Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
Én ezt is csak egy példának írtam,hogy az ilyennek nem szabadott volna gyereket vállalnia!Nekem ha egyszer lesz gyerekem akkor semmiféle buli kedvéért nem fogom lepasszolni egy idegennek és gondolom te se,és ebből látszik,hogy mi
felelősségteljesebben gondolkodunk,mint JóskaPista!Mostmár érted,hogy mit akartam azzal a történettel?????????
ez így van. én viszont épp hogy nem a személyiségzavarosokról beszéltem, hanem a bizonyos sztenderdek szerint "abnormálisnak" számítókról. esetünkben ugye azokról, akik nem akarnak gyereket, és emiatt a legenyhébb reakció, amivel szembesülniük kell, az az -egyébként sokszor ôszinte, kedves- segítôkészség, amivel orvoshoz, kineziológushoz, stb. tanácsoltatnak, és amivel az alanyok kvázi kirekesztetnek a "normálisok közül"... nem gondolom, hogy ha valaki egyébként jól elvan a maga "abnormitásával" , ha ez az életében semmiféle zavart, fájdalmat nem okoz neki, akkor feltétlenül el kellene zarándokolnia egy pszihológushoz azzal, hogy "tessék mondani, itt lehetek normális? szeretnék normális lenni."
persze, ez a normalitáshoz való idomulás, az ennek megfelelni vágyás nagy csapda, fogas kérdés. vannak, akik épp ezért szülnek/nemzenek gyereket, személyes kívánságaik ellenére. ma még mindig sokkal erôsebb kényszerítô erô a többség akarata, mint az egyéné, az egyén ereje még mindig a devianciával egyenlô, és megkockáztatom, hogy sokszor ahhoz kell a nagyobb erô, hogy ezt az ÉN-t meg lehessen védeni...
hogy ha azt veszem alapul, hogy minden embernek egy, a maga képére írt élete van, akkor azt mennyiben, milyen mértékben érdemes változtatni, alakítani. Hogy hol van a határ a saját (jó vagy rossz, de mindenképpen ránkszabódott) élet megélése és/vagy másfajta medrekbe való terelése, sôt erôszakolása között
Ezt a maga képére írt,ránkszabódott élete- nem értem. Mit értesz ez alatt?
Lea anyukája szülés után olyan depresszióba esett,hogy még mindíg tart nála?Nem hiszem!Az apjáról meg azóta se tud,ha érdekelné őt a két gyereke akkor megkereshette volna őket!De nem tette!Ezt nevezem én felelőtlen gyermekvállalásnak!
Én is ismerek olyan párokat akik vágytak a gyerekre és van is nekik és szépen nevelgetik.De lássuk már be,hogy nem mindenki ilyen!Valakinek nem való gyerek!
Teljesen igazad van. Én csak az általánosítást emeltem ki ebböl a gondolatmenetböl, amit elutasítok. Abból, hogy JóskaPista felelötlenül lepasszolja a gyerekét, nem következik, hogy aki nem vállal gyereket, az felelösségteljesebb.
Én sem tartok kutyát, pedig imádom öket, de panelbe, 2 gyerek mellé nem. Majd ha lesz egyszer kertes házunk. És nem vállalok több gyereket sem, mert örülök, hogy négyen elférünk, és ennyi gyereket, ketten a férjemmel elöreláthatólag- bár erre nincs ugye biztosíték- becsületesen fel tudunk nevelni, taníttatni, érzelmileg, értelmileg stb. ellátni mindenféle útravalóval.
"Az is egy jó kérdés- ahogy itt valaki még felvetette pl. a kineziológus, te meg a pszichológus szükségességét- hogy ha azt veszem alapul, hogy minden embernek egy, a maga képére írt élete van, akkor azt mennyiben, milyen mértékben érdemes változtatni, alakítani. Hogy hol van a határ a saját (jó vagy rossz, de mindenképpen ránkszabódott) élet megélése és/vagy másfajta medrekbe való terelése, sôt erôszakolása között."
Hat a szemelyiseg-zavaroknal egyszeru. Ami mogott kelloen eros belso *motivacio* van, azt kellene valtoztatni. Ha kulso nyomasra mesz pszichologushoz, es nem akarod akkor ugy sem sikerul. Csak a sulyos pszichiatriai betegseget, pl. pszihozis, *kell* kezeltetni. Szvsz.
Lea anyukja jó példa, de honnan a füzfánfütyülöböl tudhatta volna elöre, hogy pl. depis lesz szülés után? Vagy elhagyja a férje? Bár ez egyes esetekben elöre látható.
Ellenpélda, ha két felelösségteljes ember gyereket vállal, aztán mégis tönkeremegy a házasságuk. Bár ha igazán felelösségteljesek, akkor mindketten törödnek továbbra is a gyerekekröl, válástól függetlenül. Azért a gyerekeknek ez sem jó.
Sajnos nem tudjuk elöre mi lesz a jövöben. Lehet jó, lehet rossz.Sajnos sok a felelötlen ember, akinek nincsen jogsija a gyerekhez. DE van sok felelösségteljes, aki minden töle telhetöt megtesz a gyerekeiért.
Nincsen általános szabály, hogyan, miként kell, lehet jól élni az életet. Csak próbálkozások, hogy jól éljük mégis, minden nehézség ellenére. Gyerekkel, vagy gyerek nélkül. :))
igen, valszeg félreérthetôen fogalmaztam, sajnos nem sikerült világosabban.
volt benne egy szándékosság, elsôsorban azok felé, akik azt sulykolják, hogy ha másként élsz -esetünkben bevállaltan gyermektelenül-, akkor neked biztosan szar életed van. (pedig nincs is hozzá közük.)
a kérdéseidben meg ott a mondanivaló lényege is: igen, lehet, sôt meg kell próbálni változtatni, nem, nem kell beletörôdni a rossz dolgokba, nem, nincs eleve elrendeltetettség...
szóval, lehet, hogy csak idôzôjelbe kellett volna tennem a jelzôt:))
Nem. Egy pár rossz példából nem lehet általánosságban köüvetkeztetni arra, hogy azok akik nem akarnak gyereket felelösségteljesebbek.
Szerintem meg a felelösséget nem vállalják,-ami van, és sok, és nehéz,- amivel a gyerekvállalás jár.
Te...és még ha így is lenne, az miért lenne baj?
aki nem vállal egyfajta felelôsséget, mert nem akarja/nem tudja vállalni azt, holott az egyik legegyszerûbben elérhetô dolog lenne, az az én szememben felelôsségteljesen gondolkodik. én pl. majd akkor vállalok kutyát, ha: 1. már nem lesz macskám [amire nem várok, csak belegondoltam, hogy egyszer el fogom veszíteni:(((] 2. ha már az életem, életvitelem is olyan lesz, hogy az nem teszi ki a kutyát esetleges szenvedésnek. Pedig mennyire szeretnék kutyát!
Namost, ha van valami, amit egyáltalán nem szeretnék, nem tudom elképzelni magam benne, soha nem vágytam rá, sôt, akkor annak nem vállalása szvsz. a legtermészetesebb dolog; így még csak arról sem lehet szó, hogy megtagadjon az ember valamilyen felelôsségvállalást.
Nem azt mondom, hogy bele kell törôdni abba, ami van, de azt sem hiszem, hogy csakis egyetlen helyes, járható út van. Következésképpen ne úgy, és ne azért keressünk "segítséget", hogy bizonyos sztenderdekhez hasonulni tudjunk. Mert akkor az nem önismeretrôl, hanem agymosásról fog szólni, ennél pedig egy szar élet maximális bevállalását is tisztességesebbnek tartom.
ez elejével teljesen egyetértek, de mi az, h szar élet? h pl én szar vagyok, és ezért nekem szar az életem, vagy én nem vagyok szar, csak az életem, és akkor most vezeklek, vagy mi?
akinek szar az élete, az ne tegyen azért, h ne legyen szar neki?
nem a könnyebbik vége ez, h emelt fejjel végigélem a szar életemet, ahelyett, h megpróbálnék javítani rajta?
bocs, h kissé (?) off módon ezen lovagolok, de télleg nem értem.
a témához kapcsolódva pedig ha vki jól érzi magát gyerektelenül, és ebben egészen biztos, és nemcsak megideologizálja ezzel az egyéb bajait, akkor az télleg nem szorul segítségre.
aki viszont nem bírja elképzelni, h nem mindenki egyforma... annak rossz lehet.
Lehet,hogy én nem írom le érthetően amit gondolok,most megpróbálom egy konkrét példával!Lea-bocs,hogy a te példádat hozom fel,de talán így érthető lesz!
Lea anyukája szült két gyermeket és hát tudjuk a leírtakból,hogy utánna hogyan viselkedtek a szülők.Nem felelősségteljesebb gondolkodásra vallott volna ha azt mondják,hogy mi nem akarunk gyereket???Szerintem igen!Bocs Lea,ezzel nem azt akarom mondani,hogy jobb lenne ha nem lennél........!
én cáfolnám. nálunk semmi ilyesmi nem volt, sôt. azt nem állítom, hogy a mai napig is együtt élô szüleim házasságában nem fordultak elô igenis éles (verbális szinten maradó!) konfliktusok -és itt tegye fel a kezét, akinek a szülei 20-30-40 éve csak turbékolnak (ôszintén!), mint a galambok-, de az biztos, hogy számomra a család mindig is nagyon erôs kötelékként, biztos pontként állt a háttérben. Még az obligát kamaszkori lázongások idején sem rendült meg a bizalmam ebben. Nem csak a szüleim reprezentálják a családot, hanem a nagyszüleim, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek, keresztszülôk is. Ez olyan erôs és rendíthetetlen kötelék, hogy gyakran viccesen csak la maffiának emlegetem magunkat:)))
szóval szerintem engem semmilyen komolyabb sérülés ezügyben nem ért. persze, lehetne csûrni-csavarni a dolgot, ki lehetne erôszakolni belôle valami pszichoizét, pl. hogy biztosan az a baj, hogy a saját apámra a mai napig is felnézek és szinte überelhetetlen a szememben (ja, "biztos azért van nehéz dolga a pasiknak"!), vagy hogy biztosan elkényeztett fruska voltam világéletemben (ami lehet, hogy igaz, ugyanakkor semmiféle majomszeretet nem jellemezte ezt a dolgot), de fölösleges. azt hiszem, körülbelül pont akkora arányban szembesültem jó és rossz tapasztalatokkal, mint bárki más.
Az is egy jó kérdés- ahogy itt valaki még felvetette pl. a kineziológus, te meg a pszichológus szükségességét- hogy ha azt veszem alapul, hogy minden embernek egy, a maga képére írt élete van, akkor azt mennyiben, milyen mértékben érdemes változtatni, alakítani. Hogy hol van a határ a saját (jó vagy rossz, de mindenképpen ránkszabódott) élet megélése és/vagy másfajta medrekbe való terelése, sôt erôszakolása között. Csak egy dologban hiszek feltétlenül: hogy az életünket mi magunk alakítjuk, erre képesek vagyunk. Éppen ezért -bármilyen paradox is-, de amellett vagyok, hogy meg kell élni azt, még a rossz dolgokat is. Lehet pszichoanalizálgatni meg pszichoizélni, csak látni kell, hogy hol a határ eközött és a saját életünk megélése között. Nem azt mondom, hogy bele kell törôdni abba, ami van, de azt sem hiszem, hogy csakis egyetlen helyes, járható út van. Következésképpen ne úgy, és ne azért keressünk "segítséget", hogy bizonyos sztenderdekhez hasonulni tudjunk. Mert akkor az nem önismeretrôl, hanem agymosásról fog szólni, ennél pedig egy szar élet maximális bevállalását is tisztességesebbnek tartom.
A VEZETÉSHEZ SZÜKSÉG VAN JOGOSÍTVÁNYRA,DE GYEREKET BÁRKI NEVELHET?????
Jó pár szülönek kellene jogsi a gyerekhez, aki nem tanult bele útközben. Teljesen igazad van. DE jó szülö ettöl függetlenül lehet valaki, és nem biztos hogy jó szülö lesz, aki elvégez egy tanfolyamot.
Mert soknak van jogsija, és hiába tudja a közlekedési szabályokat, nem tartja öket be, és veszélyezteti önmaga és mások életét. Ez igenis összefügg az általad emlegetett felelösségtudattal.
Én is leírok egy példát,hogy ebből is látni lehessen,hogy azok akik nem akarnak gyereket azok sokkal felelősségteljesebben gondolkoznak,mint egy pár gyerekes!
Nem. Egy pár rossz példából nem lehet általánosságban köüvetkeztetni arra, hogy azok akik nem akarnak gyereket felelösségteljesebbek.
Szerintem meg a felelösséget nem vállalják,-ami van, és sok, és nehéz,- amivel a gyerekvállalás jár.
Én azt írtam,hogy ez EGY PÉLDA......és,hogy MINT NÉHÁNY GYEREKES......ez nem mindenkiről szólt!/De szerintem még mindíg jobb nem szülni,mint így nevelni gyereket!/Pont az a lényeg,hogy nem vagyunk egyformák,mindenki máshogy él!
Sok példát fel lehetne hozni mindkét oldalon de felesleges!Van ilyen szülő is és van olyan is,és nem akarok belemagyarázni semmit sehova!Máshogy gondolkodunk,ennyi!
Amit te leírtl az egy nagy általánosítás. Egy példából nem lehet azt mondani, hogy a gyerekesek felelötlenek. Ismerek nagyon sok felelös gyermekes párt. Írjak példákat, és kardozzunk? :)) Azokról a gyerektelenekröl viszont, akik megtehetnék, hogy gyerekük legyen, de nincs, általánosságban elmondható, hogy nem vállalják fel a felelösségét a gyereknek. Mert nekik így jó. És ezt nem a felsöbbrendüségem, vagy ilyen olyan rendüségem tudatában mondom, még mielött belemagyaráznád. :))
Az anyukád valszeg szülés utáni depresszióban szenvedett, csak akkoriban még nem tudták, hogy van ilyen. Látod, mégis csak van valami a háttérben, ami miatt nem akarsz gyereket, csak körbemagyarázod. A legrosszabb hátterü gyerekekböl lehet a legjobb szülö, ha szembenéz a gyerekkorával és tudja, hogy ÚGY nem fogja csinálni.
Vannak olyanok is, akik még jobb szülők szeretnének lenni. Akik akár jó,
vagy akár rossz "gyermekkort" kaptak, de azt szeretnék, hogy gyermekeik még jobbat, még szebbet, még boldogabbat kapjanak, hogy Ő maguk talán kicsit többek, kicsit jobbak legyenek mint mi magunk lehettünk velük..
valoszinuleg igy van....en azt latom,hogy a szuloi neveles ketfelekeppen befolyasolhatja a mi gyereknevelesunket.Vagy ugyanolyanok leszunmk,akarhogy is utaltuk gyerekkorunkban,vagy olyan foku ellenerzest valt ki,hogy szandekosan az ellenkezojet csinaljuk,mert nagyon is jol emelekszunk,milyen hatassal volt rank annakidejen
Szia Lea!
A párom csonkacsaládban nőtt fel, az apja kissé nem vetette meg az italt, az anyja úgyszintén (az anyja még akkor is ivott, amikor megismerkedtem a fiával). Szóval nem valami klassz gyermekkora volt. Valószínűleg ezért is volt ennyire ellene a gyermekvállalásnak. Most viszont: máris minta-apukaként bánik a fiával, mesét olvas neki, beszél hozzá, együtt sétáltatjuk, szereti, sőt imádja. Pedig én is nagyon féltem attól, hogy Ő hogy fog majd a kicsivel megbarátkozni. Nem mondom, hogy ez törvényszerű, de láthatod az élő példát. Egy abszolút rossz gyermekkorral rendelkező személyből is lehet mintaszülő. Az már más napra tartozik, hogy a lelked, mennyire sérült a múlt miatt. Feltételezem soraidból, hogy nem kicsit.... Ne sértődj meg, de csak javasolni tudom: egy kineziológus valószínűleg tudna neked úgymond "segíteni". Tényleg jó szándékból mondom.... Nem muszály megfogadnod.
Szia Gézoo!
Látod, erről beszéltem én is, csak egy kicsit másképp. Sajnálom, hogy egyes hsz. úgy gondolkoznak, hogy meg akarjuk győzni őket. Nem erről van szó. Ha ők nem akarnak, ne vállaljanak. De ezért még a gyermeket vállalókat nem kellene általánosítva felelőtlennek beállítaniuk., Amúgy pedig számtalan ismerősömről elmondhatom, hogy a gyerek megérkezése után annyit változtak pozitív irányban, hogy alig lehet rájuk ismerni (a párom is ebbe a kategóriába tartozik).
Az előző hozzászólásomat még megtoldom azzal, hogy ahhoz képest, hogy Te milyen jókat éreztél a szülés után, és konkrétan tudom, hogy az én anyám mit érzett, ugyanis egyszer elmondta: kb. 1 évig a szülés után terhes nőre rá sem bírt nézni. Szóval mind a szülés nagyon megviselte, mind az, hogy lett két gyereke egy tökkelütött, felelőtlen hapsitól.
Szia Nóra!
Köszönjük a gratulációt! Valóban a legszebb érzés a világon a gyermek érkezése. Végre valaki, aki nem szapul azért, mert túl 30-on nem vagyok gyerekellenes. Amúgy a hozzászólókról csak annyit, hogy egy csökkent hallónak (vagy siketnek) hiába akarod elmagyarázni a pacsirta dalának szépségét, egy olyan embernek, akinek nem működik az ízlelője, hiába mesélnéd el, hogy milyen finom a sütemény. Szavaiddal élve, amíg nem tapasztalja, nem érzi, nem is tudhatja milyen az. Amúgy pedig tényleg a legmeghatóbb, mikor szülés után láthatod a kicsi emberkét, akihez 9 hónapik csak beszélhettél, de nem láthattad. Nálunk a baba császármetszéssel született közel 10 órás vajúdás után, de nem bánom, sőt.... Az elmúlt 9 hét gyötrelmei után mégis úgy gondoljuk a párommal, hogy ha ki nem futunk az időből, lehet, hogy még egy kis hugikát is összehozunk. Jó lenne.
