Hadd ne fejtsem ki, milyen apró különbség volt a bajnok és későbbi BL-döntős Sampdoria oda-visszavágós megszorítása és a tét nélküli meccs az EL-ből és (jó eséllyel)a bajnokságból is kieső genovaiak legyőzése között, vagy a mostani bolgár, szlovák, svéd topcsapatok elleni párharcok és mondjuk a Honvédnál maradva 89-ben a jugoszláv (nem szerb vagy horvát vagy bosnyák) bajnok kiverése vagy a Fradi Real elleni döntetlenje, az Anderlecht kiverése, vagy a Newcastle legyőzése között. Attól tartok, hogy nem érdemes erről beszélgetni, mert ha szerinted a klubcsapataink olyan erőt képviselnek, mint a 90-es években, akkor nincs értelme a további diskurzusnak.
Igen, az erőnlét, a tempó nyilván sokat javult. Csak ez kicsit olyan, mint mikor nagyanyámnak kell elmagyaráznom, hogy attól, hogy a háború romjaihoz képest a kommunizmus alatt fejlődött az ország, az nem azt jelenti, hogy az klassz dolog volt, mert ha egy picit nugatabbra tekint, akkor láthatja, hogy mások, hasonló romokból a többszörösét építették fel. Tehát érdemlegesen fejlődésről beszélni csak a környezet viszonylatában lehetséges, ilyen szempontból pedig tetemes lett a lemaradásunk.
De mesélhetsz arról, hogy hol vannak most a magyar bajnokságban az épkézláb magyar csatárok (mint a 90-es évekből pl. Vincze Pilu, Horváth Feri, Fodor Imi), vagy a légiósok között - Szalait is beleértve - hol vannak Kiprich vagy Kovács Kálmán hatékonyságú csatáraink.
Judik '79-ben aláírt a Dózsához, de aztán meggondolta magát, és maradt dunaújvárosban. Volt vele egy egész oldalas cikk a Labdarúgásban. Szinte látom magam előtt az interjút. Vagyis nem is csak szinte, mert itt van előttem a lap.
A pályán és a pálya mellett is különbözött az átlagos futballistáktól dr. Fenyvesi Máté: a mérkőzések előtt és után a kártyalapok helyett a könyveket tanulmányozta. A Ferencváros legendás szélsője két világbajnokságon is szerepelt, állatorvosként több mint negyven évig praktizált, s egyik legnagyobb büszkesége, hogy országgyűlési képviselőként (FKGP, majd Fidesz) felújíttatta szülővárosa, Jánoshalma templomát. Ma Budapesten éli nyugdíjas mindennapjait.
– A mai Ferencvárossal kapcsolatban a sikerek helyett a pénztelenségről szólnak a hírek. Az önök idejében még máshogy volt, a pénzről senki sem beszélt, a sikerek mindent felülmúltak. Hogyan született meg az a legendás csapat?
– Volt a Fradiban egy begyakorolt taktikánk, ami a játékosok adottságai-ból következett. Ott volt a sokat futó Rákosi, mellette pedig én. Támadtunk és védekeztünk, nehezen tudtak minket kicselezni, mert mindketten mozgékonyak voltunk, de ha mégis sikerült, ott volt mögöttünk Szűcs Lajos. Ő mindig a legjobb ütemben kapta el az ellenfél támadóját. Már Mészáros József és Tátrai Sanyi bácsi alatt is ezt játszottuk, aztán jött Lakat doktor, és ő finomított rajta. Ragyogó védelmet épített, és fantasztikusan fel tudta tüzelni a csapatot. Olyan hangulatot teremtett, hogy azt várta az ember, hogy végre kimehessen a pályára, és szétszedje az ellenfelet. Emellett kielemezte az ellenfél hibáit, sebezhető pontjait, erre építette elképzelését.
– Régebben azt nyilatkozta, hogy sokszor túlizgulták magukat. Ki volt az, aki higgadt maradt?
– Kispéter Miska, később Vilezsál, aztán Albert Flóri. Ott állt középen, és ránk szólt, hogy ne mi fussunk, hanem a labdát izzasszuk.
– Ön milyen típusú játékosnak tartotta magát?
– Én inkább a játékommal próbáltam irányítani. A szélről beláttam az egész pályát, elkértem a labdát, aztán vagy beadtam vagy meghúztam a vonal mellett, próbáltam lendületet adni. Ez hozta igazán tűzbe a közönséget, egy-egy elfutás óriási hangulatot teremtett, és ki is követelte a Fradi-tábor. Nem szabadott hátra játszani, ha valaki kétszer-háromszor hátra passzolt, már fütyültek.
– Mészáros József azt mondta önről, hogy a második félidőben jobb volt, mint az elsőben, mert kiismerte az ellenfelet.
– Ha valakit nem ismertem korábbról, akkor kifürkésztem, milyen gyors labda nélkül, mennyi előnyt lehet neki adni. Ha gyors volt, akkor el kellett mozgatni a helyéről, hogy legyen területem, de ha nem, akkor kevésbé kellett odafigyelni a precizitásra.
– Ön köztudottan sokat edzett, arról volt híres, hogy edzések után száz-százötvenszer gyakorolta a szögleteket.
– Ha láttam egy jó cselt, akkor megpróbáltam megtanulni. Ismertem egy uruguayi jobbszélsőt, aki ördöngösen cselezett. Amikor kint voltunk Montevideóban a válogatottal, Baróti Lajos szövetségi kapitány azt kérte, hogy vegyem le a pályáról. A hazai közönség előtt olyan cseleket mutatott be, hogy csak néztem. Volt, hogy vitte a labdát, úgy tett, mintha befele húzna, majd hirtelen felugrott a labda tetejére, és kihúzta a vonal felé. Mire feleszmélt az ember, már elszáguldott. Megbeszéltük, nem engedem, hogy rávigye Dalnokira a labdát, mert ha ő felrúgja ezt a gyereket, még a végén belőnek a pályára. Aztán ennél a cselnél persze egymásnak szaladtunk. Hazaérve sokat gyakoroltam a mozdulatsort, az edzőmeccseken már egészen jól ment, na mondom, majd a lassú Káposztával szemben bevetem a Dózsa ellen. Vezettem a labdát, méregettem a Benőt, majd felugrottam a labdára, mintha befelé mennék, visszahúztam, de a Benő nem követett. Gondolta, hadd menjek, majd csinálnak velem valamit. Így a látványos csel elmaradt, mert nem vette be. Mások ellen, ha jó ütemben csináltam, sikerült.
– Nem csak a pályán, a pálya mellett is sokat tanult. Mikor döntötte el, hogy állatorvos lesz?
– Még gyerekkoromban. Jánoshalmán születtem, az apám állatokkal foglalkozott, én is, így jött, hogy állatorvos akarok lenni. Amíg futballoztam, a budapesti Nagyvágóhídon voltam higiénikus állatorvos, aztán a biatorbágyi téesznél dolgoztam három évig. Utána főállatorvos lettem, előbb Balassagyarmaton hat, majd Jászberényben húsz évig. Nagyon szerettem a szakmámat.
– Igaz, hogy a pólós Kárpáti Györgynél lakott, miután felköltözött Pestre?
– Igen, fél évig. Akkoriban nehéz volt albérletet találni, de Kárpátiék magukhoz vettek. Mi fradisták segítettünk egymásnak. Mátrai egy atléta gyereknél lakott, Orosz Pali Dalnokinál.
– Négy testvére is futballozott, és József öccsével évekig együtt játszottak a Fradiban. Úgy tudom, Salgótarjánon a két Fenyvesi góljaival lettek bajnokok.
– Igen. Kemény meccs volt, nyernünk kellett mindenképp. A Tarján igyekezett, de nagyon görcsösek voltak, előbb az öcsém talált be, aztán én.
– Már huszonegy évesen bekerült a válogatottba, ráadásul az aranycsapatba. Milyen érzés volt bekerülni Puskásék közé 1954-ben?
– Óriási szerencsém volt, mert Kocsis Sanyi a pártfogásába vett. Elintézte, hogy közös szobában legyünk. Nagyon rendes ember volt, elmondta, hova adjam a beadásokat, hogy figyeljek Puskásra, ha felnéz, akkor rögtön induljak, hogy oda tudja rúgni a labdát.
– Hogyan emlékszik, milyen volt a hangulat az elveszített világbajnoki döntő után?
– Milyen lehetett? Borzalmas. Aztán itthon. Itthon Puskásra különösen haragudtak, s eltűnt a közönség régi lelkesedése. Később a játékunkat látva megbocsátottak, hiszen ha jó a futball, a néző mindent elfelejt.
– Önnek melyik volt a nagyobb csalódás, az 1958-as vagy az 1962-es vb?
– Mindkettő. Ötvennyolcban kicsit éretlen volt a társaság, egyszerű dolgokban hibáztunk. A forradalom, az aranycsapat szétesése után hirtelen a második vonal került előtérbe, de még nem voltunk elég érettek. Hatvankettőben már igen, az ragyogó együttes volt! A csehek ellen vezettünk, de nyomtunk, nyomtunk tovább, és bekövetkezett a legrosszabb: ők rúgtak gólt. Már nem tudtunk felállni. A bíró, az orosz Latisev engedte a csehek kemény játékát, a fejünkről is lerúgták a labdát. Mi meg mentünk, harcoltunk, ahelyett hogy lehiggadtunk volna, kicsit járattuk volna a labdát, és kihasználtuk volna a réseket. Pedig Sándor Csikar és Albert Flóri is nagyon jó formában játszott, Göröcs ragyogó volt, mégsem jött össze a gól.
– A Juventusnak fejelt góljára minden Fradi-szurkoló emlékszik. Önben él még az a gól?
– Hogyne élne. Azzal nyertük meg Torinóban a VVK-t. Az olaszok úgy védekeztek, hogy kilökdösték a fejelő játékost a labda alól. Természetesen Flóri volt a célpont, hiszen ő fejelt a legjobban közülünk. Felfedeztem, hogy mindig behull a labda a mögötte lévő területre, a vége felé sikerült odakerülnöm, s előrevetődve befejeltem.
– Melyik volt még különösen emlékezetes meccse?
– 1954-ben játszottunk Puskásék ellen a Népstadionban, s az első félidőben 4–0-ra vezettek, de a vége 4–4 lett. A negyedik gólunkat én rúgtam a felsőbe, na, akkor szinte felrobbant a Népstadion. Természetesen telt ház volt.
– Hol szeretett jobban játszani, az Üllőin vagy a Népstadionban?
– A stadionban. Nagyobb terület volt, szellősebb a védelem, ott lehetett futni igazán. A Fradi-pályán beállt védekezni az ellenfél, keskenyebb, rövidebb a pálya, ott már többet kellett ütközni, nem lehetett csak a cselre és a futásra építeni.
– Melyik volt a legjobb csapat, amelyikben játszott?
– A Mészáros József alatti Fradi.
– Hol boldogult nehezebben? A pályán, a rendelőben, a parlamentben?
– A parlamentben. Rettenetesen fárasztó volt az ügyek elintézése. Persze jó dolgokat is átéltem, felújítottuk a templomot Jánoshalmán, támogattuk a kisembereket, munkát szereztünk másoknak. Volt sikerélmény is.
– Most hogyan él?
– Mint a többi nyugdíjas. A nyugdíjam nyolcvanegyezer forint. Ennyi. Futballoztam, negyvenhárom évig praktizáltam, két cikluson át országgyűlési képviselő voltam, sajnos nem maradt semmim. Talán csak a szurkolók szeretete.
– Árulja el, hogy egy labdarúgó-legenda unokája hogyan választhatta az amerikai futballt?
– Nem tehet róla, ezt szereti. Magas, erős fiú, igazán illik hozzá.
Pályakép
Dr. Fenyvesi Máté (1933. szeptember 19., Jánoshalma)
Posztja: balszélső. Klubja/mérkőzések száma/gólok: Jánoshalmai SE (1951–1953), Ferencváros (1953–1969) /343/84. Válogatottság: (1954–1966), 76/8. Eredményei: a válogatottal Európa-bajnoki harmadik (1954, Spanyolország), világbajnoki ötödik (1962), világbajnoki tizedik (1958), a Ferencvárossal Vásárvárosok Kupája-győztes (1965), VVK-második (1968), négyszeres magyar bajnok (1963, 1964, 1967, 1968), kupagyőztes (1958).
Ha már ez a korszak: Dietz Károly pedig, aki a Károlyi-érában Budapest rendőrfőkapitánya volt (ő adott parancsot Kun Béláék letartóztatására 1919 februárjában), a harmincas években MLSZ-elnök volt.
Nah, ezt megbeszéltük. Térjünk vissza a focira. Tudom, régen jobb volt. Kommunizmus, behívók, bundák, bajnoki címek, satöbbi. Nem csodálom, hogy visszasírod. De. Most hétvégén mit játszottatok?
Tudod beszéltünk, hogy lejössz hozzánk, természetesen szeretettel várunk, viszont annyit mondanék, hogy a kisebbik gyerek 12 kg, a többit rád bízom.... :-)))))
