Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
Talán próbálj meg tisztába jönni magaddal, és megérteni, miért is mindig ilyen fickók mellett kötsz ki, mert ezeket _te_ választod. A férjem közel hat év után is csont nélkül kivasalja az ingeit, és ha határidős munkám van (mint tegnap), mindent átvállal a gyerektől kezdve a takarításig (nálunk normál körülmények között működik a munkamegosztás), hogy nyugodtan tudjak dolgozni. És még csak bombázó se vagyok. :-)
de micsoda lükeség lenne egy idegen kedvéért szülni, most gondolj csak bele.
( )
ha valami magánügy, akkor ez az.
hát igen.
ugyan nem idegenekrôl van szó, de: valaki itt felvetette a listaírás ötletét, hogy mi szól a gyerekvállalás mellett és ellen. hát én rögtön elakadtam a 'pro' oldalon. hosszas gondolkodás után sikerült kicsikarnom magamból azt, hogy a szüleim, nagyszüleim mennyire örülnének neki. (hál'istennek soha nem noszogatnak vagy piszkálnak ezügyben, csak látom rajtuk, mennyire odavannak pl. unokatesóm gyerekéért) bármit megtennék értük, de ez az a dolog, amit már nem lehet. elvégre ez az én életem, ráadásul -szerencsére- ezt ôk maximálisan tiszteletben is tartják.
A te barátnödön senki sem segíthet csak saját maga. Nekem vannak barátaim, akik ugyan úgy kezdték, mint a tieid. Albérlet két gyerekkel. Anyuka gyesen 6 évig. Apuka, anyuka egyszerü emberek, kétkezi munkából élnek. Mégis tudtak venni egy kicsi házat, kerteset, amibe beköltöztek. Igaz, itt vidéken.Persze hitelböl. Biztosan meg lehet oldani, csak akarat meg elszántság kérdése.
Nem idetartozik, csak úgy írok.
Példa egy konzervatív férjre.
Egy barátnőm férjhez ment egy nála 20 évvel idősebb férfihoz. Összekerülésükkor alig volt valamijük (a férfi akkor vált, és nem sok mindene maradt utána). Akartak gyereket mindketten, csak az volt a kérdés, hogy mikor. Eddig oké a történet.
Igen ám, de a barátnőm mindjárt a kezdet kezdetén teherbe esett. El akarta vetetni, mondván, hogy még semmijük sincs, először össze kellene szedni egy lakás árát, bele bútorokat, és utána jöhetnek a gyerekek. Erre a férje: "egy fiatal nőnek kötelessége szülni, és ha elveteted a gyereket, azonnal beadom a válópert". Mivel alapvetően nagyon szerették egymást, a barátnőm, félve bár, de vállalta a gyereket, és mindjárt utána a második gyereket is.
Azóta tíz év telt el.
Eredmény: a mai napig albérletben laknak, saját bútorok nélkül. Hol itt, hol ott laknak, hol ebben a városban, hol abban, ahol éppen munkát kapnak. (Sima kereskedelmi alkalmazottak.) A szülők nem tudják őket támogatni (a férfi szülei már nem is élnek). A gyerekeket is állandóan rángatják emiatt, egyik iskolából a másikba. Semmi stabilitás-érzetük nincs.
Egyáltalán nem tudnak ötről a hatra jutni, mert alacsony fizetésből, albérlet fizetése mellett (egész lakást kell bérelni a két gyerekkel, bár arra is volt példa, hogy sokáig négyen laktak egy szobában), két gyerek mellett képtelenség bármire is spórolni. Külföldre is azért nem mennek dolgozni, mert egyrészt nincs pénzük nyelvet tanulni, másrészt talán vigyék ki a két alsó tagozatos gyereket, nyelvtudás nélkül?
Most nem azt mondtam, hogy "aki gyereket vállal, az mind megszívja", hanem azt, hogy ha ez a férfi nem lett volna ennyire maradi gondolkodású: "egy fiatal nőnek kötelessége a gyerekvállalás", akkor nem döntötte volna csődbe NÉGY ember életét. Egy kicsit várni kellett volna, amíg megalapozzák a leendő családjuk életét.
A barátságom épp megromlani készül velük, mert még a múlt évben kölcsönadtam nekik 20e Ft-ot, amit azóta sem kaptam vissza. De nem én vagyok az egyetlen hitelezőjük. Eddig minden hitelezőjükkel megromlott a viszonyuk, nem gondoltam volna, hogy pont én leszek a következő. Én vagyok (vagy voltam?) az utolsó barátjuk. Azóta bujkálnak előlem. Marha jó.
Ezen a topikon is sokan szeretik mondogatni, hogy "akármilyen rossz feltételekkel, de jöhet a gyerek, majd az élet megoldja". Ez nem mindenkinek jön össze.
Most írhattok ellenpéldákat ("ismerek olyat, aki..."), de ezek az ellenpéldák az én barátnőmön sajnos nem segítenek.
A másik nagy probléma, hogy nem találok megfelelő hímet. Amikor összejövök egy pasival, akkor az első 4-5 héten ágyba hozza a reggelit, ha bánatosan mondom, hogy nem érek rá, mert mosnom takarítanom kell, akkor örömmel segít. Étterembe járunk vacsizni, minden hétre kitalál valami kellemes programot. Egyszóval öröm az együttlét. Hozzám költözik, mert hát lakva ismeri mag az ember a másikat. Eltelik 3-4 hónap és mind EZ a semmibe vész. Este levágja magát a TV elé, kisajátítja a távkapcsolóm és megkér, hogy vasaljak neki indet reggelre. Utána úgy beköltözik hozzám, hogy a bátyámat kell hívnom kiköltöztetni. Ez általában egy 6-8 hónapos periódus eredménye. A másik, ha nős pasival kooperálok. Akkor a hozzáköltözés előtt megáll a folyamat, de arra meg nem érdemes gyereket vállalni.
Egyébként meglepne, ha valaki tényleg csak és csak azért akarna gyereket, hogy öregen visszakapja azt a pelenkázást, amit ő is megadott fiatalon :)
Én is elég nehezen tudom elképzelni, hogy valakit ez motiválna, de túl sokszor hallottam már indokként. Nem csak az állítólagos egoizmusom miatt - tőlem függetlenül is elég gyakori érv.
Egyetértek, az ember (sőt, minten élőlény) alapvetően önző. A segítségnyújtás is önzés, többnyire, és az is, ha megsimogatom valakinek a buksiját, merthogy az ő öröme nekem okoz örömöt.
De azért megkülönböztetnék kétféle önzést:
(1) az egyik az, amely kizárólag a saját érdekekről szól, mások érdekeinek figyelmen kívül hagyásával (gyakran konkrét károkozással másoknak);
(2) a másik az, amely azáltal szolgálja az egyén érdekeit, hogy mások érdekeit szolgálja, és ez utóbbi hat vissza rá.
A gyereknevelés az utóbbi kategóriába tartozik, de nekem ez a "legyen, aki pelenkáz" már valamennyire közelít az (1)-eshez (bár természetesen nem az).
nem, NE ezért legyen gyerek, aki megvígasztal, ha... :)
Arra, akiből hiányoznak az anyai/szülői ösztönök, úgysem fog hatni ez a szöveg.
Ami azt illeti, ha én egyszer gyereket szülök, az nem a nemzethalál késleltetése érdekében fog történni, hanem azért, mert vágyom, vágyunk rá. De amíg nem érzem a vágyat, nem szülök, és nem vagyok hajandó emiatt egoistának tekinteni magamat. Sőt, azért sem, ha a ti elvárásaitokkal ellentétben nem szülök 2,7 darabot, "csak" kettőt.
Nézd, lehet, hogy egoista vagyok, csakhogy arra, aki azért szül gyereket, hogy az mossa majd a szaros gatyáját, szintén ezt a jelzőt használnám. Úgyhogy ez engem nem hat meg.
Ha már az egoizmusomra szeretnél hatni, hozz a gyereknevelés mellett olyan érveket, melyek nem ennyire feltűnően csak az önzésről szólnak.
Hát, megbocsátok (neked), de ez a nick most már mindig itt lesz? Eddig is csak néhány pillanatban volt esély normális beszélgetésre, most meg, úgy látom, teljesen vége.
Mindegy, érdekes az is, amikor valaki lejáratja a gyereket akarók táborát, főleg ilyen stílussal.
én pedig egy multinál rabszolgálok. Van fizetésem, lakásom és így is előfordult, hogy a szüleimtől kellett segítséget kérnem. Akár anyagi, akár egyéb. Ha ők kérnek altalában nem érek rá, tehát le is szoktak a kér(eget)ésről.
