Nem fogsz olyat tálalni. Mivel leót mind olaszból hozták be. Ott használtak ahogy használtak. Még a wcre is -motorral mentek. Aztán behozták és meg Inkább használtak. Olajcsere ugyan már. Még van fékolaj telo olaj soha senki nem cserélte. Én a sajátomon igen. Csomó mindent kell cserelni rajta. Időközönként. Én pl 76e km adtam el enyimet de nem túl sok régi alkatresz volt rajta. Folyamatosan dőltek ki belole. Az is igaz h én mindenhova -motorral mentem. Éves futásom 16-32e km volt. Városban jo mozgékony relativ kicsi. Autópályán azért bevérzést a szeme.
Köszönöm, értem amit mondasz. Ha megveszem és egy hónap múlva beszarik akár a motor árát is rákölthetem még egyszer. Jó lenne egy olyat kifogni aminek olyan tulaja volt, hogy max 3000km enként lecserélte az olajat és akkor gondolom nem számít a sok kmer. Mert nézegetve itt igencsak 30ezer és 40ezer km között vannak. / Én terepmotorozás után soha nem tettem le a gépet. Mindíg lemostam, láncot lespréztem, olajat inkább előbb mint később cseréltem, egyedül a gumit koptattam de az a szükséges jó volt./ . Hátha belefutok valami kevés km-es gondos tulajé volt motorba. Majd nézem a hirdetési oldalakat szorgalmasan...
Én most nem mindenféle vebes alkatrészt irtam. bemés a yamahához vagy a apriliához anyiért fogod kapni . Nincsen kis kitámaszto szilentjeim csak a nagy motortartó szilentem van. Nincsen modositott gyujtásam csak egyet csináltattam anno magamnak csak modositott veztengelyem van. Ami ugymond tuning.
Szere én az új szívócsonkot 23-ért vettem a 250-esre, a 40 kicsit sok szerintem. Fékbetétekből van sokféle, de az igaz hogy én is a Brembot részesítem előnyben. Írtad hogy sok alkatrészed van, motorblokktartó szilentjeid vannak ? Esetleg 250-es-hez módosított CDI ami nem korlátoz 8000-nél ?
Ezzel a blokkal az a gond h mikor rossz ugyan úgy megy mikor jo. Zabálni tudja az olajat meg egyebb nyűgök. Végsebesség is kis korlátok között mozog a rossz és a jó variatorhaz. Szóval van ám itt buktató boven. A szivocsonk mindbe szar ennyi idősen 40e az uj. Az ilyen javított meg eposzival erősítet vackok semmit nem ér. Csak egyféle keppen lehet őket javítani ami tartós. Erre is van már technikám olyan 15e kihozható utána soha nem megy tönkre. Itt már nincsen állapot. Csak javítás. És sajnos tuning mesterek javítanak csak össze taknyoljak.a leó jól néz ki De pl féktárcsák már nagyon nehéz szerezni hatra. Egy jobb fékbetét is már motor értékének 10%a. Én a végen csak brembo fékbetét használtam mert az birta strapát de a tárcsa pik pak elkopik mert csak fel mm a tűrés határa azt is Igen gyakran kellet cserelni. Fék gumicsovek mindben oda van sőt az összes gumi alkatresz. Motorszilent minden kireped szar db Ja 5e és van négy benne. Ezt meg hosszán sorolhatnám mi mennyi és mit kell cserelni h jo legyen és stabil.
Beütöttem a h.autóra meg a k.motorra a köbcenti határokat 200 tól 300-ig és az igazság az, hogy az én szememnek a leonardon kívül az összes csúnya. Leo olyan tipikus masszív robogó formájú. Még a sport city van határeseten de az is szögletesebb mindenhol. A kor nem számít mert ahogy mondják állapotot kell venni nem évjáratot...csak kérdés, hogy létezik e még jó állapotú...de ahogy te mondod nem nagyon..
Én már nem foglalkozok leóval nekem nem kell alkatresz. Évék otta nem szereltem leót. Igaz alkatrészem van hozza dögivel szeleptől kezdve sok minden és mind szép új.
Keres fiatalabb járgányt. Az legfiatalabb leó is már 14 eves. Hengerkopas és a variator kopás a legfőbb gond és mind a ketto robbant draga minőségi alkatrészékéi. Variator 100-200e ha cserelni kell. Henger javítása 40-60e. Ezeket biztos h javítani kell. Mert az összes eladó leóban valahogy 20e körül van de csodák nincsenek.
Hamarosan szeretnék vásárolni egy Leonardo 250-est vagy egy 300-ast, még nem tudom melyiket. Van valami alap dolog a vásárlásnál amire érdemes odafigyelni ? Robogó ügyben nagyon nem vagyok otthon. Túl vagyok már pár KTM 625sxc-n , de a terepmotorozás és a kategória is egészen más világ. Köszönöm a segítő válaszokat.
Én 250-es Leóból rakattam össze a 300-as (287) Malossi hengerszettel és a szelepszett és a hajtásban lévő fogaskerék (secondary gears ) kivételével minden Malossi benne, még a vezműtengely is. Nem hinném hogy még a szelepszett dobna rajta bármennyit is ... A tuning jól sikerült mert igen erős lett, nagyon jól húz, viszont kicsit kalapálós a hangja. Új gyári karbit, szívócsonkot, nagyobb főfúvókát vettem bele. meg van egy patent állapotú donor 250-es komplett Leó blokk is ha bármi gond adódna, esetleg cserélni kellene valamit. Én azt javaslom hogy tedd át a 250-es blokkodba a malossi cuccokat, jó lesz az úgy is, mert legalább a gyújtással nem lesz gondod, ahogy nekem sem volt.
Hát hat. Azt már nem tudom. Én egy skodasal csináltattam. De a neten is vannak ilyen emberek ki letudjak gyártani. Nem olcsó 40-50e körül van. De onnantól bármerre tolható a gyújtást. Nekem anno lemásoltak a gyújtás gyári kareszterikajat és raprogramoztak. Onnantól egy egyszerűen egy programmal lehetett ide oda tologatni a gyújtást bárhol bármere. Veztengely hat nekem van módosított tengelyen de gyári gyújtással nem az igazi. Pont akkor éled mikor gyári gyújtás lehervad. Egyébként a 300 leó veztengely nagyobbat emer mind a 250es tengely. Jobb a profilkialakitasa. Én azt a tengelyt raknak tuning motora. 4t motornál nem igen lesz a gyertya ozbarna az inkább a 2t jelegzetesege. De fekete nem igazan jo. Inkább ilyen szurkesnek kell lennie de nem tudom neked jól leírni. De az csak az elektródánál. A tuning egy külön úgymond tudomány iszonyát lehet szopni vele és sok pénzt elbasznira.
Így vettem a motort, hogy teljesen át volt alakítva, hát a gyertyát kivettem belőle és fekete volt, nem pedig őzbarna. Akkor nem lesz jó a karbi ? Ebbe a szelepek is malossi titán szelep, viszont a vezérműtengely az nem malossi, az gyári.
Hol lehet leohoz ilyen programozható cdit csináltatni? Vagy aki ért az elektronikához ezt megtudja csinálni?
Lehet jobban járnék, hogy visszaraknám az én blokkom és abba raknám át a malossi cuccokat???
Nem csak a fúvóka mérete számít hanem a karbi kialakítási is. Mert ha jobban megvan fejezve a karbi hiaba a nagyobb fúvóka szegény lesz a keverék. De lehet h jo így megmondani nem lehet. De a gyertya színe tud árulkodó lenni. Merre kell menni vagy ep jo.
Szere nekem is full Malossi az egész, igaz még a régi karbi van benne 120-as fúvókával. Vettem hozzá egy új , gyári karbit abba pedig egy 130-as főfúvókát. Úgy lesz vele ? Többet fog enni gondolom, de nagyon harapós így is.
Hát ha ott bizony lesz mit kötögetni. Mivel a lendkerék nem egyforma a két blokban így életben be nem fog indulni. Mert a 250es blok yamaha gyártású a 300 leó meg minareli blok. Így ott vannak eltérések. A 300as gyújtása fejlettebb több paramétert tud nezni így jobban tudja vezérelni a gyújtást. 250es butább egyszerűbb. Én inkább csináltatnék egy programozható gyújtást mert a max fordulatszám tiltás miatt szinte semmit nem nyersz a nagyobb hengerel. Jobban gyorsul de ennyi. Nekem is a Mikor volt és hengert meg veztengelyen cseréltem csak az hozott eredményét igazan mert mire kijött volna a teljesítmény 8000nel elvette a gyújtást. Jobb lesz mert a nagyobb hengerműiért rugalmasabb lesz de ennyi. Még többet eszik. Ne feléd atfuvokazni a karbit mert külömben csúnya vége lesz.
Hát az biztos ezzel nem lettem előrébb, próbáltam kicserélni, de természeten nem egyeznek azok sem :( Szóval megy villamosságishoz és megpróbálja a cdi-ket összehozni. Remélem sikerül mert ezzel a blokk cserével teljes malossi lenne a gép :) A 290-es hengertől elkezdve a hajtásig minden :)
A mindenkori szakértő, Szere válasza talán megoldja a problémádat. Őszintén remélem hogy sikerül majd összehozni. Minden fejleményt izgatottan fogok követni. Sok sikert a mocihoz ! :)
Van nekem egy Leo 300-am, vettem hozzá egy donort egy leo 250et. Gondoltam a legegyszerűbb, hogy a kettő motorban kicserélem a blokkot. Nos ez megtörtént, de az istenért nem akar indulni. Van szikra, van benzin, megy is az önindító, de nem indul el a gép. Igen előtte mind a kettő hibátlanul működött. Esetleg ha a dekniket megcserélem a gyujtás részről az segíthet. Az a gondom, hogy a 2 motor cdi-je nem egyezik meg.
Ez volt a 250-es benn:
Ez pedig a 300-asban:
Na most ugye ezek nem egyformák, gondolom itt lesz a bibi, hogy tudnám ezt összehozni ???