Nem a szavakkal lehet baj, hanem a jelentéstartalmak és a mögöttük húzódó történelmi sokrétek, soklegelőségűek, multi-szántóságúak elvárható, elvárandó, kívánatos kellőségű összhangjával, harmónia-hiányával, vagy épp ép disszonanciájával. Ha a harmónia-mentesset harmónikásnak, a disszonánsat pedig mónikásnak vetítik közétkeztetésileg penetrolván.
A szót ismerem, csak azt nem értettem, hogy mi a baj vele...
Vannak esetleg rossz szavak?
Olyanok amikből 12 van egy tucatban, ezért nem használhatjuk őket, ellentétben azon szavakkal, amik jók, ezért 11, vagy 13, esetleg i darab van belőlük egy tucatban és azokat meg szabad használni...
A tákolás az mindig valamely lesüllyedt/kihunyt szellemiségű, gyorsan múló, avulásra teremtetett állékonyságú konstruálást jelent -szakavatott beavatkozás helyett- kéremszéken. Valamely pótkonstrució, az eredeti teljesértékű igaz való kiforrott klasszikus ideális helyett. V.ö.: (bele)kontárkodás, (meg)kókányolás, (át)berhelés, (össze)taknyolás.. meg a zord báni elmekkelekeskedés.
„Szarba nem lehet szöget verni” – tanítja a Mester, és nagyon igaza van. Mondhatsz te bármit, ezeknek mindenre van egy frappáns, „csípősen surjános mondatuk”, mely mondatokon a másik Mesterrel (az Ákossal) már ’93-ban is pontosan „3 órán át” vitáztak telefonon, és persze nagyon konstruktívan, gyümölcsözően, ti. mindkettőjüknek „köllött a pénz”. A „tákolni” ige jelentését éppúgy nem ismerik, miként az „alantas” melléknév jelentését, ám vitáznak a dologról órákon át, majd a telefonszámlából adóalapot képeznek.
Azért fogalmazok többes számban, mert Mester Ákos szövegei is dugig vannak fontoskodó képzavarokkal; számtalanszor reméli ő is szilárd falak tákolását a 168 Órában, a szavakat ő is egymás tetejére rakja fogalmazásilag (kötésbe, cementes majterrel), miként a kőműves a téglákat faltákolás közben, a mondatot fölfelé húzza, mert a fölső határ itt is a csillagos ég… tulajdonképpen mindegy is, egy a lényeg, hogy a szilárdan tákolt (tákoltan szilárd) mondat rá ne omoljon Surján miniszterre, de még kevésbé dőljön rá Princz Gáborra magára. Merthogy mindenkinek „köll a pénz”.
Az efféle gigászi stiliszták leginkább egymásba bírnak szöget verni, amidőn kollektívetákolnak falat barnán képlékeny állagukból – tanítanám, ha magam is Mester volnék, amolyan ákosan Mester.
Ők jobbára egymásba verik bele. Egymásét verik egymás fülébe, olykor akár 3 órán keresztül; amíg a csúcsra nem érnek – csúcsidőben?, csúcsidőn kívül?
Nem tudni. Csak azt tudjuk, hogy mindig, mindig telefonon keresztül. Megyesi örökbecsűjével élve: „Mákos egy fasz”-ok.
Vagy talán nem?
Én mindenestre napok óta ezen merengek: vajon melyik hülye volt a hívó fél, melyik fizette a telefonszámlát, merthogy az nagyjából annyira rúghatott, mint a honorárium bruttó összege. Netán riszteltek ezen is? Miként a kedvezményes kamatozású banki kölcsönökön? Nem tudom őszintén szólva, biztos valahogyan megoldották, hiszen a Matávnak is köllött a pénz. Mindenesetre, ha főszerkesztő volnék, magam is így cselekednék: minimum három órát vitáznék minden Surjánölő Szent Györggyel egy-egy csípősen surjános mondaton. Praktikusan. Ezt tenném, bizony úristenemre mondom, ezt tenném, ám én – amilyen hülye vagyok – mindig csak lapzárta után.
Orbán Viktor szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő politikusi sorsa megpecsételődött, mert túlhaladtak rajta az események. A Fidesz elnökével készült interjút szombaton hajnalban sugározta a CNN amerikai hírtelevízió. Orbán a budapesti tüntetésekkel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az erőszakos cselekmények fokozatosan megszűnnek, és a megmozdulások "alkotmányos keretek" között zajlanak a továbbiakban. Egyúttal elutasította azt MSZP-nek azt a vádját, mely szerint a Fidesz szítaná az erőszakot, a feszültséget. "Több ízben leszögeztük, hogy a Fidesz elutasítja az erőszakos cselekedeteket" - mondta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője.
Arra a kérdésre, hogy mit szól Gyurcsány Ferenc kijelentésére, mely szerint valamennyi politikai erő hazudott, Orbán Viktor kifejtette: a magyar politikában kétféle hagyomány létezik. Az egyik a kommunista párt hagyománya, a hazugság, amelyet a baloldal tovább vitt, a másik pedig az ellenzéké, az egykori illegális "másképp gondolkodóké", akik sohasem hazudtak. "Én sem hazudtam soha az embereknek" - hangsúlyozta Orbán.
Ami Gyurcsány Ferenc jövőjét illeti, a Fidesz elnöke úgy ítélte meg, hogy neki, mint politikusnak, vége, túlhaladtak rajta az események, ezért, mint kormányfőnek, sorsa megpecsételődött. "Nem lehet része a megoldásnak, mert ő maga a probléma. A kérdés, hogy ki az, akinek a programját elfogadja a társadalom. Nem ő az" - jelentette ki Orbán Viktor a CNN riporterének.
***
Nem Balónál, nem a magyar embereknek, nem az ország állapotáról.
Az ország "állapota" részelemekből áll, nem csak a költségvetésből áll az ország "állapota", hanem ezernyi mindenből.
Része-e az ország "állapotának", hogy közpénzen megfigyeltek-e ellenzéki politikusokat? Része. orbán azt hazudta, hogy ez történt. Papírja van róla, hogy ezt hazudta, akár még büszkélkedhet is vele, hogy a tekintetes törvényszék állapította meg, hogy hazudott az ország "állapotáról".
Része-e az ország "állapotának", hogy a miniszterelnök nejének cége kap-e állami támogatást, hogyan és mennyit, és hogy mindezt a miniszterelnök jelenlétében, az ő aktív közreműködésével döntik-e el. Része. Akkor ebben is hazudott.
Van még valaki, aki hazudott: Te. Ugyanis a dolog így történt (CNN)
Arra a kérdésre, hogy mit szól Gyurcsány Ferenc kijelentésére, mely szerint valamennyi politikai erő hazudott, Orbán kifejtette: a magyar politikában kétféle hagyomány létezik. Az egyik a kommunista párt hagyománya, a hazugság, amelyet a baloldal tovább vitt, a másik pedig az ellenzéké, az egykori illegális "másképp gondolkodóké", akik sohasem hazudtak. "Én sem hazudtam soha az embereknek" - hangsúlyozta Orbán."
Itt tehát szó nincs "állapotról, országról", hanem csak arról, hogy azt hazudja, hogy ő sosem hazudott.
A XXI. század legpimaszabb, legalantasabb politikai mondatát véded itten.
Úgyhogy, ahogy a doni fronton mondták a tökösebb vén bakák: Menj a picsába, komisszár!
[Orbán] annyit mondott, hogy sosem hazudtam az embereknek az ország állapotáról. ez hangzott el Balónál. Előzmény:Doppelstangel (15112)
Orbán politikusként valóban nem hazudott az ország állapotáról. Tudniillik (az ostoba hiedelemmel ellentétben) a politikusok nem hazudnak. Egyik sem. Éppen a politikusok nem hazudnak. Hanem politikusi nyelven beszélnek. Értheti őket, aki érti a politikusi nyelvet. Míg, aki nem érti, az rinyáljon! Vagy tanuljon meg „arabusul”. Senki nem tiltja.
Köznapi értelemben véve pedig Orbán csak hazudott az embereknek az ország állapotáról. Köznapi értelemben véve Orbánnak egyetlen szava nem igaz. Még annyira sem, mint Gyurcsánynak. Vagy akármelyiknek. Köznapi értelemben véve Orbán a leghazugabb politikus (másként fogalmazva: demagóg). Hangsúlyozom: köznapiértelembe véve. Aminek viszont semmi jelentősége, ugyanis Orbán politikus.
Emberkénk tehát a maga nagyságát Megyesi Gusztáv bevetésével akarja megerősíteni. Azt azért nincs pofája mondani, hogy ő maga egyszer sem engedett mondatot kihúzni, sőt, még csapdába is esik, mert elismeri, hogy Megyesi is engedett mondatokat kihúzni, csak aztán megelégelte... szóval beszél összevissza.
Előzmény:ohlulu (15104)
Nem akarnék számomra ismeretlen meredélyre hágni, tehát csakis a közvetlen, személyes tapasztalataimat mondom: a Népszabadságnál nem szokás megkérdezni a szerzőt (legalábbis bizonyos szerkesztők részéről), nem kérdezik meg, hogy a akarja?, nem akarja?…
Szerintem Bossányi korrekt ember volt, ám őt is „megszerkesztették” valahol, nem egyszer, nem kétszer. Tehát – amennyire én tudom – Megyesinek az a volt a gondja, hogy a megkérdezése nélkül kutyultak bele a cikkébe. Ráadásul hülyén.
Három szerkesztőt ismerek, aki, ha kifogása volt, nem húzott, nem „javított” élből, hanem először telefonált, úgymint Mester Ákos, Bossányi Katalin és Faragó Vilmos. (Hangsúlyozom: ez szigorúan saját tapasztalat.) P. Szűcs Julianna pedig semmiről nem vitázott (velem), hanem ha nem tetszett néki egy szó, egyszerűen nem közölte a cikket és kész. Ami szerintem hülyeség (mert a szerző tévedhet is), ám P. Szűcs korrektsége ilyen értelemben elvitathatatlan. Újra hangsúlyozom, kizárólag a magam tapasztalatairól beszélek, tehát könnyen elképzelhető: P. Szűcs csak velem viselkedett így, nyilván tudta, engem fölösleges győzködni elvi, esztétikai kérdésekben, csak az idejét pocsékolja vele.
Merthogy olyan vagyok én, mint a titán. Vídiatitán. A szerkesztők szerették, amiket írtam (már persze, ha olyasmit írtam, amit szerettek), engem viszont – személy szerint – nem szeretett senki. Tudom, hihetetlenül hangzik, de tényleg így volt. Minden szerkesztőségnél baszottul utáltak. Ez ténykérdés.
Barátainkat, ellenségeinket egyaránt erényeik és kicsiségeik összesített főmérlege alapján bíráljuk el.
Jómagam viszolygok az olyan alakoktól, mint ez itt, aki ugyanaz "entellektüelben", mint Orbán Viktor politikusban, aki kijelenti, hogy ő sosem hazudott.
Amint valaki száját, tollát ilyesmi hagyja el, engem gyanakvás, majd heveny undor fog el.
Még rosszabbak azok, sőt, a legrosszabbak azok, az emberi szarok közt a legbüdösebbek, akik másokat merészelnek bírálni azon a hamisan megkonstruált alapon, hogy azok hazudtak (loptak, csaltak, mondatot feláldoztak), míg ők nem, hiszen éppen most mondták, hogy ők nem tettek és tennének ilyesmit soha, és előhoznak egy példát, persze nem a sajátjukat, mert olyannal nem rendelkeznek, hanem valaki másét, egy komoly emberét, és annak erkölcsi páncélja mögül makognak ránk.
Ez Megyesi Gusztáv.
Emberkénk tehát a maga nagyságát Megyesi Gusztáv bevetésével akarja megerősíteni. Azt azért nincs pofája mondani, hogy ő maga egyszer sem engedett mondatot kihúzni, sőt, még csapdába is esik, mert elismeri, hogy Megyesi is engedett mondatokat kihúzni, csak aztán megelégelte... szóval beszél összevissza.
Én tehát rossz vagyok, mert engedtem kihúzni egyet, Megyesi jó, aki engedett többet is, sőt, egy időben még Princz Gábor pénzét is elfogadta.
Szerény észleléseim szerint, akik folyton a "megélhetési" jelzővel ugrálnak és aggatják másokra, a legvacakabb, sikertelen emberek, akiknek szörnyű fájdalmuk, hogy bár szívesen eladnák magukat a piacon, a kutyának se kellenek. Lennének ők is "megélhetésiek" (mert hiszen miből éljen az ember, ha nem a munkájából), de sajnos nem megy. Ezért végső kínjukban kiemelik magukat valamiféle porból épített erkölcsi magaslatra, és onnan szemlélik keserűen a jobban boldogulók széles táborát, míg emelvényük lassan szét nem porlik a jelentéktelenség súlya alatt.
Nem mindenkit, csak a talpnyalókat nézem le, azokat, akik a lelküket is eladják néhány forintér’, akik pénzért bármire képesek, még az általuk előállított esztétikai, eszmei, értékekről is lemondanak.
… még '93-ban… Surján Lászlóról leírtam nála egy alig bántó sorocskát, 3 órás nyavalygó és aggodalmaskodó telefonbeszélgetésben igyekezett erről lebeszélni - sikerrel, mert egyrészt meguntam, másrészt köllött a pénz, van ilyen…
Nem vitattam, hogy „van ilyen”, csupán azt állítottam, hogy van másmilyen is. Ezt írtam: amikor a Népszabadságnál összetrutymózták Megyesi mondatait, Megyesi otthagyta a Népszabadságot a faszba.
Na most. Ettől én már titán volnék? Aki mindenkit lenéz? Még Megyesit se nézem le, pedig amúgy volna miért! Vagy talán Megyesi a titán? Lehet. De miért éppen én nézek le itt mindenkit, ha egyszer Megyesi a titán?
Na jó, hagyjuk Megyesit, titánkodom egy kicsit magamról magam. Elmesélem e nagy publicistának (mert ez egy nagy publicista ám, csak éppen írni nem tud, de különösen olvasni nem tud, pedig még fizetnék is, ha értené, amit írok!), szóval hogy fölhív egyszer Mester Ákos, és azt mondja: a három „bazdmeg” sok egy négyflekkes publicisztikában, az egyiket kihúzzuk. Mire ezt válaszoltam: egy pillanat, megkérdezem erről Nádas Pétert! (Tudni kell, hogy az én Nádas Péterem a nejem, az ő esztétikai ítéleteiben abszolúte megbízom.) Elolvastuk a kéziratot többször, mire a feleségem véglegesen megállapította: mindhárom „bazdmeg” a helyén van. Így már csak vissza kellett hívnom a szerkesztőséget, és közölnöm nyájasan: ragaszkodom az összes „bazdmeg”-hez, vagyis ezt a cikket most ne közöljétek, majd helyette írok egyszer egy másikat.
Mert van ilyen is.
Pedig nékem is köllött a pénz. Csakhogy. Én nem titán voltam akkoriban (most vagyok titán), hanem kőműves voltam. Teccik tudni? Egyébként most is kőműves vagyok. Kőműves titán. Abból élek, hogy rakosgattam a téglákat egymás hegyire-hátára. Persze, köllött a pénz nekem is, ám ami semmi problémát nem okozott, merthogy fogtam, és dolgoztam szépen a pénzért. Nem pedig a meggyőződésemet árultam (el).
Van ilyen is. Bezerédy Zoltánnal szólván: titáni az elgondolás, elvtársak?!
