de tartok a filmtől, mert a Hero sem tetszett maradéktalanul (annak elenére, hogy lenyűgöző a látványvilág), valahogy Zhang Yimou-t, mint rendezőt nem csípem. majd meglátjuk (HA, meglátjuk).
viszont, TK most csinál egy filmet a Returner rendezőjével (Takashi Yamazaki): Onimusha3 címen, akció, kaland, horror, sci-fi. azt hiszem amcsi film lesz, nyugati színészekkel, köztük Jean Reno-val. csak nem világos, hogy hagyományos film, vagy valami play-station lesz-e?
koreai filmek is nagyon jók. most fog menni egy nálunk a mozikban (lásd. Ázsiai filmek topikot!).
a Ringu folytatások állítólag már nem jók, az első az igazi. még én sem láttam (csak az amcsi verziót), de készülök megvenni R1-es lemezen.
az Odeonból majd még ajánlok neked pár filmet, amit érdemes megvenni, ezen a kettőn kívűl.
Jet Li filmet (Sárkány csókja) már láttam, nekem nem nagyon tetszett, mint általában az amcsi filmjei. Jet Li topikba már kiveséztük többen is, hogy miért nem jók.
A Bíboreső-t adták kedden éjszaka RTL-en, én is felvettem, de elég vacaknak tűnik az első 15-20 perc megnézése után. a múltkori (Jelszó: Káosz) sokkal jobb volt.
Látod én fejlődőképes egyén vagyok. Majd hétfőn talizunk. Előre is BOLDOG SZÜLINAPOT :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ó, Sárkány, te ilyen tájékozott vagy zeneügyben? :)) Hát, nem tudom, nem biztos, hogy zenével akarok továbbmenni. Ami még izgat, az a zenetudós, meg kicsit más, de a pszichológia.
Csak köszönni akartam nektek, mert most ide tudtam jutni a géphez.
Harpokratesz nem tud, hogy milyen az izlésed, de nem a legjobb c'est sur! Ennél még Keanu is jobb, pedig nem rajongok érte!!!!!!!!!!!!!
Így van.
Nagyon jó horrorokat csinálnak. Nem csak a japánok, hanem a koreaiak is. A ringut pont nem láttam, de a ringu 2-őt igen.
A filmeket beszerzem...
A hétvégén lesz Jet Li, meg volt a héten egy ázsiai film a tv-ben. Fölvettem de nem bírtam még megnézni.
Hát ez érdekes, amit az ázsiaiakról mondasz. Ennyire különböznek az európaiaktól kultúra tekintetében? Engem a legjobban a gésák leptek meg. Hogy azok micsoda életet élhetnek!
Zeneakcsi? :))) Ha ott lennék, biztos nagyon örülnék neki, de oda nagyon nehéz bekerülni. És nem is szándékozom. Mit kezdene egy zongorista önmagában? Az nem él meg, ha nem kirobbanóan tehetséges. Akkor is, csak ha szerencséje van, és vki felfedezi.
én sem olyan régóta kezdtem behatóbban ismerkedni az egésszel, engem is lenyűgöz a világuk, és minden másban is egyetértek veled.
már megszoktam az érzelmi túlfűtöttségüket, sokkal őszintébb, oldottabb és nyitottabb emberek. a finomságuk, szépérzékük pedig páratlan minden vonalon. a kínaiak és koreaiak a legvidámabbak, Japán már zárkózottabb világ.
horrorban a japánok rendkívül jók. Ringu-t láttad?
Leon Lai-ról tettem be képeket, ott lentebb, de rá is igaz, hogy filmen egész más (a képek nem jók).
vedd meg az Odeon-ba ezt a két Kar-wai filmet, TK miatt is érdemes, itt is gyönyörűek a színészek, a lányok is. online is meg lehet rendelni, postán kiküldik. sajnos DVD-n nem jött ki. A Chungking Express biztos nagyon fog tetszeni, de talán a másik is.
16 letölthető trailer van a Returner oldalon. belenéztem egy-kettőbe, nagyon szuper.
Tudom hogy ázsiában más dívik, én csak most kezdek ismerkedni az ottani kultúrával. Nem sok filmet láttam, de az nagyon tetszik. zenét meg szinte csak ezt az egytelent,de találtam pár oldalt ami ilyesmival fogalkozik. Holnap igyexem belinkelni.
Engem teljesen lenyűgöz az világuk, főleg az érzelmi és a képi. Abban teljesen igazad van hogy sokkal nyitottabbak érzelmileg mint az európaiak, és sok a giccs, de nekem tetszik.
Mivel nem sok ázsiai filmet láttam azok közül is einább a hororrokat nem ismerem a színészeiket sem. Leon Lai sem rémlik. DE ha tudsz rakj be képet, csak felismerem ha látom.
Igyexem belinkelni a trailert is. Biztosan jó a film, harcos is. meg szerelmes is.
Aszem elkezdem gyűjteni a lóvét a kazettákra, igazán kíváncsi vagyok. még nem láttam olyan ázsiai filmet ami ne tetszene. Persze ebben nagy szerepűk van a színészeknek akik nagyon szépek. Kortalanok, szexisek, és érzelmesek...
A Returner állítólag nagyon jó film.
Nem, nem, azért ott még nem tartunk... Én a magam részéről nem készülök zenei pályára, csak lelkes hegedűs vagyok, ennyi. Lórient meg kezdem belerángatni, mert ő eredetileg zongorázik... Én nem vagyok valami nagy tehetség, meg a fellépésekkor túl sokat parázok, ami nagyban rontja a produkció minőségét, de hát ez van. Viszont pár hete nyertünk egy versenyt a zenekarral, úgyhogy azért néha tudok ügyi is lenni.:)
TK zenéjével kapcsolatban jó hogy ő írja a zenét meg a szöveget, szvsz az sok mindent elárulhat róla... A modern ázsiai pop-rockot nem igazán tudom hova tenni, szvsz még nem hallottam ilyet, vagy nem tudok róla... De ha örömzene, akkor valamilyen szinten jónak kell lennie...:)
igen, már régóta sejtettem, hogy zenészfélék vagytok, csak nem mertem rákérdezni. talán Zeneakadémiások (mer akkor gratula)?
TK modern, ázsiai pop-rock zenét játszik, ő maga írja a számok nagy részét (zene + szöveg).
az ázsiai nagyon zeneszerető népség, mindig danolnak, a filmekben is sok a zene.
És milyen sokoldalú! Lórien, követheted a példáját, ő már 2 hangszeren tud! Úgyhogy csak gyakorolj szorgosan!
Harpokratesz, tudtad, hogy zenemániákusok:) közé kerültél?:) Én mondjuk nem ismerem az ázsiai zenét, csak afgán zeném van kazin, de az se sok, és eléggé népzenei jellegű. TK gondolom, más stílust képvisel...
jaja, azt tudni kell, hogy ott náluk Ázsiában, a canto-pop műfajban ilyen "nyálas" számok dívnak, lagalábbis a lassú, vágyódós, lávosok. szinte az összes éneklő filmsztárra igaz (ott pedig minden filmsztár énekel).
nekünk persze furcsa, mert nem ehhez vagyunk szokva, de én már megszoktam, mert sok ilyet hallgatok (Tony Leung-tól Ekin Cheng-ig). talán Leon Lai az egyetlen kivétel, az ő lassú számai nem érzelgősek, hanem kifejezetten szépek és mélyek, közelebb áll a mi ízlésünkhöz. ezért is szeretem őt annyira, a kedvenc canto-popsztárom.
szerintem ebben az is benne van, hogy az ázsiaiak sokkal jobban megélik és kimutatják az érzelmeiket, nem szégyellik, és a giccs sem idegen tőlük.
először nekem is nyálasnak tűnt a TK dal, de többszörre meghallgatva, már nem.
TK-nak eddig 12 lemeze jelent meg, és imádják az ottani fiatalok.
a Fallen Angels nem egy könnyű film, a hongkongi művészfilmes Wong Kar-wai rendezte, nagyon sajátos a stílusa, tulajdonképpen egy őrült, vad rohanás az egész film, nehéz követni a tempóját, és gyakorlatilag nem szól semmiről (mint általában a művészfilmek). csak egy dolog miatt érdemes megnézni: Ázsia két legjobb pasija a főszereplő (Leon Lai és Takeshi Kaneshiro), és még fiatalok. az előző Kar-wai filmnek, a Chungking Express-nek a méltó folytatása, bár az könnyedebb és emészthetőbb mozi. ebben is Kaneshiro az egyik főszereplő (volt vagy 20 éves), de csak a film feléig.
de egyébként is, az ázsiai filmek egészen mások, mint a nyugatiak.
mindkettőt meg lehet venni VHS-en az Odeon Art Kiadónál: (www.odeon.hu), itt címet is találsz.
Lovers - azt hol láttad??
trailer lenne?
a képekből annyi van, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük, és mindig vannak újabb oldalak, amin még találni.
én is a férfiasabb képeit szeretem, de a képek szerintem nem adják vissza az igazi TK-t, a filmekben sokkal szebb és férfiasabb. mondjuk nem az a kimondottan férfias, macsós típus, hanem egy finomabb alkat, de nem nőies.
a kisfiús képek - minden ázsiai sztárra vonatkozik, én eddig bárkit láttam, mindegyik ilyen (én sem értem miért), pedig a filmeken tök érett pasi mindegyik (még fiatalon is). biztos utálnak pózolni, bár TK modell is.
konklúzió: elsősorban filmekben kell őket nézni, a képek csak ráadás.
A Returner-ben állítólag nagyon kúlos és szívdöglesztő (Neo2).
ÁÁÁÁÁÁ! Segítsééééééééééég!!!!!!!!!!
Ugye ezt nem nézzük meg?!
Ilyen nincs! Kész, kifeküdtem! Na ne!
Tudom, tudom, c'est triste... De akkor is!
De ugye jól haladsz RD-vel? Láttam, megkaptad a reggeli küldeményt!:)
Meghallgattam, de csak azt az egyet amit ott találtam. Hát.. nekem egy kicsit nyálas. Vagyis inkább nagyon. Nem láttam a Fallen Angels filmet. Itthon is volt? Video, dvd??
Most néztem meg a Lovers bemutatóját. Jónak tűnik...
Klafák a képek, de mindegyiken olyan kisfiús, alig vannak "férfias" képei. Ha esetleg találsz tedd be.
TK: ezen az egy számon kívűl, lehet még látni/hallani énekelni a Fallen Angels-ben is, biztos láttad a filmet (ahhh, eszméletlen bjútifúl és fergetegesen játszik benne). van egy jelenet, amikor a videókamerával veszi fel az apját, és visszanézik a tévében. amikor saját magát veszi fel, akkor énekel egy dalt, ezt még a film alatt később is adják aláfestőzenének (de lehet, hogy az már egy másik szám tőle). '95-ben már híres popsztár volt, '92-ben, 19 évesen készítette az első lemezét és filmezni is akkor kezdett.
"Brad Pitt „büszkévé és elfogulttá” válik
2004/05/06
A hollywoodi fenegyerek Brad Pitt (12 majom, 7 év Tibetben, következő filmje a május 13-án bemutatásra kerülő Trója) nemsokára magára ölti a frakkot és a nadrágot, hogy legújabb filmjében, A büszkeség és balítélet legfrissebb feldolgozásában eljátssza Mr. Darcyt.
A producerek első körben a sztár-színészt választották a zárkózott Mr. Darcy szerepének megformálására ebben a Jane Austin klasszikusban.
A hősnő, Elizabeth Bennet eljátszására egy új fiatal csillagot kértek fel Keira Knightley személyében, akit legközelebb az Arthur király című filmben láthatunk majd Guinevere megformálójaként.
Az 1995-ben a BBC tévécsatorna által elkészült televíziós adaptáció nagy sikernek örvendett világszerte, amelyben annak idején az Igazából szerelem (Love Actually) minden női szívet megdobogtató hőse, Colin Firth vállalta a főszerepet.
A történetről röviden: Mr. és Mrs. Bennet, 5 egyedülálló lánya számára keres partiképes férjet. Ennek a „hobbinak” különösen Mrs. Bennet hódol nagy előszeretettel, amikor is a közelbe költözik két gazdag és nőtlen úr, Mr. Bingley és Mr. Darcy személyében.
Ezzel, a Benneték számára nagy reményekkel kecsegtető eseménnyel kezdetét veszi a büszkeséggel, elfogultsággal és félreértésekkel teli kapcsolatok szövevénye, amely a boldogságot is megnehezíti a család számára…”"
???????????????????????????????????????????
Yeah, gyakoroltam, apu hazajött, úgyhogy valszeg áthúrozza, meg átlábazza. Már épp kezdem megszokni a fordított húrokat. És hogy csak kettő van. Amit nem volt nehéz megszokni, ugyanis a normálishoz sem szoktam hozzá. Úgyhogy most lehet, hogy ez gáz lesz :))
Bocs az OFF-ért, elvégre is most már nemcsak 3-an vagyunk.
Ha vonós hangszeren gyakorolsz, egy szót se szólok, ígérem! Ha viszont nem, akkor jön a rohamkés, meglincselés, fül-és orrlevágás, villamosszék, avagy portable rendszerű hordozható villamos zsámoly!:)))))))))) Ez így egymás után...
Kenu: Örülök hogy megvan a KKC, én meg küldtem mailt, nagyon fontos, elküldtem benne a Tudodmiket, úgyhogy nézd meg!!!
Rejtőkém kérlek, most ne hagyj el! Mármint, tudod jól, hogy értem! Hisz tudod jól, hogy dolgozom, és márígy is épp eléggé ideges vagyok! Készen van egy igen fontos dolog!:) Úgy kezdődik, hogy KKC-nak!
Orlit nem szídom, és most megyek is!
Jó :))
Na, azt akkor már föl se hozom témának, hogy kinek mit jelent a zene...
De az mindenképp értékelendő, ha veszi a fáradságot, és valamilyen hangszeren megtanul, vagy a hangját képzi, még mielőtt vki a torkomnak ugrik (pl. Rejtő, édes). (de akkor se fogsz rászoktatni...)