Ezt a topicot Ida és Vanda a kerékpárbarátok off topicjának szánja. Ahol a versenyek fontos eseményein túl meg vitathatjuk, hogy ki a legjobb pasi, a legcsinosabb hostess, a legjobb mez, a legcsúnyább mez, ki kire hasonlít a hírességek közül, és ki kivel jár, vagy nem jár, sőt ki milyen autón, vagy motoron jár. Egy topic, ahol semmi se off, aminek bármi kicsike köze van az országúti kerékpársporthoz.
Szóval a hölgy svéd anyukától, és szicíliai apukától született, foglalkozását tekintve fehérnemű-modell végzettségére nézvést pedig diplomás egészségügyi mérnök...
Nincs is csodálkoznivaló azon, hogy szingli, ez így együtt elég ijesztő. :-)
Isteni az írás,de lehet,hogy kiátkoztok a topikból! Az biztos is,hogy minden úgy van ahogy mondod,de én nem erre számitottam! Amilyen jó írásai vannak,nem véletlen,hogy többek között ŐT választottam! Nem dőlt el semmi,egyen értéküek vagytok,mindketten!!! Úgyhogy ne vetélkedjetek,mindkettötök munkáját,szeretettel és nagy örömmel nyugtázom! Mindkettötök munkája,kimondhatatlan,drága ajándék! És tapsom,fergeteges!!!
Háááát! Mit is mondjak? Az írás remek,tetszik is,nagyon köszönöm,de nem erre gondoltam! Kis bibije van! Leo nem a kedvenc színészeim közé tartozik,rosszalom a párosítást!:( (Bár amit írtál róla,mind igaz is) Ne érts félre,a maga nevében remek,frapáns,be is kerül az oldalamra!:):):) Az általános életrajzára gondoltam,síkereire,bukásaira...stb....! Remélem nem bánt a dolog,gondolhatod-"Na, rocko-nak sem írok többet!" Ahogy írsz a kedvenceidről,az nagyon tetszett mindig,ilyesmit vártam most is! (ha Peta nem is azok közé tartozik!) Azért szerettem volna egy kis megemlékezést róla,mert 10 hónapig,nélkülözni fogjuk) Nagyon de nagyon köszönöm,hálám örökké üldőzni fog.....mig utol nem ér!
Vanda, bátran kijelenthetem, hogy ez egy remek írás ismét! Nagyon találó az összehasonlítás, a filmek és Petacchi pályafutásának szakaszai, nagy versenyei között.
Rögtön felsejlett előttem jónéhány kép, és jónéhány emlék. A 2003-as Tour, a legjobb és legemlékezetesebb Tour, amit én eddig láttam, akkor döntöttem el, hogy nekem egyszer el kell jutnom a Tour-ra és meg kell ízlelnem, hogy milyen az út mellett szurkolni és élőben részt venni egy kerékpárversenyben.
Aztán a Fassa Bortolo is eszembe jutott, Basso, Bruseghin, Petacchi és Cancellara. Milyen jó kis csapat volt. És Petacchi valóban mestere annak, hogy a vonat élén száguldjon a győzelmek felé. A Fassa Bortolo igencsak megfogyatkozva jutott el Párizsig az említett évben, ha az emlékezetem nem csal, csak hárman. Basso abban az évben robbant be, 7. lett a Tour-on Zubi és Mayo mögött.
Persze megjelent lelki szemeim előtt a 2005-ös VB, Boonen győzelme, amikor az ifjú belga bezsebelte a szivárványost. Talán akkor komolyodott meg egy kicsit.
Érdekes volt, amikor egy csapatba kerültek Zabellel, de azt kell mondanom, hogy mintaszerűen tudnak, mostmár csak tudtak együtt dolgozni.
Felsejlett előttem, ahogy a dühös Petacchi a csapatbuszba boxol, és ezzel véget is ér számára a 2006-os Vuelta. De a 2007-es Giro annál fényesebbre sikeredett, megtört a jég, sorba jöttek a győzelmek, és nem volt kérdés, hogy ha eljut Milánóig, kié lesz a ciklámen trikó.
Csomó minden eszembe jutott mosta hogy Vanda sorait olvastam, és jó volt visszagondolni, ezért is kalandoztam el egy kicsit. :)
Az nem vitás, hogy Petacchi jó versenyző, a sprinterek közt az egyik legjobb. Én bízom benne, hogy talál csapatot és ha lejár az eltiltás visszatér a pelotonba.
Basszus Vanda, ez egy nagyszerű írás, komolyan le a kalappal előtted! Ennek minimum a velon a helye! Én még bele sem kezdtem az enyémbe, de látatlanban mondom, hogy kiütéssel győztél :)). Hihetetlen színvonalas munkákat lehet néha olvasni némelyik bringatopicban, és ebben te élen jársz, nagyon érdemes nézelődni! Furcsa, mennyire másképpen tudjuk nézni ugyanazt a sportágat néha, és mennyire más gondolatokat ébresztenek emberek fejében, mert nekem ez így sohasem jutott volna eszembe Sanyiról. Köszönet érte, Zsuzsa örülhet, mert szerintem ez egy mindennél szebb ajándék. Hatalmas taps érte :))
Vessetek meg érte, de elég rég lehetett amikor a fiammal és még két csemetével néztünk meg mplexben a Titanicot és engem lenyügözött. Egészen más mint dévédén!
Számos oka lehetne annak, hogy rögtön az ismert hollywoodi színész neve és alakja jutott eszembe, amikor megtudtam, Alessandro Petacchiról kell leírnom a személyes benyomásaimat. Az egyik a nyilvánvaló külső hasonlóság, hiszen mindkettőjükre illik a leírás: magas, erős, szőke, acélszemű, jóképű fiatalember. Lehetne közöttük összegkötő kapocs a hajó is, hiszen di Caprio egy óriási, fehér hajónak köszönheti a világhírnevet, a ligur tenger mellett élő Petacchi pedig tanult szakmája szerint hajózási szakértő. De sem egyik, sem másik nem vezetett. Számomra legfontosabb közös jegy a mozgásuk végtelenül lenyűgöző eleganciája. Di Caprio az egyik legszebb mozgású színész. Amikor megjelenik a vörös szőnyegen, vagy díjat ad át egy fesztiválon, úgy vonul át a színen, mintha őfelsége, az angol királynő hatalmas, hófehér hadicirkálója lenne. Lenyűgöző és magával ragadó. Ugyanilyen lenyűgöző és magával ragadó Petacchi mozgása a célegyenesen, elegáns, dinamikus, gördülékeny, nem csoda, ha a rajongókat a légi parádék hőseire, az ezüstös testű sugárhajtású vadászgépekre emlékezteti.
Ha ezek után megkérdeznétek, akkor ki is a kedvenc hollywoodi színészem azt válaszolnám, Forest Whitaker és Andrian Brody. A helyzet az, hogy úgy vagyok a magas, elegáns, jóképű szőke férfiakkal, mint Petőfi a Kárpátok vadregényes tájaival, tán csodálom, de nem szeretem őket. Ennek ellenére, ahogy nagyon sok alakítása maradt meg az emlékezetemben az ifjú színészfejedelemnek, úgy nagyon sok emlékezetes pillanatot őrzök a sprinterkirályról is.
Kapj el, ha tudsz!
Az zseniális ifjú csaló, és az őt kitartóan üldöző tehetséges rendőr párharca mögött a 2003-as tour felejthetetlen képei rejlenek. Csodálatos verseny volt, méltó ünneplése a 100 éves versenynek. Armstrong és Ullrich utolsó pillanatig kiélezett csatája, a megvadult andalúziai paripaként száguldó Mayo győzelme, Beloki tragikus bukása mellett a verseny nagy pillanatai közé tartozik Petacchi 4 szakaszgyőzelme is. A verseny első hetére ő nyomta rá a kézjegyét, azok az első napok csak róla szóltak. A kék-fehér vonat élén elsőként robogott át a célon az első, a harmadik, az ötödik és a hatodik szakaszon is. Szó szerint a lábai előtt hevert az egész világ. De ahogy filmen Tom Hanks kitartása, szívóssága végül győzedelmeskedett di Caprio felett, úgy győzték le a kegyetlen hegyek a következő szakaszon Petacchit. Sose felejtem el, a kamera hosszasan mutatta a szenvedő királyt, aki igyekezett taposni a pedált, de impozáns teste egyetlen cm-t se haladt fölfelé, úgy tűnt, mintha egy helyben görgőzne. Az izzadó, a sírás szélén álló bajnokot egyre-másra hagyták ott a girhes, hosszú orrú, feketére cserzett hegyimenők, amíg aztán hősünk beismerve vereségét, megadóan és szomorúan ült be az autóba. Számára a nagy hurok a morzini úton véget ért.
Az aviator
A repülés megszállottja, akinek minden siker az ölébe hullott. Ilyen volt számomra Petacchi a 2005-ös vuletán. Minként a tour rajongók számára a versenyek versenye volt a 2003-as, a vuelta kedvelői úgy őrzik emlékezetükben ezt a viadalt. Ez volt Roberto Heras, a hiúzszemű hegyikirály utolsó versenye, ahol hősi küzdelemben szerezte meg a győzelmet, de végül mégis elbukott. Itt láthattuk a baszk legenda, Roberto Laiseka utolsó, és a feltörekvő ifjúság, Samuel Sanchez első diadalát. Itt búcsúztatta tapsviharral a peloton Igor Gonzalez de Galdeanot. A sprinterek csatáját megkérdőjelezhetetlenül Petacchi dominálta. A verseny elején 4 szakaszt nyert- a 3., 4. 8. és 12. etapokat- majd túlélvén a gyilkos kantabriai meredélyeket, egy csodálatos győzelmet aratott a forró madridi utcákon, a két szökőkút közötti körözésen. Egy bizonyos tekintetben számára is utolsó volt ez a verseny. Utoljára száguldott keresztül a mezőnyön a legendás kék-fehér vonat, a „Petacchi train.” Sokan kritizálják őt emiatt. Azt mondják, az utolsó méterig vezetni kell neki, nem volna senki a segítői nélkül. Én ezt a dolgot pont ellenkezőleg látom. Jó pár éve dolgozom egy kis csapat vezetőjeként, és tudom, milyen nehéz vadidegen embereket megszervezni, motiválni, összefogni. Rengeteg munka fekszik abban, hogy elfogadják a közös célt, hogy akkor is hajlandóak legyenek küzdeni, ha végül is csak egyikük aratja le a nyilvánosság elismerését. De legnehezebb mégis minden vezető számára az, hogy vakon rábízza magát az embereire, hogy elhiggye, azok meg tudják, és meg akarják csinálni, amit kér tőlük. Én tehát őszinte elismeréssel adózom Petacchi csapatépítői képességének, és annak, hogy olyan hihetetlen összhangot tudott kialakítania az emberei között.
A part
Leonardo di Caprio filmje rekviem a kudarcba fulladt álmokért. A madridi diadal után egy héttel következett a madridi kudarc. Ahol alig egy hete élete egyik legszebb győzelmét érte el, ott érte a legsúlyosabb vereség, ráadásul a saját fegyvereivel győzték le. Petacchi a Bettinivel súlyosbított azurri válogatott tagjaiból képtelen volt csapatot építeni, ahányan voltak, annyi féle pártra szakadtak, szétfolytak, szétmállottak a mezőnyben. Egy huszonöt éves belga fiatalember pedig vaskézzel fogta össze a saját világoskék mezbe öltöztetett mancsaftját, amelyik aztán egészen a világbajnoki pódium tetejére repítette őt. Egy héttel a mámorító győzelem után Nagy Sándor végül összetörten és csalódottan hagyta el a spanyol fővárost.
Titanic
Di Caprio a világhírt nyerte meg azzal, hogy jéghegynek ütközött, és meghalt, Petacchi pedig a szurkolók szívét azzal, hogy járdaszigetnek ütközött, és feladta. A 2006-os tour szerencsétlenül kezdődött számára. A belga terepen nem tudott boldogulni az új csapatával a Milrammal. Nem jött szokásos korai győzelem, ideges volt, a harmadik szakaszon bukott. Rettenetesen beütötte a térdét, sokáig gondolkodtak, mi legyen, végül visszaült a kerékpárra. A szakadó, hideg esőben óriási késéssel vergődött a célba, ahol kiderült, hogy eltört a térde. Az elkényeztetett sprinterkirály e sajátos Canossájával bebizonyította, hogy méltó ehhez a sok szenvedést igénylő, kemény sportághoz, és szurkolók támogatását élvezve, hosszú rehabilitációra vonult vissza a tengerpartra.
A vasálarcos
A romantikus filmben a sokat szenvedett trónörökös visszakapta életét, és jogait. Petacchi a 2007-es giron visszafoglalta a sprinterek királyának trónját. A verseny számára valóban olyan volt, mint egy romantikus mese. Az első győzelemre csupán a 3. szakaszig kellett várni. Petacchi olyan hatalmas súlytól szabadult meg, hogy a célba érkezés után ráborult a kormányra és zokogni kezdett. A siker óriási lelki gátlást söpörhetett el, mert utána folyamatosan jöttek a győzelmek, szám szerint négy. A nagy visszatérést a sokat emlegetett milánói kockaköveken aratott csodálatos szuverén diadal, és a ciklámen trikó begyűjtése koronázta meg.
Idén nem folytatódik a történet, nem látjuk újabb főszerepben hősünket. Olaszországban a dopping ügyeket a Nemzeti Olimpiai Bizottság, a CONI intézi. A szervezet - talán az olimpiai év hatására- minden áron be akarja bizonyítani, hogy náluk rend van, az olasz élsportolók makulátlanul készülnek a játékok játékára, náluk még a profi kerékpársport se juthat olyan elgyalázott helyzetbe, mint a spanyoloknál. A Pelikán család zughízójának, Dezsőnek a halála óta tudjuk, hogy politikailag exponált helyzetekben a „statuálás” a lényeg. A CONI hálójából ügyesen kisiklottak a kis, sovány keszegek, végül senki se maradt a háló szemei között, csak a giro győztes, és a nagy kardhal. Így hát nem volt más, aki a statuálás áldozata lehessen. De ahogy Pelikán József némi nemű tarhonyaevés után mindig kijött a karcerből, hogy helyt álljon az egyre fokozódó osztályharcban, az olaszok addig keverték a kártyákat, hogy hősünk visszamenőlegesen kapta meg a statuálást, hogy indulhasson a varesei vébén.
Leonardo di Caprionak a Titanic sikere után megvolt minden lehetősége, hogy örökre belekövesedjen a romantikus filmek ellenállhatatlan hősének szerepkörébe, és előbb önmaga ikonjává, később a karikatúrájává váljon. A kitűnő művész elkerülte ezt a csapdát, 1998-ban egy évre visszavonult, nem dolgozott, várta, hogy lecsöndesedjék körülötte a zaj. 2000-ben egy nagyhatású, különös drámával „A part”-tal tért vissza, hogy utána a legnagyobb rendezők, legjobb filmjeiben mutassa meg tehetségének erejét. Mit kívánhatnánk egyebet az acélszemű sprinterkirálynak, minthogy használja ki ezt a nyugodt időszakot, élvezze a családját, a mindennapi életet, és térjen vissza teljes fegyverzetben, hogy ezúttal talán sikeresen vegye fel a küzdelmet a szivárványos trikóért.
