"Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén ismét elutasította azt a népszavazási kezdeményezést, amelyet azzal a céllal nyújtott be egy magánszemély, hogy június 4-ét Trianon-emléknappá nyilvánítsák. Az Alkotmánybíróság tavasszal semmisítette meg az OVB előző, ugyancsak hitelesítést megtagadó határozatát. A bizottság szerint a kérdés nemzetközi szerződéseket érint, így tiltott tárgykörbe tartozik."
vicces, hogy egy katolikus pap beszél "próba házaságról", meg válásról.
Amúgy a szlovákok mindig a magyarokkal képzelték az együttélést, de szlovákként.
Bene-sel is az volt a gond, hogy tagadta az önálló szlovák nemzetet létét. bár azért egy szlováknak a cseh sokkal közelebb van nyelvileg, mint a magyar.
Hungaria lehet magyar Nagy-Magyarország is meg a hungáriai népek föderációja is. Ezt képes vagy megérteni?
"Vicces vagy! Azoknak az embereknek a magyar időkben még választójoguk sem volt! "
ez ebben a formában nem igaz....
-ugyanúgy nem volt szavazójoga a magyar grófnénak, mint az utolsó rutén favágó feleségének... -ugyanúgy nem volt szavazata huszonx éves koráig a magyar polgár fiának, mint a román paraszténak... (ezzel a két kategóriával elúszott a lakosság 70-80%a....)
"A színmagyar területek hazatérésével viszont a legjobban orvosolható lenne. Minden fél részére..."
Tudod-e, hogy olyanból már nem nagyon van. Amúgy szerintem is egy korrekt határmódosítás lenne az igazi. Én 80% magyar lakosság feletti területeket csatolnám Mo-hoz.
Lenne Románia közepén Magyarországnak egy székely megyéje autópálya+gyorsvasút kapcsolattal. :-)
"Ki merné azt állítani, hogy a szlovákok, az erdélyi románok, a vajdasági szerbek stb. Magyarországhoz akartak tartozni, s erőszakkal szakították el őket és az általuk lakott területeket."
"Ki merné azt állítani, hogy a szlovákok, az erdélyi románok, a vajdasági szerbek stb. Magyarországhoz akartak tartozni, s erőszakkal szakították el őket és az általuk lakott területeket."
Ennek két dolog mond ellent: 1. Az erdélyi románok balázsfalvi gyűlése határozott Erdély Romániához csatlakozásáról. Mi jogon, kik voltak ott a gyűlésen, kiktől kapták a legitimációt, mert az erdélyi románok többsége nem rajongott a csatlakozásért (erre több forrás is van). A magyarokat, székelyeket megkérdezték? 2. Ha oly biztosak voltak az elcsatolandó területen élő népek hovatartozási akaratában, akkor miért nem rendeztek népszavazást? Rettegtek tőle, mint a feketeseggű kanördögtől, ők tudják, miért.
Ez szerecsenmosdatás. De megfordíthatjuk: ki merné azt állítani, hogy a szlovákok, az erdélyi románok, a vajdasági szerbek stb. nem Magyarországhoz akartak tartozni, s nem erőszakkal szakították el őket és az általuk lakott területeket? Konkrét számok kellenének, amelyek az önkéntes elszakadást támasztják alá, mert addig nagyon antantízű okoskodásnak tűnik az egész.
Gondolj bele mi van most, mit lát a Nyugat, aminek a véleménye oly fontos számunkra: a magyaroknak annyira nem fontos Trianon, jórészt el is feledték, hivatalosan meg se emlékeznek róla. Ilyen környezetben akarsz te jó kommunikációs stratégiát felépíteni?
Először is idehaza kell magasabb szintre helyezni a trianoni megemlékezéseket: az oktatásban, és bizony állami szintű emléknapnak nyilvánítani június 4.-ét, ahol meghívottként megjelennek az EU-s országok mo-i képviselői is. AKKOR majd látják, hogy legalább a magyarok komolyan veszik és nem feledik majd' 90 év múltán sem. Addig? Mit akarunk, ha idehaza még azok hangja erősebb, akik mantrázzák az akkorselesz-et, értelmes indokok nélkül?
Trianon következményeit csak egy módon lehetne felszámolni: az elcsatolt (nem csak a magyar többségű!) területek visszacsatolásával.
A két világháború közti revíziós mozgalom ezt tűzte ki végső céljául, s a második világháborúban ezt kísérelték meg elérni. Hogy lehetetlennek bizonyult, nem véletlen erőviszonyokon múlott. Szembe kellene már nézni végre a ténnyel: a régi Magyarország széthullását nem az első világháború elvesztése idézte elő, hanem ez csak az adott - nagyon kedvezőtlen - formáját szabta meg a széthullásnak.
A régi Magyarország lakosainak (a horvát "társország" nélkül!) alig több mint a fele volt magyar, akikhez legföljebb csak az asszimilációra hajlamos németeket és zsidókat lehetett még hozzászámítani. A többi nemzetiséggel való kiegyezésnek 1848-49-ben, legkésőbb 1867-68-ban kellett volna létrejönnie, 1918-19-ben ez már lehetetlen volt. Ki merné azt állítani, hogy a szlovákok, az erdélyi románok, a vajdasági szerbek stb. Magyarországhoz akartak tartozni, s erőszakkal szakították el őket és az általuk lakott területeket. Akkor már évtizedek óta nem akartak a magyar állam uralma alatt élni, mely éppen azért nem vezette be soha az általános választójogot, nehogy az Országgyűlésben nemzetiségi túlsúly jöjjön létre.
És mivel e helyzet súlyosan labilissá tette az egész dualista berendezkedést, már a világháború előtt, majd a világháború alatt is egy sor osztrák-német és birodalmi német elképzelés született a fölszámolására: a központi hatalmak győzelme esetén Ausztria-Magyarországot nagynémet szupremációval centralizálták volna, s ebben a "Nagy-Ausztriában" osztották volna föl a régi Magyarországot különféle tartományokra etnikai alapon - habár kétségtelenül kedvezőbb határokkal, mint Trianonban.
A második világháborúban a náci német külpolitika módosított formában adta elő a császári német külpolitika reprízét: ímmel-ámmal jutalmazgatta Magyarországot, mint a "Südostraum" csatlós országainak egyikét - de hogy helyreállítsa "Szent István országát", fel sem merült.
Trianon következményeképpen azonban a határon túlra került a magyar etnikum csaknem egyharmada. A győztesek a konkrét határokat mindenütt Magyarország hátrányára húzták meg. Az utódállamok nem törték magukat különösebben, hogy a magyar lakosság számára vonzóvá tegyék az odatartozást: mindegyikük az egységes nemzetállam koncepciójában gondolkodott, így aztán a magyarok éppoly kevéssé érezték magukat otthon ezekben az államokban, mint korábban a nemzetiségiek Magyarországon. Nem érezték hazájuknak ezeket az államokat, s nem érezték magukat az ottani nemzethez tartozónak.
Kezdettől fogva mindmáig úgy érezték, hogy ők továbbra is a magyar nemzethez tartoznak (habár nyilvánvalóan nem tartoztak), Magyarországon pedig a területi revízió kudarca után az az illuzorikus elképzelés kapott egyre nagyobb teret, hogy a magyar nemzet egy "kultúrnemzet", melyet nem állami-politikai kötelékek, hanem a közös kultúra konstituál.
A nemzet azonban mindig politikai képződmény, akkor is, ha a közös kultúra a kiindulópontja.
Állampolgárnak lenni és egy nemzethez tartozni nem puszta formalitás és nem merőben szimbolikus. Nem merül ki egy útlevél fölmutatásában, és nem valósulhat meg lelki szinten. A tényleges állampolgárság és nemzethez tartozás azt jelenti, hogy valaki szervesen odatartozik egy (állami és nemzeti) közösséghez, együtt él más állampolgárokkal és nemzettagokkal, közös velük a kötelességeinek és a jogainak a halmaza, közösek a mindennapi és az ünnepnapi élményeik, melyeket együtt élnek át azon a földön, melyen élnek. Épp ezért van, hogy normális körülmények között egy állam polgárai és egy nemzet tagjai ugyanazon személyek.
Ùgy láccik Te nem igen nézed a magyar TV.t AZ állatlam leirt mondat lényege 100X 100 féle képen elhangzott az utobbi idöben minden magyar TV csatornán. Példákat hoztak fel a honfoglalás idejétöl napjainkik, hogy hol miket jegyeztek fel a magyarok beszédjéröl, és senki se cáfolta, hogy nem úgy lenne. SZerinted nem kéne higyjek a magyar TVnek. ?
"mit lehet mondani a mássalhangzótorlódásos szláv nyelvekről? :P"
miből gondolod, hogy a mássalhangzótorlódás csúnya? Neked szokatlan, vagy a magyar fülednek lehet akár csúnya is, de miért gondolod, hogy más anyanyelvűben is ilyen hatást vált ki? Hátha más érdekesnek találja.
Igen, a megoldás szerintem is a határokon átnyúló regionalizálódás.
Amiben pl. Miskolc és Kassa, vagy akár Szeged és Szabadka között szorosabb kapcsolat alakulhat ki, mint Kassa és Pozsony között, de ahhoz képest is, ami Miskolc és Szeged közt lehet.
Ami meg az amerikai filmeket illeti, angolban a káromkodás nagyrészt kimerül a "fuck" és a "shit" váltogatásában, ezzel rávernek a németekre, akiknek ott a "Scheisse".
Pl. a Ford Fairlane kalandjai Magyarországon nagyobb sikert aratott, mint az eredeti, köszönhetően a jól sikerült szinkronnak.
Méghogy a magyar csúnya? Akkor mégis mit lehet mondani a mássalhangzótorlódásos szláv nyelvekről? :P
Legnehezebb? Próbáltál már kínaiul tanulni, eredeti írásjelekkel, pontos hangsúllyal?
Ami meg a fordításokat illeti, az Iliász és Odüsszeia fordításai közül a magyar a legjobban sikerültek közé tartozik, mert a hosszú és rövid magánhangzók elkülönülése vissza tudja adni az időmértékes verselést. Ezzel szemben angolra vagy franciára fordításhoz vért kell izzadni az említett műveknél.
Na és miért ne lenne hivatalos nyelv? Mi szorítaná ki? Csak valamelyik cigány nyelv, amelyeket bizonyos szakokon (műszaki, informatikai, természettudományos) még nyelvvizsgaként sem fogadnak el, mert nincs belőle szakirodalom az adott témában?
"mellesleg a nyilaspárt csúcsformájában sem érte el a 20%-ot sem."
hahahaha...tehát mégiscsak horthyfasiszta vagy.... ugyanis azt a 20% ot úgy érték el h a horthyfasiszták az ország felén nem is engedték őket indulni....
Szerinted: "azért hatékonyabb lenne bibliai átkozódásod, ha megtanulnál írni magyarul."
Magyarul? Minek? Elsösorban a magyországiak és utánuk az egész világ azt tartja, hogy minden használatos nyelv közül a magyar a legcsunyább, legértelmetlenebb, leghaszontalanabb, legnehezebben tanulható. Hallom én a magyar tévében, hogy minden szép amerikai filmet söt Sakeszpearét is csak csúppa lophasokkal, anyád3,14csájájával, baxzdmegekkel, tyuxarokkal lehet beszarni a magyar kulturkörnyezetbe (magyarra forditani). Minek tökéletesiteném magamat egy olyen csúnya nyelv megtanulásában ami rövidesen magyarországocskán se lessz hivatalos nyelv?
Politikai egység a Magyar Köztársaság jellenlegi területés sincs, nem is lehet, hát akkor miről beszélsz? Mit értesz egység alatt? Mindenki egységesen nyilas, vagy kommunista? Amúgy ma a kárpátmedencei kormányok elvileg egységesen demokratikusak. Ha nem, akkor ezt kellene számonkérni.
Gazdasági egység meg formálódhat az EU-n belül elvben szabad a pálya.
"Pedig most tél van, mégcsak napszúrásra sem lehet fogni ezeket a baromságaidat..."
Én nyugodtan irhatok ide az indexre bármekkora marhaságot, mert az semmit se számit senkinek, még Neked se. Te is mondhatsz bármekkora marhaságot arrol amit én irok mert az se számit. Viszont amit Románia elnöke üzent Budapeströl az egész világnak annak több millo magyar fogja inni a keserü levét. És magyarországocska elnökét fogja terhelni a felelöség, mert ö adott nemcsak lehetöséget ennek a magyar ellenes kijelentésnek de zavarában ugy tátogott mint egy szájbaszart törötszárnyu madár. Te nem azért kell szégyenkez, hogy én mit irok az Indexen hanem azért hogy micsoda cimeres nemzetközi balfax elnökötök van Butapesten meg, hogy röhögteti magát és az országot bohocGyurcsány meg hogy a szlovákok hogyan alázták le egészen magasrola magyar parlament elnökét és az egész magyar pARlamentet. Persze az is lehet, hogy minden pont ugy történik ahogy te ohajtod, akkor pedig bocsánat minden szavamért.
"nem követeljük vissza azokat a területeket, hanem gazdasági és kulturális kötelékekkel szorosabbra vonjuk a kapcsolatot velük. mondjuk mint Ausztria és Dél-Tirol."
Ez jó hangzik. Mikor állunk neki?:-) Nagyon fogynak odadát...