Az emberke nem más itt, mint a Svejkben megénekelt katona, egy bizonyos Márek nevű egyéves önkéntes, aki közli, hogy az ember titánnak hiszi magát, noha csak egy darab szar.
Ez egyformán igaz minden humán lényre. Idétlen bohócunk is titánnak adja elő magát, lenéz mindenkit, aki nem titán, pedig ő is csak egy darab szar, sőt, darababb vagy szarabb, mint az itt szereplők többsége.
SZVSZ a helyzet sajnos bonyolultabb: attól, hogy Ein Gespenst egy kibírhatatlan - par excellence kibírhatatlan!:-) - alak, még joggal mutatott rá Babarczy bántó logikátlanságaira. Amúgy ha visszaolvasod a Hívjuk meg Babarczy topikot, rájöhetsz, hogy minden ellentét mellett nem egy kérdésben kezet foghatnának egymással: nézd át, hogy mit vallanak pl. az antiszemitizmus-kontraantiszemitizmus (Ein Gespenst), illetve az antiszemitizmus-anti-antiszemitizmus (Babarczy) témakörben. Bár azért Babarczy javára szól, hogy ő legalább hajlandó morális értelemben disztingválni, míg Ein Gespenst ugyanazt a tüzet okádja mindenkire. Így jutnak el az azonos végeredményig.
Hát, kedves Triste, itt bizony nem a te disztingvált Babarczy Eszteredet akarják „hazavágni” a „tizdioptriás lusta disznókkal” együtt; s lehetek én számodra bármennyire kibírhatatlan, s lehet számodra Babarczy bármennyire kibírható, amit tegnap és ma olvashattál (ha olvasod még ezt a topikot), bizony, nem kitaláció, hanem bizony ténykérdés. Vagy netán a lelked mélyén te is szívesen „hazavágnál” engem?
Ha így van, alkossatok hazavágós egységfrontot! Találtam néked gyakorlatice partnert! Kettőt is! Az egyik férfi, a másik nő. Vágjatok haza koedukáltan!
Újra megkérdem (párszor már kérdeztem): miben áll Babarczy morális értelemben vett disztinkciója?
Ha pedig nem válaszolsz (mert nem válaszolsz), akkor, vajh, miért csodálkozol, ha rád is okádok egy leheletnyi morális tüzet, mért csodálkozol azon, hogy téged sem tartalak egészen karakán embernek?!
Mi a véleményed az idézett hozzászólásodról?
... én pedig felidéztem a nehezen felejthető képet, amikor az első szabad választásokat követően, az első szabad kormány megalakulása és eskütétele után "A Mester" odasomfordált Antallhoz, és annak vállát barátian átfogva suttogott a friss-ropogós miniszterelnök fülébe, bizalmaskodóan.Ez köszönt vissza a kihúzott mondatnál is.
...
Mestert elhagyva még annyit: az eset semmiben nem befolyásolta kapcsolatunkat, amely máig zavartalan...
Nem, mert ahhoz kellett valamiféle minimális intellektus.
Inkább olyan, mint a sokalakos Brueghel-képeken egy jelentéktelen háttérfigura. Legyen, mondjuk a "Tánc a májusfa körül". Ha nem lenne rajta például az a kis figura az egyik házikó ajtajában, a kép akkor is jó lenne, tehát mindegy, hogy rajta van-e, vagy nincs.
’93-ban… Surján Lászlóról leírtam nála egy alig bántó sorocskát, 3 órás nyavalygó és aggodalmaskodó telefonbeszélgetésben igyekezett erről lebeszélni - sikerrel, mert egyrészt meguntam, másrészt köllött a pénz, van ilyen…
Előzmény:Fő Bundy (15098)
Hogy egész világos legyen: nem ítélkezem. Én pusztán undorodom. És csakis szubjektíve undorodom.
Nem tudom, ez a fazon miből él valójában, hogyan él, mekkora a családja stb., de nem is érdekel, mert nincs jelentősége. Így is, úgy is jogom van viszolyogni az olyan emberektől, akik például annyira fontosaknak tartják az ő mindenkori véleményüket, hogy képesek annak terjesztéséért akár „3 órás nyavalygó és aggodalmaskodó telefonbeszélgetést” is végigszenvedni (már abban az esetben persze, ha nem hazudik ez a szivar), majd ugyanezen állításukat simán áruba bocsátják, merthogy „köllött a pénz”, szóval, azt hiszem, jogomban áll tőlük magánemberként erősen iszonyodni. Sajnos én 1993-ban már eléggé nagyfiú voltam (noha ma sem vagyok húgyagyú), tehát pontosan tudom (emlékszem), 1993-ban még a tökfejek is meg tudtak élni tisztességes munkából. Senki sem szorult arra, hogy elárulja a nézeteit, jelzőit, metaforáit, eszmei, esztétikai értékeit. Legalábbis gazdaságilag nem. Hogy mentálisan rákényszerült-e? Az más kérdés. Az már gyári probléma.
Megengedem, elképzelhető, hogy az idézett publicistának gyógyszerre „köllött a pénz”, esetleg nyugdíjas csirkelábat vásárolt belőle a kisközértben (kb. 2–3000 forintról lehetett szó, s akkor még jó bőven számoltam), mondom, ezt akár el is hihetem, teljesen mindegy, ti. sok olyan embert ismerek, aki viszont inkább szerényebben él (rosszabb esetben nyomorog is), ám a tisztességét (ha van néki) nem bocsátja áruba. Egyszerűen nem képes rá. Illetve nem éri meg neki. És ezeket az embereket nevezik nagyképűen balekoknak a fönt idézetthez hasonló gerébernők. Mert ők ugye nem balekok, ők bármi szemétségre képesek, olykor a lehető legnagyobb gátlástalansággal. (De vehetek példát az újságírásból is. Megyesi anno úgy hagyta ott a gazdagon fizető napilapot, amikor a szerkesztők elkezdték buzerálni a mondatait, mint a szél. Szerényebben él valamivel, de fontosabb számára, hogy ott dolgozzék, ahol minden bötűjét úgy közlik, ahogyan ő leírta. Van ilyen is.)
Na most, csak azért variálom ezt ilyen hosszan, mert manapság telis tele van a közélet szaremberekkel, „megélhetési politikusokkal”, „megélhetési szakértőkkel”, „megélhetési publicistákkal”... Akiknek mindegyre „köll a pénz”. Merthogy nem a levegőből élnek.
Az a gond tulajdonképpen, hogy muszáj velük egyazon levegőt szívnunk, ugyanis levegőből csak ez az egy van – amit itten közösen szívunk. És pontosan azért undorodunk néha egy picikét, hogy legalább ne szívjunk nagyot. Egyebet nemigen tehetünk, ti. ezek mindenütt ott vannak, mindenbe belezabálnak – mindenütt kurvára „köll” nekik „a pénz”.
A fene se akar se magyarázni, se indokolni, se legitimálni.
Akinek nem tetszik, annak nem tetszik, oszt jónapot, de ez a kis zöldkitines pincebogár ne tartson erkölcstanórákat, miközben tudjuk, mekkora szemétláda.
Mester Ákos nem mondta. Mester Ákos azt mondta Surjánölő Szent Györgynek, hogy ugorj, Gyurka, kapirgáld le a cipőm sarkáról a rászáradt kutyaszart! Kifizetem.
Ha köll a pénz.
Tehát erőlködhetsz, pajtás, írhatsz ide sokat is meg keveset is, nálam csak annyira vagy hitelesítve, amennyit magad árultál el itt a saját jellemedről. Eladod a meggyőződésedet, az elveidet, elvbarátaidat, merthogy „köll a pénz”. Ezt nem én mondom, ezt te írtad, amiből pedig gyakorlatilag minden megtudható rólad. A többi csak a dolog cikornyázása.
Haragszik rád a fene. Nem értetted meg a közlés lényegét: senki vagy. Senkire, semmire nem pazarol az ember olyan nagyértékű emóciókat, mint harag, düh, gyűlölet. Még csak megvetést sem.
Mester Ákos nem mondta, hogy a mondat szar. Sőt, elismerte, hogy jó mondat, azzal kezdte, hogy csípős mondat, azzal hívott fel, hogy ironikus mondat. Azért nem akarta, hogy bent maradjon, mert akkoriban - ha nem tudnád - Surjánék voltak hatalmon, és Mester megválogatta, hogy miben konfrontálódjon és miben nem. "Ez nem éri meg." - közölte, én pedig felidéztem a nehezen felejthető képet, amikor az első szabad választásokat követően, az első szabad kormány megalakulása és eskütétele után "A Mester" odasomfordált Antallhoz, és annak vállát barátian átfogva suttogott a friss-ropogós miniszterelnök fülébe, bizalmaskodóan.Ez köszönt vissza a kihúzott mondatnál is.
Namost, ha az ember napokat dolgozik egy cikkel, abba időt, energiát, netán némi szellemi erőfeszítést is fektetett (ezt te persze nem tudhatod, ezért is részletezem számodra jóakaratúlag) és mivel akkor már a piacról élt a legtöbbünk (nem henye eltartottként, mint te) - nem volt mellékes, hogy az áru bekerül-e a lapba (kifizetik), vagy nem kerül be (nem fizetik ki), miáltal veszteségek érnek.
Aki emiatt bárkit megvet, az szimpla hülye. A pénz mindenkinek kell, neked is kell, csak te nem dolgozol meg érte, tehát nem hinném, hogy részemről ez "hencegés" volt, hanem pusztán a reális helyzet ismertetése.
A mondat tehát jó volt, de nem volt fontos, nem volt perdöntő, egy melléksuhintás volt csupán. A cikk nélküle is arról szólt, amiről akartam, a róla való lemondás nem jelentette a mondanivaló megcsonkítását vagy átírását. Amit alapvetően közölni akartam, az érintetlen maradt. Semmi okom nem volt sem akkor, sem ma konformistának gondolni magam ezért, és még a kedvedért sem fogom.
A honoráriumot természetesen kifizették, a fene sem emlékszik,
hogy mennyit, de a sajtó már akkor sem arról volt híres, hogy egy cikkből meg lehetett gazdagodni. Természetesen nem haltam volna éhen nélküle, de jobb volt vele, és nem kellett olyan rossz érzéssel küszködnöm, hogy bármit is feladtam volna az elveimből. Akkor nem egyeztem volna bele.
Mestert elhagyva még annyit: az eset semmiben nem befolyásolta kapcsolatunkat, amely máig zavartalan, ő nem könyvelte el úgy, ahogy te érezni szeretnéd spájzodban, a csótányok társaságában, ahol király lehetsz, hogy legyőzött, én pedig nem éreztem az, hogy elvesztettem volna valamiféle viadalt, amit meg sem hirdettek.
Molnár Ferencet előbb olvastam, mint hogy te beneveztél a sérült spermiumok paraolimpiájára, ahol könyökölve, a többi ondósejtet lerúgva, a pályaívet elcsalva, a bírókat megtévesztve és jó sok doppinggal rágtad át a célszalagot. Úgyhogy bármi, amit Molnárral kapcsolatban lepcses szádra vehetsz, nekem nem újdonság, ne is strapáld magad vele, és igazán megkímélhetnéd Molnár monumentális emlékét attól, hogy reá hivatkozol, te, aki a Pál utcai fiúknál messzebb nem jutottál, hiszen pont most tanították neked az iskolában, de egyetlen Molnárral kapcsolatos kérdésre sem tudnál megfelelni.
Tehát bizony-bizony, pont te akaszd föl magad, ne más. Miért? Azért, mert harag, gyűlölet és előítélet nélkül megállapítható, hogy ez lenne az egyetlen hasznos tett, amellyel a emberiség közös alkotásához hozzájárulhatsz, mivel a világ jobb nélküled, mint veled.
Ha nem csak olvastad volna, de meg is értetted volna például Örkényt, akkor tudhatnád, te hülyefasz, hogy mindig a Dr. KHG az okos, de trotzdem mindig az õr az, aki paprikavörös lesz, és ugye utána kibontakoziik a cselekmény.
Az ember az én koromban el-elmélázik azon, hogy miként volna jó meghalnia. Azon is persze, hogy jó volna-e már, de a dolog effektív módozatán mindenképp elábrándozunk, ha időnk engedi.
„Én azt szeretném, ha vadállatok tépnének szét” vs. „emberek, vessetek a mókusok elé” stb.
Unalmas intimitásul (mintegy „off”) csupán annyit erről: valóban eszembe jut néha dr. K. H. G. esete, és nagyon nem bánnám, ha így történne meg a cselekmény.
Itt van például az idézett barom. Akinek ugye sejtése sincs arról, hogy a történetet valójában dr. K. H. G. irányítja. Az adott kereteken belül természetesen, de épp erről van szó: az „adott kereteket” sem a barom formálja, a barmot csak odaállították, hogy na, te barom, legyél olykor paprikavörös, mert egyébre sem vagy alkalmas. Oszt lőjél, barom! Most meg van engedve.
Igen ám, csakhogy a barom soha nem akkor lő, amikor ő akar (ti. nincsen szabad akarata), hanem amikor dr. K. H. G. éppen „megengedi”, hogy lőjön. Egyébként pontosan erről írtam az éjjel, csak hát abból sem értett semmit, szóval e primitív lélek, ha akarnám, hanyattvágtában nyalná a seggemet (amúgy megpróbálkozott a cselekménnyel, Babarczy is megpróbálkozott vele korábban, gyakorlatilag mindenki), csak hát én ezt nemigen akarnám. Nem akarom, hogy potenciális paprikavörösök nyálazzanak össze… Kényes vagyok az úri valagamra.
Inkább lőjenek. Sőt sokkal inkább lőjenek! Ahogy mondani szokás: szívességet tesznek vele a marhái.
És itt nem arról van szó, hogy Örkény művébe bármit bele lehet magyarázni, hanem arról van szó, hogy egy jó írás bármit megmagyaráz. A viszonyokat a maguk sokrétűségében értelmezi. Tehát nem „több olvasata van” a jó műnek, csak egy olvasata van, ám ami komplex olvasat.
Az In memoriam dr. K. H. G.-ből a novella folytatása is kiolvasható.
… mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte K. H. G.-t.
Majd élt még egy darabig a paprikavörös barom, nem tudta, miért, meddig, mi végre él, csak létezett bele a vakvilágba, s mikor eljött az idő, becipelték pohos testét egy veteránelfekvőbe, ahol aztán rendszeresen összefosta magát, a kisnővér olyankor rászólt kedvesen: Na, moccanjon egy kicsit odébb, papa, hadd törülgessem le a lába szárát, mert annyira büdös, hogy mindenki elhányja magát a közelében!
Ez a sorsuk a paprikavörös gyilkosoknak. Akik éppen azért paprikavörösek, mert semmit sem képesek irányítani. A legkevésbé a halált. Annak az embernek a halálát sem ők irányítják, akit megöl(né)nek, a sajátjukat pedig még annyira sem.
És pontosan ez a topik a legjobb példa rá. Íme, az itteni paprikavörös sem ért az egészből semmit. Azt hiszi a jámbor, hogy ő most a Nagy Lővezír. Csak hát még majd neki kell durálnia magát egy kicsit végleg ugyebár. És aztán majd akkor! Na majd akkor! Reszkess, világ! Akkor aztán majd lelövi ő – paprikavörösen – mindet a cigányt is, meg az ótvartetvet is, lelő ez mindent és mindenkit!
Lelő engem is. Paprikavörösen.
Persze. De majd csak akkor, és csakis akkor, ha én akarom…
És ezt vagy meg lehet érteni hirtelen, vagy lehet betűzgetni Örkényt, szépen, ügyesen araszolgatva a furcsa szavakon át, mozoghat is közben száj, nem szégyen az!
Amúgy pedig valóban nem szándékozom – mindenáron – élni abban a közegben, amelyet a Babarczy Eszterek, a Bayer Zsoltok koszlott ízlésvilága determinál. Egy darabig még kérdezgetem őket Heinéről, Schillerről, erről-arról, majd azután, amikor intek nékik, na, akkor lőhetnek.
Ez a dolguk, ezek ennyire vannak kalibrálva.
Akkor ment el, épp azután, amikor én szóltam az átlagnál kissé czikornyikásabban, itt újabbkeletű hangon. Vagy tényleg besértődött, vagy épp megunta, vagy csak egy jó alkalom volt. A Te stílusodat már jól viselte, mintegy rutinosan, az enyémet lehet, h még nem tudta megemészteni. Mongyuk igyexek is kihozni a nyelvi témákból ami csak szem-fülnek ingere lehet..
Úgy átlagban jól egyet is lehet veled -itt amit utcsóbb írtál- érteni/-nem, mindenesetre érdekes, h Te tényleg nem acsarox itt (sem?) alpári módon, mint a magukat feletted sokkal magasabban, sőt befejezetten kiművelteknek, jobban számítandónak tartók közül sokan..
Vázold már fel lécci impresszíven, röviden, tömören, dióhéjban, zanzásítva, felsorolásszerűen, kiemelve, példálózva, kivonatolva h milyen lehetséges/törvényszerű/esetleges elérési úton/utakon és hogyan lehet Eszternek gyorsan, könnyen, kis erőfeszítéssel, játszi könnyedséggel, szórakozásszerűen, mintegy élmény-tanösvényen eljutnia a szerinted számára szükséges felismerésekhez/belátásaihoz.
Én a magam részéről soha – úgy mondom, ahogyan van: soha – senkinek nem mondtam, hogy dögöljön meg, akassza föl magát, ótvartetű, hülyefasz, takarodja picsába, szétlövöm a fejed szögbelövővel… és így tovább. Nekem viszont – egy-két, de inkább egy, mint két Gördülő Kő kivételével – csak ezt írták. Még a viszonylag kulturált Triste is rendszeresen közli a liberális, gyűlöletbeszéd-ellenes nyilvánossággal, hogy ő engem mennyire „rühell” (ha pedig nem mondja, hogy rühell, akkor nem mond semmit; merthogy akkor minek beszéljen ugyebár?). Miközben én soha – úgy mondom, ahogyan van: soha – senkit nem jelentettem föl, nem panaszoltam be, hanem viszont tettem a dolgomat: írtam. Aztán, hogy a moderátorok túlnyomó többsége nem érti a szövegeimet? Zakson. Ez benne van a játékban.
Sose felejtem el, egyszer fölhívott Mester Ákos, és azt mondja: leadtam az írásodat, ám azt tudnod kell, hogy a szerkesztőségben mindenki elolvasta, és senki nem tudta megmondani, hogy mi a faszról szól szól tulajdonképpen, egyébként én sem. Mire megkérdeztem: hol jártatok Szilveszter éjjelén? Bulizott a szerkesztőség – válaszolta Mester Ákos. Hja, kérném tisztelettel – mondtam erre én – tetszettek volna Szilveszterkor kulturálódni, tetszettek volna megnézni a Kern András Bokros-paródiáját! Néhány nap múlva megint fölhívott a főszerkesztő, azt mondja: megnéztem a Kern-műsort, így bazdmeg tényleg érthető a cikked.
Úgyhogy én egyáltalán nem akadok fönn azon, ha valamely tökfej letiltja a nickem, merthogy szerinte föl akarom „akasztgatni” a cigányokat. Na jó, persze, azért még bírok az ilyesmin egy picit csodálkozni (talán mert újrahamvasodik a lelkem), de fönn nem akadok rajta. Ez beletartozik a szólásszabadságba. Nem vagyunk egyformák.
Ugyanakkor a szólásszabadság nem doktriner jelenség. Nem objektum. Leninnel így is mondhatnám: nem doktrína. A szólásszabadság alanyi dolog. Ha csupán kapja az ember, nem ér vele semmit. A szólásszabadság az, amit a lélek, a tudat megtermel magában. Intellektuális erővel, bölcsességgel, sztoicizmussal... És nem utolsósorban önfegyelemmel. Csak az erős ember lehet szabad. Persze, a gyöngének is adhatnak szabadságot, ám, mivel a gyönge képtelen élni vele, általában ennen szabadsága fordul ellene. És elkezd gyűlölködni, vicsorogni, átkozódni, szitkozódni, fenyegetőzni, sőt itt ma kiderült, már nem is verbálisan, hanem direkt fenyegetéssel tör a gyönge ember a másik életére (a csatolt hozzászólásban a „segítségre lesz szüksége” kifejezés nyilvánvalóan az öngyilkossághoz való „hozzásegítés”, vagyis a gyilkosság kilátásba helyezése).
Az ilyen szöveg nem azért nem része a szólásszabadságnak, mert jaj de milyen csúnya gyűlöletbeszéd, hanem azért, mert nulla. Tárgyilag, tartalmilag nem beszéd, merthogy nem mond semmit. Az ilyen szöveg szerzője gyöngemáz. Intellektuálisan is, és bizony, adott esetben nagyon meglepődne azon, hogy milyen silány ő fizikailag is.
Magyarán: annak, aki nem képes fogalmazni, nincs szólásszabadsága. Mondjon erről Arisztotelész vagy Voltaire (vagy akárki) akármit.
Van-e itt szólásszabadság? Van. Nekem van szólásszabadságom. Mert le tudom írni azt, amire gondolok. Babarczy Eszternek viszont nincsen szólásszabadsága. Mert csökött a fogalmazáskészsége. Talán mondandója sincs, de ha van is, biztosan nem tudja megfelelő módon kifejezésre juttatni. Persze valamennyire képes eldadogni, ami a frizuja alatt fészkelődik, viszont a szövegei az érdemi, tárgyi kritika próbáját nem állják ki.
Egyébként nekem volt szólásszabadságom a Kádár-rezsimben is. (A Rákosi-érában nem éltem, nem tudom, abban talán nem lett volna.) A Kádár-rezsimben is ugyanazt mondtam, amit most. Valamelyest másként, az igaz, de végső soron ugyanazt. Sőt. Be tudom bizonyítani, hogy a pártközpont (KB) apparátusában dolgozó Papp Zsolt vagy Gombár Csaba lényegileg sokkal inkább számított ellenzékinek, mint Kis János vagy Heller (a hülye Petriről már nem is beszélve). Erősebb intellektusok voltak.
Emlékszem, de sokan mondták annakidején: az nem igazi szólásszabadság, hogy a sorok között írnak, akik írnak, a sorok között olvasnak, akik olvasnak. Nemigen lehetett cáfolni, csak spekulatíve (nem azért, de én akkor is azt mondtam, ez a valódi szabadság), míg ma már empirikusan igazolt a tétel: a tudás a szabadság egyetlen záloga. Hiszen most pofázhat mindenki mindent, és bizony beleőrül, amikor látja, folyvást tapasztalja: semmi értelme a dumának. Ezért, mint az erős dohányos – aki végül a Nikotex Munkásnál köt ki –, mindig egy fokkal nagyobbat, erősebbet kényszerül mondani, a legvégén már üvöltve, hadonászva. Ma reggel is elhangzott itt két (közös) szájból: akaszd föl magad, mert ha nem, hozzásegítünk!
Kielégültek tőle? Biztosan nem.
Míg valamely pengésen megvillantott mondat porig sújtja az ellenséget (ha az a cél). Ha pedig nem, akkor bárkit képes vagy az ujjad köré csavarni. Mindez „csak” fogalmazás kérdése. És pontosan ez a szabadság attribútuma. Azt teszel a másik emberrel, amit akarsz. Ha akarod, meghódítod, magadba bolondítod, ha akarod, kigúnyolod, örök ellenségeddé teszed. A dolog lényege, hogy megtehesd. És hogy megtehesd, ahhoz kell a tudás. Mármost a „megtehetés” nem más, mint maga a szabadság. Szabadon rendelkezem a lehetőségeimmel, merthogy képes vagyok rá.
A szólásszabadságot nem definiálni kell (különösen nem ősemberekre hivatkozva), hanem gyakorolni. Mégpedig úgy, hogy a hatását nem a kijelentés tartalmával, hanem annak érvényesülésével mérem. Ordíthatja valaki, hogy „öld meg a disznót!”, ha nem hallgat rá senki, nincs szólásszabadsága. Maximum a mormogás jogát gyakorolja (üvöltözve). Miközben lehet bármekkora diktatúra, adott esetben ki sem nyitom a számat, csak nézek (jelentőségteljesen), falak omolhatnak le tőle. Egyébként a klasszikus zsarnokságban játszódó Antigoné pontosan erről szól. Olykor még a halottnak is van szólásszabadsága. Míg az élőnek a legliberálisabb viszonyok között sincsen. Mert nem tud igazán beszélni.
Ezért mondom, hogy a szólásszabadság elsősorban alanyi jelenség, és csak másodsorban objektum.
Kit üldöznek itt a moderátorok? Babarczy Esztert, vagy engem? (Költői kérdés.) És mégis, ki képes gyakorolni itt a szólásszabadságát? Én, vagy Babarczy Eszter? Nyilván én, és nem azért, mert mintha én agresszívebb volnék nála. Sőt ellenkezőleg! Engem kizárólag félreértett, félremagyarázott szövegekért tiltottak le (jó párszor), topikrombolásért soha. Vagyis, ha akarnék, életem végéig írhatnék minden skrupulus nélkül (bárhol). Miért? Mert soha egyetlen mondatom miatt sem kellett szégyenkeznem magam előtt. És ehhez kell tudás, önfegyelem. Ami nem más, mint a szólásszabadság lényege.
Az, hogy a másik is tudatlan (nem veszi észre, nem is akarja észrevenni a hibáimat), nem alapja a szólásszabadságnak. Hanem az a tudatlanság szabadságának alapja. Az a különbség a kettő között, ami a komoly beszéd, illetve a fecsegés között mutatkozik.
Aktuális kérdés: Babarczy miért „ment el” (miért hagyott föl itt a fórumozással)? Azért-e, mert romokban hevert a kicsi presztízse, s amit gőgösségében már képtelen elviselni (ha ezért, akkor egy életre vesztett), vagy azért-e, mert őszintén, komolyan szembesült intellektuális gyöngeségével? Ez utóbbi a kevéssé valószínű, ugyanis, ha ez volna az ok, akkor nem ilyen ripacsmódon „távozott” volna, hanem szépen, csöndesen, észrevétlenül. Mégpedig azért, hogy egy-két év alatt összeszedje magát, és intellektuálisan megerősödve, szólásszabadságra alkalmasan térhessen vissza a nyilvánosságba.
Oke, akkor nem ertunk egyet. Szerintem se a kulturalt forma, se a gyulolet-beszed nem abszolut fogalmak. Kulonbozo kozossegek kulonbozokeppen definialjak oket. Ha ez tenyleg nem fer bele a liberalis szolasszabadsag-koncepcioba, akkor nem errol beszeltem. (Egyebkent szerintem belefer.)
En nem kulonitem el ennyire a magan forumokat es a kozbeszedet. Vegulis mindkettoben ugyanannak a tarsadalomnak a tagjai vesznek reszt, ezert a ketto hasonlit egymasra. A Polidili (kegeszitve mas forumokkal es nehany bloggal) peldaul szerintem reprezentativan mutatja, hogy milyen a mai magyar tarsadalomban a politika irant erosen erdeklodo reteg vitakulturaja (mas megoszlasokban mar valoszinuleg nem reprezentativ).
Ami meg a kozbeszedbeli szolasszabadsagot illeti, akarcsak az elmult egy evben sokkal felszabadultabb lett, es nehany tabu is megroggyant (roma dolgok stb.). Tobb indulat jott elo, es ezt nem lehet csak ugy betiltani. Egyebkent szerintem a kormany nem is akarja, mivel az csak meg nepszerutlenebbe tenne.
Nem, te nem ezt mondtad. Amit én leírtam, az a "liberális" álláspont a szólásszabadságról. Nem a közösségnek kell elvileg belőnie ezeket a szabályokat önmagának, hanem ezek a liberális álláspont szerinti szabályok.
Az elso mondatod kivetelevel egyetertek veled. A hsz-ed tobbi resze nincs ellentmondasban azzal, amit irtam. Sot, en is ezt mondtam.
Annak a meghatarozasa, hogy mi hoz a masikra gyuloletet, es mi a kulturalt forma, valtozhat kozossegrol-kozossegre. A legszelsosegesebb megnyilvanulasokra tehat en sem vonatkoztatom a szolasszabadsagot.
Arrol beszeltem, hogy a kozosseg valamilyen atlaga definialja ezeket a kuszoboket. Ettol az atlagtol a te vagy az en velemenyem elterhet, es ilyenkor a kialakult helyzetet akar igazsagtalannak is erezhetjuk, megis viseljuk a kollektiv bolcsesseg/ostobasag dontesenek a kovetkezmenyeit.
egy fórum moderációja nem mérvadó...hiszen ez magán játszótér, bejövünk és elfogadjuk, a gazda azt tesz amit akar. ha akar kiküld minket. az állammal kicsit más a viszonyunk szerintem, az állam bünteni akar.
de az, hogy beszélek valamiről, és büntetéssel fenyegetnek....?
jelen helyzetben az állam, aki totálisan leszerepelt (hagyjuk miért, de leszerepelt) ne akarjon engem korlátozgatni még a beszédemben is....
főleg úgy, hogy a jelenlegi közhatalom már többet bukott az alkotmánybíróságon, mint az eddigi összes kormány összesen.
A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy bárki beleböfögheti az éterbe a gondolatait és azt kötelessége hagyni bárkinek is. A szólásszabadság azt jelenti, hogy bárki, akinek van olyan gondolata, amely másokra nem hoz gyűlöletet, és azt kulturált formában képes elmondani, azt megteheti. Ami ennek a két követelménynek nem tesz eleget, az nem tartozik a szólás szabadsága alá.
Részegen azt üvöltözni, hogy "dögölj meg" és azt a szólásszabadságra hivatkozva követelni teljes tévedés.
Szamomra a topikban nem Ein Gespenst erdekes, hanem egy altalanosabb tanulsag, ami probara teszi a kozossegi elethez valo liberalis hozzaallast.
Ha szolasszabadsag van, akkor mindenki szabadon es barmely temaban elmondhatja a velemenyet (es persze szabadon hallgathatja/nezheti/olvashatja is a beszelgetest). Bar a legtobb temahoz csak az emberek egy igen kis toredeke szol hozza, megis mindenkinek megvan a lehetosege. A tenyleges hozzaszolok tudataban vannak ennek a mindenki szamara letezo lehetosegnek, illetve a hallgatottsganak, es ez motivalja oket.
Ugyanakkor a vita akkor a legjobb, ha a szereplok kepesek az onmerseklet egy bizonyos minimumara. Rutinszeruen nem sertegetnek, inszinualnak, gorombaskodnak, ismetelnek/spam-elnek. Ehelyett a tiszta kommunikaciora torekednek (megha idonkent ebben hibaznak is), ugy, hogy kozben azert meg kelloen provokativak tudnak maradni.
Azonban ez a kovetelmeny nemhogy a gyakorlatban nem teljesul, hanem megcsak elmeletben sem teljesulhet, ha szolasszabadsag van, es kelloen sokfelek az emberek. Csak kevesen tudjak a sajat maguknak, sajat maguk altal engedelyezett mertekeket jol beloni.
Ezert nem mukodhet ertelmes vita internetes forumokban huzamosabb ideig, legfeljebb csak sporadikusan es ideiglenesen. Amint kezdene jobban beindulni valami, megjelenik egy felig kimosakodott valaki, hogy beleszarjon a ventillatorba - es meg elvezni is fogja.
De a tulzott moderacio sem megoldas. A szolasszabadsag durva korlatozasa nelkul csak a legszelsosegesebb viselkedeseket lehet kiszurni. A szelsosegesseg meghatarozasa pedig az adott kozosseg kollektiv bolcsessegenek a fuggvenye.
Ez alapjan inkabb tunik ugy, hogy Ein Gespenst -- a rengeteg kitiltasa ellenere -- meg belul van a kollektiv tolerancia-kuszobon, es a kozosseg nem tehet ez ellen, mivel ez az itelet maga a kozosseg. A Gespenst altal kepviselt vitakultura-szint altalaban inkabb jellemzo a kozossegunkre, mint a topikban sokak altal elvart magasabb szinvonal. Ezert nyerhet o.
