Bevásárló központban (nem virágboltban ) vettem ezt a növénykét. Hálás a gondozásért, szépen fejlődik, még így télen is, de ne a környezetemben senki nem tudja a nevét. Nagyon örülnék ha valaki tudna segíteni Előre is köszönöm a segítséget, a szándékot is.
Szép narancssárga a levelek szára amint a képen is.
Te szerencsétlen! Elvakult gyülöletedben nem sikerült értelmezned a brilliáns ravaszsággal kinyomozott részletet, mint ahogy nem sikerült észrevenned a beírásaim és szándékaim mögött rejlö halálos következetességet sem. 1. Mindenkor tisztességesen, emberi és szakmai méltóságukat tiszteletben tartva, korrekt érvekkel vitázom minden arra méltó ellenfelemmel. Perszke ilyen. Te meg nem. 2. Gyülölök MINDENFAJTA moderációt, és megvetek mindenkit, aki ilyen szánalmas eszközökhöz folyamodik, ahelyett, hogy érvekkel gyözné meg ellenflét, vagy emelt fövel vállalná, hogy alulmaradt. 3. Rendületlenül hiszek minden topic közösségének egészséges öntisztító erejében, melynek segítségével képesek külsö segítség nélkül is kivetni magukból az oda nem való elemeket.
No, ez egy korrekt beírás volt:-) Egy rúgás ide, egy oda, ugyanide egy nyalintás, majd amoda egy rúgás... Mindez váltogatva, mikor mihez van érdeked. Gratula! Ez egy karakteres, egyenes jellemre vall:-))) Miután felkavartad a pöcét, rohanhatsz a modikhoz csahintani egyet. Csak ne felejts el ártatlanul pislogni... Anyám, micsoda lények élnek a Földön!
Nem jogokról, létjogosultságról van itt szó. Hanem arról, hogy beesik valaki tájékozatlanul a Kertészet-be, és ha nem találja meg elsőre azt a topikot, ahol kérdésére választ kap, akkor jóindulatúan útbaigazítják, mint azt Pereszke tette. És biztos vagyok benne, hogy kizárólag a jószándék vezette, semmi más.
Ezt ti most rendesen félremagyaráztátok... Miért is? Mert nem szeretitek Pereszkét? Kérdezzétek meg már lécci, hogy a személyes bánatotok kit érdekel! És én majd szívesen megmondom... Na, ERRE a kérdésre ITT kaphattok választ. Ez a topik is jó valamire...
Pereszke akart segíteni egy másik szerencsétlenen azzal, hogy innen, a halott topikból áttereli oda, ahol forgalom van, ugyanis ott az esély, hogy választ kap, sokszoros.
Ebből ti ketten pofozkodást csináltatok egy régi ügy miatt, mert ökölbe szorult ujjaitokból még most sem múlt el a görcs. És most megjátsszátok, ti mennyire akartok segíteni. De mégis mivel? Mert a növényt mégiscsak Pereszke mondta meg, ti csak csaholni jöttetek... A segítő jószándék szinte "lerí" rólatok, hogy úgy mondjam. Csak hitelesebb lett volna csöppet, ha ti jöttök a segítséggel, megfejtéssel, mondjuk az ócsárlás helyett. Ja, persze ehhez az kéne, hogy a botanikához konyítsatok picit.
Így viszont csak az látszik innen, hogy ti csupán öncélú balhéból vagytok itt.
Ez annyira kicsinyes:-(
Nem tetszik, hogy őszintén megírom, amit leplezni akartok?
Ha a cél csupán a meccs (no nem itt, mert vannak a fórumon arravaló helyek, és ez itt nem az), akkor szóljatok, gyerekek. Nekem. Mert ezt a naiv kis tinikorában járó Pereszkét nem cucc kiakasztani, de ha akartok egy balhét, gyertek. Mégegy ilyen ostoba-személyeskedő "szerencséten"-ezés, aszt úgy elküldelek benneteket a (most még csak képzeletekre bízom, hová), hogy még a Polidiliben is elszégyellik magukat...
Szerintem ez nem jó érv, hogy attól függjön egy topic létjogosultsága, hogy a létrehozója elérte-e a célját, vagy egyáltalán jelen van-e még. Igazad van, csak nagyon specifikus topicocnál szoktam elolvasni a létrehozás körülményeit, különben pedig csak megnézem, hogy mi a címe, és ha odavaló mondanivalóm van, beleírom. Söt, mielött gondatlanul új topicot létesítenék, beírom a kulcsszót a keresöbe, és ha már van ilyen, eccerüen kiválasztom az egyiket, létrehozója céljára, személyére, körülményeire való tekintet nélkül. Nyilván ez az enyémhez hasonló "gondatlanság" lehet az oka annak is, hogy idöröl-idöre fölszínre kerül ez a topic a mulatságos vastagbetüs címével és fölszólító tartalmával. Nekem különösebb ragaszkodásra hozzá nincs okom, de kiirtását sem gondolnám szükségesnek támogatni. Aki hosszú idöre kíván elmélyülni a témában, úgyis észre fogja venni, hogy ti vagytok a jobbak.
"Hát téged ki küldött"?Már megint, te szerencséten! Mér nem egyszerüen azon az oldalon írsz, ahol szeretsz lenni, és hagyod, hogy a többiek is ezt tegyék?
Derelye doktor míves hozzászólásai miatt pedig azt hiszem, én is elkezdem használni a tüziróka troll-irtóját, így én lezártam a kérdést, ráadásul a jövőben a nullára csökken majd az esetleges interakciók száma. Így hát ha nem válaszolok, az nem a véletlen műve lesz. :-D Béka legyen veletek is. :-)
Höhö... milyen mélyen gyökerezhet az a régi sérelem ebben a két emberben a milyennövénykertes topikjuk miatt, hogy még ennyi idő múlva is mondvacsinált okból rádcuppannak...
öhöhö...
Láttam egy kutyaidomítást vhol a neten, a gazdi felcukkolta a kuttyot, fellógatott neki egy rongyot, amire az ráharapott, aszt lógott. Állítólag elment boltba, fél óra múlva a kutya még fenn volt a szeren. De ez a több hónap mindegyikre űber:-)
Sztem osztogass gumicsontot...
Amúgy rá se ránts. Múltkor engem is megtaláltak a kompenzáció-kényszeresek, akikbe a boltban belerúgtak, vagy talán elvették a homokozólapátjukat, aszt egyikük a velem való személyeskedéssel próbálta a feszültségét levezetni, csak szóltam egy moderátornak, aztán gyalulta, mint macskát székelni.
Az ilyen vita értelmetlen, mert érzelemből a másik már úgyis elítélt, ilyenkor nem lehet észérvekkel hatni.
1. te sem olvastad el, hogy ez a topik miről szól, mert akkor talán számodra is kiderült volna, hogy ez egy rég halott topik és nem miattam... hanem mert pl. a topiknyitó is már rég elfelejtette...
2. te nagyrabecsült topikodban, ami elvileg kerti növényekre specializálódott volna és "megtörte volna a Milyen növény? topik hegemóniáját", nem tudják pl. Kiskertésznek azt mondani, hogy nem, az nem egy kerti Saxifraga, hanem egy Draba... vagy hogy egy Sedum spurium 'Tricolor' KERTI fajtára rámondják, hogy kecskerágó... stb. Hát mit mondjak, így tényleg nehéz lesz megtörni a hegemóniát...
3. NEM HISZEM, HOGY BÁRKINEK PANASZA LEHET A MILYEN NÖVÉNY?TOPIKBAN, AZÉRT, MERT NEM VÁLASZOLTUNK A SZOBAI, KERTI VAGY AKÁRMILYEN NÖVÉNYÉRE. Szerintem mindenkinek megpróbálunk segíteni, akármilyen növényt is hoz...
Sajnos tényleg nem mindig tudunk segíteni... ha kicsit értenél hozzá, akkor talán tudnád, hogy pl. füge-fajtákat lehetetlen határozni.
Tehát ha te tényleg úgy gondolod, hogy odaát "nem foglalkozunk" kerti és szobai növényekkel, akkor valószínűleg nem olvasod figyelmesen a topikot. Mondjuk nem is neked való, mert azt hiszem, hogy az ottaniak többsége olyan mélységes imádattal és alázattal vannak a növények iránt, amit te el sem tudsz képzelni...
Szia! Ne haragudj, de Te elolvastad hogy ez a topik miről szólt és mért jött létre???
2000-ben nyitotta valaki azért, hogy megkérdezze mit evett, majd miután megtudta, a topik bevégezte küldetését és közel 8 évre megszűnt!!! Nem értem miért kellene feléleszteni, amikor van erre egy kiválóan működő topik... arról nem is beszélve, hogy a néha betévedőkön és rajtam kívül senki sem olvassa, tehát abszolút nincs közönsége, akik ragaszkodnának hozzá... téged és agiczát leszámítva...
OFF Monnyuk az is gáz, hogy abban a bizonyos, nagyra becsült Milyen növény-ben a tisztelt nagytudású társulat mintha nem tudna (akarna?) mit mondani se' a szobanövényre, se' a fügére... és ez nem az első eset. Pedig máskor milyen promptra szoktak ugrani az erdő-mező irányultságú képekre. Heh.
Egyébként csak gardéniás topicból kettő van, kaktuszosból legalább öt, de a növényhatározósdi hegemóniáját nehogy má' egy másik, néha felszínre kerülő, hasonló témájú topik megtörje... Ugyan már. ON
Szia Pereszke, miért küzdesz ilyen szívósan e topik müködése ellen? Amikor a "Milyen növény a kertben" megszületett, megértettem, az el is foglalta azóta az öt jogosan megilletö helyet:-) De ezzel mi a gáz?
Khm... mosnemazé' de csak 5, azaz öt hozzászólást kellett volna visszaolvasni ahhoz, hogy kiderüljön, ez a topik 7 éve megszűnt, de van helyette egy működő topik ITT... :( De amúgy kutyabenge (Frangula alnus).
Meg tudnátok mondani, hogy a fényképeimen milyen növény van? Magról kelt néhány éve nálunk, akkor beültettük egy cserépbe, de már kb. 2 éve ki van ültetve. Lombhullató, de fogalmam sincs, hogy milyen fa akarna lenni.