Nálunk csak az a probléma, hogy ha a kicsi üvölt valamiért, akkor semmi más nem jó neki, semmit sem fogad el. Ha valamit a fejébe vesz, akkor az ott is marad bebetonozva. A nagy meg néha azt sem tudja, hogy mit akar. Ha már kirobbant a hiszti, akkor késő. Néha meg nem tudom megelőzni, mert pl. kér folyékony szappant a kezére kézmosáskor, ráteszem neki, erre elkezd hisztizni, hogy nem akar szappant.
"amikor megtiltod egy gyereknek, hogy leugorjon a székről, mindig adjál neki egy sámlit, amiről leugorhat" - ez tetszik, csak meg azt kell kitalalnom, hogy legközelebb, ha a gyerek üvölt a sluszkulcsert, akkor mit adjak helyette, mert pld. a haz vagy kapukulcs nem jo.
Nem hiszem, néha pont az ellenkezője van. Pl nálunk de még a barátnőméknél is az van, hogy anyuka szigorúbb. Nálunk kevés szabály van, de azokhoz ragaszkodom mindenáron. Ha a gyerek kiborítja a dobozból a zsírkrétákat, utána szépen elslisszol, akkor általában anyuka hamarabb csattan fel, mint apuka. A férjem sokszor mondja, hogy"ugyan, hagyjad, hiszen nem számít". Csakhogy napközben én vagyok az, akinek többször eljátssza a gyerek, és sokadszorra már igencsak unalmas. A kicsi rendszeresen kipakolja a tiszta kanalakat és bedobálja a mosogatóba a piszkos közé. Mindannyiszor kikapott, a férjem az, aki inkább megengedi, mert miért ne játszhatna vele (nem ő mosogatja el naponta húszszor) és le ne görbüljön a gyerek szájacskája. Ha meg elegem lesz és elpakolom a kanalakat vagy a zsírkrétákat, a gyerek meg üvöltve követeli (csak azért, hogy szétszórja őket), apuka 2 perc után leveszi és visszaadja neki.
a legfontosabb es midnenek felett allo szempont hogy mennyire aranyos es nehogy mar legorbitse a szaja szelet. Ez pont a nagymamák, apukák esetében igaz inkább. Hiszen ők rövidebb ideig vannak a gyerekkel, azalatt meg ne hisztizzenek. Nagyiknak is könnyű gyorsan beígérni egy nyalókát, ezzel leszerelik a gyereket egy időre, utána meg hazahúznak.
Ja, es az sem szamit, hogy a csalad minden mas tagjara is mit ro ezzel esetleg, plusz meg el is jatssza a nagy martirt, meg hogy mennyi dolga van "rendbetenni" a hazat.
Ez saját tapasztalat lenne? Biztos van ilyen, de nem hiszem, hogy általános.
20 hónapos korban - tudtommal - a kicsik kezdik felfogni, hogy ők nem az anyjuknak a függvényei, hanem önálló lények, és emiatt megpróbálják érvényesíteni a saját akaratukat.
(Valahol már leírtam, de próbáld ki: a Spectrumon láttam a "miből lesz a cserebogár" sorozatban, hogy úgy állapíthatjuk meg, hogy a gyerek már felfogta, hogy ő már külön valaki, ha egy tükör elé állítod, miután egy kicsit berúzsoztad a homlokát. Ha odanyúl a rúzsfolthoz, akkor az azt jelenti, hogy már tudja, hogy a tükörben ő maga van, ha nem, akkor még azt hiszi az csak egy másik kisfiú.)
Én nem hiszem, hogy az lenne a baj, hogy sokat van anyukáddal is, hasamennyiben a nagyi nem vall teljesen más elveket a nevelésben mint te, pl. te mondjuk fegyelmeznéd, ő meg inkább kéyezteti, és ugyanazokat a dolgokat amiket te megtiltasz ő megengedi és hasonlók... ami meg a tiszteletet illeti, az egy marhaság, a gyerek egyébként soha nem tiszteli a szüleit, max. szereti ill. respektálja, ha tiszteli az már régen rossz.
Hogy hogyan kezeld? Hát erre sajnos nem tudok tanácsot adni, mert ez mindig az anya és a gyerek habitusának a függvénye, ha sok a türelmed akkor duruzsolj, ha kevés akkor tedd le és rakd be a szobájába míg elmúlik a hiszti, ha jó az idegrendszered rakd le a földre és lépd át - az ebbe a fórumba beíró anyukák már kimeríthetetlen tárházát halmozták fel az ilyesfajta tanácsoknak, de leginkább túl kell élni, ez ugyanis a dackorszak kezdete.
a gyerek pontosan felméri magának, hogy mit lehet apával, anyával, mamákkal és a papákkal. ennélfogva ha hisztis cica mamánál van, aki mondjuk egy kiegyensulyozott határozott teremtés, akkor mama azt mondja tündér volt a cicus. Apával megy sétálni apa azt mondja hogy milyen ügyes volt...A gyerek nagyon jól ráérez arra hogy ki milyen. Azok akiknek egyébként is nehéz határozottnak tünni, akiknek gonodt akoz "nemet" mondani az életben sokkal nehezebben boldogulnak a kicsikkel. Egyébként is nehezebb annak, aki folyamatosan a kicsikkel van, mert a kicsi azt is tudja kit mivel lehet lekenyerezni...és egy bübájos, ciroka-mirokás kismacskának tényleg nehéz azt mondani hogy akkor most sicc....
Occam borotvaja nem sokat hagyna ebbol az ervelesbol. A gyerek sokkal egyszerubben "mukodik" pontosan tudja hogy anyuci mindent eltur es *megteheti* hogy eves helyett felforditja a konyhat, hoyg furdes helyett atheleyzi a vizet a kadon kivulre, leszedi es szettepi a polcrol a konyveket, tonkreteszi a dolgokat, es minden egyeb, amit anyuka hagy neki -- mert a legfontosabb es midnenek felett allo szempont hogy mennyire aranyos es nehogy mar legorbitse a szaja szelet.
Ja, es az sem szamit, hogy a csalad minden mas tagjara is mit ro ezzel esetleg, plusz meg el is jatssza a nagy martirt, meg hogy mennyi dolga van "rendbetenni" a hazat.
Régebben én is úgy gondoltam, hogy minden felnőttnek a gyerek környezetében ugyanazt az álláspontot kell képviselnie, de ha belegondolsz, ez képtelenség. Nyilvánvaló, hogy mondjuk az óvó néni meg a nagypapa nem fognak mindenhez egyformán hozzáállni.
Most már úgy látom, az a fontos, hogy ha egyszerre jelen vannak, akkor a felmőttek vagy ugyanazt mondják, vagy egyértelmű legyen, a gyereknek kinek kell szót fagadnia.
Javasolnám az apa, anya, nagymama sorrendet :)
Tehát ha az anya és a nagymama is jelen vannak, az anyai szabályok az irányadóak, és nem lehet azt csinálni, amit a nagymama négyszemközt egyébként megenged. Nálunk ez működik. Gyerekek pontosan értik és tudják és kihasználják :)
Azt olvastam valahol, hogy a kicsi gyerekek, akik egész nap az anyjukkal vannak, néha neki nem annyira fogadnak szót, mint az apának. Pl. anyuka könyörög már vagy fél órája, hogy menjen fürödni a gyerek. Jön apuka, egyet szól, gyerek máris pattan a kádba. Ilyenkor kapja meg anyuka, hogy nincs tekintélye, nem tud nevelni. Állítólag ez azért lehet, mert a gyerek pontosan tudja, hogy anya szereti őt, amikor rosszat csinál vagy nem fogad szót, utána mindig jön a megbocsátás, puszi, stb. Ellenben apuka reggel eltűnik (dolgozni megy), a kicsi fejecskében megfordulhat, hogy azért, mert ő nem volt jó. Úgy érezheti, hogy apa szeretetéért, figyelméért meg kell dolgoznia, jónak kell lennie, ellenben anya az mindig a szerető, védő és mindent megbocsátó anya marad.
Parom azt mondja, hogy valamit nem jol csinalok/csinalunk mert szerinte abszolut nem tisztel minket mint szülöket.
Én csak annyit tudok javasolni, hogy mutasd meg a párodnak a 2308-as és a 2332-es hozzászólásaimat ebben a topicban. Aztán meg örüljetek, hogy "csak" hisztizik. A kisebbik lányom ugyanennyi idős, az állandó majomkodása mellett nagy ívben tesz bármiféle kérésre, felszólításra. Ráadásul a Merlini kutyafüle hozzá képest, ha szíjakkal lekötözném, onnan is kiszabadulna. Ha ő lenne az első gyerekem, azt mondanám én vagyok a nagyon béna, de az elsővel nem voltak ilyen problémáim. Ennyi idős korban meg szerintem fölösleges a "tisztelet"-ről beszélni.
Mai poén: Fogkefét vásároltunk a DM-ben, kb. fél percre fordultam el, a BESZÍJJAZOTT gyerek már a kocsi karfájába(ahol én tolom) kapaszkodva már lépegetett fölfelé, az egyik lába már az ülés részének a tetején volt, a másikat húzta fel éppen guggoló pózban. Szerencse, hogy stabil a kocsi és nem billent fel.
Fiam 20 honapos es az utobbi idöben szörnyen hisztis. Ha valami nem ugy törtenik, ahogy ö akarja, akkor kepes nagyon hosszu ideig sirni, toporzekolni vagy dobalni magat.
Jaj de ismerős, ehhez én még hozzátenném azt, hogy az én lányom meg ilyenkor a dühét a játékokon tölti ki. Pl visszanéztük a videón, ahogy tornyot épít. Amikor a harmadik alkalommal is ledőlt, mérgében elkezdte a kockákat dobálni.
Amikor beszélgettem a bölcsiben a vezetővel, elmeséltem neki, de csak annyit reagált, hogy ez természetes. Azt kérdezték, hogy harap-e a gyerek, mert általában abból van konfliktus.
Van e valakinek barmilyen ötlete,
Nincs. Én is itt szoktam elsírni a bajaimat.
Két hét múlva kezdődik a bölcsi, pár napja valaki megkérdezte, hogy nem rossz érzés-e több mint három év után újra dolgozni és hogy fogom bírni, hogy napközben nem láthatom a gyerekeimet. Akkor pont egy hisztis-anyámmindenpercedvelemtöltseddemégwcresemenjnélkülem-nyafogós-dühöngős-testvérrelverekedős nap után voltam, és őszintén szólva, ha valaki felajánlott volna egy éves kiküldetést Ugandába, azt is elfogadtam volna.
Én már felajánlottam a férjemnek egy hét " helycserét", véggiggondolta, azóta én vagyok a legjobb édesanya....
Az alapvonalon kívülről roppant egyszerű kinyilatkoztatni...
A családon belül a szülőknek, felnőtteknek, beleértve a nagyszülőket is - főleg, ha együtt laktok - egyet kell érteniük , a gyermek előtt ugyanazt az álláspontot kell képviselniük, mese nincs! Aztán négyszemközt lehet vitatkozni, de a gyerek egységes képet kapjon,egy utasítás, kérés, közlés hangozzék el a számára, nincsenek kibúvók alóla.
A férjekkel, apukákkal biztosan nem könnyű... de amíg a felnőttek nem jutnak közös nevezőre - csak egymást hibáztatják - addig a gyerekkel szembeni elvárásokat nehéz a gyermekkel beláttatni., bármennyire következetesek és helyénvalóak is azok.
Látszik, hogy nagy szeretettel és odafigyeléssel neveled a csemetédet, és most azt is észrevetted, amit ő a saját módszereivel jelez Neked, hogy több időt szeretne Veled tölteni. Kérdésedben benne van a válasz: talán szerencsésebb lenne, ha ezentúl Veled sétálna, és a nagymama főzne :)
Szoktál neki képeskönyvből mesélni?
A hisztivel kapcsolatban fontos a következetesség. Hogy valamit mindig azonnal megengedjél, vagy semmikor sem. És olyan ne forduljon elő, hogy nem szabad, aztán mivel nagyon akarja, akkor mégis... Tiszta, világos határai legyenek a mozgásterének.
Valószínűleg a nagymama, az apa és az anya nem ugyanoda rakja ezeket a határokat. Ha kicsit nagyobb lesz, majd jól fogja tudni, kivel, mit engedhet meg magának, de lehet, hogy most még kicsit összezavarodik a különbségektől.
A nagymama megnevelésével nem érdemes próbálkozni :)))
Segíteni lehet őt azzal, ha előre szólsz pl. induláskor: most még csúszunk egy utolsót a csúszdán/megy egy utolsó kört a vonat, és megyünk.
Vagy ha valamit el kell venni tőle, rögtön adjál a kezébe valami mást helyette pl. villa - kanál.
Valamelyik nagy gyerekpszichológus mondta: "amikor megtiltod egy gyereknek, hogy leugorjon a székről, mindig adjál neki egy sámlit, amiről leugorhat"
És akkor ahelyett, hogy hisztizne, boldogan fog leugrálni a sámliról :)))))
Tanacsot szeretnek kerni. Fiam 20 honapos es az utobbi idöben szörnyen hisztis. Ha valami nem ugy törtenik, ahogy ö akarja, akkor kepes nagyon hosszu ideig sirni, toporzekolni vagy dobalni magat. Ma eljutottunk oda, hogy indulatbol belekarmolt az arcomba többször is, letepte a szemüvegemet... Dehat nem hagyhatok mindent ra, hiszen meg kell tanulnia, hogy mit szabad es mit nem. Csak ugy tudtam lecsillapitani, hogy lefektettem az agyra (amugyis almos volt) es gyakorlatilag lefogtam, közben halkan duruzsoltam a fülebe es igy nagy nehezen, kb.15 perc mulva lenyugodott es elaludt.
Van e valakinek barmilyen ötlete, eszrevetele a leirtakkal kapcsolatban?
Amugy a fiam nagyon ragaszkodik hozzam, ha kettesben vagyunk itthon, szinte semmit nem tudok csinalni mellette, mert jön, megfogja a kezem, ha nemet mondok szepen nyugodtan, vagy nem megyek azonnal, akkor azonnal elkezd sirni. Rengeteget akar lenni az ölemben, de mivel mar 13 kilo ez egyre nehezebb, habar a karom egyre erösebb. :)
Parom azt mondja, hogy valamit nem jol csinalok/csinalunk mert szerinte abszolut nem tisztel minket mint szülöket. Szerintem ehhez ö meg tul kicsi, hogy egyaltalan a tisztelet, mint olyan meglegyen benne. Szerintem a tisztelet az nevelesi, tanulasi folyamat, nem jön magatol. Meg annyit elmondanek, hogy edesanyam is velünk lakik es bizony elöfordul, hogy többet van a fiammal napközben, mint en. Mert ha pld. ök elmennek setalni vagy kerteszkedni, viragot locsolni, akkor en a hazban vagyok es hazimunkat vegzek, etc. A parom most azt mondja, hogy szerinte nem töltök eleg idöt a fiammal. Ez nagyon faj, mert mi van azokkal a kisgyerekekkel akiknek az anyja dolgozik es egyaltalan nincs otthon napközben.
inkább jelentsenek fel 5 embert ártatlanul, mint hogy 5 veszélyes kimaradjon.
Nagyon nem szeretném, ha egy kalap alá vennének engem egy olyannal, aki rendszeresen püföli a gyerekét, míg nálunk nagy ritkán van egy-egy seggrepacsi, pl. amikor ezredszerre szóltam, hogy ne rugdossa a hugicát. Amikor a nagy még régebben úgy rúgta szájba a testvérét, hogy dőlt a vér, akkor hiába volt korábban a kérés, figyelmeztetés, magyarázás, hogy ez elfogadhatatlan viselkedés.
Utána egyébként én nem szoktam bocsánatot kérni, hiszen nem én hibáztam. Ilyenkor elmagyarázom, hogy mennyire nem szeretem, ha őt meg kell ütni, mert az nekem is rossz, de én korábban már kértem, hogy ezt vagy azt ne csinálja. Megbeszéljük, hogy mi a helyes és a helytelen viselkedés, tisztázom, hogy legközelebbi alkalommal - bármennyire is nem vagyok híve a verésnek - ugyanaz lesz a büntetés.
Amúgy meg az összes rosszindulatú szomszéd, akit esetleg valamiért zavart a szomszédja, esetleg néha hangosak a gyerekek, nem köszöntek előre, stb feljelentheti és ártatlanul meghurcoltathat valakit.
A gyereknek sem jó példa, ha egyszer azért, mert valami igazán rosszat tett és kapott egy maflást, utána kivonul a gyámügy, védőnő, picológus, és szegénykét egyből áldozatként kezelik és a lelkét ápolják. Legközelebb, ha szól az anyja, hogy édes kisfiam, tanulás helyett ne a játéktermekbe járj és a haverokkal lógj egész délután, akkor szót fogad? Nem, elég megemlítenie, hogy majd feljelenti a gonosz és korlátozó szüleit.
Egyébként túl vagyunk az első ovis napon - illetve órán. Nagyon szépen viselkedett a leányzó, nem volt hiszti, szépen játszott másokkal is, pedig az idegen gyerekektől félni szokott. Az óvonőkkel is barátságos volt. Közben ott volt az a bölcsis dadus, aki a kicsivel lesz majd két hét múlva (hozta a csoportját beszoktatni), hehe még nem tudja, mi vár rá. Kíváncsi vagyok, hány hét útán lógnak cafatokban az idegei, kap majd egy olyan gyereket, aki a kerítésen fejjel lefelé lóg, és Merlini tanulhatna néhány szabadulós trükköt tőle.
abban a szörnyűséges országban, amit itt úúúgy elítél a sok okos hozzászóló (legalábbis a legtöbb államában) a gyermek lelki megnyomorítása is bűncselekmény. (amerikában.)
az elcsattanó pofon valóban nem a törvénytól lesz kevesebb, de a szisztematikus, durva verés és lelki kínzás igen.
egy gyerek életének a minősége ne azon múljon, hogy anyjának/apjának nincs jobb ötlete, mint a gyerekén kitölteni minden frusztrációját.
Ez a lényeg bingó! De igazad van, ez ellen nem lehet törvényt meg se fogalmazni.
Ez ellen csak úgy lehetne védekezni, ha minden oktatási intéményben lenne hivatalos cihiáter (vagy cihológus) akihez rendre beküldik a "problémás" gyerekekekt, és az kicsit belelátna a dolgokba, aztán jöhetne a megbeszélés a szülőkkel és ha ez eredméyntelen akkor a gyámhatóság vagy akármi... mindenesetre legyen egy folyamat, ahol ezek nyakoncsíphetők.
De nekem - elnézést - az ilyen fekete fehér törvények amik csakis arra jók, hogy némely flusztrált és feljelentésre szakosodott polgártárs/nő az élvezetét kiélje nem teccik.
Igazad van, de változatlanul állítom, hogy pofon nélkül nagyobb sérüléseket lehet okozni. Hidd el. Akikkel a pszichiátriai gondozóban találkoztam, nem a gyerekkori verések miatt kerültek oda.
Én inkább a mellett lennék, hogy egy gyerek életének a minősége ne azon múljon, hogy anyjának/apjának nincs jobb ötlete, mint a gyerekén kitölteni minden frusztrációját. Ez ellen viszont még törvényt hozni sem lehet.
ezt írtam: "a verés nem vita kérdés. az "elcsattan egy pofon" az igen, arról lehet vitatkozgatni." így másodszorra már érthető?
pontosan arról van szó, amit egy lány ír, csak nem jutott el a vita idáig: angliában bűncselekmény a verés (mint ahogy a gyerek egyedül otthon hagyása is az), hamarosan nálunk is az lesz és ez így van rendjén. és nem kérdezik meg, hogy hirtelen pofon volt, vagy szándékos verés.
Bár mélységesen egyetértek azzal, hogy a családon belüli erőszak ellen tenni kell valamit, de egy törvény erre nem elég. Egyáltalán.
És idióta hülye embereket nem fog visszatartani!
Az USA-ban élő barátnőm pedig mesélte, hogy az egyik kolléganője pár hónapos babája legurult az ágyukról, és beverte a buksiját. Elvitték dokihoz, aki riasztotta a gyermekvédelmiseket, kicsin múlott, hogy nem fogták rájuk a gyermekbántalmazást.
Én mélységésen egyetértek anyabanyával, hogy pofon nélkül sokkal nagyobbat lehet "ütni" valakin, és sokkal nehezebb kiheverni. Tapasztalat.
Hát ami a kutyákat illeti, elég rossz szakkönyvet olvashattál... mert a kutyákat csak az első fél-egy évben kell nevelni és szoktatni, aztán már tudják a dolgukat. Igen, vannak olyan fajták, - főleg nagytestű védelemre kifejlesztetet állatok , pl a kuvasz, és más hasonló munkakutyák, amik u.n. "egygazdás" típusok, náluk azt kell ezalatt kifejleszteni, hogy ki is a falkagazda, meg néha - kutya jellemétől függően, de igenis van ilyen - néha komoly veréssel helyretenni a függetlenkedési törekvéseiket. Ugyanis az a kutya, aki magát a család bármelyik tagjánál előbbre helyezi a csípéssorrendben az életveszélyes. Tudom mit beszélek: mi egy elkényeztetett német juhászt neveltünk 6 éves koráig, akkor ő úgy döntött, hogy megleckézteti a lányomat, majdnem belehalt, de szerencséje volt: csak a füle felét kellett visszavarrni, meg pár harapást az arcán meg a nyakán plasztikázni 13 éves korában.
De egy átlag kutya bizony csakis a szeretetből ért. Viszont egy átlag - szeretetttel nevelt kutyát - is néha meg kell verni, még ha nem is úgy, hogy fájjon neki, csak értsen a szóból: ezt nem szabad - soha többet!
Olvasom,olvasom... Valaki írta, hogy a pofon - akár előre megfontolt volt, akár felindulásból elkövetett - mindenféleképpen egy kudarc. Én ezzel értek egyet. Viszont hatásos, ha kibillenti a gyereket a hisztiből.
Azt írják a kutya kiképzéssel foglalkozó szakkönyvek, hogy a kutya fokozatosan hozzászokik a veréshez, és egy idő után a gazda ezzel semmit nem ér el, hiszen az állat szinte immunis. Azt gondolom, a gyermek sem veszi fel a pofonokat, ha sorozatosan csak ez a szülő reakciója .Tudom,tudom... nem erről írtatok, mindenesetre érdekes gondolat.
tényleg miért olyan veszet nagy ügy egy-egy pofon, amikor pofon nélkül is haza léehet vágni egy gyereket. Sorolhatnék itt eseteket böven a drogos kölkökröl, akik soha sem kaptak egy pofont se, söt tehéntejet is csak 2 évesen, meg megvolt minden, ami a legmodernebb irányzat szerint kellett még a szeretet is, mégsem hinném hogy a pofon léte vagy nem léte kardinális kérdés lett volna az életükbe.
Nem vagyok verés párti, de egy két hirtelen indulatból vagy csak tehetetlenségböl elcsattant tasli nem okozhat komoly lelkiválságot...
