a fóliát alatta le kell szedni, ha a távtartó is rozsdás vagy törött érdemes ezzel a mozdulattal azt is cserélni, szerintem innen már hozzáférhető a kilincs(nekem a hátsó ajtó távtartóit kellett cserélnem ezért ismerem)
OBD olvasó kinából 3 dollár sima kék elm327 3 hét és itt van, nagyon sok infót tud, pl a katalizátort is olvassa, erről postoltam is ide, keress rá
Nem találtam, hogy hol tudnám szerkeszteni az előző hozzászólást, ezért elnézést a dupláért, de az kimaradt, hogy ios készülékek vannak, s ahogy látom ez a fajta kiolvasó androidos készülékhez való.
Olyan létezik ezekből, ami képes ios rendszerrel kommunikálni?
2003.06 Hatchback Kalos 1.2S az alany. ( gondolom a teljesen alap verzió, 2x láttam, teljesen műanyag belül, nincs klíma, gondolom szervó sem ( elmondása szerint eléggé kapaszkodós a kormány ), elektromos ablak, ilyenek. Nem az enyém az autó, így nem tudok róla sok mindent. családban volt , első tulajok voltak, szomszéd srác vette át, ő a második tulaj. 240.000 van benne, munkába járós autónak használták, napi 80-90 km kb elmondásuk szerint, de végig vezetett szervizkönyve van, márkaszervizbe vitték, ha ez számít valamit. Egyébként rendben van az autó a korához képest, ha ez számít valamit. Viszont azért akad 1-2 dolog, ami cserés.
Szóval Bal első keréknél van egy szakadt kábel, ez kerékcserénél derült ki ( ahol cserélték, ott mondták neki, hogy valszeg ABS jeladó ( van egyáltalán benne ABS?:D ) Ez otthon is könnyedén cserélhető? check lámpa ég -- lehet emiatt? - Otthoni kiolvasáshoz, esetleges törléshez melyik eszköz ajánlott? Vez.oldali külső kilincs le van törve, vett már másikat. Ennek a cseréje mennyire bonyolult? Rendszám világítás sem működik, próbáltam kicsavarni a burkolatot, hogy legalább az izzót nézzem meg, de úgy be van rohadva a csavar, hogy lehetetlen. Nyomott rá wd40-t, de még így sem jön, le van nyalva a csavar elég rendesen. Na most segítettem neki böngészgetni, és elvileg az egész tartó panelt, amin a "kilincs" is van, le lehet szedni.. kintről látszik is 3 csavar, azokat kicsavarva lehet azt eltávolítani, avagy bentről is meg kell bontani? Gyári kezelési könyv meg van hozzá, de abban nincs erre vonatkozó infó. Próbáltam neten keresni, de csak orosz pdf-et találtam, ami gondolom kamerával lett lefotózgatva, kb használhatatlan, mert nem látszik. Nincs ezekből elérhető magyar, esetleg angol verzió? Az talán segítene.
Illetve, ha van egy már megszokott üzlet, webshop, ahol lehet kapni mindent is az autóhoz, azt is megköszönném.:)
Egy próbát talán megér, többet nem mert csak kárt okoz vele. Én a km miatt nem gondolnám hogy csúszik, az enyémben sokkal több van. Eddig kopp-kopp...jó.
Annyit hozzá tennék azért, hogy így tanítják, ezt mondják, de sokszor az élet rácáfol.
Javítottam jópár autót, 4-5-ben csúszik a kuplung, emelkedőn felfelé terhelésen csak forog a motor és büdös is van..4-5-ben próbáltam álló helyben ráengedni a kuplungot, és lefulladt. Mentem vele, 3-ik fokozattól felflé nagy gázra meg csúszott már.
Állítólag a Kalos autók(2007) távirányítós központi zár rendszere totál gáz és káosz. Össze-vissza működnek. Illetve sehogy. Közületek hányan tapasztalják ezt és mit mond erre a hibára a szervíz?
Rakd ötödikbe álló helyzetben. engedd föl a kuplungot, ha lefullad akkor jó./ezt max csak egyszer, mert nem túl egészséges/ Azért ne legyen előtted semmi. Nekem a régi golfom úgy csinált, hogy mondjuk 3-asban intenzív gázadásra felbőgött a motor, de nem történt semmi :)
Honnan tudom abszolút bizonysággal hogy csúszik a kuplung?
Amiket csináltam eddig:
-Álló helyzetben 3asban csúsztatva van e fémes hang, természetesen nem. Az autó el is indul szépen.
Ami miatt gyanus lett a dolog ,hogy 4-esben emelkedő előtt felpörgetem, a fordulatszám emelkedik láthatóan ,az autó sebessége változatlan , majd elkezd esni a fordulatszám, majd stagnál és elkezd gyorsulni az autó.
Néha van egy "sűvítő hang" is, leginkább 2ről 3ra felváltva, de ritkán hallani csak.
Én ezeket a táblázatokat erős fenntartással kezelem. Egy dolog biztos. Anno dacumal 2005-6 környékén volt az első olyan, globál szintű etanol mizéria, ami rávitte a gyártókat, hogy az éppen használt, nem alkohol álló csöveket, tömítéseket, stb... alkohol állóra cseréljék. Nyilván az átállás folyamatos volt és én abban sem lennék biztos, hogy évszámban kell gondolkodnunk, sokkal inkább ciklusban. Tehát pl egy 2004-es Kalos és egy 2006-os Kalos kötve hiszem, hogy más csövezést stb... kapott. Mikor jött egy facelift, vagy firssítés, vagy épp modell váltás/átnevezés, na onnantól már szinte 100%, hogy nem lehet gond az etanollal. De pl egy Daewoo/Chevi Tacuma, ami a teljes modellciklusa alatt mindössze egy hűtőrács változtatást kapott, kötve hiszem, hogy tökéletesen alkalmas az etanolos benzinre, hiába 2008-ban fejezték be a gyártást, valószínűleg ugyan azokból az alkatrészekből építkezett, mint a 2003-as megjelenéskor. Aztán persze ki tudja...? Minden esetre, jelen szituációban szerintem nem az a +5% fog jelentőséggel bírni, hanem egyáltalán magának az etanolnak a jelenléte, az is inkább benzin tartóssági szempontból érdekes igazán, tehát hogy nem áll el a benzin 2 hónapnál tovább. Ez főleg a benzin-gázos kocsikat érintheti kellemetlenül, ha beledöglik a benzin a tankba...
Ez egy olyan téma, amiről el lehet beszélgetni naphosszat. Szerintem csak annyi a lényeg, hogy minél több az etanol a benyában, annál hamarabb megy tönkre néhány alkatrész. Tankolni persze, hogy lehet, csak figyelni kell jobban az ac pumpa hangjára, meg a gumi alkatrészekre.
Mondjuk az érdekes lehet, hogy egy 2004-es Kalosban milyen anyagokat használtak a 2005-öshöz képest, hogy nem veszi igénybe annyira az alkohol a műanyag és gumi alkatrészeket már. Egyébként meg tök mindegy, mert a legtöbb autótulajdonosnak fingja sincs arról, miből áll egy autó, kollégám 60. éve felé jár és meglepetten hallotta, hogy a kocsiban van üzemanyagszűrő pl. és hogy néha cserélni is kellene, mert a hazai benzinek olyan "tiszták", hogy 30 ezer km után masszív fekete trutymó alakul ki bennük és kész csoda, hogy még átfolyik rajta némi üzemanyag.
De ha valaki nagyon aggódik akkor ott van pl az OMV 100-as benzine amiben bioetanol helyett az etil-tercier-butil-éter (ETBE) nevű összetevő van, abból viszont tíz százaléknyi. Az ETBE kevésbé köti meg a nedvességet és kevésbé károsítja a régebbi műanyag és gumialkatrészeket, mint az alkohol.
Éves 1000 liter tankolása esetén havi bontásban kb 3700 Ft plusz költség.
Időnként amúgy sem árt hajtani vele a gépet, mert csökkentheti a lerakódásokat és tisztja az üzemanyagrendszert.