E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
"Nincs arról sehol szó, hogy Isten angyalokat teremtett volna, és arról sem, hogy hogyan és mikor! ...csak dogmák. Ugyan így van az ördög angyalai, vagy a Sátán keletkezésével is..."
Amet, azt valóban nem részletezi a Biblia, hogy miképpen alkotta meg Isten az angyalokat (sok titka van, amit még nem tárt fel előttünk). De attól még léteznek. Pl. az elbukott angyalokról semmiképpen nem mondtatjuk, hogy azok a mennybe került igaz emberek, csak hát újra elbuktak (lásd az alábbi igét). Ez azért képtelenség, mert azt írja a Biblia, hogy aki oda kerül, az örök (!) életet nyert. Ezért pl. az alábbi igében említett angyalok semmiképpen sem "volt" emberek. Azt olvassuk, hogy minden Istentől van: nyílván ezek a szabad döntési lehetőségüket rosszul használó elbukott angyalok is, de nyílván azok is, akik megmaradtak Isten mellett.
"Mert ha nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre..." (2. Pt. 2:4)
"Emberekhez csak embereket lehet küldeni."
Miért gondolod így? Jézus sem ember volt, hanem ember lett (!) értünk. Persze embereket is küldhet az Isten, de semmiképpen nem "csak embereket".
Azok az igék pedig, amelyeket annak bizonyításául idéztél, hogy az angyalok emberek, nem igazolják gondolataidat. Ezek az igék nem mondják egy földön élő emberről sem, hogy ő az Isten angyala.
"A fenevad fejein tíz szarv van (tíz szűz, vagy király)..."
Az 5 okos szűz (ha már tényleg okosak, és nem az alvást választó 5 bolond) Jézust várja. De nem a fenevad fején (aki pusztít) várakoznak, a szüzek a vőlegény elé mennek, és a vőlegény (Jézus) nem a fenevadhoz megy házasodni, hanem az Ő népéhez...
"Tehát a trombita a bizonyságtételt jelenti: És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.(Mt 24,31)"
Mivel ez az esemény Jézus 2. eljövetelének a része, így szerintem ez az esemény a földben nyugvó igaz halottak feltámasztását és egybegyűjtését írja le... Lásd Mt. 24:30-at is.
"Az ember lelki fejlődése alatt hét osztályt jár ki. Ezt a Jelenések könyvében a hét egymás után következő gyülekezetben megtanulandók..."
Ha valaki lelki fejlődése a 7 gyülekezet sorrendjét követi, az bizony sajnálatos, mert egyre rosszabb állapotúak egymás után. Annyira, hogy az utolsó gyülekezetről már csak az derül ki, hogy önhitető, és lelkileg vak.
Ha viszont a kereszténység egyes korszakainak vesszük az egyes gyülekezeteket, akkor viszont meghökkentően passzolnak történelmünkhöz a leírtak. Bizony, akik ma (valószínűleg az utolsó gyülekezet idejében) kereszténynek vallják magukat, azok valóban leginkább önhitetők, és lelkileg vakok. Nézz csak szét a magát kereszténynek valló sokaságban...
"... oktalan állat (itt az oktalan, vagy tudatlan okos szüzeket érti)..."
Az okos szüzek semmiképp sem oktalanok (tudatlanok), hiszen még tartalék olajat is vittek magukkal Jézus várásához.
"A legutolsó e földi küldötte az Úrnak (arkangyal), aki Mózeshez, vagy Pál apostolhoz hasonlítható súlyú kijelentést hozott: Swedenborg..."
Ezt a Biblia nem támasztja alá. Ez a topik a Bibliáról szól. Megkérek mindenkit - így téged is Amet - arra, hogy a nem bibliai tanokat (pl. Swedenborg tanait) egy arra a célra nyitott topikon hirdesse, és ne itt. Köszönöm, ha megérted, mert önjelölt prófétából sok van, de Bibliából csak egy.
"Ezzel azt is világosan kifejti, hogy Ő és az Atya egy személy!"
Amet, elolvastad a 255-ös hozzászólást? Azt kéri Jézus, hogy az emberek "egyek legyenek, mint mi", az az Ő és az Atya.
Miként legyenek egyek? >> Szeressétek egymást... (ne csak szavakkal)
Vagy azt gondolod, hogy az üdvözült emberek a mennyben összeolvadnak egy "személlyé"? Ezt az egy személytelen önvalóban való felolvadást nem a Biblia tanítja, hanem a hindu vallás. A Biblia szerint az emberek az örök életben is munkálkodni, építeni fognak, nem lesznek "egybe gyúrva".
"A mindenható Isten meg tudta tenni, hogy míg emberként élt, fenntartotta a mindenséget."
"Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is(azt mondja én is!) munkálkodom." (Jn. 5:17)
Jézus külön választja: addig, amíg ő lent a földön munkálkodik, addig az Atya a mennyekből továbbra is irányítja a világmindenséget.
Kihez imádkozott Jézus? Kitől kapott választ, és megerősítést? >> Mt. 3:17; Mt. 17:5; Jn 12:28
Nagyon szomorú, hogy képmutatónak fested le azzal Jézust, hogy Ő önmagához fohászkodott, és önmagát erősítette és dicsőítette meg.
"Felele Jézus: Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi: az én Atyám az, a ki dicsőít engem..." (Jn. 8:54)
"Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem. A sokaság azért, a mely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki." (Jn. 12:27-29)
Amet, elsősorban neked írom ezt a pár sort, kérlek gondolkozz rajta.
Mint tudjuk Jézus a megkeresztelkedése után megkísértetett a Sátántól. A történetet gondolom te is jól ismered /Máté 4:1-11/. Itt különösen a harmadik kísértésre hívom fel a figyelmedet, ahol Sátán felajánlotta a világ minden országát, ha leborul előtte és imádja őt. Sátán tudta ki Jézus, ez biztos, hiszen az ördögök is tudták ki Jézus, pl. Máté 8:29, és a szolga nem nagyobb az Uránál (akár jó akár rosszról van szó), tehát ha ők tudták, akkor Sátán is tudta ki Jézus. Ha Isten és Jézus egy személy lenne, akkor Sátán tulajdonképpen Istennek kínálta volna fel a világ minden országát?!
Elnézést, hogy így berobbantam ebbe a topicba, csak érdekelne, hogy olvasta-e valaki Erich Frommtól "Olyanok lesztek, mint az Isten" c. értekezését. Mert én igen és nagyra tartom, amit benne leírt, de érdekelne más véleménye is.
"És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.(1Móz 2,7)"
Sokáig azt gondoltam, hogy Isten a saját lelkéből lehelt vagy más szóval adott lelket a földből formált embernek. De itt nem mondja, hogy a sajátjából adott volna. Nem is lehetne az öröktöl fogva levő, mindenütt jelenvaló, mindentudó lelket megcsonkolni, és szétosztani. Hiszen az egyes darabok is ugyan azokat a tulajdonságokkal bírnának. Az ember pedig teljes tudatlan lélekkel születik. Tehát a testhez hasonlóan teremtett lelkünk van: " És megesküvék Sedékiás király Jeremiásnak titkon, mondván: Él az Úr, a ki teremtette nékünk e lelket...(Jer 38,16)"
Istennek lelke örökkévaló élettel bír: "Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek (Zsid 9,14)". Jézus a testben megjelent Isten, isteni mivoltát úgy bizonyította, hogy azt mondta, hogy élete van önmagában. Tehát nem teremtett, és fönntartott élete volt mint nekünk, hanem önmagában öröktöl fogva fennálló élete. "Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában (1. Jn 5,26)" Mindenató élete pedig nem lehet egynél több személynek, mert akkor már nem mindenható. Ezzel azt is világosan kifejti, hogy Ő és az Atya egy személy!
A mindenható Isten meg tudta tenni, hogy míg emberként élt, fenntartotta a mindenséget. Kijelentette hallható módon halgatóságának, hogy a melletük álló Jézus egy olyan egyed, aki betölti a Teremtő (apja) elvárásait, ezért szerelmes fiának nevezte, akire hallgatni kell. Mindenki mást is Isten fiának nevez, aki követi Jézust!
Az ember Jézus a saját bőrén érezte, hogy milyen dolog a gonosz, és hamis milljőben egynek lenni a jóval, és az igazzal (ezek Isten tulajdonságai). Emberi imájában azokért sóhajtott, akik utána csinálják. Hogy egyek legyenek benne, jelenti a jóhoz, és az igazhoz való halálig tartó kitartást a kárhozott környezetben. Ez a feltétele a szabadulásnak.
Mondjuk előre kikérem, hogy rosszul NE legyetek miattam, ha olyanokat mondok, amiket esetleg ti nem igy képzeltek el, vagy akartok elképzelni, DE MAGA AZ HOGY EMBER, TÖBB DIMEZIÓS LÉNY, ANGYAL IS, DE MINDENNEK A MOZGATÓJA FŐLEG, AZ ISTENEMBER VAGY JÉZUS - EMBER, most ha megszünt a kapcsolat az ATYÁVAL, A LEGBENSŐ INTELLIGENS ERŐVEL, itt a kérdésem, csak a TOK marad, mert azt hogy Lélek, valami hallatlan - Fényanyag, ami körbe vett addig FÉNNYEL, mig, itt kimondhatom hisz ti tudjátok, AKIBE JÉZUS SZIKRA VAN, abba még van rémény?
Most én egy ez felett lévő VILÁGBÓL jöttem, de azért irtam, ne legyetek szégyenlősek, mert kit bántottam meg a hülyeségeimmel? Persze pont itt, meg hülyéskedni nem lehet, de mondjuk, 1 hülye gyerek is szeretheti az Igaz - Jézust?
Jézus - Jézus...
u.i. amit kartam kérdezni, van e Lélek, Jézus nélkül? Mit tudtok a Lélek - Anyagról?
Az angyalokra akik más néven küldöttek, mindenki mint az embertől különböző, mégis emberformájú teremtményekre gondol. Úgy is olvasunk róluk, mint akik repülnek, ezért szárnyat is festenek nekik némely templomban. Nincs arról sehol szó, hogy Isten angyalokat teremtett volna, és arról sem, hogy hogyan és mikor! Ami Igékre ezzel kapcsolatban hivatkoznak, nem bizonyító erejűek, csak dogmák. Ugyan így van az ördög angyalai, vagy a Sátán keletkezésével is. Ezért ezeket nem idézem.
Mint már mondtam az angyal sző küldöttet jelent. Emberekhez csak embereket lehet küldeni. Legyenek azok itt a földön élők, vagy már odaátról valók. Amikor Isten eljött közénk Ő is emberként jött. Ilyen küldött volt pl:
- Mózes "Az Isten küldött el engem ti előttetek, hogy míveljem a ti megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással.(1Móz 45,7)... És kiáltottunk az Úrhoz, és meghallgatta a mi szónkat, és angyalt külde és kihozott minket Égyiptomból.(4Móz 20,16)". Itt a küldött, vagy angyal akkor élt földi személy volt, a fentiekből egyértelműen Mózes volt az.
- József "Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki engem a Faraó atyjává tett, és egész házának urává, és Égyiptom egész földének fejedelmévé.(1Móz 45,8)"
- Gedeon " És az Úr hozzá fordula, és monda: Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged?(Bír 6,14)"
- Sámson " Manoah pedig az Úrhoz könyörgött, és monda: Kérlek, Uram! az Istennek amaz embere, a kit küldöttél volt, hadd jőjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg minket, hogy mit cselekedjünk a születendő gyermekkel.(Bír 13,8) Itt teljesen nyilvánvalóan "embernek"-Isten emberének nevezi a megjelent angyalt.
- És elküldé az Úr Jerubbaált és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadíta titeket mindenfelől ellenségeitek kezéből, és biztonságban laktatok.(1Sám 12,11)
- És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájok követeit jó idején, mert kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének.(2Krón 36,15)
- És teszek köztök jelt, és küldök közülök megszabadultakat a népekhez... az íjjászokhoz... (Ézs 66,19)
- Ímé én sok halász után küldök, ezt mondja az Úr, hogy halászszák ki őket; azután pedig elküldök sok vadász után, hogy vadászszák ki őket minden hegyből, minden halomból és a sziklák hasadékaiból is.(Jer 16,16):
Először a halászok jönnek (az Úr első tanítványai) akik a világból (tenger) kihalásszák azokat akik Jézushoz jönnek vagyis a tíz szüzet. Igen ám de az aratás a szárazföldön, vagyis a hívők között történik (a fenevad feljön a tengerből). Itt választják szét az "angyalok" a konkolyt a búzától, vagy a kecskéket a juhoktól, vagy ami ugyan az az öt okos szüzet az öt bolondtól.
Itt megérkeztünk a hegyekhez, melyek a fenevad hét fejének felelnek meg, amelyek rejtekhelyeiből, sziklahasadékaiból, a küldöttek kivadásszák az öt okos szüzet. A küldöttek fehér lovakon (az Ige igaz értelmezése) mint mennyei seregek vannak ábrázolva, akik az Úr után mennek. A fehér lovú harcosok fegyvere az ijj. "És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íjj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön.(Jel 6,2)"
A fenevad fejein tíz szarv van (tíz szűz, vagy király) Mit csinálnak ezek: Hirdetik amit tudnak. "Ha már most, atyámfiai, hozzátok megyek.. mit használok néktek, ha vagy kijelentésben, vagy ismeretben, vagy prófétálásban, vagy tanításban nem szólok hozzátok?... Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harczra?" Tehát a trombita a bizonyságtételt jelenti:
És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.(Mt 24,31)
Amikor az ember felfigyel egy igazságra, és azt megragadja, és magáévá teszi ez számára az Úr napja (Az Úr=Igazság eljövetele)...Lélekben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét (Jel 1,10 )
Az ember lelki fejlődése alatt hét osztályt jár ki. Ezt a Jelenések könyvében a hét egymás után következő gyülekezetben megtanulandók, és megtartandók mutatják. Egy egy osztály győztes része örömében már Új trombitán fúj riadót (a következő lépcső, vagy osztály igazságainak ismeretét hirdeti) azoknak akik közül kijöttek.
A tülköt szarvakból (fenevad szarv) csinálják. Ezért mondtam, hogy a bolondok, vagyis akik lemaradnak, ezek szavát (hamis tanításokat) halgatják, és fújják a trombita helyett. Ezen lelki Izraelitákról szól a következő ige: Mert nem járultatok megtapintható hegyhez (fussatok a hegyekre, vagyis lépjetek felsőbb osztályba.)...és trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához, melyet a kik hallottak, kérték, hogy ne intéztessék hozzájok szó; Mert nem bírták ki, a mi parancsolva volt: Még ha oktalan állat (itt az oktalan, vagy tudatlan okos szüzeket érti) ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyillal lövettessék le;
Ezek után látám, és ímé egy megnyílt ajtó vala a mennyben, és az első szó, a melyet mint egy velem beszélő trombitának szavát hallék, ezt mondja vala: Jőjj fel ide, és megmutatom néked, a miknek meg kell lenni ezután.(Jel 4,1) És látám azt a hét angyalt, a ki az Isten előtt álla; és adaték nékik hét trombita.(Jel 8,2) És a hét angyal, a kinél a hét trombita vala, készüle a trombitáláshoz (Jel 8,6).
Az utolsó, vagyis a hetedik trombita ( az Igazságról szóló bizonyságtétel) már teljes szabadulást jelent a fenevad hatóköréből. Ez az előző helyzetekhez képest már szellemi romolhatatlanságot, mintegy feltámadást jelent a halálból, és gondolkozásban, szellemében teljes elváltozást az előző látásokhoz képest. "Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk(1Kor 15,52)."
A legutolsó e földi küldötte az Úrnak (arkangyal), aki Mózeshez, vagy Pál apostolhoz hasonlítható súlyú kijelentést hozott: Swedenborg Emánuel: www.extra.hu/swedenborg
Egy kicsit hidegebb voltál, s gondoltam rád, mert én számtalanszor keresztül megyek azon, amit esetleg te éreztél, a sok sok... nem szabad lett volna rádzuditanom, azokat a kérdéseket, amit nem tudok ugy megérteni, ahogy válaszoltál, ugyse, előre tudom?
Most nem akarok megbántani én se, senkit, de hallattlan bezsongok, mikor szeretetre lelek, s nem akarok vissza - élni a legkisebb mértében se, azzal hogy te esetleg, tökéletesebb - szeretet állapotba vagy mint én, szóval értem amiket irtál, DE A VÁLASZ, BENNÜNK VAN, LENNE MÉGIS?
Örömmel olvasom ezt az oldalt az értékes gondolatok miatt.
Néha alapvető kérdésekről van szó, ami persze nem baj, mert szilárd alap kell. Engem is egy ilyen dolog indított arra, hogy hozzászóljak, nevezetesen, hogy a János 10:30-ban /"Én és az Atya egy vagyunk"/ milyen értelemben egyek az Atya és a Fiú.
"És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!" János 17:11 /Károli/
"És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:" János 17:22 /Károli/
Ha meg akarnánk állapítani, hogy mennyire ismerjük a Bibliát, ahhoz ismernünk kellene azt a teljes tudásanyagot, amit az Isten elhelyezett benne, hogy viszonyítani tudjunk. Ám ez a teljes tudás nagyon távolinak tűnik számomra, így igazából nem tudom, hogy mennyire ismerjük. Így csak egymás tudásához tudnánk viszonyítani, de annak meg nem sok értelmét látom...
"Hogy érted: önzetlen szeretet?"
Ha önzetlen a szeretet, akkor nincs benne a saját érdek keresése. Ha önzetlen szeretet buzdít valakit, akkor nem azt adja másnak, amit adni akar (!), hanem azt, amire a másiknak valóban szüksége van. Az önzés >> az én szeretete és az önmegvalósítás, és ezek nem férnek meg egy helyen az igazi (önzetlen) szeretettel.
"Aztán van e TUDATOS szeretet?"
Az igazi (önzetlen) szeretetet a megromlott földön élők (így mi is) csak Isten segítségét kérve tanulhatják meg. Mivel a kérés tudatos, így nyílván a használata is az eleinte, ha már gyakorolja valaki. Ha pedig már egyeduralkodó jó szokássá válik (bárcsak az lenne mindannyiunkban), akkor már nem mondanám tudatosnak, hanem igazi áldásnak.
"Jézus... Kikkel üzletelt?"
Ez nem üzlet, hanem békéltető szolgálat Jézus részéről. Jézus az Istenre haragvó emberiséget békélteti meg oly módon, hogy önfeláldozó szeretetével az Atya Isten szeretetét mutatja be nekünk...
Várom a Bibliával kapcsolatos gondolataidat... Jó békességet neked
Nem esküszök, ha ugy értenéd, hanem Istennek hála, hogy talkozhattam veled, mert te legalább annyira ismerheted a Bibliát mint, modhatom szerényen, kisén?
Hogy érted: önzetlen szeretet? Aztán van e TUDATOS szeretet?
Nem fogok adósod maradni, mert olyan összefüggéseket ismerek, amit lehet hogy te sem ismersz? Ha ténleg igaz, ami a Bibliába le van irva, akkor a Bibliát, azok irták akik Ismerték szemtől - szembe az Istent, na most biztos hogy nem Csésze - aljas Herarchiákat, mert azoknak van csak nagyFőnükök, s az egész berzenkedésük, hasonlit hozzájuk, azaz Kingek - Kingje stb... kultuszok, külömben Jézus is, nagyFőnök, nem lukupec, meg lukötő lett volna, hisz adci nesze, életemet adom, te mit adsz stb...? Kikkel üzletelt?
Érezd jól magadat az indexen. Kívánom, hogy írj sok építő hozzászólást, és te magad is épülj más hozzászólások olvasásakor.
Tőled idézve a dőlt betűs részek: "Jézus jobban szerette magánál az embert, vagy emberiséget?"
Nézzük meg ezt a bibliai verset: "Kegyelem néktek... Jézus Krisztustól, A ki adta önmagát... hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból..." (Gal. 1:3-4) (Lásd még: Gal 2:20-ben és 1. Tim. 2:6-ban is)
Ha önmagát adta értünk, akkor nyilvánvaló, hogy minket jobban szeretett önmagánál, hiszen mi voltunk számára a fontosabbak, és nem önmaga.
"Azt hiszem az Ó testamentumba is megvan: Szeresd a Te AnyádatAtyádat teljes értelmedből, teljes szivedből, teljes erődből?"
A Bibliában így áll:
"Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből." (5. Móz. 6:5)
És a másik rész pedig a 10 parancsolat része:
"Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked." (2. Móz. 20:12)
"Nagyon szépen hangzik, jobban szeretni mint Jézus, de hogy tudod összehozni, ugy szeressétek egymást, mint én szeretlek benneteket?"
1. Szerintem Jézus szeretetét nem lehet túlszárnyalni.
2. A Jézuséhoz hasonló szeretetet az ember csakis Isten segítségével érheti el, mert önmagától képtelen erre.
"...csak szolgálni lehet?"
Ezt mondja Pál apostol: "Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít." (1. Kor. 10:23)
Jézus pedig azt mondja a tanítványainak: "... a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok; És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon... " (Mk. 10:43-45)
"Aztán, Istenadta országai, bennünk van?"
Isten országa a Biblia szerint nem egy földi ország. Isten országa az, ahol a szeretet sző át mindent. Ahol Isten lakik az Ő angyalaival, ott a szereteten alapszik minden. De némely földi emberek szívében is megtalálható az önzetlen szeretet (azaz Isten országának egy darabkája), ezért ők oda számláltatnak (>> mert bennük van Isten országának ismertető jele >> az önzetlen szeretet).
Jézus jobban szerette magánál az embert, vagy emberiséget? Azt hiszem az Ó testamentumba is megvan: Szeresd a Te AnyádatAtyádat teljes értelmedből, teljes szivedből, teljes erődből?
Nagyon szépen hangzik, jobban szeretni mint Jézus, de hogy tudod összehozni, ugy szeressétek egymást, mint én szeretlek benneteket? Szerintem a TÖKÉLETES SZÜLEINKKEL SZERET BENÜNKET, hisz az egész Egy Nagy - Család vagyunk, na most meg kell tanulnunk, minden családtagot elibünk tenni, azaz Előttünk az Országunk, aminek szolgája lehetünk csak, mert Istenországát, csak szolgálni lehet?
Aztán, Istenadta országai, bennünk van? Igy a magyarnak: magyarországa mindenekelőtt, amivel,keresztül Istenünket, minden Istenországot is, sorba, szolgálhatunk?
Nemharagszol, de a biblia mintha ezt sugná, mindenkinek?
A megtért Pál apostol a következőkben írta le azt az állapotát, ami az Isten földi követőinek állapotát mutatja be. Ez a rész az emberi lét legnagyobb harcának okát tárja fel előttünk: az ember Istent választó értelme életre-halálra menő küzdelmet folytat az öröklött és a szokásokkal felvett bűnre hajló természet ellen. (Szinte tudathasadásos állapot ez, hiszen ez a rész az ember önmagával - illetve önmaga bűnhöz ragadt részével - való harcát mutatja be):
"... nem azt mívelem, a mit akarok, hanem a mit gyűlölök, azt cselekeszem (tehát a bűnt, azaz az igazi szeretet ellenkezőjét, de már akaratom ellenére)... Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn (azaz a bűnre hajló természetem). Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom (illetve nem látom, mert a véghezvitelhez szükséges erőm nincsen). Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok...
Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?
Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által (mert megtaláltam azt, aki megszabadít az Ő személyében). Azért jóllehet én az elmémmel (azaz értelmemmel hozott döntésekkel) az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok." (Rm. 7:15-25)
Felvetődik a kérdés, hogy ebből az állapotból - amikor a jó mellett döntő embert továbbra is kínozzák kívánságai és a rosszhoz kötődő természete - mikor van szabadulás.
A végső szabadulás Jézus 2. eljövetelekor érkezik el. Ekkor az igaz halottak feltámadnak, és az akkor élő igazakkal együtt romolhatatlan (azaz bűnhöz kötődő természettől mentes) testet kapnak Istentől (és boldog örök életet).
Ám addig - míg ez meg nem történik - szükséges hordoznunk e terhet (bár leginkább egyre több segítséget kapva Istentől e harchoz), hiszen ez a harc tesz bennünket igazán alkalmassá az örök életre. Ez az állapot mutatja meg igazán, hogy milyen pusztító a bűn, és hogy mennyi szenvedést képes okozni. Így az Isten segítségével ezeket megtanulva már egy végső elhatárolódás születik meg a bűnnel szemben az üdvözülőkben. Ez a végső bűntől való elhatárolódás a záloga annak, hogy az Isten által megígért boldog örök élet valóban boldog és örök legyen. Az egyetlen akadály: a bűn így legyőzetik, hiszen többé senki sem fogja a megkapott ismeretek alapján ezt a pusztulásba torkolló utat (azaz a bűn útját) választani.
"... monda Jézus: ... egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." (Jn. 13:31,34-35)
Milyen egyszerű is megvizsgálni azt, hogy Jézus tanítványa (azaz igazi keresztények) vagyunk e. Önvizsgálatot kell gyakorolnunk, hogy hogyan szeretjük "tanítvány társainkat" (sőt minden embert). Ha kevésbé szeretjük őket, mint Jézus minket, akkor híjával van a szeretetünk. Ekkor, a minket figyelő embereket, nem Isten országába vezetjük életpéldánkkal, hanem őket megbotránkoztatva csak a kárukra munkálkodunk.
Jézus nem úgy szerette(ti) az embert, mint önmagát. Jézus önmagánál jobban szerette az embert, ezért vállalta érte a kereszthalált. Szükséges, hogy kérjük és felhatalmazzuk az Istent arra, hogy ezt a szeretetet munkálja ki bennünk, mert magunktól ez nem érhető el, és csak ezzel a szeretettel lehet valóban Istenhez vezetni szeretteinket, embertársainkat - a boldog örök életbe.
Sajnálom ,hogy félreértetted az írásomat ,de ez fôleg rajtad múllott.
Ne legy ilyen rosszindulatu, mit ertettem felre?
a Biblia valoban neked és a hozzád hasonloknak szol ,mert láthatoan nem jutottál mélyebbre.
Mi van melyebben?
Ahogyan az iskolába járni kezdô gyerekeket is a matek orán úgy tanítják hogy 7-9=0 és 2-5=0
Engem nem igy tanitottak...
a Biblia is nem nyújtja minden leírásában a pontos igazságot és jo kezdetet nyújt a szellemi sôtétségben élô emberek számára
En ugy hiszem es vallom, hogy a Bibliaban minden meg vagyon irva, hogy az ember Istennek tetszo eletet eljen. Nem minden igazsag van benne a Bibliaban, Isten nem kot mindent az ember orrara, de ami tanitas a Bibliaban foglaltak elleneben van, az nyilvanvalo hazugsag.
Azt hiszed hogy a teremtett világot és a Fôldet Isten teremtette ,de ez nem így van. Ezt Isten egy termtménye tette és mert a Biblia mást ír még nem jelenti azt, hogy ez máshogy tôrtént.
Nem akarlak megingatni a hitedben, de en ezt a velemenyt el nem fogadom.
Ez ha úgy gondolod Istennek és képességeinek megtépázása. Kigyogyítlak belôle
Ne legy nagykepu...
Ahogy a Biblia is tartalmaz igazságot , a tôbbi 999 999 szent irat is tartalmaz.
Ezt nem vonom ketsegbe, akarmelyik masik szentnek nevezett irat is tartalmazhat (felteles mod) valamennyi igazsagot.
gyanítom hogy kôzelebb leszek az Igazsághoz mint azok akik ragaszkodnak forro tu"vel varrott hitukhôz.
En bevallalom a 'forro tuvel varrott' hitemet. Nem is szegyellem azt, hogy en Istennek a Bibliaban kijelentett igazsagahoz ragaszkodom. Nem szolom le a tobbi szentnek nevezett iratot, de szamomra azok a Bibliaval osszevetve semmik. Bevallalom ezt kulonosen akkor, ha a te un. igazsagod egy kevert, szinkretista new-age-es maszlag. Jo etvagyat hozza, en nem kerek belole.
Sajnálom ,hogy félreértetted az írásomat ,de ez fôleg rajtad múllott. Talán a Biblia valoban neked és a hozzád hasonloknak szol ,mert láthatoan nem jutottál mélyebbre. Ahogyan az iskolába járni kezdô gyerekeket is a matek orán úgy tanítják hogy 7-9=0 és 2-5=0 és csak késôbbtérnek rá hogy negatív számok is léteznek ,úgy a Biblia is nem nyújtja minden leírásában a pontos igazságot és jo kezdetet nyújt a szellemi sôtétségben élô emberek számára ,akiknek dúnsztuk sincs hogy az élet a halállal nem fejezôdik be. Azzal pedig hogy az embereket a bu"nôk kerulésére és a szeretetre irányítja ,nem is volt soha kifogásom. Az a tér és idô ahol a Bibliát bizonyos ember ,vagy emberek valamilyen magasabb szellemi sugallat hatására megírták ilyen emberekkel volt lakva tôbbségben amit az is ékesen bizonyít ,hogy Jézust annak ellenére hogy milyen volt keresztrefeszítették, ráadásul inkább ôt mint egy gyilkost.
Isten maga az igazság - így van ,de mit tudsz te Istenrôl? Azt hiszed hogy a teremtett világot és a Fôldet Isten teremtette ,de ez nem így van. Ezt Isten egy termtménye tette és mert a Biblia mást ír még nem jelenti azt, hogy ez máshogy tôrtént. -a fent leírt ok miatt. Valoszinu" és logikus hogy ahogyan a Fôldet sem Isten teremtette, úgy a Bibliát sem kôzôlte velunk ô. Ez ha úgy gondolod Istennek és képességeinek megtépázása. Kigyogyítlak belôle ,mert épp fordítva. Képzeld el ,hogy ha Istennek valamely teremtménye ilyen dolgokra képes mire lehet képes ô maga? Isten a teremtést másokra bízza sikert adva nekik és mert így mennek legegyszeru"bben, legtôkéletesebben és legboldogságteljesebben a dolgok. Akit te eddig Istennek hittél azt Isten ellátta minden szukséges intelligenciával ,hogy teljesíthesse céljait és a sajátjait ami saját boldogságának megosztása - tôbb boldogság létrejôttét ,és létrejôttének lehetôségét célozta.
A millio vallás szent iratai olvasásához - : Ahogy a Biblia is tartalmaz igazságot , a tôbbi 999 999 szent irat is tartalmaz. Tehát ha mindegyikbôl Isten vagy valaki tôlem fejlettebb segédletével- legyen ez akár ember vagy szellemi lény- és saját ôszinteségemnek kôszônhetôen kiveszem azt ami Istennel - az Igazsággal X-Y-Z egyhangban van, akkor gyanítom hogy kôzelebb leszek az Igazsághoz mint azok akik ragaszkodnak forro tu"vel varrott hitukhôz.
Szerintem a Biblia egyetlen hibája az hogy nem a mai kor informáltabb embereinek szol
A Biblia minden kor minden embere szamara szol.
egyes de lényeges pontatlanságaival elriasztja azokat a kereszténységtôl
Ha megerted, mit uzen a Biblia, akkor nem talalsz benne pontatlansagot.
és inkább Igazságkeresôkké válnak mert az igazság szentebb a bibliánál.
Hol az igazsag? Egyaltalan mi az igazsag? Isten maga az igazsag, ezert az o beszedenel nem sok dolog lehet 'igazabb'. Az igazsagnak van egy olyan kellemetlen tulajdonsaga, hogy exkluziv. Azaz ha egy adott allitas igaz, akkor egyidejuleg nem lehet egy neki ellentmondo masik allitas is igaz (abba most ne bonyolodjunk bele, hogy *latszolag* 2 ellentetes dolog egyszerre is igaz lehet, mert ez a problema csak az emberi megismeres korlatai miatt lehetseges).
Ezert nem helyes, ha az ember millio fele vallas szent iratait olvassa (kiveve, ha csak olvassa!), mert ezek nem csak a Biblianak, de meg egymasnak is ellentmondanak. Nem lehet mindegyik igaz. Es igen, Isten 'szektaparti', ertsd ezt ugy, hogy csak az olyan vallast fogadja el, amelyben o az egyetlen istenseg, es ahol ot ugy tisztelik, ahogy azt o megkivanja. Mert akit csak egy kicsit is megcsapta az igazsag szele, az nem gondolhatja komolyan, hogy Isten azt szereti, ha a keresztyenek 3 szemelyben imadjak ot, az egyetlen Istent, mig pl. a hinduk a maguk tomentelen istenseget imadjak. Nonszensz.
Amúgy nyílt titok hogy minden ember amennyire nyitva áll a szíve az igazság elôtt annyi jut be belôle. Isten veletek
Egyetertek. Csak ehhez tegyuk meg hozza azt is, hogy csak akkor, ha az ember az igazsagbol merit. Kororol csak bogancsot lehet szedni, de nem epret. Ezert nem dolhetunk be mindennek es mindenkinek, akik az Isten nevet felveszik (mar az bun, ha hiaba teszik azt). Mert nagyon sokan mondjak, hogy 'Jezusom!' (lasd az rtl-s valo(tlan)sag-show gyoztes idetlen gyereket az okossagi vetelkedoben), akiknek nyilvanvalo, hogy semmi kozuk Jezushoz, mert ot nem ismerik.
Elfogadom, hogy a számodra kényes kérdésekre nem akarsz válaszolni...
"Az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt! Az "övéi" között ott volt Saul, aki öldökléstől lihegve üldözte Krisztus testét, meggyőződéses Istenfélelemből! Ugye elfogadod Őt az öt okos szűzből valónak. És talán azt is, ha azt mondom, hogy keményen szegecselt vakságában. De miután látott, felemelte szemeit arra akit álltalszegzett."
Saul mindig is teljes erőbedobással szolgálta az Istent - tudásához híven. Nem aludt el - mint a 10 szűz - hanem állhatatosan megcselekedte mindig azt, amiről azt hitte, hogy az az Isten akarata. Számomra Pál sohasem tartozott a 10 szűz által jelképezett csoportba, hiszen ez a csoport a vőlegényre várva elaludt, és csak egy hangos kiáltás juttatta eszükbe, hogy ők tulajdonképpen a vőlegény elé jöttek, csak hát elnyomta őket az álom. Pál hű volt ismeretéhez mindenkor, nem "aludt el", nem felejtette el, hogy miért indult útra. Persze mi már tudjuk, hogy helytelenül üldözte egykor a keresztényeket, de Pál ott sem "aludt", hanem inkább megtévesztette a kor eltorzult istenképe és vallásossága, és mihelyt meglátta tévedését rögtön változtatott tettein is (és nem hárította át a felelőséget másokra, hogy hát őt hogy becsapták eddig, és nem mentegette magát megkeményedett szívvel).
Krisztus maga vállalta a kereszthalált értünk, hogy megláthassuk az Ő önfeláldozó (!) szeretetén keresztül az Atya Isten szeretetét. Ez volt földi pályafutásának legfontosabb mondandója. Aki megérti azt, hogy az önfeláldozás szó itt milyen jelentős, az már jól tudja, hogy nem én, vagy te feszítjük meg a Krisztust. Persze bűneink miatt halt meg, de ez nem közvetlen, hanem közvetett kapcsolat. Mégpedig:
1. Ha az ember bűneiben megmarad, akkor elpusztul végleg (mert azt választja, az Isten pedig tiszteletben tartja a döntését).
2. Isten meg akarja menteni az embert, és meg is tudja azt tenni, csak az ember felhatalmazását kéri ehhez (mert a döntési szabadságot itt is megadja).
3. Isten jól látta, hogy az ember azért nem fordul segítségért Őhozzá, mert rosszul ismeri Őt: Istent az emberiség a legkevésbé sem a szeretet Istenének gondolta(ja).
4. Isten ezt a téves és torz istenképet (ami leginkább a nemtörődöm, a haragvó és a bosszúálló istent jelenti még ma is) Jézus Krisztus által helyre igazítja. Jézus életével és önfeláldozó kereszthalálával bemutatja azt, hogy mennyire szereti az Isten az embert, és megcáfolja a kialakult torz istenképeket.
5. Amikor az ember megismeri az Isten valódi jellemét (hogy Ő a szeretet maga), akkor bizalommal fordul Hozzá, és felhatalmazza Őt abban, hogy segítsen a bűntől megszabadulni, azaz élni.
"Az okos, azért okos mert mert már volt bolond!"
A Biblia nem az mondja, hogy van 5 bolond szűz, és abból lesz 5 okos. Sokkal inkább azt, hogy van 5 bolond, és van 5 okos.
"Azt mondja szájával, hogy egy az Isten, de elméjében három személyre gondol."
Akkor csak röviden:
"Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa." (1. Kor. 8:6)
Egy Isten van, az Atya, akitől származik minden.
De három isteni hatalommal bíró személy van: az Atya, a Fiú (Jézus Krisztus), és a Szentlélek (más néven Szentszellem). Pl. a Fiú szerepe a teremtésben az, hogy általa alkotott az Atya, tehát mint "kézműves" munkálkodott az Atya mellett.
"- Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? (Jn 14,9)30."
Jézus azt a küldetést vállalta, hogy magaviseletével bemutassa számunkra az Atyát. Ha te ezzel az igével azt akarod bizonyítani, hogy Jézus és az Atya ugyan az a személy, akkor hazuggá teszed Őt.
"A ki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, a melylyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról." (1. Jn. 5:10) "Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok." (Mt. 17:5) Hogyan is gondolod, hogy az Atya és a Fiú ugyan az a személy, mikor Jézus megdicsőülésekor egyértelműen figyelmeztette egy felhőből az Atya a tanítványokat, hogy Jézusra figyeljenek. Ezt a bizonyságot nem magáról tette az Isten (az Atya), hanem az Ő egyetlen Fiáról.
"- Én és az Atya egy vagyunk."
Igaz. De miben is egyek? Egyek Ők az ember iránt érzett szeretetben. Egyek Ők abban, hogy meg akarják menteni a bűnnel megfertőzött világot... És sorolhatnánk még. De nincs oda írva, hogy "egy személy", vagy "egy Isten" vagyunk. Nem jó az igéhez hozzá tenni azt, ami nincs ott.
"... Krisztus, a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.""
Valóban az, de az ige mond mást is:
"Első zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor.
Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt.
Mert addig kell néki (azaz Jézusnak, aki isteni hatalom birtokosa, mely hatalmat a földi élete során önként letett) uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti...
Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett (azaz az Atyának), hogy az Isten legyen minden mindenben." (1. Kor. 15:23-28)
Tehát valóban Jézus is isteni személy, de közte és az Atya között, az utóbbi a fő.
"És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már (1Jn 4,3)"
Kérlek, hogy a fentiek fényében olvasd el újra ezt az általad idézett igét...
Szerintem a Biblia egyetlen hibája az hogy nem a mai kor informáltabb embereinek szol mivel egyes de lényeges pontatlanságaival elriasztja azokat a kereszténységtôl és inkább Igazságkeresôkké válnak mert az igazság szentebb a bibliánál. 0n is ilyen vagyok nem kis hasznomra.1. Nincsenek elôitéleteim más vallásokkal szemben. 2. Nyílt vagyok minden gondolat számára ,mely a megismerést célozza. 3. Tisztában vagyok vele hogy ha az a társadalom és szélesebb emberi kôrnyezet amelybe Jézus és a Biblia beultettetett magasabb szinten lett volna, akkor sok dolog pontosabban vagy akár pontosan és az Igazság szempontjábol kikezdhetetlenul fedte volna az igazságot. Ha nem is minden keresztény keményfejú maradi ,akadnak kôztuk jopáran és fôleg azok akik olyan nagy hévvel probálják ezt az áldást -a kereszténységet terjeszteni. Mintha Isten egy szektapárti volna. Azoknak akik szeretnék tudni hogy szerintem az igazság megismerése szempontjábol mit érdemes elolvasni - Robert Monroe : Far reaches, Ultimate journey és még az elsô rész e sorozatbol is jo lehet, de még nem olvastam. James Redfield kônyveit. Courtney Brown :Kozmikus utazás -még ha a Psitech állítja is hogy Courtney eltért a jegyzôkônyvek szabályos használatátol és kevés teljesen pontos informácio van benne, de érdemes elolvasni. Es azoknak akik képesek kisz"urni agyukbol a kôltôi túlzásokbol eredôen keletkezhetô ellenérzéseket és elôitéleteked ,de képesek is hinni -mert ismerik a lehetôségeket, a Bhagavad gíta -úgy ahogy van és a Srímad Bhagavatam. Ezentúl most talán még kapni az Egy jogi ônéletrajzát :Paramahamsa Joganandátol és Swami Rama : Himalájai mesterek kôzt " is észbontoan jo kônyv, de nem biztos hogy megjelent magyarul. Amúgy nyílt titok hogy minden ember amennyire nyitva áll a szíve az igazság elôtt annyi jut be belôle. Isten veletek és ne értsetek félre ! Kôszônôm
Tudtommal a Krisztus jelentése Felkent. Tudtommal nem mondta azt soha, hogy Én küldtem magam, hogy eljöjjek, és megmentselek titeket. Tehát valaki küldte. Küldte, és Felkente az Atya, hogy teljesítse akaratát.
Ezekkel az összevágott igékkel bocsáss meg, de éppen belepróbálsz magyarázni valamit Jézus beszédeibe, amit nem mondott. Jézus bár példabeszédekben beszélt sokszor, ennyire nem lehet szimbólikus. Ha Ő azt mondta, hogy van Atya, hiszen beszél róla, akkor van. Ha Ő azt mondja, hogy van Vigasztaló, vagyis Szent Szellem, akkor van. Legalábbis, ha te hiszel abban, hogy a Biblia igaz. Az, hogy nehezen lehet felfogni, hogy Isten megjelenhet három személyiségben is nem jelenti azt, hogy a Szent Háromság nem igaz. Igaz, mert Jézus kijelentette, hiszen nem azt mondta, hogy kereszteljetek az én nevemben, hanem azt mondta kereszteljetek az Atya, a Fiú, és a Szent Lélek nevében. Mindhárman egyek, és Ő Isten.
Személyes véleményem az, hogyha te tisztelni szeretnéd Jézust, akkor fogadd el beszédét, fogadd el amit kijelentett az Atyáról, és a Szent Szellemről, és saját Magáról. Ne szimbolizáld agyon, ne vágdoss ki belőle, vedd komolyan.
Én úgy gondolom válaszoltam a kérdéseidre, ha mégsem világos még mondok más dolgokat a fenevadról. Egy éremnek három oldala van, hiába akarod mindenáron felfedezni az élszalagon a fejet vagy az írást, ha az a másik oldalakon van. Én körbejártam az érmét, és tudom hol mi van.
A saját életemből látom, azokból amiket megharcoltam, ahogyan Jézus mondta: " De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, és tömlöczökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért. De ebből néktek lesz tanúbizonyságotok.(Luk.21.13.)"
Jézus abban különbözött tőlünk mint ember, hogy nem vétkezett, annak ellenére, hogy mindenben hozzánk hasonlóan megkisértetett, kivéve a bűnt (Istenfélelm nélküli élet). Az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt! Az "övéi" között ott volt Saul, aki öldökléstől lihegve üldözte Krisztus testét, meggyőződéses Istenfélelemből! Ugye elfogadod Őt az öt okos szűzből valónak. És talán azt is, ha azt mondom, hogy keményen szegecselt vakságában. De miután látott, felemelte szemeit arra akit álltalszegzett. Nem a közömbös kalapácsos római katonák a szögbeverők!
Az Antikrisztus, vagy fenevad testében még bent levő öt okos szűz meg van vakítva, mint Sámson, vagy Saul, és félrevezetve. Az okos, azért okos mert mert már volt bolond! " Aki bölccsé akar lenni, bolond legyen, hogy bölccsé lehessen."
Az első tanitványok tudták a fenevad titkát, aki most is ugyan azt csinálja: Jézus az egy igaz Isten trónfosztását bármi módon. Még, ha csak Isten fiának, mint valami hercegecskének láttatja is, aki csak úgy elvan a nagy Atyaisten mindenható árnyékában, akié a valóságos hatalom. Mert ki látott már olyat, hogy amíg az apakirály uralkodik, a herceg leuralja. Nyilván hatalmasabb a fiánál. Elé csak fia a társ Isten nevében jöhetünk. És szól egy a harmadik isteni személynek: mond el odalent amit hallottál az Atyaistentől, meg tőlem! Ha egy az Isten mi ez ha nem Istenkáromlás, amiben az egész keresztény világ tekereg, mint a kígyó. Többisten hitet hirdet alattomban. Hogy mást mondjon az ember mint amit gondol, vagyis hazudjon. Azt mondja szájával, hogy egy az Isten, de elméjében három személyre gondol. Mert a lélekben végzi azt apusztítást, amit sohanemlátott nyomorúságnak jövendölt az Úr. "És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel...(Jel 17,3.)"
Az Úr megüresített állapotában mondott szavait, amit, istenfélő emberként mondott Istenről, vagy imádkozva Istenhez, gellert adva neki, ellene fordítja, más értelembe öltöztetve. Tette ez egyenesbe is vele, amikor a Szentírást idézve rá akarta venni, hogy vesse le magát a hegyről. Azt is beadja a betűrágóknak, egy darabig sikerrel, hogy ha a Szentlélekről Jézus úgy beszélt, mint egy személyről, akkor az személy. Pedig a Szentlélek nem egy személy, hanem Isten személyének nyilvánvaló cselekedetei, hatásai bennünk, és körülöttünk. Ezért van személynek titulálva.
Nem sok helyen van leírva, hogy Jézus és az Atya ugyan az a személy, és hogy Jézus az Isten egyedül, de levan irva!!!!!!! És ez elég: "
- Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? (Jn 14,9)30. - Én és az Atya egy vagyunk. Ismét köveket ragadának azért a zsidók, hogy megkövezzék őt.(Ján.10.30,31.) - A kiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus, a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen."
És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már (1Jn 4,3)
Ezt a hozzászólást azért írtam, mert választ szeretnék kapni a neked feltett megválaszolatlan kérdéseimre.
Nem értelek. Csak írsz tovább, mintha nem is történt volna semmi. Azt fejtegettem, igékkel alátámasztva, hogy nem biblikusak a hozzászólásod egyes részei. Számodra nem fontos az, hogy a Bibliából vett gondolatokat a Bibliával teljesen, és megkérdőjelezhetetlenül alá is lehessen támasztani?
Biztos vagy abban, hogy szavaid megállnak Isten előtt is? Semmi kétely nincs benned? Saját gondolataimban, bibliaértelmezésemben mindig kételkedem valamennyire. Szerintem egy ember sem tévedhetetlen, csak az Isten. Aki pedig tévedhetetlennek gondolja magát és eltorzítja az Isten üzenetét, azoknak ezt üzeni az Úr:
"Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből..." (Jel. 22:18-19)
Ha azt mondom valakinek, hogy ezt vagy azt mondja ezzel vagy azzal az Isten, akkor sokszor eszembe jut ez az ige, és gyorsan hozzá is teszem a mondandómhoz, hogy "ez az én személyes véleményem, és a Bibliából ellenőrizze le, hogy én nem e tévedek, merthogy az könnyen megeshet". Most is erre buzdítok mindenkit, és a jövőre tekintve is.
Ha odaírnád gondolataidhoz, hogy a te megközelítésed a saját véleményed, és nem az egyetlen valóban Isten által rendelt értelme e dolgoknak, akkor nem bizonygatnám tovább, hogy mit is ír a Biblia a hozzászólásaidról, és elfogadnám a te egyedi hozzáállásodként... De biblikusnak is elfogadom a hozzászólásaidat, ha minden kételyt eloszlatsz igei bizonyítással.
Ha biblikusnak gondolod írásaid minden részét, akkor kérlek konkrét igékkel (és ne homályos kapcsolásokkal) cáfold meg idevágó hozzászólásaimat, ha viszont nem így gondolod, akkor kérlek, jelezd azt is, mert keresem a békességet és az egyetértést veled is.
"Akik magát az Istent se engednék be a róla elnevezett gyülekezetekbe. Melldöngetve mutogatják magukat, mint akik után menni kellene közben annyira rossz a szemük hogy az egy Igaz Istent háromnak látják."
Ha a Bibliából bebizonyítom neked, hogy a Szentháromság 3 különböző isteni személy, akkor hajlandó vagy belátni tévedésedet?