentén, de fent sokat, a pink és a sárga mindenütt rengeteget, azokat radikálisan alakítani kell.
Majd fotózom őket munka közben; február vége felé...
Ertelek. Hat nem hiszem, hogy a tragya beleasasaval nagyon meg tudnad serteni. Ha az egsz rozsabokor megmozdul akkor tul kozel astal!!! :))
A futokkal en is bajban vagyok. Emlekszem a nagybatyam kertjeben a futorozsak falakon rohangaltak, nem vagta soha senki oket.
Nekem kellett, mert szegenyeket szinte minden masodik evben atultetem - ferjem javasolta, ultessem kerekekkel, akkor konnyebb lesz. . .
Biztos van valaki aki jobban ert a futorozsakhoz, mint en, remeljuk eligazitanak minket!