Dehogy nyilasok ők! Mit gondolsz róluk! Ők attól antiszemiták például, hogy te és én sulykoljuk itt a náci veszélyt, nélkülünk ők igazi antirasszisták lennének.
Miért ne beszélgethetnénk el egymással? Másokra is reagáltunk, másoknak is válaszolunk, csak egy adott kérdésben elkezdtünk beszélgetni, ami olyan téma, hogy csak azok tudnak érdemben hozzá szólni, akik ismerik a körülményeket és a szereplőit. Nem tiltott dolog.
Látod Pista, te tényleg kötekedni akarsz velem, amíg veled szemben én beszélgetek veled. :-) De bánja kánya. Nagyon nehezet kérdeztél. Mint írtam, nálam az első helyen évtizedek óta Demszky álla, minek elég sok oka van, van benne személyes, politikai vegyesen. A második helyre az SZDSZ szempopntjából Hornt teszem, mert ő az SZDSZ szürke napszámosa, aki szerintem a legtöbb munkát vette a nyakába és azokat viszi is szorgalmasan lelkesen. Azt hiszem Kunczét rögtön utánuk tudnám berakni. Humora verhetewtlen, a beszédei zseniálisak, kompromisszum készségével és inteligenciájával nagyon sok szavazatot hozott nekünk, nem véletlen, hogy őt el is ismerik még ellenfeleink is, és tartott tőle, szoci és fidesznyik egyaránt. Viszont utánuk már nem nagyon tudnék sorrendet felállítani. Nagyon nem. Magyar Bálintot kedvelem és tisztelem multja miatt. Tisztelem és sokra tartom minisztersége okán, mert a hatalmas ellenszélben is tudott maradandót alkotni, talán a legfontosabb reformokat a váltás óta ő vitte végbe az országban. Most amit Sándor Klárival összeállítottak tanulmányukban például zseniális anyag szerintem. Na és az ő felesége a Róza tündér. :-) Pető érdekes figura. Egyenes ember, de nagyon elméleti politikus, aki ezért inkább szürkébb a háttérben, ami nem bűne, egyszerűen ilyen. De itt beszélhetnék még az Ikvayról is, akit nagyon kedvelek és akiben Demszky utódját remélem látni, aki a frakció élén keményen dolgozik, jóval többet, mint amennyi eredetileg a dolga lenne, budapesti szervezésben is kiemelkedő érdemei vannak, sok jó dolgot indított el mostanában, ha sikerül Budapesten megerősíteni magunkat, abban nagy érdemei lesznek. De ugyanebben a kategóriában szólnék én John Emeséről, aki az UG-t rendesen meg tudta erősíteni elnöksége idején, növekedett az elfogadottsága is alatta, ma pedig a váéros oktatás politikájában képviseli a reformokat, nagyon jó dolgokat indítva el. Ugyanebbe a kategóriába méltatnám Fodor Gábort is, aki elméleti és ideológiai kérdésekben talán a legjobbak egyike a pártban, de rá is részben igaz, amit Petőre írtam, hogy a pragmatikusabb dolgokból kivonja magát. Sok SZDSZ politikus mellett tudok pozitív érveket leírni. Sőt! Azt hiszem alig egy kettő van , akikről negatívabb a véleményem. És , hogy egy politikusunkat miként értékelem, annak nem sok köze van ahhoz, hogy az adott politikus például a mostani BELSŐ kampányban kit támogat vagy kit nem. Amikor ezeket a sorokat leírom neked, sorba ugranak be például a Fodor táborban található barátaim, akiket szeretek és tisztelek, például Szentiványi. Ez a párt a sokszinűsége miatt tud erős lenni, és egyformán szükségesek a "fodoristák" és "kókisták" benne. Ezért is tartanám hatalmas hibának, ha az elnökválasztást háborúvá alakítanánk át.
Fodornak semmi esélye: ő nem illik az SZDSZ kemény magjának (Horn, Pető, Kuncze) koncepciójába, nem (eléggé) jeleníti meg, szolgálja ki a cionista nagytőkések, milliárdosok akaratát.
Egyébként Kóka és Horn megkülönböztethetelenné teszik a szadeszt a Gyurcsány-féle mszptől. Kóka uazt nyomja, mint ők. Közben ugyanúgy nem produkál semmit, mint ők.
Horn Gábort az SZDSZ egyik legfontosabb és leghasznosabb politikusának tartom. Mondjuk nálam a no 1. a Demszky, de Hornt simán berakom utána értékrendem szerint a második helyre a párt szempontjából is. Hornra ezután is nagy dolgokat kell bízni és ez független attól, hogy ki nyeri most az elnökválasztási mérközést.
Érdekes, hogy épp Horn Gábort említed, mert a 90-es években még SzDSz szimpatizáns (és szavazó) voltam, aztán '98 és 2002 között annyira kiábrándultam, hogy azóta bekerültek a "semmi pénzért sem" kategóriába. Teljesen kiüresedett a párt, semmi mondanivalója sem maradt, csak értelmetlen jelszavak (adócsökkentés, adjunk el minden állami tulajdont, mer' az rossz stb.), a 2002-es kampányzáró kongresszustól, amit az ATV-n láttam, a gyomrom forgott. Horn Gábor viszont az az ember, akinek a szavára továbbra is adok.
Engem nem zavar, ha hazudsz, jogod van hazudni, hiszen ezt senki nem veheti el tőled. Maximum hiteltelennek kezelünk és annyi, ettől nem lesz drágább neked a kenyér.
Én nem tudok arról, hogy Ikvay Szabó Imre Fodor Gábor mellett kampányolna, vagy az ő kampányát segítené. Ikvay egy liberális médiának adott nyilatkozatot, írt bele és nem az egyik jelölt kampánylapjába. A kampánylap, valaki ellen is kampányol, így nagyon helytelen lenne ezt az SZDSZ szimboluma alatt eladni, nem hiszem, hogy Fodor tisztességtelen lenne és eszköznek használná a pártot. Ha igazad van, az nagy bajt jelentene. Ezért én továbbra is úgy fogom fel, Fodor elindított egy szabadelvű lapot, aminek remélem lesz még folytatása, mert nekem speciel tetszett. És a szinek sem zavarnak, legyen csak szines lap, azt jobb olvasni. képzeld el milyen lenne a 168 Óra mondjuk fekete fehérben.
Nem vagyok túl boldog, hogy csak ez a két választási lehetőség van. Számomra sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha Horn vállalta volna az indulást, de sajnos nem vállalta, így ebből a kettőből kell választanunk. Külön-külön egyikük sem az ideális, összegyúrva a kettőt kapnánk egy jó elnököt. Nem lehet összegyúrni, így azt hiszem az információk alapján a párt érdekét nézve, akkor cselekszem helyesen, ha Kókát támogatom.
Képzeld mi történt velem! Este belopakodott lakásomba két álarcos alak. Az ágyamhoz ugrottak, felrángattak onnan és kérdezték kire szavazol majd a küldöttgyűlésen szemétláda. A szakálasabb még fel is pofozott, mert lassan adtam választ. Különböző kínázsokat igértek be számomra, ha nem Kókára szavazok. Az egyikükben felismertem igen hamar Horn Gábort, a másikban Kunczét. Megfenyegettek, ezért rettegek is tőlük nagyon veszélyes, agresszív alakok ezek! És ezt azon az éjszakán minden SZDSZ taggal eljátszották. Köztudott, hogy a Gizibe is be szoktak rendelni minket és ugye ott is elfogadott fenyítési eszköz a botozás. nagyon kell rettegni Kunczétól, igazad van barátom! :-)
Tényleg te is beállsz azok közé, akik a sulinetet támadják és hazudoznak róla???? A Sulinetet Fodor is ha jól emlékszem az SZDSZ pozitívumai között tartja számon. Melyik párt volt az , amelyik már évek óta azt mondja, hogy az információs társadalom felépítése kulcsfontosságú? Számítógép ma már nem egyszerű játék masina, hanem a mindennnapi élet fontos része. Minimális számítógépes ismeret nélkül, még takarítónőnek sem vesznek ma már fel sehova. Az embereknek bizony rutint kell ebben szerezniük ahhoz viszont kell, hogy legyen gépük. Az iskolákban is a számítástechnika ma már minimális tantárgy. Akiknek nincs otthon gépük, hátrányba kerülnek a többiekkel szemben. Bizony az SZDSZ oldotta meg, hogy mindenki számára elérhető közelségbe kerüljön a modern lehetőség, számítástechnika. Mi oldottuk meg az internet liberalizácioóját, mi indítottuk el a szolgáltatók között a szabadversenyt, ami miatt az előfizxetési árak zuhanni kezdtek. Mi oldottuk meg, hogy az országban 65 ezer helyen legyenek ingyenes net hozzáférések. Személyes történet. Baráti házaspárnak nem volt se netje se gépe. Apuci már lassan egy éve volt munkanélküli, járta a hivatalt, hogy segítsenek már neki munkát találni, vette az újságokat, eredmény semmi. A sulinet révén jutottak számítógéphez és került mellé net is. Milyen érdekes, hogy ezután két hónapon belül sikerült magának biztos munkahelyet találnia. Vagy beszéljek a mozgássérült egykori tanáromról, aki amióta Internettet kapott, azóta az ügyeit otthonról is nagy részben elintézheti, ami hatalmas segítség neki? / off. Ok. Néha engem is felcsesz, amikor a számítógép miatt nem tudom a gyerekeimet kirángatni kirándulni, mert a nagyobbik nem akar elszakadni hosszabb időre az MSN elől, a kicsik meg a csillagok Háborúja franc tudja hányadik részét nyomják. :-) /
Szóval eredményeinket nem kéne még kampány okán sem leszólni, mert ezek az SZDSZ eredményei, amire inkább büszkének kell lennünk. Hogy ez érdemben sok kisvállalkozásnak is jól jött, az számomra nem negatívum, hanem ujabb pozitívum.
>Nagy tetű mondom ez az SZDSZ, hogy olyan családokat segített számítógéphez, akiknek enélkül esélyük sem lett volna!<
Nem tekinthető rászoruló családnak az, amelyiknek a számítógép hiányzik a boldogságához. Ez ugyanolyan felelőtlen osztogatás, amilyeneket a bal- és a jobboldalon szoktunk látni. Ráadásul [br]a fő haszonélvezői a hardverkereskedők voltak, hiszen a vevőknek járó adókedvezmény miatt a piacinál magasabbra emelhették a gépek árait[/br].
Nem tudom, hogy Gegesy kit támogat, de én láttam őt Fodor valamelyik kampányrendezvényén. De ennél is fontosabb, hogy - sajnos - sokan mondják Kóka támogatójának magukat, mert tartanak Kunczééktól, miközben Fodorral szimpatizálnak. Viszont a küldöttek titkosan és szabadon döntenek majd.
Libsike, ez egy kampánylap. Mi más lenne? Törő Csaba, Kóka régebbi főnöke fizeti (ha jól tudom) a költségeit, aki Fodor kampánytanácsadója. Majd akkor nem lesz kampánylap, ha az OT választja meg a főszerkesztőjét, és érdemi tartalmi viták színtere is lesz. A helyi SZDSZ-csoportok aktuális hírein kívül. Ahogy egykor a "4 Oldalas" és a "4X4-es" volt. Én persze azt is szeretném, ha nem volna ennyire színes: most olyan, mint egy festett nyalóka. Ami persze érthető egy kampánylapnál.
Még annyit, hogy én nem kamuztam semmit, te állítasz hazugságokat visszatérő jelleggel - amint azt az előző beírásból is bárki könnyen megítélheti. Ez is egyike a különböző mocskos módszereidnek, amivel megpróbálod lejáratni a politikai vitapartnereidet, ahelyett hogy érdemben vitatkoznál.