Megérdemelni megérdemel, ha vetted volna a fáradságot és rákeresel mielőtt nyitsz egy újat, meglelted volna az enyémet, aminek a címe egy "-" kivételével ugyanez. No, de mindegy.
"kérdés, hogy mennyire sikerült optimalizálni az engine-t."
Hát idejük volt rá. Azért reménykedem hogy nem egy átlagprogram lesz. Az elmúlt tíz évben rám a legnagyobb hatással a Mafia volt. Arra is sokat kellett várni, de megérte. Igényesen megírt program volt, a lineáris sztorin kívül más hibája nem volt. De ez a sztori is bővelkedett a fordulatokban, a játékos tényleg bele tudta magát élni a játékba. A szereplőknek önálló karaktere volt, a város is jól ki volt dolgozva, állítólag profi építészek is részt vettek a tervezésében. A Mafia olyan volt mint egy interaktív gengszterfilm.
Tavaly nosztalgiából újra felinstalltam, és az ötéves program még ma is megállja a helyét. Ilyen apróságok pl. hogy a főmenűben az asztalon lévő zsebóra a rendszeridőt mutatja. Ez teljesen jelentéktelen, de mégiscsak érezteti az emberrel hogy ebbe a programba az átlagtól több energiát fektettek.
Remélem a STALKER is megjelenik végre, és legalább akkorát durran mint a Mafia!
Arról én is hallottam, h gondok voltak az AI-val, állítólag egy ideig minden jó volt, aztán egy kis idő múlva a zóna egyik kis részén tobzódott az összes lény. Ez elég tré, ha oda kell menni vmiért, akkor aztán az összes dögöt egyszerre kell legyakni. Remélem, tényleg +oldották a problémát és nem lesznek durva bugok. Állítólag mindent kihoztak a dx9-ből, és a játék a kétmagos "erőműveket" is jól kihasználja majd-kérdés, hogy mennyire sikerült optimalizálni az engine-t. Már nincs 2 hét és meglátjuk....
Elvileg az A-Life-al szuttyogtak ilyen borzalmas sokáig, mert az első közelítés nem jött be, és tán újra kellett írni az egészet.
Na most, ha ez sikerült, és most tényleg működik, akkor ütni fog (valamikor tavaly láttam mozikat egymás ellen harcoló NPC-kről, elég szép volt, amit csináltak, szóval az alapján még jó is lehet). Ha nem, és csak kiadják úgy, ahogy sikerült, akkor valszeg tényleg nem lesz egy nagy dolog.
De legalább, mivel azóta nem fejlesztették szénné az engine-t, lehet, hogy nem kell hozzá új gépet vennem; ez meg tiszta haszon. :)
:) Akkor biztos ha ott látom a polcokon. 2002 vége volt az első megjelenési dátum úgy emléxem. Eltelt majdnem 5(!) év. Nagyon vártam én is, de vhogy már elmúlt a várakozás varázsa. Ennyi idő alatt elkészül egy hollywoodi film a két folytatásával együtt! Itt pedig benne van a pakliban, hogy kapunk egy szimpla FPSt.
5 éve nyomják a brutál screenshotokat, plusz kiszivárgott vmi béta MP demo, amitől annyira nem volt senki sem elájulva. Én arra tippelek hogy a szerepjáték elemeket rendesen lebutítják (vhol olvastam hogy járművezetés mégsem lesz benne.) és kapunk egy látványos grafikájú FPSt, amiről fél év múlva senki sem beszél majd. Kb. Far Cry sztori. Ne így legyen, de...
Egy angol oldalon már megrendelhető a Stalker limitált kiadású, fémdobozos változata, ottani, akciós ára 25 Font(kb.9400 Ft). A kiadást pedig 2007. Március 23-ra ígérik.
Egyébként már volt mindenféle béta az elmúlt hónapokban, és többször is lehetett olvasni különböző helyeken, hogy március végére tervezik a megjelenést.
Igaz, még nem adták ki, de egy topikot még így is megérdemel. Talán csak a HL2-t előzte meg ilyen szintű várakozás világszerte. Egyesek szerint a játék már kiadatlan formában is legenda. Talán ezúttal nem tréfál meg minket a kiadó, és heteken belül függők lehetünk:)