Azt tanácsolnám, hogy próbáld meg kibontani a vad hajtásokat, és nézd meg, hogy van-e gyökerük. Ha van, akkor szedd ki őket, és ültesd át egy másik helyre. Így már rendet is raksz a nemes rózsa körül, mert nem lesz ott a sok hajtás. A kiültetett vad "alanyok" pedig júliusra megerősödnek (némi öntözés nem árt, de nem kell túlzásba vinni) és akkor be lehet szemezni.
A link, amit bemásoltál a gyümölcsfák szemzéséről ír. Alapjában véve hasonló a gyümölcsfák, és a rózsák szemzése, de akad néhány különbség. Pl. a rózsát "fa" nélküli szemmel kell oltani, a fákat meg "fás" szemmel. A rózsánál le kell szedni a kocsányt a szemről, a fánál nem. A rózsát úgy kell bekötni, hogy az egész T vágás takarva legyen, a fáknál ki kell hagyni egy kis részt a szemnél.
"veremben lévô oltóvesszôkrôl, illetve az anyanövényen már beérett hajtásokról szedett szemekkel." Az anyanövényen akkor érik be egy hajtás, amikor a rajta lévő virág már elnyílt, a tüskék könnyedén lepattannak, anélkül hogy felszakítanák a szemzőgally bőrét.
Hidd el nekem, tudom mit beszélek. Szőregi vagyok. Az alább beszúrt képen szereplő mintegy 6000 magastörzsű rózsa- talán nem túl nagy szerénytelenség, ha azt mondom, hogy részben -az én művem. A szakirodalom sok olyan dolgot ír, amelyek csak általánosságban jellemzőek, viszont bizonyos éghajlati feltételek között nem alkalmazhatóak. Hazánkban az alvószemzéses módszer terjedt el, valszeg nem véletlenül. Én azt javasolnám, hogy inkább nyáron szemezd majd be.
Csak egy vadrózsáról van szó, vagy többet is be akarsz szemezni. Honnan szedted azt a vadrózsát?
Mit akarsz szemezni mivel? A szemzést egyébként július végén, augusztus elején célszerű elvégezni. Egyrészt az alany akkorra kerül megfelelő állapotba, másrészt addigra érik megfelelően be a szem. Plusz, feltétele még a szemzés eredményességének a hőmérséklet. A "szem" a nyári kánikulában forr be legkönnyebben (és szinte kizárólag)
Üdv mindenkinek! Most találtam rá erre a topicra. Látom sokan szeretitek a szép virágokat, ezért javasolnám, hogy aki teheti az látogasson el május-júniusban a Szeged melletti Szőregre. Ilyeneket lehet akkoriban látni:
Nekem van egy rózsám, ami így hozza a virágait, és akkorákat mint amit írtál. Lilás rózsaszínű, de ez futó. Bár én mindig visszametszem bokornak. A nevét sajnos nem tudom.
Látom, sok itt a hozzáértő, rózsakedvelő ember. Hozzátok fordulnék egy kis segítségért.
Gyermekkoromban volt a kertünkben egy kis rózsa, amely a következő tulajdonságokkal rendelkezett:
Olyan töve volt, mint egy öreg szőlőtőke.
A rózsa ágainak a végén kb 60-70 cm magyasan olyan 2 tenyérnyi felületen rengeteg sok pici rózsa volt egymás mellett. Gyönyörűszép ciklámen színben pompázott amikor kinyílott. Nem tudom, hogy hová lett, mi történt vele, de szeretnék valahonnan ilyet szerezni, de ahhoz kellene a nave ennek a fajtának.
Tudtok segíteni?
Még annyit hozzá tennék, hogy csak akkora virágai voltak, mint a virágosboltokban kapható cserepes törperózsáknak, de rengeteg, mondom, 2 tenyérnyi felületen.
Én még nem szórtam ki az ugyanolyan szárazat, az még hátra van. Viszont lemostam a rózsákat rézkén+olajos lemosóval, mert nekem is rozsdás volt tavaly.
(Rézkén a gombák, olajos a rovarok ellen).
Még van metszés igazításom is, de nem megy minden egyszerre....
Ma szep az ido - de a tegnapi eso miatt szinte semmit nem erdemes csinalni - minden saros meg. Talan a rozsakhoz kiszorom a marhatragyat (na nem kell valami igazi tanyasi tragyara gondolni - szepen csonagolt, szaritott marhakaka) meg ma. Orulok, hogy megmetszettem oket!
Van harom facsemetem, el kellene ultetnem oket - talan holnap.
Hogy a rózsa gyökere milyen mélyre fut, azt nem tudom, de hogy egy 30 cm mély ládában a rózsafa nem fog szépen fejlődni, az biztos. Gondolom nem bonsai fát akarsz nevelni belőle.
A képen törpék vannak. Van még vörös futórózsám egy 45 cm mély ládában, az jól bírja, már rügyezik.
Ami köré pedig a borostyánt kérdeztem az egy fehér rózsafa. Még nincs nálam, most készül a ládája. Ha a 30 cm mély ládát kicsinek találod mélyebbet csináltatok. A rózsa gyökere mélyebbre fut, mint a lilaakácé? A lilaakácom 1 m mély ládában van.
Milyen rózsa? Törpe? Annak elég a láda, de mivel kevés benne a föld, hamar kiszárad. Sokat kell öntözni. Ha viszon rendes méretű rózsa, akkor ne tartsd ládában, mert hamar elpusztul
Hahó! A ház melletti futórózsám (állítólag futó......) alatt és körött van borostyán. Elférnek. Tavaly dugtam a tövébe dughagymát is, mert a rózsa vetélkedik és illaban el akarja nyomni a hagymát. Biztos erős rózsám van, mert ahagymát azóta sem láttam...