Köszi Tücsökmadár,az az igazság,hogy egy icipici hajtást látok rajta ami igen elszáradtnak tűnik,de reménykedem,hogy majd magához tér.
A másikon az is viaszos egy darab hajtást nem látok.Nagyon fogom sajnálni,de azért itt is a remény szál el utoljára.Öntözöm őket folyamatosan,hátha.Mégegyszer köszike.
Szia, Hasand, akkor Callistemon-t láttál, mostanában már egyre több helyen lehet kapni. Képzeljétek, ma reggel olyan deres volt minden, hogy csak néztem! Még szerencse, hogy nem kupacoltam ki eddig a rózsákat - mikorra időzítsem szerintetek, mert már itt is szépen hajtanak?
Az enyémeken is viasz volt (ősszel ültettem), s szépen lepergett apránként, már alig van rajtuk! Szerintem türelem, ha látsz rajta pici, miniatűr, piros rügyecskéket, akkor az már hajt!
Én egy kezdő kertészkedő vagyok.Idén kaptam 4 rózsabokrot amit elültettem.Úgy látom kettő megeredt.A másik kettőn viszont semmi hajtást nem látok,igaz mindd a kettőnek az ágain zöld viasz van.Igy volt csomagolva.Lehet,hogy ezt le kellett volna szednem?Bár próbálkoztam vele de nem akartam az ágakat megsérteni ezért inkább rajta hagytam.Kérlek segitsetek,mert erről tényleg semmit nem olvastam és mint kezdő nagyon tanulatlan vagyok ezekről az alapvető dolgokról.Előre is köszönöm.
Ma voltam a Br....óban. Na ott sem volt jó a tájékoztatás. A csomagolt rózsák pedig kiábrándítóan egymásra voltak dobálva. Ezen felöl voltak gyönyörű növényeik. Én még soha nem láttam azt az üvegmosó kefére emlékeztető virágot, aminek minden szál hegyén kis arany pont volt. Na ebből már tudjátok....
Nem tudod valakivel osszeszurni a levet??? Annyian panaszkodnak arrol, hogy tele a . . .tavuk bekaval. . .kerjel toluk!!! En is szivesen adnek - de hat messze vagyok. . .:((
Koszi! Azt jelenti, ezek a bokrok nem viragoznak allandoan???
En levagtam az enyemet teljesen, mert at kellett ultetni, es nem volt a legegessegesebb. . Az uj hajtas ketton egeszen a gumo felett jon - van par elszaradt ag, amit le kell szedni.
Nagyon tetszik a te rozsafalad, hasonlot szeretnek en is a bejaratnal - remelem sikerul!!!
Ezt lehet Climbertként is érteni? Azt kúszóként már hallottam. Kösz a bíztatást, már épp elszöntyönpöntyörödtem, hogy valami vacakot ültettem. Direkt akartam valami ilyesmi színűt.
A rugosáról én is azt olvastam, hogy a csipkebogyói szokatlanul nagyok.
A színe és a teltsége mindegy. (csak a fehéret nem csípem túlzottan)
Szerintem igen! Én is az "Aranyemberek"-nek a végét hallottam, s ott kaptam fel a fejem rá, s utána pár napra rá egy rövidke riport volt vele (talán valamilyen kitüntetés kapcsán?!) szintén a rádióban. A háttér-rádiózás átka, hogy részeket kapok el, s mire rájövök, hogy ez engem érdekel, már a végére jár a műsor!!! :(
a clg= climbing, ami egy futó fajta, az általad említett fajta nálam is a kert dísze, színe a lenyugvó nap vörösségét adja vissza. Nagyon szép fajta, és ellneálló, tavaly nem kapta meg egyik betegséget sem.
A Rosa rugosam is van, almarózsának (apfelrose) hívják, mivel nagyon nagy méretű
csipkebogyókat hoz, azonkívűl gyökérről nagyon tud szaporodni, éppúgy mint a vadrózsa. Egyébként bokorrózsa. Sötétrózsaszin virágai vannak általában, amelyek egyszerűek, vagy teltek, majd kiderül, ha virágzik:-))
Lehet, hogy ez az öreg bácsi, akivel kb 2 hete volt riport a rádióban??? Sajnos csak a végére kaptam fel a fejemet. Rengeteg nemesítést végzett, és kérdezték a névadás metodikájáról is.
Nekem megvan a Márk Gergely könyv! Sőt, dedikálta is a szerző! :))) A gond csak az, hogy az enyém asszem 73-as évjáratú (most per pillanat nem tudom, hogy hol van), és ezért az újabb fajták nincsenek benne. Viszont ami benne van, az nagyon jó. Több száz fajta szerepel benne, mindegyikhez rövid, de annál tartalmasabb leírás. Pl.: nemesítő, miből nemesítette, színárnyalata, szirmok száma, mérete, betegségekkel szembeni ellenállóképessége stb.
Szerintem nem érdemes vetni (hacsak nem akarsz egyész levendulást! ;) ), inkább kis cserepes növénykét érdemes venni faiskolában, s ha később szaporítani akarod, akkor dugványozz!
Gyerekcipőben jár még nálunk a dísznövénykertészet! :((
A faiskolákban is igen ritka, ha bővebb információt sikerül kapni egy-egy növényről!Talán ők sem kapnak bővebbet róluk a termelőktől.
Legalább egy olyan kis jelölőt tűznének a növények mellé a termesztők (vagy a kereskedők), melyen a legfontosabb információk szerepelnek a növényekről (méret, igények, virágzás, termés, metszés, stb.)! Ezt még csak ki sem kell találni, hiszen az EU-ból behozott növénykék mindegyike mellett ott található, csak le kell koppintani, s alkalmazni!
A legtöbb itthon kapható kertészeti könyv pedig adaptáció (jó esetben!, de inkább csak fordítás!), így remekül ismerjük az angol és német kertészeti viszonyokat, az ott beszerezhető fajtákat, változatokat, de mi a helyzet a hazaiakkal?
Ezért érdeklődöm olyan nagyon ez a könyv után:
Idézet agy könyváruház ismertetőjéből:
MAGYAR RÓZSÁK KÖNYVE MÁRK GERGELY
A könyv mindent tartalmaz, amit a rózsáról tudni érdemes, és ami a rózsák eredményes neveléséhez, gondozásához szükséges. Fontos gyakorlati kérdésre ad választ a Hogyan válasszunk rózsát című fejezet a könyv élén, amit az ültetési tudnivalók ismertetése követ. Leírja a balkonon és edényben tartható rózsákhoz kapcsolódó alapismereteket. A talaj-, tápanyagigény ismertetését alapos szaporítási ismertető követi, különösen sok gyakorlati tapasztalat közreadásával. A sort metszést és egyéb ápolási műveletek leírása folytatja. A rózsák növényvédelme zárja az általános részt. A szerző a könyv második részében elsőként vállalkozik a magyar rózsák katalógusszerű bemutatásra. A legfigyelemreméltóbb fajtasajátosságokra összpontosító, alapos fajtaismertetéseket színes fényképek illusztrálják
Látta már valaki?
Hasand! Talán ebben szerepelnek az általad beszerzett szépségek is!
Én nem régen tudtam meg, hogy a szerző hazánk egyik leghíresebb rózsa-nemesítője!
Erről jut eszembe, egyszer hallottam, hogy a Balaton déli partján is van egy nagy rózsakertészet, de sajnos a település neve nem maradt meg bennem! Tud valaki eben segíteni?